2011. január 27., csütörtök

Tudatosság

Arról szeretnék írni, (értsd: ide akarok kilyukadni) hogy mennyire tudjuk tudatosan elutastani azokat a dolgokat, amik újak és állítólag jók.
Én úgy látom, ennek az országnak a történelmét nézve, hogy itt a monarchia óta egyre rosszabbak a dolgok. Volt ugye az a korszak, mikor a bécsi udvarral összefonódva élt az ország, gondolom átlag színvonalon. Utána, az első világháborút követően itt szinte mindig diktatórikus rendszer volt, amikor is kuss az átlagember neve.
Ez pedig meglátásom szerint annyira belénk ivódott, plusz az a pár tíz év, mikor semmit nem lehetett kapni, vagy csak "feketén" vagy "kéz alatt", hogy miután vége lett és eljött az úgymond szabadság, addigra annyira ki volt éhezve az ország népe a sok mindenre ami addig nem lehetett, hogy válogatás nélkül elfogad mindent, mert új és akkor jó is biztos.

Plusz elsőre megérkeztek a nyugati tévécsatornák a szép színes és totál happy reklámokkal. Majd mire azok a termékek is ideértek, boldogan vettük le a polcról a szintetikus öblítőket és cseréltük le a babaszappant kőolajos változatra.

Gondolok még konkrétan például a mikrohullámú sütőre, ami volt egy-két családnál, aztán özönvízszerűen lett mindenkinél. Hányan kérdezték meg, milyen elven is működik ez az izé? Ugyan! Van a szomszédnak, nekem is kell! Az hogy csíraölési céllal bele lehet tenni pl. a nedves mosogatószivacsot, az szépen bizonyítja, nem sok élő cuccot veszel ki belőle.
Ráadásul ionizálja a kajádat, mintha nem lenne elég az a sok elektromágnes ami a tévéből és mindennap használt társaiból rajtunk ragad, illetve pusztítja a sejtjeinket.

Video: nagy halom műanyag kazetta és szalag, ami azóta szépen  lecserélődött a dvd-re, és gazdagítja a Föld szemétállományát, mint nehezen lebomló szintetikus hulladék.

Hajat kell vasalni, mert divat. Pont annyira elégeti a hajat, mint a hajsütő vas. Viszont egy célra remek állítólag: ki lehet vele irtani a hajszálakra tapadt hajtetű-serkét!

Mindenki aki használta már mindkettőt tudja, hogy a forgótárcsás mosógép szebbre mos. Igaz, több időt kell a mosásra szánni, és nem lehet otthon hagyni járni amíg leugrunk a boltba, de tovább is él.
És mennyire örült a nép az automatának.
Félreértés ne essék, nekem is automatám van, sőt tudom, hogy sem a forgótárcsás, sem a kézzel mosás nem jár kevesebb vízfogyasztással, csak elgondolkodtató.

Sok, sőt rengeteg dolog van még, amit áldásnak tart a nép, mert úgymond megkönnyíti az életet, de őszintén: oldódott már meg valakinek a Domesztosztól a problémája?
És kérdezte meg bárki, minek is kell minden baktériumot kiirtani?
Elhitte valaki, hogyha a wc és a fürdő nem külön van, akkor "fertőzött" lesz a fogkefém?
Szerintem ha nem kened rá a kakát, és nem azzal mosod a wc-t, akkor nem lesz gond.
De aki aggódik, az fújja be kis klórgázt fejlesztő hipoklorittal a fogkefe környékét, és meg is van oldva.

Amit tudok én mindenképp megváltoztatok az életemben és környezetemben.
Nem vagyok én sem varázsló, nekem sem megy egyik napról a másikra mindent kidobni amit rossznak tartok, de mindenesetre nem félelemmel várom a szerintem egyre közelebbi napot, mikor beadja a kulcsot a mikróm, ami addig azért kávémelegítésre még jó.

A kirakott, károsnak ítélt főzőedényeim így pár nap elteltével sem hiányoznak, mert mindent meg tudtam oldani.
De lehet, holnap gondolok egyet, és kirakom a mikrót is.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...