2011. április 7., csütörtök

Pelenka kérdéskör

Abban az értelemben, hogy eldobható, vagy mosható.
Ami még mindig nem kérdés, mert most állok át részben a moshatóra. Részben, mert biztonsági tartaléknak fogok itthon tartani eldobhatót, és ha elmegyünk itthonról, akkor is az a célszerű.

Rendeltem három komplett moshatót, (komplett: egyben van a gumibugyival, és van hozzá betét is) mivel egyszerre nincs keretünk, hogy 15-20 darabot megvegyünk, sőt, a három darab is elég húzós, de kezdetnek ennyi kell. Aztán minden hónapban amennyi épp belefér, míg el nem érjük a mennyiséget.
Gondoltam én.
Megérkezett az első adag, megvizsgáltam, tulajdonképp semmi különös. Tömörebb vatelinszerű anyag, enyhén letűzve, belevarrva egy vastag flanel anyagba, majd a gumibugyiba. A betét pedig ugyanaz a flanel, körben interlock-kal tisztázva.
Múlt héten már csináltam egy gumibugyit, mivel kapni nem lehet. Én pedig ki akartam próbálni a sima textilpelenkát Líviánál.
Kerestem gumibugyi alapanyagot, olyat, ami a nedvességet nem ereszti át, de nem tömör műanyag, és nem zörög.
Régi, esőkabát jellegű kabátot találtam, ami ezeknek megfelelt, és elkészült.
Viszont a sima textilpelus kicsi. Vagy a lányom nagy. Bár nem extrahusi baba, csak normál vastagságú, de mégis nehéz rögzíteni rajta megkötéssel a textilpelenkát. (tudom ám, hogy kell hajtani, de mégis kicsi)
Biztosítótűt nem akartam használni.

Szóval most, hogy megérkezett a mosható komplett pelenka, rá kellett jönnöm, hogy az egyetlen kérdéses pont, az a gumibugyi. Hogy hol szerzek hozzá anyagot. Mert venni ilyet többet nem fogok. Egy darab árából kihozok minimum hármat. És akkor csak nagyon óvatosan becsültem.
De most jövök rá, nem kell ám belevarrni a gumibugyiba, elég neki a tépőzár, és akkor elég két darab gumibugyi. Magából a nedvszívó vastag testből és a betétből kell 15-20 darab.
A végén elmondom azt is, miért ez a csere, így az ötödik gyereknél.
Még Szili is pelenkás, így nekem két gyerekre kell pelenkát venni.
Jöjjön itt pár sornyi elemzés a papírpelenkákról.
A Libero (lila csomag) jó, de drága. A többi színű csomagolás no comment kategória.
A Pampers zöld csomag drága és szar.(vékony, kevés pisi fér bele, kifolyik, stb.) A többi fajta még rosszabb-szakadó tépőzár, kiszakadó combgumírozás, nedvesen összeálló belső anyag.
A saját márkák (Auchan, dm, coop,Tesco fehér-kék csomagos) Pampers kategória, vagy még rosszabb, mert a külseje full műanyag és ragasztós a tépőzár helyett. De olcsó.
A Huggies régen jó volt, mikor Szili volt baba, de átalakult rosszá. Biztos máshol gyártják, vagy ilyesmi.
Ami nagyon jó minőség, sokat bír és olcsó, az a Tecsó baby essentials. Minőségre Libero lila, csak feleannyiért.

De nekünk akkor is 12 ezer havi szinten a pelenka. És bár jön a nyár, a meztelenkedés, egy szál fürdőgatyázás a fiúknak, de Líviának még nem. Neki is kijön 8-9 ezer forintra havonta, viszont így azért ez jelentősen csökken.
Plusz naponta egy közepes (8 literes) szemetesvödör megtelik pelenkával...
Azt pedig nem hiszem, hogy a napi vagy kétnaponta plusz egy kímélő mosás annyira számítana.
A mosás pedig eleve környezetbarát, így ezzel nem szennyezem pluszban a vizeket.

11 megjegyzés :

  1. A Pampers nekem sem jött be szerintem ultravékony.

    Liberót még nem vettem, mert nagyon drágának találom.

    Mi most nappalra saját márkásat veszünk Müllereset, de most éppen a Lidl-et vettem. De DM-t is fogok venni nagyobban is kipróbálni, mert még újszülöttes volt belőle csak.

    Éjszakára nekünk a Huggies bevált. Reggel nincs semmi baleset.

    Napi szinten már csak 5-6 pelus fogy a régi 8-9 szemben.

    VálaszTörlés
  2. Neked bejött a Lidl meg a dm saját márkás?

    VálaszTörlés
  3. Ahan. Nincs vele gáz. Én a Lidlből nem a Toujourt veszem, hanem a másikat az vastag. Nem tom mi a neve, valami Bella vagy mi.

    VálaszTörlés
  4. Nekem is bejött a dm-es, a legolcsóbbra is ki tudom hozni, és szerencsére (?) alig ivós a lányka (mint az egész család), és napi 4 elég. Én is gondolkoztam a moshatón, de annyira drágának találtam, hogy amit most megvennék, abból kábé annyi "kényelmes" pelenkát veszek még, amíg le is szokunk. Egyébként milyen moshatót vettél?

    VálaszTörlés
  5. Monapelt, de kicsit nagy még, ezért a combnál eláll, és kifolyik. Így a fiamnak fogom egyelőre használni leszoktatóként.
    Melyik dm-es?

    VálaszTörlés
  6. A Dm saját márkásat a Baby Love-ot. De szinte minden áruháznak és drogériának van sajátja. Ami kb. 40 Ft-ra jön ki a 8-15 kg kategóriában.

    VálaszTörlés
  7. Nekem az nem jött be. (dm baby love)
    Túl vékonykának találtam.
    Egyébként gyereke válogatja, hogy kit mi zavar, mert a fiamnak felavattam ma egy Monapelt, de nem zavarta, hogy szaros. Tök mindegy neki, milyen a pelenka.

    VálaszTörlés
  8. Hűha, ennyi pelus.. Én veszek a lányomnak 1 megacsomagot, ill egy kis csomag nagy méretűt éjszakára, bőven elég egy hónapra. Nekem csak a lilacsomagos Liberó és a Babylove jött be, más nem. Ami a leggyengébb volt és alig vártam hogy elfogyjon, az a Pampers..
    Dm-ben 15 vagy 25%-os kuponnal vásárolok, így egész jó árra jön ki. Engem a moshatótól az ára riasztott el. De nagyon jó ötlet,hogy megvarrtad.

    VálaszTörlés
  9. Már összeszedtem hozzá az anyagokat, szétnéztem szabásminta ügyben, aztán nemsoká neki is esek.
    **
    A Reál saját márkás max.begyújtani jó a kályhába.
    Rosszabb mint a pampers. Az legalább két pisit bír. A reálosnál egy pisi és komplett ruhacsere.

    VálaszTörlés
  10. Módosítok kicsit.
    A Pampers rosszabb, mint emlékeztem. Kaptunk valakitől maradék pelusokat, többfélét.
    A Pampers egy óra Szili hordás után kiszórta a nedvszívó golyócskáit.
    A Huggies nem rossz, kevertem a Helen Harperrel.
    A Lidl-t pedig ki fogom próbálni.

    VálaszTörlés
  11. A mosható pelenka varrásához speciális alapanyag kell, a lélegző nedvesség záró PUL anyag.
    Szabásmintát itt találtok :
    http://3me.hu/kisokos/zsebes_varras

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...