2011. december 31., szombat

Újra nyár-- BUÉK

Ilyenkor mindig tervezgeti az ember, mit ültessen a kertbe, hová menjen nyaralni, mi lesz a gyerekekkel a szünidőben, jó-e még a tavalyi fürdőruha...

Snitt.

Ennyire meleg azért nincs, de ma pulóverben küldtem ki a gyerekeket a levegőre, és légy is van a szobában. Kevin tegnap élő lótetűt talált hátul, a cinkék pedig lassan sasokká fejlődnek a sok faggyúgolyótól és olajos magtól. Ugyanis ha nincs hideg, nem égetnek el annyi kalóriát.
Mi leszünk a millió túlsúlyos cinke és veréb hazája.
No mindegy, azért míg éjjel fagy van, és hosszabb kint tartózkodásra kell a kabát, addig nincs ok aggodalomra.
Most ilyen az idő, majd lesz hideg és hó is.
Addig itt ez a zene és mai szépidős videó.
Az írás lentebb folytatódik.

Észrevettem, hogy most, mikor nincs a versenydrukk az emberben, sokkal ügyesebben és lazábban összehozza a dolgokat.
Gondolok itt a karácsony előtti, karácsony napi drukkra, hogy mindent megfőzzünk, süssünk időre, rend is legyen és az ajándékok is okésak legyenek minden szempontból.
Most ez nincs.
Mivel itt sem buli, sem vendégség nem lesz, azt csinálok amit akarok :))
Konyhát takarítottam, fát aprítottam, Boris helyét is rendbe tettem, sütöttem sütit, ebéd melegedett időben, mosásokat intéztem, meg minden egyéb napi munka.
Csak most valahogy olyan jó volt a hangulat, nem éreztem azt a stresszt, hogy végeznem kell, most, most, azonnal.
Magyarán nem voltam türelmetlen magammal szemben.
Tök jó volt.

Mindenkinek hasonlókat kívánok, azaz:

Érezd jól magad a bőrödben, és légy türelmes magaddal!!

2011. december 30., péntek

Batman a pincében

Aznap denevér álarcot varrtam a fiúknak, és egy hasonló rózsaszínt Livinek.
Még az eset előtt, mintegy ráérzésképp.
Eltelt egy-két óra, küldtük Kirát a pincébe csalamádéért.
Majd visszajött, és közölte, ő oda le nem megy, mert denevérek vannak a pincében.
Kaptam a telefonom, Krisz is ledobott mindent, és mentünk.
Egy aranyos, kicsi egérméretű szőrmók ül a bejárattal szemben a falon, meg sem mozdul, hisz nappal alszik. Fejjel lefelé pózban kapaszkodik a karmaival, mint minden rendes denevér.
Kislányom, még ha repülne is nappal, akkor sem ütközne beléd, mert nem.
Viszont jópofa kis élőlény, fiúkkal is megnéztük, Kevin majdnem megsimogatta, de mondom hagyjuk aludni, ne piszkáljuk.
De a lényeg, hogy a rettegés mértékéből arra számítottunk, hogy sok a denevér és repkedve uralják a pincét. És erre ott van ez a picike, egy darab árva bőregérke.

Még aznap esett meg, hogy elindultam kályházni, de őrült gyerekkiabálás volt a házban, minden szobában ott voltak, és csak kiabáltak, én pedig kimenekültem az udvarra.
Onnan a kukáért az utcára, onnan pedig hirtelen ötlettől vezérelve az erdőbe.
Kicsit visszavett a lendületemből, hogy szimpla otthoni sportcipő volt rajtam, az erdei lejtő pedig havas és olvadós, tehát csúszott, de csalánba kapaszkodva lejutottam.
Jó, hogy ilyenkor már nem csíp...
Mikor visszaértem csend fogadott, tehát megállapíthattam, hogy én voltam a hangos.
Visszamentem fotózni, vittem Csipi kutyát is.
Abban a tíz percben míg fényképeztem, ő körbeszaladta kétszer a háztömböt, és velem együtt hazajött.

Tegnap már megjelentek az ablakokban a tengelicék is. Akik egyébként nagyobb hidegben, havas időben szoktak először jönni. Vagy december végén szokott általában ennél hidegebb lenni, és nem időjárás hanem naptárfüggő az érkezésük.
Mindenesetre most jönnek, esznek, elmennek.
De ők sem cinkék, nem olyan félősek. Beülnek a kaja közepére mint a verebek, és elhajtanak mindenki mást. Kis pirosfejű szörny pipik.

Ezzel zárom soraim, holnap, Szilveszter napján sem lesz buli nálunk, idén nem hívjuk meg a tavalyi vendégeket, mert már megváltoztak a körülmények.
Gyanús hogy csak Csipike jön ki a macskával, a többiek nem lennének ilyen baráti viszonyban vele.
Bár ha Borisz félni fog, akkor azért a szobámba zárva bent lehet majd.
Szóval már csak egy nap az évből, lehet kitalálunk valami bulisat a kölyköknek.


Jelentkezem majd, Namaste.



2011. december 29., csütörtök

KevGyver

Kevin, aki mindent elkészít papírból. Lehet, hogy egyszer majd bombát vagy szúrófegyvert is, ma még csak pénztárcát alkot, meg ruhásszekrényt, és tegnap hűtőkészítéshez vagdosta a papírt.
Mindezeket kockás spirálfüzetből hozza össze.
Igazi varázslógyerek, mert leküldöm a zöldségeshez, hogy hozzon citromot és tarhonyát, erre kapok citromot és madármagot. Mert nem tudta elolvasni. Amit el is mondtam arra nem emlékezett, a mobilja itthon, ahol mindig.
A kedves tulajnéni kezébe sem lehetett volna odanyomni a cetlit, hogy segítsen, pedig ilyen is volt már.
Hazajött, elvettem egy citromot, ami épp kellett, majd tésztáztam tovább.
Majd megyek a szobába Kevinhez, hogy:
- Tarhonya?
- Kérek!
- Én is. Hová tetted?
Na ez a nézés amit magunk közt csak értelmesnek hívunk. Ha úgy érzi, piszkálva van, akkor leereszti a szemhéját, és felfelé forgatja a szemeit. Mindenfelé, csak arra ne kelljen nézni, aki beszél hozzá.
Nagy tragédia nem történt, mert ugyan 11-kor bezár minden bolt a szieszta idejére, de van egy, amelyik 12-ig is nyitva van. Igaz az van a legmesszebb, és hiába mutogatott aktívan Kirára, neki kellett helyrehozni a saját tévedését.

Pedig annyiszor megfogadtam már, hogy a kiosztott feladatot mindig visszamondatom vele, a cetliket pedig felolvastatom, de elfelejtettem.
Igaz, elég neki egy pillanat, és mindent elfelejt.
Így esett még az utolsó tanítási napokban, aznap mikor zongora előadása volt, az oviban maradt ajándékkészítő esten.
Kira aznap valami versenyen volt, Kevin ment a kicsikért.
Mondom siess vissza, mert amint hazaérsz, indulsz a zongorára.
Addig kivasalom a cuccod.
Jól van, adást vette, majd sietnek.
Négy órára kellett neki odaérni, nekem ötre. Három után ment el otthonról.
De ő valahogy az ötöt tekintette sajátjának, mert mikor az oviba ért, és a régi óvónénije mosolyogva kérdezte, nem marad-e ott alkotni, abban a pillanatban minden zongora kiszállt a fejéből és csak az "Alkotok" "Kreatív" "Ajándékkészítés" szavak lebegtek a szeme előtt.
Kereshette a fejében az infót, de csak a zongora-öt órát találta.
Mobil persze nincs nála, az oviban nem veszik fel, szerencsére Kira benézett hazafelé az oviba, látta mit csinálnak és otthagyta őket.
De visszament Kevin ruháival, ami az előadásra kellett, a kicsiket pedig hazahozta.
Odaért időben, ez is megoldódott.

Emellett még ő a család Shylock-ja is.
Van pár maradék forintja, miután vett mindenfélét a szülinapi pénzeiből.
Odaadja, legyen az enyém. Hiába mondom, hogy nem kell, van neked perselyed, pénztárcád, rakd el te, ő odaadja. Beteszi a konyhaszekrénybe, ahová a visszajárókat dobálják. Persze hogy beépül az a 110 forintnyi apró is.
Majd menni kell a boltba, és szól:
- Visszaadod a pénzem?
- Milyen pénzed?
- Amit neked adtam.
- Mennyi volt?
- 110, de adsz még hozzá, hogy 150 legyen?
Komoly kamat ez, tessék csak kiszámolni :)

A következőkben szó lesz pincelakó denevérről, rettegő lánygyermekről, és erdőbe szökő anyáról is.
Soraimat a diliházból küldöm nektek, ahol most még csend van.
Nem sokáig.

2011. december 28., szerda

Nosztalgia - Zene

Henike kb. 15-16 éves. Még nincs walkmanje, egy régi, kiszuperált magnón hallgatja a rockot.
Főképp Bon Jovi, és Europe  kazetták szólnak, de gyakori vendég a Metallica, Mötley Crüe vagy Alice Cooper is. Legyen ez a felsorolás a teljesség igénye nélküli.
Nincs youtube, sőt komputer sincs. Valami hülye tévéjáték akad, de az sem mozgatja meg a fantáziáját.
Még nem kocka.
Különben is ki akar idétlen falteniszt meg ilyesmiket játszani?
Visszatérve, azt hallgatja és szereti meg, amit kölcsönkap ismerősöktől.
Vagy lemásolja neki valaki, mert neki még erre alkalmatlan a magnója.
De ekkoriban még a lemezboltok bizonyos kisebb összegekért lemásolják a CD-ket.
BRAVO újság is csak német van, a Metal Hammer is csak akkoriban jelenik meg magyarul.
Még iskolába jár, hál isten a belvárosba, ahol sok a lemezbolt. És ahol a tulaj-eladók posztereket is adnak el. Hónapokig spórol egy Bon Jovi életnagyságúra, és nagyon boldog, mikor egyik iskolatársnője a Bon Joviról áttér a U2-ra, és az összes tuti posztert neki adja.
Majdnem az összes jó pillanat az akkori klipekből megvan poszteren is.
És ugyan már csak pár évig tart ez az igazi rockerség, de a rockzene szeretete megmarad, és még pár koncert is lesz az életében.
Viszont nagy csalódás, mikor Bon Jovi az egyik kedvenc számát csak unplugged adja elő a magyar koncerten :(((
Ezt:
De van ilyen, legalább ott volt :))

Még egy kevéssé ismert:


Persze a nosztalgia ciki is lehet, de mid van, ha emlékeid nincsenek?
Mindenkinek a saját átélt élményei a legszebbek, akkor az volt jó.

2011. december 27., kedd

Testvérek

Együtt születtünk.
Együtt nőttünk, nevelkedtünk, mindig együtt voltunk, mindig láttuk egymást.
Nap nem telt el a másik finom megérintése nélkül, ahogy mindig egymás mellett voltunk.
Így telt a kiskorunk.
Majd nagyobbak lettünk, s a földbe kerültünk.
Még mindig éreztük a másikat, s tudtuk, hamarosan napvilágra kerülünk, ahol láthatjuk egymást.
De össze többé nem érhettünk, ahhoz távol voltunk egymástól.
De mi mint ikrek, össze akartunk bújni, suttogva beszélgetni, nem kiabálva alig hallani egymást.
Ezért én fokozatosan húzódtam a testvérkém felé.
Nem volt könnyű dolgom, hisz ha kiszakadok a földből, akkor meghalok.
Végül egy nagy vihar segített, épp egy kicsit kimozdította a gyökerem, annyira, hogy a törzsem a testvérem felé dőljön.
Végre hozzábújhattam!
Fejem a vállára hajtva, ezer kezemmel ölelem őt.


Így élünk azóta, mert amit egymásnak teremtettek, azt tartósan szétválasztani nem lehet!


2011. december 26., hétfő

Megértem

Megértem ezt az egész "Karácsonykor ellazulunk, elmélkedünk, megbocsátunk, jobbak vagyunk" dolgot.
Kell ez a fajta áttekintés.
Mint már írtam, nem vagyok hagyományos hívő, de nem vagyok materialista sem.
Ronda dolog a materializmus, nem is akarok belemenni.
Én valahogy másképp hiszem a dolgokat, de annyira más azért nem lehetek, hisz amiket gondolok, azokat mások is érzik, hiszik. Legfeljebb nem találkozom ilyen emberekkel; csak olvasok róluk, tőlük. Már megszoktam, beletörődtem, hogy a közvetlen környezetemben egyedül vagyok a dolgaimmal.
Lényeg, hogy az egész karácsony cécót már a háta közepére sem kívánja sok ember, de szerintem ez az elüzletiesedés miatt van így. Ahogy fossák ránk ezeket a reklámokat, ahogy minden szolgáltató a pénztárcánkban turkál és akar minél több zsetont megszerezni, úgy, hogy a karácsonyra hivatkozik, ahogy a más, szegény sorsú társainkra hivatkozik, vagy a fantasztikus akciókra hivatkozik, és társai.
Ebbe azért könnyű belefásulni, könnyű beleveszni az érzésbe, hogy csak legyek már túl rajta. Hiába örülnek a gyerekek, hiába látom ahogy tetszik nekik ez az ünnep, azt is látom hogy nagyon hibás a rendszer. Látja ezt sok ember, mégis úgymond szolgálja ezt a rendszert, velem együtt. Süti-főzi a kötelező ételeket, a hagyományos családi menüt, eszi mindenhol szinte ugyanazt, vagy nem megy sehová mint mi, hanem hozzá jönnek, vagyis idén az sem. Írogatja a verseket, képeslapokat, maileket. Mondhatom, hogy utálom az ilyen körlevél/körsms-jókívánságokat, vagy mondhatom azt is, hogy:
- Jaj de jó, hogy gondolt rám is valaki.
Én bunkó módon nem küldtem egyet sem, és nem azért mert nem gondolok a szeretteimre vagy barátaimra, de tudom, sokat el sem olvassák ezeket, hanem megy a kukába a többi közé. Nem ettől leszünk és maradunk barátok, hanem azt hiszem, hogy az egész éves "Ott vagyunk egymásnak" mindenben, tényleg bajban is és akkor is ha jó. Hogy rányitjuk az ajtót a másikra, akár csak annyival, hogy néha felhívjuk. Ha mondjuk messzebb van a kétnapi járóföldnél.
Lehet hogy sokakkal csak az éteren/világhálón keresztül ismerjük egymást, de nem számít. Semmit nem számít, találkoztunk-e valaha személyesen, sőt lehet hogy sosem fogunk, de olyan lelki kapocs van így is bizonyos emberek közt, ami félelmetes. Persze jó lenne ha a szomszédban lenne minden barát, de azt hiszem így is van. Játsszunk el egy pillanatra ezzel a gondolattal.
Képzeld a szomszédodba minden barátod és szeretted. De az övékét is, hisz nekik is vannak olyanok, akiket te nem ismersz. Majd azokét is, és így sorban a végtelenségig.
Szóval most ez van.
Élnek mellettünk emberek, olyanok akikhez kötődünk, és olyanok akikhez mások kötődnek.
A láthatatlan kapcsok ott vannak - nagyon kusza vonalak ezek-, amiket ha látnánk biztos meglepődnénk pár kapcsolat láttán. És elszomorító, mikor ugyanazon a körön mozgó emberek szinte köszönésre sem méltatják a másikat.
Visszatérve a kezdő mondatokra, kell az a fajta ellazulás, amit a karácsony szellemisége hordoz. Eldobni a haragot, sértettséget, utálatot, amit a másik iránt érzünk. Akkor is ha ez nem egy közös megegyezés. Nem is kell hogy az legyen.
A saját dolgunkkal törődjünk, ne forduljon meg olyan gondolat a fejünkben, hogy "És Ő?" "Ő miért nem?"
Kezdjük mi.
Rakjuk egy képzeletbeli dobozba az összes rossz érzésünket, és legyünk kicsit jobb emberek.
Ezt a pár napot kell azután megragadni, és kiterjeszteni mikor vissza kell térni a munka, iskola, élet valóságába ebből a pár, más dimenziójú napból. A világot mindenkinek egyénileg kell jobbá tenni, a saját dolgaival kezdve. Ha mindenkit illetve jelentős többséget jobbfajta aura vesz körül, akkor ezt adjuk át egymásnak. Ahogy járva-kelve érintjük egymás köreit, azzal nem a harag és gyűlölet morzsái ugrálnak át egymásra, hanem valami jobb.
A gondterheltség legyen az álarc, ne a kedves jóság.
És mivel mindenkinek a saját háza táján kell kezdeni a sepregetést, én megpróbálom.
Talán sikerül kicsit jövőre is fejlődnöm és jobbnak lennem.




Ismét ezt a dalt osztom meg veletek, csak most azt is leírom, mit mond nekem.

Van akinek a szerelemről szól, van akinek a szerelmeskedésről, nekem az ÉLETről.
Úgy ahogy van, a csupa nagybetűsről. A sorsról, a világegyetemről, az ember kicsinységéről, mely mégis nagyság.
Ennyi.
Csak ennyi.


 
Köszönöm mindenkinek aki olvas, vagy olvasni fog, hogy érdeklődik a gondolataim iránt.

2011. december 25., vasárnap

A láthatatlan gyermek

Így jár az, aki szőke, fehér bőrű, és napfényben sárga háttér előtt van fotózva. Bár nem hívtam, hisz az eladásra szánt cuccot fotóztam épp, de ő ha fényképezőt lát, akkor jön.
Íme a bizonyíték, hogy a legkisebb ugrifüles egy Gárdonyi hős :))


Ugyanaz fél perccel később:
Igaziból nem húztam odébb, csak visszajött ebbe a dimenzióba. Vagy a nap ment odébb hirtelen.
Áhh, a telefonom szögén változtattam picit, egyből másképp néz ki a valóság.

Karácsony

Először azt mondtam magamnak, nem. Nem írok karácsonyi üdvözlést, mert mindenki ír, mindenhol le vannak futva a körök, én nem szeretek ismételgetni.
Amúgy is olyan hagyományos volt minden :)
Krisz hazajött 23.-án, lement a dokihoz, aki rögvest beküldte tüdőröntgenre a kórházba. Ment egy ismerőshöz, akinek pont két nappal azelőtt volt kisebb műtétje, de megoldották. Legalább Anyámat is felszedték Vácon, ahol ült volna még két órát a huzatos buszmegállóban, lévén lekéste a buszt.
A közben előszedett gyászruhát mégsem kell használnom, pár nap fekvés és gyógyszerszedés után visszatérhet az élők közé.
Nos mivel nálunk aznapra volt meghirdetve a Karácsony, visszakozni nem lehetett.
Vagy aki próbálta már népes és aktívan várakozó gyereksereggel ezt megértetni, hogy a várva várt Jézuska később jön, az mesélje már el, hogy kell.
De rendben volt minden, megebédeltek, beküldtem őket az egyik szobába szaloncukrozni, ahol Livi annyit tömött be, hogy ki is hányta, így az ajándékbontogatás közben Krisz takarított.
Majd miután mindenki nagyon örült, az ajándékának, én is leeresztettem.
Szabolcs kicsit csalódott volt, mert nem volt dr. Csont labor (?) de nagyon örül a laptopjának, ami játék laptop természetesen. Szilike rettentő boldog, a harci turbó támadó robotjával alszik, akit párnára kell tenni, be kell takarni, és róla kell mesélni. Livinek mindenki ajándéka a sajátja, de persze a sajátjaival is játszik. Itt voltam gondban, mert még nincs olyasmi, amit neki személyre szóló. Ő a gurulós dolgokat kedveli, babakocsit hozott a Télapó. Más egyéb gurulós játék van minden. Ezért kapott gurulós kiskocsiban lévő színes építőkockát a többi apróság mellé.
De gondolom neki még ez annyira nem is számít, hisz mint írtam, minden az övé úgyis, amikor akarja.
Kevin sok az egyben játékot kapott, ami biliárd és társai. Meg agyagot kért, így azt is kapott 5 kilót.
Kira nem számított semmire, de mikor a fa alatt maradt kis dobozkát a kezébe nyomtam, akkor a meglepődés és öröm könnyeit láttam a szemében. Kibontva felkiáltott, hogy "Hurrá, egy új Barbie!" de persze telefon volt, és persze az én lányom ilyen poéngyáros :) Kicsi volt a csalódás, mikor rájöttünk, hogy a mobilján nem működik a Facebook, de gyors telefonálás, és kiderült nincs még aktiválva az új díjcsomag, amiben van net. Két hét minimum eltelt már, de nincs aktiválva. Nem baj, betudjuk a karácsonyi hajtásnak, és így legalább még 10 forinttal olcsóbban telefonáltunk az elmúlt két hétben is.

Szabolcsnak van még egy jól eltalált ajándéka. Ő, amellett hogy tudós paleontológus, amellett túlélő katona is. Így nem élhet iránytű-tájoló nélkül. Kapott is egy igazi katonait. Bár a tájolóját leszedte, mert zavarta a szemét, de tegnap már kérte a katonai rohamsisakot, és egész nap csizmában mászkált, mint bakancsban (van bakancsa, de ezt könnyebb le-föl venni).
Eddig amúgy elkerültem messzire a hangos-beszélő-zenélő játékokat, de szakítottam eme hagyománnyal.

Szóval aznap délutánra már eléggé fájt a torkom, és nem voltam jól. Livike is melegedett, így a fürdőmbe betársulhatott. A gyerekek boldogan játszottak, mi pedig elszöktünk fürdeni.
Vettünk egy kakukkfüves gyógyfürdőt, hogy jobban legyünk. Közben megállapítottam, hogy kell készítenem egy ilyen alkalmakra való szappant, nem azért hogy meggyógyítson, hanem mert jobban esne a mosakodás egy kakukkfüves szappannal.
Az addigra lelassult és bágyadt kiscsaj negyedóra forró fürdőzés után feléledt, de persze hamar elaludt ő is.
Tegnapra, azaz 24.-re még rosszabb volt az állapotom, és Kriszé is. Így aztán öröm az ürömben, hogy nem tegnap kellett vezényelni a dolgokat, főzni sem kellett, a tegnapi már egy laza nap volt karácsonyilag.

Így aztán most mégis

Kívánok minden Jót Nektek és Magamnak is, Karácsonyra és azutánra is!!

Szabolcs képsorozata


 Szabolcs képsorozata, a minőséget ne nézzétek, de ezt a képregényt Ő találta ki.










2011. december 23., péntek

Tegnapi elmaradás

Szabolcs előző este tévézésből ideszalad hozzám, és közli:
- Anya, Te vagy a Jézuska. Te rakod az ajándékot a fa alá.
- Miből gondolod ezt?
- Mert a Jézuskáról nincs film, és nem is gondolatolvasó.
Akkor vajon én az vagyok? Mindegy, nem győzködöm, de a meglepetést még fenntartom.
Bármennyire éles eszű gyerek, még a figyelmét ki tudjuk játszani, és "varázsolni" kicsit.
Amúgy ő egy kobold.
De tényleg.
Mikor a bejglikkel illetve töltelékükkel ügyködtem, ő lopkodott. Először a diószemeket, majd a darált diót.
Hiába nyomtam a kezébe egy marék darálatlan diót, hamar megették, és jött.
Megáll a hátam mögötti ajtóban, és mikor elfordulok a táltól, akkor lecsap, szalad, "lop", menekül :))
Simán észre sem venném, ha nem ismerném őt. De így néha "lecsapok" és megcsikizem a kis koboldomat. Vagy megijesztem a nem is ijedős kismanót.
Szóval ő egy rafinált édes kis ördög, bár néha nagyon kiborító tud lenni.
Hiszen ő a fárasztás híve.
Addig jár az ember nyakára olyasmikkel, amit nem akarok megengedni épp akkor, vagy nincs kedvem/időm/energiám foglalkozni azzal a dologgal, míg azt nem mondom, hogy jól van, csináld, csak hagyj békén. Ez azért nem mindennél fordul elő, mert amit nem lehet, azt semmiképp nem lehet. Akkor előjön a sokkal makacsabb és akaratosabb Heni, és nem engedem.

Livike tegnap mixelte a kaját.
Levest ebédelt, miközben én ugyanannál az asztalnál a kaszinó tojást és francia salit csináltam.
Először a zöldségből pakolt a levesébe, ami elfért benne. A borsó és répa mindenképp, a kukorica pedig határeset. Majd jött a tojástöltés. Akkor a fél tojásfehérjéket dézsmálta és pakolta a levesbe, de egyesével.
Elvette, próbálta a kanalára varázsolni, majd megette kézzel.
Aztán jött Kevin, aki már kért a szakadt fehérjedarabokra krémet is, akkor Livi is kért. Nem is csodálom, hogy fürdés előtt volt is két nagyobb adag teli pelenka, főképp, hogy reggeli után mákos bejglit evett.

Kira szegény totál dilis, mert Bence hiányban szenved.
Főleg estére zanzul meg teljesen.
Tegnap kértem tőle egy kanalat. Mézet ettem volna.
- Hozok, ha dalban kéred.
Erre elénekeltem a "dó, re, mi, fá, szó" dallamára, hogy:
"Hozz egy kanalat,
te dilis liba"
Erre:
- Jól van, megnyerted, de miért nem az
"Adjatok egy kanalat
szíven szúrom magamat" énekelted?
Én erre úgy röhögtem, mint egy hülye, lévén hogy ezen annyit nevetett régen, olyan 7 éves korában.
Mi pedig mint gyerekszórakoztató dolgot, sokszor alkalmaztuk.
Nem is értem, miért nem jutott eszembe.

Kevin tegnap az egyik szánkózásból majdnem térdig vizesen jött haza.
Mivel lecsúszott az erdei lépcsőn, ami az egyik kisebb domboldalban van kialakítva, és a patakhoz vezet.
Azt mondja, nem is süllyedt el és csak a lába lett vizes.
A patak kábé bokáig ér, és kemény fél méter széles.
Nem is patak hanem erecske, csak mi hívjuk pataknak.
Azért örülök, hogy egyedül csinálta a baromságot, nem valamelyik kisebb tesójával.
Igaz, vele csak Szabolcs mehet, Szilit Kirával engedem el.

Az az igazi csoda, hogy most 5.30 van, és csak egyedül vagyok ébren.
Azaz a macska próbálja felhívni magára a figyelmet, bőszen rohangálva és farolgatva, próbál lelökdösni ezt-azt Anyám szekrényéről, de úgyis a kölykök fogják megetetni :)

2011. december 21., szerda

Ha már van gyermeked

Ha véletlen beteg leszel, igazán nem mélyülhetsz el ebben. Azért véletlen, mert a betegséget innentől nem engedheted meg magadnak. Hisz nyugalom ritkán van, azok a pillanatok azok, amit a szakirodalom is csak "csoda"-ként emleget. Ma elég a "csoda" létrejöttéhez egy újabb mese vagy két tejfölös doboz, holnap már kevés. A csodákat megismételni nem lehet.

Ha csendben akarsz maradni, mert még alszanak.
Minél inkább próbálod, annál biztosabb hogy nem sikerül. Ne görcsölj rajta, úgysem kelnek fel ha leszakad a tető, vagy leborul a konyhaszekrény, a padló nyikordulására vagy szúnyog zizegésére inkább.

Ha előttük próbálsz átvinni valamit, amit nem kéne, hogy lássanak, ne dugdosd. Feltűnő lesz. Beszélj hozzájuk, tereld el kissé a figyelmüket a rájuk váró feladatok, rendrakási munkák kiosztásával, és vidd nyíltan. Észre sem fogják venni.

Jegyezd meg: az óvodai alvást csak azért találták ki, hogy gyermeked este később aludjon el.
Ez csak azokra a gyerkőcökre vonatkozik, akik már egyébként leszoktak erről.
Vissza fognak szokni. És az addig este 8-kor édesen alvó gyermek este 10-kor még az idegeiden fog táncolni a csicsergésével. Az sem számít neki, ha te már bőr mögül nézed a világot, ő csak a támadó robotokat és turbó rakétákat fogja mesélni. Vagy hercegnőket és Barbikat.

Az első pár évben az otthonlétet csodaként éled meg, el nem cserélnéd semmire.
Nem is rossz, hisz azért nagyjából a magad ura vagy. Bármennyire is diktátornak érezzük a gyermeket, bármennyire is forgatjuk a szemünket ha a kád szélére rakott gyertyák és halk zene élvezetében való elmélyülés elején sír fel, még mindig mi vagyunk az erősebbek, és a szabályok létrehozói is.
Telnek az évek, még mindig otthon vagy, és kezded kicsit irigyelni a munkába járó férjed/egyéb rokonod. Hisz ő néha a csendet is megtapasztalja a vonaton utazva, munkába sétálva. Aztán mikor kicsit többet is elmesél a munka-életéből, rájössz, hogy nem is olyan rossz a tizenharmadik év sem itthon.
Lehet, hogy akkor is köréd gyűlik minden gyerek ha tampont cserélnél, vagy a wc papírt kéne használni, mert a fürdőszoba ajtaját már csak a vendégek használják, vagy évek óta nem ettél egy jót anélkül, hogy az öledben ülne valaki, hiányozna.
Ha ez megszűnne, nagyon hiányozna.
Lehet, hogy hullik a hajad, és a kozmetikus sem az utóbbi öt évben látott utoljára, de kit érdekel?
A gyermekeid mosolya és kedves szavai, "Anya, te jó vagy" Anya szeretlek" és társai úgyis felülírnak minden visítást, hisztit és egyéb idegmorzsolót. A huszadik évben is koncentrálj arra, amit szeretsz bennük, és mikor néha egy kanál víz is elég lenne hogy megöld magad, akkor vonulj el pár percre olyan helyre, ahol tuti nem lelnek rád, és szedd össze magad. Nekik te vagy minden, akkor is ha ez nem mindig látszik.


2011. december 19., hétfő

Vége

Vége van az x faktornak, remélem erre az évre a valóságsó-ipar is bezárja a gyárait, és végre valami mást hallok a másik szobából.
Mert ez a mindennapi kornyikálás már sok volt. Ha nem a saját műsorukban nyikorognak, akkor hírműsorokban csevegnek róluk.
Hacsak nem akad valami fontos és komoly hír, ami nélkül nem folyhat tovább az életünk.
Mint például kigyulladt, meghalt, agyonverte, öngyilkos lett, lemegy az ára (álmodozás), emelkedik az ára (valóság), satöbbi.
Mindegy.
De az, hogy lassan csak három féle emberrel fogsz tudni egy levegőt szívni:
- volt már tehetségkutatóban (ő vagy családtagja/ismerőse)
- megnyert egyet (ő vagy családtagja/ismerőse)
- készül oda (ő vagy családtagja/ismerőse)

Én eldöntöttem, hogy holnap minden gyerekemnek megtalálom a tökéletes ajándékot, veszek egy papagájt is, és a karácsonyi eledellel is remekelni fogok. Nem bízom a véletlenre, nem kísérletezek semmivel, nem járok úgy mint tavaly amikor pangasiust akartam rántani...
Nem ismertem még.
A kutyák jártak jól, már amennyiben ők is így gondolták.
(visszaolvastam, és rájöttem, hogy úgy jön le egy mondat, mintha a papagájt venném étkezési célra :)

Szóval vége az évnek is lassan, két hét és belépünk az emberiség utolsó évébe....
Ugggyan már! Nehogy elhidd!
Hogy ezt hiszem.
Olyan lesz mint a többi, tologatjuk a gondjainkat, a csekkjeinket, és próbálunk túlélni.
Eközben pedig valami boldogságmorzsát találni az életünkben, amibe lehet kapaszkodni.
Én megpróbálok fogyni kicsit, függetlenül az ó- és újévtől, azaz ez nem egy fogadalom.
Ez tényközlés, mert muszáj.

Belegondolok az elmúlt pár évbe.
Ugyanott vagyok, ugyanazt csinálom - bár kicsit több a gyerek, mint két-három éve - , de én már nem vagyok ugyanaz. Apránként változtatom az életem, és próbálom elhinni, hogy jófelé haladok.
Hisz nyitottam a világ felé, elhittem hogy lehetek annyira érdekes hogy olvasson valaki, elhittem hogy tanulni is lehet általam valamit mert én is tanulok tőletek. Látom, hogy ha szólok valakihez az legtöbbször válaszol, és a legjobb olyan emberekkel összeakadni a hálón, akik ÉRTENEK, mert hasonlóak valahol mint én. Jó elhinni, hogy talán nem vagyok csodabogár, mert más is csinálja úgy a dolgokat, mint én.

No ha ez mégis valami összegzésféle lett, akkor most itt a végén megfogadom, hogy többet fogok járni az erdőbe tavasztól.

Ez amúgy nem valami nagy fogadalom, mert összeismerkedtem egy falubeli nővel, aki hozzám hasonlóan pár éve lakik itt, viszont gyógynövény szakértő, amellett hogy asztrológiával is foglalkozik, és megbeszéltük, hogy majd járjuk együtt az erdőt. Felvilágosított, hogy az ország gyógynövény állományának 90%-a megtalálható itt. Arra felé jár gyűjteni, amerre mi lakunk. És érdekli az a fajta szappankészítés, amit én csinálok (gyógynövények, natúr dolgok).
Meg is állapítottuk, miután megbeszéltük ki honnan jött ide, hogy ez a falu a  világ közepe.
Én pedig megragadom az alkalmat, és innen a világ közepéről kívánok Nektek:

Szép napot és szép hetet mindenkinek!!

2011. december 18., vasárnap

Kis fejezetek

Voltunk nyugdíjas esten pénteken.
Minden évben ad a falu egy ilyen estét a nyugdíjasoknak, ahol ők esznek-isznak, a gyerekek pedig szórakoztatják őket. A nagycsoportosok is, és az iskola osztályai is adnak műsorokat. A zenélő gyerekek zenélnek, és az említett műsorszámok zajlanak. A polgármester mondjuk a papírról olvasott érthetetlen és értelmetlen szöveg helyett, ha 10 közvetlen és spontán mondatot mond, az valahogy emberibb lett volna. De mindegy, nem megy az neki. Mindenesetre azért nem értem, ha a gyerekem meg tud tanulni hosszú szövegeket kívülről, már az óvodás is, akkor egy felnőtt, sok iskolát végzett közember miért nem?


Mindegy, a gyerekek aranyosan és ügyesen szerepeltek, mindegyik. Szabolcsnak is elég hosszú szövege volt, két szerepet játszott, mivel egy gyerkőc pár nappal hamarabb kimaradt. Gondolom beteg lett vagy hasonló. Az látszik rajta, hogy a tanulással nem lesz semmiféle gondja a suliban. Az óvónő mondta, hogy mikor megkérte a gyereket, hogy azt a szerepet is tanulja meg, akkor lepődött meg, hogy már tudja. Tegnap Atlantiszról kellett mesélnem neki, és Atlantiszos képes könyvet kért. Az hogy honnan szerezzek, elképzelésem sincs.
Visszatérve, azt jó ötletnek és kivitelezésnek tartom, hogy nem az oviban kell egy-egy ovis eseményen sem nyomorogni, hanem a farsang és a ballagás is a művelődési házban van megtartva.
És már a kiscsoportosok is kiállnak a nagy színpadra, mikrofonba beszélnek, így szokják a szereplést és sok ember előtt való beszélést.

Szilike megint nyilatkozott tejtermék ügyben:
Sok fokhagyma volt pucolva, mézbe aprítottam, és az ebédbe is kellett. Szabolcs rájárogatott, szereti.
Mondtam Szilinek, ehetsz te is, jó lesz torokfájásra. Erre ő:
- Nekem arra egy kis reszelt sajt lesz jó. Azt kérek.
Lehet ennek ellenállni?
Hát ha egyszer ez a kedvence?

Készítettem új adag fokhagymás mézet, az ánizsosat is felújítottam egy kis ánizsolajjal és csillagánizzsal. Van még egy nagyobb adag menta és citromolajos méz is, ami teljesen olyan mint egy mentolos mézes cukorka.

Kira kiengedte ma a papagájt, aki persze a szekrény mögött kötött ki. A legkönnyebben mozdíthatót lepakoltuk, még jó hogy pont előtte tettem rendbe... A madár visszakerült a kalitkába, és újfent megígértük neki, hogy még pár nap és kap társat. Mert megint meghalt az egyik madár. Tényleg, évi két papagájt veszünk, mert egy valamiért mindig meghal. Nem mindig a "régebbi", ez változó, de valahogy ez egy egymadaras kalitkának tűnik. Nem méretre. De nincs szívünk egyedül hagyni a megmaradtat.

A havat hiába harangozzák napok óta, meg a hidegfrontot is, errefelé még mindig plusz 5 fok körül van, és max. eső esik néha.

Így várjuk a karácsonyt, amit évek óta előbb tartunk, aznap amikorra minden megvan, minden összeáll, és érezhetően jó az alkalom. Na meg persze Apa is itthon van, ami idén nem fog összejönni, mivel érdekes a munkarendje. Mindenesetre most kedd után majd valamikor 6-7 nap múlva fog jönni.
Szabolcs pedig számolja a napokat, így majd elő kell állnom valamilyen magyarázattal, ha ide előbb jön a Jézuska.

2011. december 17., szombat

Reggeli omlett

Nem étel leírás készül, hanem élet-szeletke.
Szili:
- Rántottát kérek reggelire.
- Jól van, de nincs hagyma, inkább omlettet készítek.
- Jó lesz, abban van sajt.
:)))
Igen.
Mikor hazajön az oviból, és mondja:
- Kérek valami finomságot!
- Sajnos nincs csoki.
- Én sajtot kérek. Arra gondoltam.
Ő ilyen tejtermék-mániákus kis ördög.
Készül az omlett, Kira által pakolódnak az elmosott edények, Livike segít nekem sajtot reszelni és tojást törni. Kevin pakol, a kisebb fiúk tévéznek.
Közben már lassan negyed 8, 8-ra mennek a sulisok ajándékozásra.
Sebaj, reggeliznek, pont időben el tudnak indulni.
Közben kiürül a konyha, csak én és Livi vagyunk.
Livike kukázik egyet, talál egy konzervdobozt, aminek nagyon örül.
Annak kevésbé, hogy beszorul az ujja.
Kétségbeesetten szedné le, anya itt veszi észre a nagy sütés közepette, hogy gond van.
Az ujja se ki, se be, a tető szintén.
Mindezt 10 másodperc alatt kellett megoldani, mivel rángatta a kezét.
Így a tetőt nyomtam befelé, az könnyebb volt, mint a kis ujjacskát rángatni.
Elvágta persze, de nem vészes.
Akkor anya pillanatok alatt felméri, ki van szabadon:
- Kevin, egy vizes rongyot tekerj Livi kezére!
- Mi történt?
- Most nem az a lényeg, majd elmondjuk. Kira!
- Igen?- mondja a fésülködő nagylány, de ezt inkább csak gondolja, mert kifelé nem ilyen kedves.
A mondat így hangzik:
- Mi van?
- Ha már konzerv kukoricát eszel, akkor a dobozt vagy a kukába vidd, vagy nyomd be teljesen a tetejét mielőtt kidobod.
- Biztos nem fogom esőben kivinni!
Közben Anyám kötözi Livi kezét, de lassan halad, segítenem kell, hisz a kiscsaj rángatja a kezét. Sokkal gyorsabb, mint a nagymamája.
Az omlett sül, leveszem takarékra, gyors sebkötözés, buksisimi, és megyek tovább.
Livi 10 percen belül lerángatja a kötést, kap másikat, de közben megreggelizik a család (az omlettből kimaradt a só, de pótoljuk), a nagyok mennek a dolgukra, én pedig boltba készülök.
Anyám a mosógépbe pakolna, majd megállapítja, hogy Kira tegnap nem szedte ki a ruhát, amivel meg lett bízva kb. tízszer, és le is okézott, hogy mindjárt.
Ez a megállapítás sem hangzott szépen, ami érthető, mert az már félig meg is száradt volna. Így most fél nappal vissza van vetve a folyamat, amivel megszabadulunk a halom szennyestől.
Sosem szabadulunk meg.
Hisz tegnap majdnem üresre mostam, és megint kifolyik.
A szobákban széthagyottat pedig össze sem szedtük még.
Ma szappanozás is lesz a főzés mellett, és Kevin is bejelentette már egy hete, hogy szeretne egyedül szappant tervezni és készíteni.
Így ezt a projektet is le kell vezényelnem, persze a dolog veszélyes vegyi részét én fogom csinálni.


Kellemes utolsó-készülődős hétvégét mindenkinek!!



2011. december 16., péntek

A hitvilág

Talán illik a tegnapi írásomhoz, talán nem.
De a lényeg, hogy mikor egy-egy elméletet elfogadunk, annak oka lehet hogy elfogadható minden eleme és tudunk hinni benne, hogy olyan mondja akiben hiszünk, akinek hiszünk.
Ha valamiben maradék nélkül tudunk hinni, akkor nehéz minket eltántorítani. Ha van már egy kis kétely, akkor a másfajta igazság csírája hamar gyökeret ereszt, megbontva az addigi hit-egységet.
Nézzük a kisgyereket.
Nem tudom más hogy volt vele, de az elhatározásom, hogy nem fogok hazudni, füllenteni a gyerekemnek, az Kira születése után pontosan az első december elejéig tartott.
Ő januári gyerek, a nyuszival nem találkozott első évében, csak a télapóval.
Illetve a hátrahagyott nyomaival, és a róla szóló történetekkel.
A gyerekünknek még a társadalmi füllentésrendszerbe való belebonyolódás árán is varázslatot akarunk teremteni. Erre tökéletes a mikulás és a karácsony. Valamit vissza akarunk hozni persze a saját gyerekkori varázslatunkból is. Hiába emlékszünk, hogy 8 évesen azért már sejtettük, hogy Anyu a Jézuska, mert letakarva ott voltak az ajándékok, meg azért szavakat, mondatokat elcsíp a gyerek, de jó volt mikor a télapó adott pár szaloncukrot, vagy csomagot.
A kisgyereket nem tudod meggyőzni, hogy nincs télapó. Hiába hallja, hogy megy Anya karácsonyi bevásárlást intézni, hogy hiába ír ezer levelet az újságban látott játékot kérve, akkor is mást kap, nem fogja elhinni. Nem is próbálnám meggyőzni, nem próbálnám összetörni azt a hitvilágot, amit az én asszisztálásommal építettünk fel. Szemétség lenne.
Majd ha rákérdez, ha majd látom, hogy erős repedések vannak a mázon, majd akkor elmagyarázom neki, és még akkor is lehet, hogy vissza fog térni a hitéhez, mert hinni jó.
Az egy meleg burok, egy védőtakaró.
Hinni, hogy a télapó mindenkinek hoz, hogy megbocsát, a Jézuska sem feledkezik el róluk bármennyire is "rosszak" voltak.
Így van ezzel a felnőtt is.
Hinni jó.
Hinni?
Miben?
Én nem vagyok vallásos, klasszikus értelemben semmiképp.
De vannak dolgok amikben hiszek.
Hiszek valami erőben, nevezhetjük felső hatalomnak, engem nem zavar, szóval valami erőben, ami segítő, néha irányító, amihez fordulhat aki hisz. Ami kezet nyújt ha segítség kell, ami erőt ad ha összeomlás fenyeget, és akivel az örömöt is meg lehet osztani.
Mindnyájunkban ott van, a belső erő.
Hiába nézünk közben az égre, tesszük össze a kezünk, az bizony belül van.
Amúgy a kézösszetétellel az energiaáramlást belülre zárjuk, az ideig csak magunkban áramoltatjuk azt.
Aki megtalálta a belső erejét, az hisz. Hisz magában, hisz az Istenében, bárhogy hívja azt.
Ha baj ér, és elvész a hit, akkor is magunkhoz kell elsőnek visszatalálni, hogy helyreálljanak a dolgok.
Közhelyesen, elsőnek magamat kell szeretni és elfogadni, hogy ugyanez a világgal szemben is sikerüljön.
Azt is értem maximálisan, hogy a kintről jövő hatalomban és erőben könnyebb hinni.
Sajnos önbizalom hiányos társadalom vagyunk, nem csak mi magyarok, de maradjunk most itt.
Nézzük a gyónást, mint megbocsátó rítust.
Szerintem szép rítus, már amennyiben még a normál bűnökről beszélünk, és nem extrém esetekről.
A "bűnös" rákészül, elmegy gyónni, valakinek kiadja ami nyomasztotta, az pedig elbeszélget vele jó esetben, kirója a "büntetést" és a bűn bocsánatot nyert. A "bűnös" megnyugodott, a lelkét nem nyomasztja semmi, szóval lerakott egy terhet.
Szóval mindent összevetve nem olyan rossz dolog ez, más kérdés, hogy ronda eszmék rosszfelé vitték a kereszténységet.
Összegzésképp, mindegy ki miben hisz, az ember hitét nem lehet elvenni, nem tudja senki áttéríteni más hitre ha a személy maga nem akarja, és minden életkornak-életszakasznak megvan a hitrendszere.
Kit isten hív magához, ki a Jehovákba fut bele, van aki Krisnában találja meg amit keresett, van aki a Télapót hívja minden decemberben, mindegy.
A hit mindenképp elmélyülést hoz, segít rendet rakni bent, és ez a lényeg.

2011. december 15., csütörtök

2012 még egy év ......-----....... És akkor mi van??!?

Mikor először szembesültem ezzel a 2012.12.22. dátummal, az kellemetlenül érintett. Az Istenek kézjegyei c. könyvet olvastam, ami azóta is meghatározó bizonyos dolgokban számomra.
Mondjuk ez nálam úgy van, az Atlantisz legenda, a vízözön és társai, hogy amit el tudok fogadni, azt elfogadom. Ha találkozom egy elfogadhatóbb elmélettel, akkor azt fogom onnantól elfogadni. Inkább abban hiszek, nincs ezeknek a dolgoknak jelentősége. Volt, szép volt, elmúlt. Azt, hogy mi történt, csak az tudja biztosan, aki ott volt. Hamísítani mindent lehet, tárgyi emlékeket is, leírásokat is, technológia kérdése.
Az én kérdésem pedig az, kinek és miért éri meg a 2012-es dátum köztudatban tartása. Ennyire.
Mert egyre inkább úgy látom ez is csak egy figyelemelterelés, csak egy jól menedzselt dezinformáció.
Egy jól ellátott csont, amit oda lehet vetni a népnek rágódni. Addig sem foglalkoznak más, fontosabb dolgokkal. Minek azzal törődni, hogy lassan mindent elvesznek a néptől, ha jövő ilyenkor majd eljő a nagy felemelkedés? Vagy a nagy pusztulás. Ki mit hallott. Én azon sem lepődnék meg, hogy ha kiderülne, az egész egy lufi, nem is akkor lesz esemény, hanem előbb. Amikor senki nem várja. Ha lesz egyáltalán valami kiemelkedő. Én véletlen sem vagyok szkeptikus, hiszek mindenféle elvont dologban, furcsa összefüggésben vannak a képek a fejemben a világról, szerintem némely ilyentől erősen vakargatnátok a fejeteket :) De ezt a dátumot egyre inkább olyannak látom, mint anno a 2000. évfordulót. Mikor hiteleket vettek fel emberek, mert majd lenullázódik minden, meg készült a végítéletre a sok emberféle.
Lehet mondani a sokfelé pusztító katasztrófákat, hogy az is jelzi a vég közeledtét, de valljuk be őszintén, földrengések mindig voltak, bizonyos helyeken sokkal több mint máshol, megvan ennek a földrajzi oka. Mint ahogy hurrikán, tornádó és cunami övezetek is vannak, sőt ha valaki nem tudná, a technológia is létezik, amivel elő lehet ilyeneket idézni.
Az a helyzet, hogy a Föld és a Természet megbízható. Sok ember pedig nem. Mert aki kitalál és ural ilyen technológiát, meg még sokkal rondábbakat is, na abban én nem bíznék.
Pedig ilyenek adják a híreket elénk a tévében, az írott médiában, adják nekünk a jó kis betegségek ellen a gyógyszereket, és teszik az ételt az asztalra.


Szóval javaslom mindenkinek, hogy ha szenvedni akar akkor tévézzen sokat, nézzen híradót, valóságsót, tehetségkutatót, olvasson napilapot, tőzsdei elemzéseket, jövő ilyenkor pedig bújjon el túlélőfelszereléssel egy hegyi barlangban. Hátha a nagy krach nem rendezi át a földrajzi viszonyokat épp ott.
Aki pedig élni akar, az felejtse el ezeket, nézzen szét kit szeret és ki szereti, töltse köztük az ünnepeket, és próbáljon a lehetőségekhez mérten boldogságot érezni pár kósza percre.
Sziasztok

2011. december 14., szerda

Ma olyan felemás

A hangulatom.
Reggel minden oké, alig üvöltöztem, normálisan rendet raktam miután elmentek a gyerekek.
Kira vitte az ovisokat, majd eszembe jutott, 8-kor találkozóm van az ovinál, le kell mennem mindenképp.
Sebaj, legalább erdőztem egyet.
Hazaérve rendet raktam minden hiszti nélkül, még teregettem is.
Majd Livit lerakva nekiálltam varrni, Kira szerelmének karácsonyi ajándékot.

Párnát kap, fekete puha anyagból, vatelinnel kitömött rávarrt selyemszívvel.
Majd megmutatom az alkotó oldalamon.
Előszedtem elsőnek egy fekete bársonyféle anyagot, de a varrógép nagyon nem akarta.
Itt már éhes is voltam, majdnem feladtam az egészet, és azt mondtam majd veszünk valamit.
Amivel egy a gond, pénteken lesz ajándékozás a suliban, pénzünk pedig vasárnap.
Így másik anyagot kerestem, ami már jobban feküdt a gépnek, így ez is elkészült.
Varrás közben Buksi kutya elszökött, ment a láncával együtt.
Esélyem nem volt elkapni, de szerencsére hamar megjött.
Vagy a vizes bundája zavarta, vagy akadályozta a lánca a közlekedésben.
Lényeg, hogy megjött, bevonult az udvarra, kicsit rávicsorgott az őt terelgetni óhajtó Csipire, és odajött hozzám, aki a helyénél vártam.
Eladtam egy pár adag ruhát, feltöltöttem még pár farmert, levelekre válaszolgattam, fordítást javítottam. A befűtés is elsőre sikerült, mindkét kályhánál.
Az időjárás? Mondjuk ez a téma annyira engem nem érdekel, ködös, borongós de nem hideg az idő.
Még itt faluhelyen, ahol mindig pár fokkal hidegebb van mint a városban, még itt is plusz 6-8 celsius van.

Szóval láthatóan nincs semmi gond, mégsem kerek valahogy. Persze még előttem a nagybevásárlás, ajándékok, kaja és egyebek.
Aztán erre is rányomtam, hogy közzététel, pedig nem is éreztem késznek.
Akkor kész, ha már a kezem gondolkodott :)

2011. december 13., kedd

A Metallica koncert

Szó lesz karácsonyról, fáradt estékről és koncertről. Szóba kerül a zsenge és harmatos ifjú korom, mikor még rockerként múlattam az életem, koncerteken csápoltam, nem motoroztam, és persze a gyerekek sem maradnak ki. De egy nem lesz, mert nincs: Metallica koncert.



Este.
Gyerekek megfürdetve, elcsendesedés.
De nem, Livi még élénk, még menni akar.
Igen, már nem reggel 10-kor fekszik vissza, hanem toljuk kijjebb az alvásidőt, ebéd utánra.
Ami délután 3-4 órai ébredéssel jár, persze hogy nem akar hétkor ágyban csücsülni.
De ma Szabolcsnak nagyon fárasztó napja volt az oviban, hamar elaludt. Livike meg játszott kicsit a szájával, megölelgette az alvó bátyót, aztán futkosott tovább.
Én is hamar lefeküdtem, el is szenderedtem néha, csak mikor a kisasszony megjelent, és megsimizett vagy megütögetett, akkor riadtam fel.
Oké, gyümölcs kúrát kell beiktatnom, nem megy ez, hogy ilyen hamar elfáradok megint.

Karácsony.
Még normális terveim sincsenek mik legyenek az ajándékok.
Pedig ismerem őket, és tudom milyen szempontok alapján kell választani, de nem egyszerű.
Az étellel nincs túl nagy gondom, főzök valamit ami nem minden napi és kész. Sütés úgyis lesz, bejgli meg zserbó biztos készül, aztán majd meglátjuk.

Ma viszont Kirával koncertre megyünk, azaz az iskolai zongora-gitár karácsonyi hangverseny lesz ma este. Kevin zongorázik, Kira pedig a gitározó Bence-pasi miatt jön.
Mintha csak Metallica koncertre készülnénk... Majd feltupírozom a hajam, rakok bele piros csíkokat, és előszedem a szűk farmerom, ami nincs.
Vagy előszedem a Harley-t a garázsból, hogy látványos legyen az érkezésünk.
Ja, ez jó lesz. Régen úgyis azért tetováltattam pillangót a fenekemre, hogy jól mutasson ha forrónaciban motorozom. Bár sosem motoroztam, Harley-n pedig végképp soha.
De ma biztos elővenném ha lenne. A forrónacit is. :))
 Ezt pedig mindenképp, mert ez egy jóféle koncert lehetett, nem kötelező megnézni, csak idegyűjtöm.

2011. december 10., szombat

Régen és most - A mobil

Jó dolog a mobiltelefon.
Megkaptam én is az első okos telefonom, nagyon kényelmes a konyhában  mail-ezni, amit mondjuk egy laptop is tudna, de nekem asztali gépem van.
Viszont a múltkori nethiányos idegeskedés az üzenetek miatt nincs többé, mert meg van oldva.

Mikor belegondolok, hogy jelenleg van a vezetékes telefon (amit a net miatt kell tartani, de senki nem használja), ezen kívül pedig van még a házban 5 darab elérhető telefonszám, az kicsit abszurdnak tűnik.
Pedig nem az ma már, hogy a gyereknek is vesz az ember.
Mondjuk mi nem azért adtunk Kirának mobilt hogy menő legyen, hisz a suliba nem hordhatja (részemről és a suli részéről sem), hanem mikor elmegy a boltba, akkor célszerű ha nem a döntés van rábízva, hanem felhív és én döntök, ha valami nincs.
9 évesen kapta meg az első lecserélt telefonom.
Két éve karácsonyra már sajátot kapott, menő érintőképernyőst és előfizetésest (családi háromkártyás előfizu egyik kártyáját kapta meg), meghatározott kerettel.
Ami szóban hangzott el, tehát nem a telefon kapcsol más üzemmódba ha lejárt.
Sajnos.
Mert így esett meg, hogy sok ezres számlát csinált a drágám, mivel most szerelmes, és eltűntek a percek, amit a szerelmével beszélt.
Szóval most bünti van, a karácsonyi ajándéka a telefonszámla, és új készüléket sem kapott a tönkrement helyett, hanem Krisztől kapta meg az ő előzőjét.
Kira legalábbis így tudja, de dobozban pihen már valami neki is, olyan amire vágyott.

Kevin még totál érdekesen kezeli ezt a dolgot, mert fontos esetben ritkán hív.
Példa:
- Boltból jön haza és felhív, hogy az utca végén tart.
- Itthonról hív engem, aki nincs itthon, hogy gépezhet-e. Kira telefonja ott figyel egy méterrel odébb, amin ingyen beszélünk.
Mivel Kevin feltöltős, vissza szoktam hívni.

Akkor most visszatekintünk kicsit a múltba.
Először a hetvenes évek vége, kisgyerekkorom.
Sokaknak nem lesz idegen és furcsa, mert ismerik a kort.
Mikor napi egy mese van a tévében, hétvégén talán több, hétfőn nincs adás, és alig pár lakásban van telefon. Nekünk sem volt.
Az utcai készülékek pedig vagy működtek, vagy nem.
Vagy tudtál telefonálni, vagy elnyelte a pénzt.
Kis gyerekkel mondjuk biztos érdekes sürgős hívást intézni az utcáról.
Eljutni a fülkéig egyáltalán, mondjuk télen hidegben, csapadékos időben.

Kicsit később, ugrás 6-8 évet.
Már máshol laktunk, a háztömbben két fülke volt, az egyik az utcánk végén a kocsma mellett, a másik egy sötét mellékutcában. Rákospalotán laktunk, rossz környéken, Anyám pedig sokszor dolgozott késő estig. Nem mondhatta, hogy hívj ha baj van. Bár nagy baj sosem történt, és a többlakásos udvarban a szomszédaink is normálisak voltak, de azért aggódhatott eleget.

Megint pár év, lakótelep.
A ház mellett két működő fülke is!
Már dolgozós évek, a munkakeresés elég izgis, mikor nagy lepedő-papírokkal telefonálgatsz és jegyzetelsz. Ha a házban valakinek van telefonja, akkor kénytelen fülkeként is üzemelni néha, már ha hajlandó rá, mert igény van erre. Nálunk volt egy család, ha nagyanyám akart valamit, akkor őrajtuk keresztül tudott üzenni. Mekkora kincs egy telefon kapcsolat a munkahelyen, ahonnan engedik is a telefonálást!

A rokonokkal, barátokkal való kapcsolattartás.
Ha van telefonjuk, az jó, mert legalább te tudod hívni őket.
Vagy levelezni, az biztosabb, főképp ha messzebb élnek tőled.

Lassan már elkezdenek szivárogni a mobiltelefonok.
Még nagyon drága, 20 ezres átlagfizu mellett nem sokan vesznek maguknak 60 ezres készüléket.
Telefonálni róla is vagyon, azt hívni is nagyon drága.

Majd ugrás, és lassan mindenkinek van.
Pár év, és az öregebbek is beadják a derekukat, mert kényelmes, már nem drága dolog, és az alapkészülékeket kezelni sem bonyolult. Én anno azt feltételeztem, Anyám sosem fog sms-t írni, örüljünk, ha telefonálni tud. Mert más műszaki újításokkal szemben is elég inkompetens volt, rossz indulat nélkül. Megtanult lassan kezelni mindenfélét, távirányítókat meg efféléket, de rossz volt ránézni, ahogy több hónapos használat után is keresgélte a gombokat.
Ezért ő annak idején Nokiát kapott, mert az elég egyszerű volt neki.
Aztán rá kellett jönni, hogy meg tudják az idősebbek is tanulni, tudnak ők haladni, csak kicsit lassúbb ez a haladás.
Szóval az idősebbek sem totál síkagyúak a műszaki újításokhoz, csak lassabban reagálnak. Ami azért nem rossz dolog. Nem jó ám a nagy pörgés és fejkapkodás sem. Őszintén szólva nem szeretném megtapasztalni milyen az, mikor alap felszereltségű sebészeti műtő lesz minden háztartásban, és a dokik neten keresztül műtenek majd...


És mi van ma?
Mindenhol telefon. A láthatatlan elektromos-mágneses mező már mindenütt jelen van, szerintem Grönlandnak sem sok a szabad pontja. A családban mindenkinek van telefonja, senki nem kapja fel a fejét ha mondjuk egy boltban vagy orvosi váróban csörög a telefon, max. azért hogy fülelje a csengőhangot, nem az övé-e.
Az emberek elszigeteltek, egyre inkább New York felé megyünk, mert már itt is szinte megütközve néznek rád, ha hozzászólsz valakihez csak úgy.
Jó hát itt vidéken nem, mert itt aztán hozzád szólnak, érdeklődnek, beszélgetnek az emberek, de a nénikék egy része itt is mobilozik.

Város.
Komplett telefonfülkék mászkálnak az utcán, mivel lehetőség van rá mindent azonnal megosztunk, mit ettünk (kit érdekel?), mekkora tapló volt a boltos (úúúgy szeretünk felháborodni), nem jött a busz (ebben mi az érdekes?), lefröcskölt egy autó (ne állj a járda mellett esőben), és a többi.
A saját gondolataiktól félnek az emberek? A másokkal való kapcsolatépítéstől félnek?
Egy kósza beszélgetéstől a buszmegállóban? A boltban várakozva?
Pedig mennyi érdekes ember van.
Ezt megtapasztalhatjuk a blogvilágban is, akkor miért lenne másképp kint?
De nézzünk csak fel a facebook-ra. Mikor az iskolás kölykök az üzenőfalra nyomják, hogy unatkoznak, üzit írjon valaki. Már tizenévesen is azt tanulják, hogy otthon, egyedül a szobájukban éljenek társasági életet. Mobilon.

Nem szólom én le a mobilt, sem a netet, csak érdemes ezen elgondolkodni és a gyerekeinknek nem hagyni, hogy így éljenek.
Hogy akkor mi a jó?
Azt sem tudom.
Hisz mikor Kevin elmesélni, hogy beszélgetett a boltból hazafelé egy bácsival, aki abban az új házban lakik, akkor az első amit mondok neki, hogy légyszíves ne állj le senkivel beszélgetni, és legyen nálad telefon, hogy jelezd miért késel fél órát a boltból.

Írásom születésére a pontot Maris bejegyzése tette fel.




2011. december 9., péntek

Ennyi apró öröm egy napra!

Nekiálltunk szappant készíteni. Kettő volt tervben, ahhoz volt anyag.
De találtam még egy szappanra való olajat amiről teljesen elfeledkeztem.
Így három adag készült, erről bővebben a szappanos blogon fogok írni.

Aztán ott volt a sólyom.
Aki régebb óta olvas, az tudja, hogy erdő mellett élünk, ahol igen élénk a vadvilág. A cinkéket etetjük, akikkel rendszeresen előfordul, hogy nekicsapódnak az ablaknak. Pedig van függöny, és az ablakpárna is megakadályozza azt, hogy átlátszó legyen. Ma is volt egy csapódás, automatikusan odanéztem, és meglepődve láttam, hogy egy galamb forma madár rendezgeti a szárnyait a redőny vaskeretén.
Ekkor a pipi oldalt fordult, és megláttam, hogy vándorsólyom. Halkan kiabáltam Krisznek, dobjon el mindent és jöjjön.
Így aztán tanúm is lett, aki hasonlóképp nem talált szavakat erre a meglepő és örömteli kis eseményre.
Jól van, alapból városban felnőtt emberként nem vagyok még teljesen hozzászokva ehhez, de tetszik.

Elképzelésem sincs, mit keresett a házak közt a madárka, mert alapvetően az országút mellett a lakatlan területeken szokott vadászni.

Aztán a pénzügyek.
Számolgattuk, hogy fizetésig, amihez elég körülményes lesz hozzájutni (mivel Krisz aznap nem dolgozik, másnap megy, de két napra, és pont vasárnap fog hazajönni vele, így péntek helyett hétfőn fogok menni bevásárolni), mennyi pénz kellene. Kitaláltuk, majd azt is, hogy kölcsön kell kérni valakitől.
Jól van, mondom majd délután telefonálok.
Közben viszont befutott egy szappanrendelés ami pont ekkora összegről szól.
Ez is meg van oldva.

És a negyedik, ami nem egy különleges esemény karácsony előtt, mikor mindig nyomják a rádióban, de most pont jókor hallottam.
Szeretem ezt a számot. És ma jó napom volt hozzá.

Visszatérve még az első örömhöz, a szappanokhoz és ekcéma ápolására rendelt vajak és olajok érkezése.
reggel nem én voltam oviba, hanem Krisz. Beugrott a postára, megkérdezni van-e csomag, mert ezt már vártam.
Nem volt.
Igaz, akkor rakták szét a postát, tehát volt még esély, ami be is jött, mert épp mikor a szappannak ahhoz a részéhez értem, akkor érkezett meg Kevin, aki suliból hazafelé összefutott a postással, és elhozta a csomagom.

Tehát ez volt ma.
Csak ennyi :))

Újrasorsolás

Mint ígértem, ma sorsoltunk.
Kira épp hazaért a matekversenyről, ahol 3. lett, húzott is egy nevet a "kalapból", ami jelen esetben az asztal volt.
A cetlit széthajtva hamar kiderült, ki a nyertes.
Dius, te lettél a szerencsés szappantulajdonos!
A részleteket mailben megbeszéljük.


2011. december 8., csütörtök

Bejegyzés születik

     Nem ülök le soha a klaviatúra elé úgy, hogy "Na, miről is kéne írni?".
Még az élet-szelet jellegűek is ihletből fakadnak :)
Élem az életem, és egyszer, hirtelen egy helyzetben találom magam, amiről meg tudok fogalmazni valami összegzés szerűt. Az még akkor pihenget, gyűjtöm az anyagot hozzá, akár beszélgetve másokkal, akár csak élve az életem jönnek a példák rá.

     A véletlenekben annyira nem hiszek.
Abban inkább, hogyha nem görcsösen akarunk valamit, akkor az összejön.
Apróságok:
- Ágyat kéne húzni. Halogatom, mert nem koszos, csak több napos már.
Valami beborul az ágyba, valami módon olyan állapotú lesz, hogy a tervem muszáj legyen megvalósítani.
Már nem merek olyanokra gondolni, hogy fel kéne mosni, de majd, most nem, mert akkor kiborul valami, és muszáj lesz :)
- Át kéne nézetni egy szerelővel az interlockom.
Majd.
Aztán egyszer csak az egyik hurokfogóba beakad a tű (aki tudja mi is ez, az tudja azt is, nagyon ritka véletlen kell ehhez), eltörik a hurokfogó, elállítódik a tűrúd, szerelő kell.
Aki nagyon kedves, becsületes bácsi, mindent átnézett, kitakarított benne a szerelés mellett, így most van egy szépen átnézett, gyönyörűen varró lockom :)
- Pár hete gondolkodom, hogy a kék P. Cardin babakocsi helyett lassan kellene egy másik. Nincs baja, de--félre megyünk---Csipi kutya babakocsiban él. Mikor kialakult a helye, az addig ott porosodó régibe beköltözött. Amikor házat kapott akkor elvettük onnan, de visszakövetelte, mert szereti.
Tudom, igényesen néz ki, de ő szereti, engem meg nem érdekel ez a fajta igénytelen-külsőség.
Viszont szétment teljesen, és beszorult néha a lába, de elvenni még mindig nem mertem, inkább bélelgetem, de kéne neki másik. Épp ezért gondoltam, kéne Livinek egy lányosabb, ezt pedig megörökölné a kutya.
Tegnap egy ismerősöm a Facebookon kiírta (egy héten kb. egyszer megyek fel), hogy P. Cardin babakocsi elvihető. Lányai vannak, biztos nem fiús kocsi :) Mit ad Isten, Anyám Pesten van, hétvégén hazahozza a keresztanyám, aki egész véletlen ugyanabban a kerületben lakik, mint a babakocsis ismerős :). Plusz ő volt az ismerős, akivel telefonon is beszéltünk tegnap, és felrakta a pontot a tegnapi bejegyzésem megszületésére, a saját pofántörlős történetével.

    Tehát ha valamit akarok, és a vágy megfogalmazása után nem kezdem rögtön az ellenvéleményeket megfogalmazni, akkor az megvalósul. Nem ez az első eset, és tudom, ezen kell dolgoznom, hogy a nagyobb vágyaimat is így tudjam kezelni. Pozitívan, minden negatív rezgés nélkül.


2011. december 7., szerda

Mikor pofánvág az élet

Nem nagy dolgokról lesz szó, csak apróságokról.
Milyen az, mikor megéled életed első olyan problémáját, mikor is valami bedöglik, és tök egyedül vagy a problémára. Vagy a társad sem kompetens a kérdésben, a dolgot viszont meg kell oldani.
Mondjuk ömlik a víz a törött csapból, február van, és elzártad a főcsapot, de úgy nem lehet gyerekekkel élni, főzni, fürdetni, satöbbi. Bolt zárva, szerelő nincs, de meg kell oldani.

Mindenre felkészülni nem lehet ugye.
Amit tehet az ember, amivel a legtöbbet teheti, az a hozzáállás.
Mégpedig az, hogy nem omolhat össze, nem adhatja fel, mert másokért is felel.
Anno én néha kimondottam örültem neki, mikor lerobbant egy kocsi alattam, és egyedül kellett megoldanom a helyzetet, mert tanultam belőle.
Toltam be esőben-terhesen-kisbabával a kocsiban is rossz aksijú kocsit emelkedőn felfelé, indítottam be csavarhúzóval rövidre zárva a kocsi akksiját forgalmas hídon, mert leállt a drága, és ezek akkor ugyan stresszes helyzetek voltak, de lehetett tanulni belőle.
Télen, hóban elakadni mondjuk annyira nem szerettem. De azt például láttam azokban a helyzetekben, hogy mikor kocsit tolsz az úton, vagy kereket cserélsz, inkább megállnak a nők egymásnak, de hóban mindenki segít mindenkinek.

Nem mondom továbbra sem, hogy fel lehet ezekre készülni, de arra igen, hogy tudjuk mikor kitől kell és lehet segítséget kérni, akár telefonos formában, akár személyes szívesség formájában.
Lehet ilyen helyzetekben fejvesztve nyavalyogni, pánikolni is, és lehet jó példát is mutatni a gyerekeinknek, megoldva a nehéz szituációkat.

Az egész írás most onnan indult ki, hogy hazajött a szerelőtől az interlockom, ami egy négy szálas varrógép. Fűztem be, és eszembe jutott, mikor megvettem és először elszakadt a szál. Bizony, a sulis gyakorlaton sosem fűztem be ilyen gépet. Vagy az oktató csinálta, vagy olyan osztálytársam, aki nagyobb kedvvel végezte az iskolát :)
Amikor viszont egyedül voltam a helyzetre, kicsit pofánvágós volt.

Ma beszéltem egy régi ismerőssel, aki elmesélte, hogy nem is érti, hogy bírom ezt 5 gyerekkel, mikor ő kettővel egész nap pörög. Elmeséltem, hogy azért nekem van nagyobb gyerekem is, aki elintézi az óvodát ha kell, segít vásárolni, segít itthon. Kettő ilyen is van. Neki pedig kicsik vannak. Elmondta, milyen rossz volt neki, hogy az anyukája nem kért tőle soha semmit, és 35 évesen ott állt egy babával úgy, hogy addig sosem főzött semmit. Az is pofánvágás volt. Igazi mélyvíz az, mikor senki nem áll mögötted aki segíthetne, mert a párod sincs épp otthon mindig, mikor rádöbbensz, hogy bizony erre most egyedül vagy.

Emlékszem, mikor Livit hazahoztuk a kórházból és Krisz ment másnap dolgozni. Anyámék kérdezték, mi lesz most egyedül az öt gyerekkel? Hogy oldom meg? Ahogy eddig, mondtam. Csak most eggyel több van. Négy vagy öt már olyan mindegy volt fürdetés vagy esti fektetés szempontjából :)
Persze akinek egy vagy kettő van, és kapna hirtelen még hármat-négyet, az biztos csak kapkodná a fejét, de apránként hozzá lehetett szokni.

Szóval csak a mi döntésünk, hogy állunk a dolgokhoz, mennyire tud egy-egy helyzet a padlóra küldeni minket.

2011. december 4., vasárnap

Játék újratöltés

Kezdem azzal, nem tudom más hogy csinálja, de én a november 9.-én kihúzott nyertes szappanokat mind szeretném postázni. Namármost Ritus, aki az első lett, nem járt erre azóta, így most azt a két szappant ki fogom újra sorsolni. Várok még pár napot, mondjuk legyen most is 9.-e a dátum, ami péntek, és ha addig sem jelentkezik, akkor az akkor játszó, nem nyertesek közt fogom kisorsolni. Kira fog húzni, mivel ő múltkor nem volt itthon.
Szóval pénteken újra húzunk, hacsak Ritus nem jelentkezik.
Az eredeti, játékra invitáló bejegyzéshez katt ide.

hümmentés

Van aki elől mindent elpakolnak, van akinek magának kell a szart félrekotorni.
Tudom én, hogy teher alatt nő a pálma, hogy ami nem öl meg az erősít, meg ilyenek, de néha, nagyon néha olyan jó lenne, ha egyszerűbb volna pár dolog. A lelki terheket hol lehet ledobni? Hol van a lélek-teher lerakat?

2011. december 3., szombat

Esti életkép

Mi is van most?
Eső, de nincs hideg kint. Viszont tegnap fát hoztak, ma pakoltuk el.
Izgis volt a sáros részeken csúszkálni, de meg lett oldva.
Borisz kutya persze örült, mert a helyénél járkáltunk, ő meg álldogált kint.
De labrador, az ő szőre nem ázik úgy meg, mint mondjuk a pulié.
Elpakoltuk, Boriszkának megágyaztunk, el is foglalta az új trónját.
Mivel az előző házát teljesen szétrágta, feltételeztük, nem érdekli a dolog.
De szélvédelem kellett, meg valami fix alj, hogy ne a betonon feküdjön. Ez lett megoldva neki.
Jöttem befelé, a nyugis esőből a diliházba :)
A következők zajlottak:
Szili két motoron gurult egyszerre, Livike üres kiwis dobozzal a fején mászkált, az orra felgyűrve mit egy malacnak, Szabolcs visít, mert Kevin fejbe vágta, és úgy hirtelen ennyi.
Az egész napos rendfenntartás eredménye már a múlté. Ködbe veszett kb. mikor elhagytuk a házat.
Megfigyeltem, hogy mikor valami nyűgje van valamelyik kisebb fiúnak, és odajön sírva, két eset van.
Vagy elkezdem babusgatni, és akkor a sajnálattól feltüzelve jobban sír, vagy azt mondom,  látva mennyire kicsi a gond, hogy:
- "Elmúlik! Menj tovább." És akkor pillanatok alatt meg is nyugszik.
Ki érti ezt?
Szóval ezek mennek most, rajzolnak a gyerekek, várjuk a Mikulást, Kira sorozatot néz anyámnál, Kevin elvonult a szobámba egyedüllétre vágyva, legalább neki összejön :)

Karácsonyi vágyak

Mire vágyom én?
Valamelyik nap felmerült a kérdés, és nem tudtam rá válaszolni.
Mire vágynak az emberek általában? Mi a jó meglepi?
Nézzük földhözragadtan.
Ruhadarab.
Mindenféle helyzetre és alkalomra van már ruhám, mióta nemrég bevásároltam egy ismerősnél nagyon jó áron, rám való, menő cuccokból (Ulla Popken és társai 500ft/darab áron nagyon jók). Nekem nincs igényem a kétszázadik cipőre sem, amire kell, arra van, ha tönkremegy akkor veszek.
Parfüm.
Megoldom illóolajjal, ha olyan helyre megyek. Nagyon finomat kevertem muskotályzsályával és jojoba olajjal. Nem mozgat meg ez sem.
Könyv.
Nem mondom, itt már rezeg a léc, mondjuk Duncan Shelley-től az Amer-trilógiának örülnék.
De előbb-utóbb megveszem úgyis.
CD/DVD.
Hagyjuk ezt. Lényeg, hogy ami kell, ahhoz hozzáférek, megvan.
Szóval ami kell azt megveszem előbb vagy utóbb, Peruba vagy Izlandra sem mostanra tervezem az utazást. Hanem amire én vágyom az nem annyira teljesíthető, illetve nem egyszerűen és nem feltétlen karácsonykor/karácsonyra.

Szeretnék egyszerűbb életet. Mégpedig azt, hogy a munkahelyem, a konyha (by Kyra), jobban felszerelt és télen is meleg legyen. Legyen benne víz, ne a fürdőbe kelljen járni érte, legyen egy mosogatógép, és akkor a régi fajta gáztűzhelyet sem bánom. Hogy legyen egy kamrám, ahol tarthatom a dolgokat, és ha kitalálok valami jó kis kaját, amihez pepecselni kellene, ami új és kísérleti jellegű, akkor ne az legyen a következő gondolatom, hogy hogyan is állnék neki itt a hidegben?

Azt hiszem idén is elég lesz nekem az, ha a gyerekek örülnek az ajándéknak, és a finom ételeknek, sütiknek.
De mit is nyávogok itt? Karácsony? Ajándék?
Mikor meg van rendelve az új telefon 1 ruppóért, újabb két éves igába hajlással, aminek végre jó lesz a fényképezője. Két évente karácsonykor ez a meglepi. Ez is valami.

2011. december 1., csütörtök

Livi a külföldi(?)

19 hónapos, és nagyon keveset beszél.
Okos és értelmes kislány, mindent megért, ha kérünk valamit tőle, megteszi, hozza, viszi.
Hall, beszélni is tud, csak kevés szót mond.
Azaz nincs vele semmi különös eltérés, ráérős.
Vannak ilyen gyerekek, nem is aggódok, illetve tudom, hogy nem kellene aggódnom.
Csak azért ott munkál a kisördög, nem csak a Szabolcsban, bennem is :)

Ma jött egy gondolat, mi van ha Livi magyar helyett más nyelven ért?
Hülye vagyok?
Igen, köszi.
De kipróbáltam.
"Do you understand me?" semmi értékelhető visszajelzés.
"Parlez vous francaise?" csak vigyorgott.
"Sprechen sie deutsch?" erre bólogatott!
Hogy ezzel mit kezdjek azt nem tudom, mert számoláson és pár alap szón kívül nem beszélek németül :)
Így aztán folytatjuk a magyartanítást, és majd megtanulja ezt is.
Vagy csak arra bólogatott, amit ő hallott:
Sprechen sie deutsch? azaz sprehen zi dájcs? Hülye az anyád?

Erdő újfent

Sétálok haza, mivel egyedül, mindenképp az erdőn keresztül :)
Meg-megállva hallgatom a neszeket, amelyek a csendes erdőben vannak. Mozog, zizeg az avar, akkor is ha megállok, csivitelő cinkehadak szállnak a házaktól a fákra, megenni a szerzett csemegéjüket. Bizony, még az erdei fák körül is napraforgóhéjak jelzik, itt a madarak etetve vannak.
Kis cinke iszik a vízfolyásból, ami a Galgába vezeti el a felesleges esővizet, meggyvágó szalad fel a korhadt fára, ami félelmetesen nagy, kopogtat a harkály, és még egy kis mókust is láttam egy távolabbi fán szaladni.

Ez itt bükk-tölgy rengeteg, sok gesztenyefa is van. Ezek ellátják a szarvasokat, őzeket, vaddisznókat, és a mókusokat is.
A rókák sem maradnak éhen, sőt nyáron erdei siklót is láttunk.
Ők mondjuk nem tudom mit csinálnak télen, de jópofán tekergőznek nyáron.
Most csend van, de Csipi már ugatva jelzi, hall engem. Megyek is haza!
 
varázszene
Ez a hely mindig elvarázsol, azt nem értem, eddig miért nem jártam ki ide. Hisz méterekre a háztól kezdődik. Nyáron akár egy pokróccal ki is ülhetnék relaxálni. A kutya nem zavarna meg.
Ki fogom próbálni. Ez az én nyugihelyem.

2011. november 30., szerda

80 liter víz

Meginni sok.
Jó esetben egy havi adag.
Fürdéshez egy napi.
Egy ember ellazulásához, esti lenyugvásához való kellemes eszköz.
Nekem.
Ezt jelenti az a kád forró víz.
Míg odáig eljutok néha küzdelmes, de ha ott vagyok, akkor már nem érdekel a zaj, a gyerek zsivaly.

Anno, mikor először próbálkoztam a relaxálással, minden ki tudott billenteni.
Bármilyen halk zörej.
Annyira görcsösen akartam ellazulni, hogy ebbe fulladt az egész.
Már nincs ilyen görcs bennem.
Igény viszont van az ellazulásra, de már nem zavarnak a zajok.
Persze ha odajön valaki és hozzám szól, az nem jó, de a szimpla háttérzaj elfér.
Mikor beszállok a kád forró vizembe, az mindennel felér.
Jobb mint bármilyen nyugibogyó.

Szaranya


Sok minden miatt érezhetjük, és érezzük is gyakran.Folyton rágódni, jó-e amit csinálok, hosszútávon, rövidtávon, vagy úgy egyáltalán.
Könnyű a szaranyaság-érzésbe belecsúszni.
Végiggondolom.
Jobb anya lennék, ha a télre bekészülve teleraknám a szekrényt gyógyszerekkel?
Vagy ha ismernék a kisebb gyerekeim is a mekit?Az előrepanírozott-fagyasztott csodakajákat?
Ha kartonszám állna otthon a kóla, fanta, üdítőitalpor? A vastagon cukrozott citromleves tea?
Ha mindennap kapnának nasi vagy uzsipénzt, amiből csipsz lesz?
Ha párizsi, gépsonka, meg ilyenek lennének a bolti zsömlében, margarinnal?
Ha a túrórudi, gyümölcsjoghurt boltból, vajkrém, és társai lennének a reggeli?
Gáz az ha nincs gyógyszertáram, ha a gyerekek nem esznek itthon felvágottat, májkrémet meg ilyesmit?
Kérdésem teoretikus, mert nem gáz.
Nem leszek menőbb, ha a fagyiskocsiról veszem a főznivalót, és a desszertet is.
Akkor sem, ha bebeszélek a gyerekembe valami betegséget, hogy jól, ügyesen és önfeláldozóan ápolhassam.
Ma Altair egyik bejegyzése indította el nálam a gondolatfolyamatot.
Tessék elolvasni, érdekes írás.
Véleményem szerint vannak azok az emberek, akik elnyomottak voltak már gyerekkoruk óta.
Semmilyen gyakorlati hatalommal nem rendelkeztek fiatal felnőtt korukban sem, majd mikor születik valaki, aki rájuk van utalva, az összes ilyen elnyomott hatalomvágy-fecni előjön, és végre uralkodhatnak.
Ők mondják meg mi van, és a gyerekkel valami baj van, van egy betegsége, amit ő felfedezett, és az orvosok egy része nem is olyan egyenes, hogy nyíltan megmondaná, "Menj a francba a képzelgéseiddel, inkább örülj, hogy egészséges."
Nem. Sokan nem foglalkoznak ezzel, mert nem éri meg. Akkor más orvost fog keresni az illető, és előbb utóbb eljut a vágyott diagnózishoz.
Úgyis lesz egy barom diplomás aki nem küldi melegebb éghajlatra, ahová való.
Mert nem szép dolog ám más életével játszani, főleg ha az a valaki egy kisgyerek, ránk utalva.
Hallható a játszótereken egész nap, ha figyel valaki:
- Leesel!
- Ne szaladj, elesel, mehetünk a sürgősségire!
- Ne mássz fel, ne ugorj le, de ne is homokozz, mert fertőző.
Vagy felfázol, megfázol, kiizzadsz, fájni fog a torkod a víztől, a hasad a kajától.
Mennyi-mennyi átok.
Átkok, amiket a törődő szülők aggódásból szórnak a gyerekekre. Hisz szinte boldogok ha valami bejön!
- Én megmondtam!!
Nem szívem, kívántad neki. Teljesült.

Biztos én vagyok a felelőtlen, mert engedem az ablakban álldogálni a gyerekeket.

Nyitott ablak, bár földszint.Vagy felmászni a garázstetőre, fára mászni a vaddisznós erdőben, meg még sok minden miatt.
Minden esetre én nem érzem magam sem felelőtlennek, sem szaranyának, mert az egészséges gyerekekbe nem dumálok betegséget, és az egészséges mozgásigénnyel megáldottaknak sem kívánom, hogy ülve öregedjenek meg.
Akkor sem, ha aggódom minden percük miatt, ha remegő kezekkel borotválok körbe fejsebeket, ha kézzel húzok össze szétcsattant állsebeket, ha az orvos is akkor lát minket, ha oltani kell, vagy valami igazolás, de ezért nem kötözöm le őket. Hadd éljenek.

2011. november 29., kedd

Livi mutogat, Szabolcs elfogad, Kevin halogat

Este kádmosás, fürdővízengedés:
Kisasszony megjelenik, szinte rohanva, nehogy valaki előtte szálljon be a kádba, felhúzza a pólóját, odaáll a wc-hez, és "pisil".
Majd elkezdi rángatni a ruháit, hogy mielőbb a kádban lehessen.
Anyunak rángatja a szemöldökét, húzza felfelé.
- Mi van, ki akarod nyomni a szemem?
Erre húzgálja felfelé a sajátját.
- Szóval csináljak én is így?- kérdi Anyu, és csodálkozóan húzgálja felfelé a szemöldökét.
Erre már mosolygó bólogatás a válasz.

Szabolcs új szöveg:
- Azt elfogadom hogy... innen bármi, ami épp az aktuális vitatéma.
De ő állandóan számokat tanul, betűket ír, összeadogat, ilyesmi.
Írogatja a napi egy-két levelét a télapónak, rendesen kirakva az ablakpárkányra, mellé egy kekszet.
Onnan viszik el ugyanis a télapó manói a kívánságleveleket. Ezzel előztem meg, hogy ne a postán próbálja feladni.

Kevint a következőképp lehet rávenni, hogy megegye az ebédet:
A helyi élelmiszersegély osztásnál kaptunk ilyen kínaileves féle tésztát. Totál nulla kaja, víz, liszt, por.
Ráadásul ízfokozós, tartósítószeres, nem barát. Nem szoktuk megenni, de a gyerekek valamiért szeretnék. Kevin állandóan ezzel talál meg.
- Ehetek kínait? Elkészítem.
- Nem. Sz*r.
- Naaa, csak egyet!
Nem ismétlem többet, mert folytatja fél óráig is, míg nagyon meg nem unom.
Közben elhangzik mi az aktuális ebéd, másféle kaja lehetőségek.
Semmi nem kell, semmit nem szeret. Most csak az kéne.
- Légyszíves pakold el az edényeket, mosogatni fogsz.
Erre előszed egy tányért, és röpke fél órára leül étkezni.
Paprikás krumplit, amit épp nem is szeret.
Közben megy a tévé, eteti Livit is, elvannak akár egy órát is.
Nagyon megy neki az időhúzás :)


Kira és Szili most kimaradt, nem volt semmi extra. Illetve Sziliét mindig megírom a Gyerekszáj rovatomban :)

Válaszkeresők


Tovább gondolkodtam Dius írásán, a különböző irányzatokba belehülyült embereken, akiknek megmagyarázni nem lehet, hogy vannak azért kérdéses pontok, netán hibák.
Itt nem csak a fogyókúra irányzatokra gondolok, hanem bármire. Emósokra, Jehova tanúira, Szcientológia hívőkre, divat-vegákra, zsírnemevőkre, meg minden másra.
Még a bio-népre is.
Én úgy gondolom, hogy mindenki keresi a helyét.
Az utat, amin járhatna, és milyen könnyű mások kitaposott ösvényén menni, új utak helyett.
Úttörőnek lenni nehéz, sokszor kényelmetlen, és bizonyos tudásszint azért kell hozzá.
Könnyű egy jónak látott irányzatot követni, akár vakon is.
Vakon.
Mit jelent ez?
Hogy nem teszünk fel kérdéseket, illetve elfogadjuk a mégis feltettekre adott gyenge válaszokat.
Miért jó ez?
Mert hinni kell.
Valamiben mindenkinek hinni kell, és aki önmagában nem tud, másokban keresi azt a szikrát, ami megfogja.
Amitől az hitelessé válik a szemében, és elfogadja amit az mond, akár vakon is.
Ha nincs önbizalom, önmagunkban való hit, akkor könnyen válunk megvezetetté.
Bármilyen általunk elfogadható irányzat által.
Olyan könnyű a fiatalokat így birkásítani.
Szinte az összes zenestílus alapú csoportosulás erről szól.
De nem csak őket, mert egy korosztállyal később más divatirányzatok vannak.
Életmód és fogyókúra irányzatok, sport módszerek, ruházkodási trendek, mit-kenjek-magamra trendek, kajadivatok, satöbbi.
De gyakorlatilag mind valami olyasmiről szól a mélyben, hogy  valakinek vagy egy csoportnak megérje.
Anyagilag, vastagon.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenkinek hirtelen meg kell találni a saját ösvényét, mert erre nem mindenki képes.
Kövessük továbbra is a nekünk tetsző trendeket, de megfelelő fenntartásokkal, és a jó kérdések bátor feltevésével.
Ami pedig nem megy át a rostánkon, azt kíméletlenül ki kell iktatni az életünkből.


2011. november 28., hétfő

Tavasz van, gyönyörű

Állok a konyhában, felmosok épp, az ajtó nyitva.
Nem hiszem el amit érzek.
Meleg fuvallat kintről.
Gyenge szellő, a kutyák napoznak, a hosszú szőrűeknek a szőrét finoman borzolja a déli szél.
A fák susognak, mintha még teli lennének levelekkel. Kapom a fotómasinát, ami még mindig nem került vissza jogos tulajához (bocsi), és szaladok hátra.
 Ahonnan belátom a környéket, lévén kicsit emelkedő a talaja.
Látom a hátsó utca végén kezdődő hatalmas erdőség elejét, bogarakat látok repkedni, madarakat hallok csivitelni. Szinte szentségtörés némely ház kéményéből a füst.
Igen, a miénkből is, reggel még hideg volt. De most csak egy kályha megy, spóroljunk amin lehet.
És ma lehet, mert szinte kéri az ablak, hogy nyissam ki, hadd jöjjön be a finom, friss tavaszillatú levegő.
A felszántott kertek földje várja a téli fagyot, neki az a megtisztulás. Elpusztulnak benne az élősködők, a gyomnövények magjai, pihen és frissül tavaszra. Most szinte kedve lenne az embernek gereblyézni, ültetni, hisz az idő olyan. Tavasszal ilyen meleg időben már bújik a répa, fokhagyma.

Egy szomszéd kopasz almafán árvállik pár szép piros alma, biztos a madaraknak hagyták csipegetni.
Tudom én, hogy nem lesz virágzás, tudom, hogy pár hét és a lehullott lombtakaró már csak emlék lesz a hó alatt, de most jó ez.

Cukor és hasonlók

Rossz és egészségtelen, maga a sátán.
De mégis esszük.
Ááá, nem magában, de kikerülni nehéz.
Nem lehetetlen, de folyamatos odafigyelés és vastag pénztárca kell hozzá.
Jó lenne arról írni, hogy 5 gyerek és átlagfizetés mellett összejött a xilitre vagy a mézre való átállás, de egyelőre ez még várat magára.
Persze van amiben nem alkuszom meg, és még él bennem a hit, hogy annyi szappant fogok gyártani-eladni, hogy fogja futni arra a 3 kiló mézre, ami kéne havi szinten.
Szóval nem adtam fel, csak mikor sima cukor van itthon akkor sem esz meg a bűntudat, és nem szórom mindenre vad, őrült kacajok közepette.
A részletek?
Étcsokit veszek a gyerekeknek édesség gyanánt, de abban is van.
Nálunk egy torta így néz ki:
Csoki torta-->piskóta-->8 tojás, 8 evőkanál liszt, 1 evőkanál cukor, szódabikarbóna--krém-->3dl tejszín, 25 dkg VAJ, 1 tábla étcsoki-összeolvasztva, habosra keverve+bevonat. A lényeg benne, hogy a tésztában az előírt 8 kanál helyett 1 van, a krémben pedig nincs.

Fondant bevonattal próbálkoztam még tavaly, meg is csináltam, majd mikor dolgoztam vele azaz nyújtottam, akkor gondoltam végig, hogy van a kezem alatt fél kg porcukor, és ezt akarom megetetni a gyerekekkel.
Ment a kukába, inkább dobostorta lett 10 deka olvasztott cukorral.
Tehát ha két rossz közül a kevésbé rosszat választjuk, akkor nem kell felzabáltatni az idegsejtjeinket a bűntudattal és stresszel.

Ami nincs:
- cukrozott üdítő/szénsavas üdítő
- cukros tea
- édesség minden nap
- extrém cukorhasználat pl. túrós tésztára, kompótba stb.

Hogy jutottam el ide?
Tavasszal iktattam ki a sima cukrot, és kezdtem egy finomítatlan barnát venni, plusz a helyi termelőtől a napraforgómézet.
Majd ez a barna cukor megszűnt a boltban, vagyis jól felment az ára, és már nem árulják.
Azt, hogy mitől barna nem tudom, ez az egyik ok. Hogy nem tudom mitől barna, ellenőrizni nem bírom, a termékekre pedig nem kell ráírni. Én pedig csak azért nem veszek melasszal barnított kristálycukrot háromszor annyiért, hogy jobban érezzem magam lelkileg.
Mert rosszabb átvertnek érezni magunk, mint meginni egy kávét cukorral.
Ugyanis az én fogyasztásom gyakorlatilag a kávéban kimerül.
Amibe ha van itthon, akkor úgyis mézet teszek.
És ahogy Altair írta, nincsenek rossz ételek, csak rossz mennyiségek.
Kalóriában a barna cukor sem kevesebb mint a sima, és a kalóriaszámolás eddig sem érdekelt.
Az édesítőszerek úgy felejtősek ahogy vannak, lehetne xilitet, xukort vagy hasonló dolgot venni, de a méz azért pár fokkal jobb alternatíva. Igaz, porcukor helyett nem jó, de azt meg ki lehet bírni sima cukorból is.
Szóval összegezve a véleményem az, hogy vannak divat-sátánok. Az állati zsiradékok, a cukor, a sima liszt, meg  még sok. Van amiben nem alkuszom (fluoridos fogkrém, étolaj, margarin, szintetikus öblítő, körömlakk, tűsarkú, stb.), de eléggé fenntartásokkal kell kezelni az ilyen csúnya-rossznak bélyegzett dolgokat.
Ami erre az írásra késztetett, az Dius cikke, amivel teljesen egyet tudok érteni.
És a tudatosság talán nem ott kezdődik, hogy foggal-körömmel ragaszkodunk valamihez, hanem megkeresni a legjobb utat. Az optimumot.

2011. november 26., szombat

Kutyaügyek-Buksi

Sokat gondolkodtam erről, hogy egy-egy kutya miért köt ki épp ott, ahová szegődik.
Vándorol a világ útjain, lát embereket, jókat és kevésbé jókat, majd valaki mellett kiköt, és őt követi. Esetleg kinéz egy jó kisugárzású házat, és kinevezi otthonnak.
Láttam már pár ilyet, mindig elgondolkodtató marad. Buksi is így lett nekünk, írtam már róla, hogy szegődött hozzánk.
Lényeg, hogy egyszer erre járva kinézte magának Kirát, hazajött vele, majd ideköltözött.
Apránként egyre beljebb engedtük az életünkbe, de kijárt. Szökdösött.
Ez volt az otthona már, de el-eljárkált. Egy figyelmeztető levél miatt lett kikötve.
Merthogy akadály nincs neki, átmegy mindenen, és nem akarok sem büntetést fizetni, sem azt, hogy baja legyen. Kira elviszi sétálni, bár nem minden nap, de rendszeresen. Ha néha meg tud lógni, akkor órákra eltűnik, de mindig visszatér. Nem gondolja úgy, hogy itt rossz neki, mindig önként vonul vissza a sittre :)  Ő egy nagyon jól őrző kutya. Az utca félelmetes réme. Az orgonát ő metszi, a gyerekkel maximálisan toleráns. Nyári eset, Livit féltettem, hogy ne menjen a kifutóhoz, mert Buksi előre szaladgál, nehogy a lánccal megsértse a bébit. De nem kell ettől tartani, mert ha ott van valami a futóhelyén, akkor megáll, míg el nem visszük, vagy átugorja.
A neki épített házat annyira értékelte, hogy a hátulját azért lerágta. Ott is szeret kilesni :)
Szóval nem tudom mi ő nekünk, de nekem biztonságot nyújt, hogy ő őrzi a házat.
Nem tudjuk honnan jött, volt-e valaha ezen kívül otthona, de ő ideköltözött, mi pedig elfogadtuk ezt a döntést. Én a kikötés miatt el akartam vinni innen. Legyen szabad. De hová? Menhelyre? Annál a lánc is jobb szerintem.

   Minden velünk történő dolog tanít. Hogy észrevesszük-e, és megtanuljuk-e az adott leckét, egyéni.
De a tanítás mindig jelen van az életünkben.
A felbukkanó személyek is ilyen céllal vannak. Van aki tovább marad, van aki csak jön és el is tűnik.
Vannak az ilyen jólelkű védelmezők, mint a kutyák. Jönnek, maradnak, szolgálnak, és hálásak nekünk. Hogy miért?
Azt nem tudom, mert ellátáson és simogatáson kívül ők nem kapnak semmit.
Talán csak a hálánkat, mert velünk vannak, védelmeznek minket.
Buksi már 4 éve itt van. Most van ez az évforduló.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...