2010. november 24., szerda

Egy sétálás kálváriája :D

Kezdődött a tegnapi nap úgy, hogy reggel normálisan elindultunk négyesben az oviba. Három kicsi és én.

Félúton kiderült, hogy Szili lábát nyomja az egy hete még jó tavalyi cipő.
Párlépésenként közölte, fáj. Azért elértünk az oviba, ahol ráadtam a Szabolcs cipőjét (még jó, hogy csak egy méret a különbség)
Szóltam az óvónéninek, hogy mi a helyzet, legkésőbb délutánra lesz cipő. Mondta, hogy bár biztos mennek az udvarra, nem baj, majd a Szabolcs bent marad.
Így aztán úgy döntöttem, mindenképp visszahozom  a cipőt, ilyen szép időben ne maradjon le az udvarról.
Hazaértünk, reggeli, kis pihi a Szili miatt, majd elindultunk. Ami már érdekes volt, mert közölte, hogy menjél csak, én maradok.
Odafelé még egész jól haladtunk, hazafelé lett nagyon izgi, mert a dombon felfelé a füves részen szaladgált kicsit, majd közölte, hogy elfáradtam, és lefeküdt az árokparton.
Hiába próbálkoztam, hogy jöjjön, mondhattam bármit, ő csak futott egy kört, majd visszafeküdt.
Mondtam, hogy - Szia, itt hagylak. - Menj csak, én napozok.
Elindultam, de ugyanez.
 Csináltam közben pár képet Livibabáról is,
 majd segített a még működő Versenyezzünk! felkiáltás, és elkezdett szaladni. Fel is szaladt a dombon, de az ott lévő padra ismét lefeküdt kicsit, kipróbálni a csöves életet :D Bár vidéki gyerek lévén, még sosem látott csövest :)
 de még mindig nagyon aranyosan viselkedett
Mondom neki, - Gyere, mert jön egy bácsi, és megharapja a füled :)  - Nem adom neki!
- Jó, akkor itt hagylak. Hazamegyek. - Jó menj, én fekszek.

Itt segített, hogy jött egy néni, aki próbált megoldást nyújtani, mikor mondta neki, hogy gyere, anya hazamegy, te pedig bejössz velem.
Ezzel jött, kb. 5 métert, mikor a néni már nem volt sehol, akkor ismét:
Megint a Versenyezzünk! segített. Ismét 15 méter, majd:
Itt már elkaptam a kezét és úgy mentünk egy darabon, de jött a pocsolyás rész.




Kis haladás, rákanyarodtunk az utcánkra, ahol az egyik szomszéd megkérdezte, még mindig nem értünk haza? (Ő közben megjárta szerintem az egész falut)
Hát, csókolom, szép az idő, elvagyunk. Livi közben elaludt, így nyugi volt.
Közben rám jött a köhögés, előkaptam egy cukrot, ami persze neki is kellett, (Szilinek) és amit persze leejtett.
Fel akarta venni, mire a néni rászólt kedvesen, hagyd, az piszkos. Mire ő veszett zokogásban tört ki. :) Mert rászóltak. Mert már fáradt volt. Mert...az isten tudja. :)
De így ismét haladhattunk 50 métert, mert nem figyelt másra, csak a bajára, hogy hozzászóltak.
50 méter és megnyugodott. És leült.
Füveket számolgatott.
Itt már csak újabb 50 méter választott el minket otthonunktól.
Ez már nem volt vészes, feltettem a kérdést, na ki tudja kinyitni a kaput?
Erre majdnem szaladtunk hazáig. Ahol:
De itt már szívfájdalom nélkül otthagytam.
Hiszen ez már a mi kertünk!

Szóval a röpke 10 perces út ebben az esetben másfél óra volt. De végül is szórakoztató volt. Ettől még nem fogom újra bezárni a tesóbabakocsiba, amiben Livike sem fér el rendesen :)

És a poén a végére, délután háromkor ismét el kellett mennünk itthonról, mert élelmiszercsomagot osztottak a hivatalban. Ezt persze tudtam előre, nem ez a poén, hanem hogy a cipőt ráértem volna akkor vinni, mert Szabolcs este mondta, hogy megtalálta ugyan a cipőt, de nem akart kimenni, inkább akkor már bent maradt, ha egyszer úgy készült. XD

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...