2011. augusztus 24., szerda

Párhuzamok

Van az újszülött.
Néha, ha jól figyelünk, elkaphatjuk azt a mindentudó bölcsességet, ami árad a tekintetéből.
Mintha belénk látna, mintha tudna mindent.
És tud is.
Még ott van benne aktívan az az egyetemes tudás és bölcsesség, ami a hetek, hónapok múltával lassan eltűnik.
Illetve nem is tűnik el, csak azokra a a kis emlék és tudáskövekre, mintegy alapként, ráépül a jelen élet szobája, apró kövekkel, téglákkal, és ez egyre nagyobb helyet fog elfoglalni.
Ahogy az évek telnek, egyre kevesebb olyan megnyilvánulása lesz a kis embernek, ami valamely más élet elrejtett emlékéből fakad.
Átadja magát ennek az életnek, amit most él, ahol most gyűjt tapasztalatokat.
De ha figyelünk a szavaira, logikátlan tetteire, picit bepillanthatunk a magával hozott, tudattalan emlékekbe.
Ne mondjunk olyat neki, hogy nem tudom honnan szeded ezt, nem is történt veled, mert ezekkel a szavakkal csak előrébb hozzuk a teljes elfeledést.
El fog az jönni magától is, inkább tápláljuk az emlékeit, kérdezgessük. Persze lehet, ő fogja azt mondani, nem tudom miről beszélsz.
Nem szabad elfeledni azt sem, ez nem egy tudatos dolog.
Csak egy-egy felúszó kis foszlány, ami olyan hamar eltűnik, mint a kavics keltette fodor a sima víztükörről.

Így van egyébként a felnőtt létben is.
Kapcsolatok közt élünk, legyenek baráti vagy szerelmi kapcsolatok, van a mostani,  és a korábbiak. Jövendőkre nem gondolunk, mert a mostaniban élünk.
De ott van bennünk, amit az előzőkből hoztunk.
Aminek vége lett.
Így vagy úgy, mindegy kinek a hibájából, mindegy ki vétett többet, de vége lett.
Az okos mérlegel, mi volt jó, mit nem ismétel meg soha.
Még tudatos szinten van.
Erre a tudatos alapra épül a következő kapcsolat, ahol még vissza-vissza emlékszik az előző hibáira, emlékeztetve magát, mit nem fog többé.
De az új kapcsolat is építi a kis épületrészét, új kövekkel, új emlékekkel, új tapasztalatokkal.
Amik el fogják teljesen feledtetni a régi hibákat, fogadalmakat.
Majd lassan rájön, hogy ugyanott van, csak mások a szereplők és színhelyek.
Lassanként az is világos lesz, hiába döntötte el, mi az amit most másként fog csinálni, rájön, nem sikerült.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...