2011. október 5., szerda

Gyermeki hazugságok és veszélyek

Móni vetette fel a blogján ezt a témát, és szerintem is érdemes kicsit vesézgetni.

Mikortól kell aggódni a "hazudozó" miatt, hogy lehet elejét venni, ha benne vagyunk megoldani, és a többi mellék kérdés.
Öt cseperedő mellett, persze hogy találkoztam már a hazugsággal, kisebb-nagyobb füllentéssel.
Mindre nem is emlékszem :)
Például Szabolcs nem túl rég, hamar kiugrott a kádból szaladt a tévéhez. Én:
- Meg is fürödtél?
- Igen.
- Mindent megmostál?
- Igen.
- A hátadat hogyan? (állandóan kiabál, hogy valaki mossa meg neki, de akkor nem tette)
- Megoldottam.
- Szerintem ez kamu, akkor máskor is megoldanád, na sipirc vissza a kádba, vagy elfenekellek!
Szalad a kádba, és megyek a szobába, és hallom:
- Rájött, rájött, a fenébe!
Ami aggasztó kicsit, az, hogy most ugyan tudtam, hogy nem mond igazat, de nem láttam rajta.
Hat éves, és kiválóan el tudja hitetni, amit mond.
Elő is fogom venni a "Beszédes hazugságok" című könyvet, ami alapján a "Hazudj ha tudsz" c. sorozat készült (Lie to Me).
A letölthető könyveim közt ott van amúgy.

Sokszor fordult elő olyan is, hogy valamelyik megkérdezte, csinálhatja ezt vagy azt, és azt mondtam nem.
Ők pedig, akármelyik gyerekről is legyen szó, mégis megcsinálta.
Mert lehetségesnek tartotta, nem indokoltam meg a tiltásom, vagy az indok nem feküdt szilárd alapokon.
Példákkal:
- Szögelhetek?
- Nem.
- Miért?
- Mert veszélyes a kalapács.

Na ez az a példa, ami nem fogja elvenni a gyerek kedvét, ha ő szögelni akar.
Mert ő ügyes, meg tudja oldani, és ami a legfontosabb, akarja.
Akkor inkább kapjon egy rossz lécet, pár szöget, egy kis kalapácsot, és egy felnőttet, aki ott van mellette segíteni.
Meg lehet tanítani kalapálni, és kivédeni a veszélyeket.
Ha rácsap az ujjára?
Túl fogja élni, GYAKORLATI tapasztalatot szerez a kalapács veszélyeiről, nem túl ártalmas módon.
Ettől persze nem kell leszedni a fejét, nem kell ledorongolni, milyen ügyetlen volt, ne a magunk malmára hajtsuk ezzel a vizet, mert a gyereknevelésnél szerintem nagyon-nagyon lényeges, hogy életrevaló legyen, sok mindenhez értsen, úgy, hogy a veszélyekkel is tisztában van.
Apró dolgokban szerezzen gyakorlati tapasztalatot, hogy mikor nagyobb dolgok megtanulására kerül a sor, tudja, hogy bízhat bennünk, nem lustaságból tiltunk meg valamit, hanem ismerjük a veszélyeket.
Talán idevaló példa:
Tegnap az ovi előtt a kapuban volt egy kutya. Másfél év körüli, biztos valakit kísért.
Szili szaladt oda, de a kutya behúzta a farkát, és morgott.
Majd rám is. Akkor leguggoltam, ne féljen, próbáltam hívni, de nem akart jönni.
Magyaráztam a két ovis fiúnak, hogy a kutyus megijedt, fél tőlünk, ezért morog. Ha odamennénk, talán meg is harapna, mert nem lát kiutat, sarokba van szorítva, nem tud menekülni, úgy pedig támadhat.
Ha ilyet látsz, kerüld ki.
Mi is bementünk a személyzeti ajtón.
Lehetett volna szentségelni, félelmet ébreszteni a  gyerekben a saját lehetséges félelmünkkel, de minek?
Ez is csak egy lehetőség volt a tanulásra.


Az a baj sok szülőnél, hogy mindentől meg akarja óvni a gyereket, tutujgatja minden sebecskéjét,
minden elesésből, botlásból nagy ügyet csinál.
Láttam már olyat, pesti játszón, hogy a karcolásos sebet szerzett 4 éves fél órát üvöltött, az anyja hazaszaladt sebtapaszért meg fertőtlenítőért, a gyerek addig csendben ült a padon, visszajött az anyja és újra üvöltött, az anyja pedig szépen fertőtlenítette-bekötötte a sebet, és egy órát ölben nyugtatgatta a gyereket.
Én hogy csinálom?
Ha apró a sérülés, akkor annyit mondok, jól van, elmúlik, mosd meg, vagy megmosom én, játsszon a gyerek tovább.
Ha vérző sérülés, akkor bekötjük, de ha akar, mehet játszani tovább.
A nagyobb sérüléseket szakszerűbben látom el, volt már pár olyan is a szülői életemben :)
Ha a kicsi sebbel még sokáig foglalkozik a gyerek, megkérdem, menjünk-e orvoshoz.
Hívjuk-e a mentőt. Akkor belátja, hogy nem is fáj ez annyira, a neki kellő sajnálkozás-babusgatás adagot pedig megkapta már.
A lényeg, hogy nem babausgatom ha nem muszáj, és nem azért, mert érzéketlen vagyok vagy nem szeretem őket, hanem nem akarom, hogy folyton óbégasson bármelyik egy-egy kis bibinél.
Azt szeretem, hogy elesett, megnézi a sebet ha van, és megy tovább.
Lássuk már az életben ezt a példát!
Minden kis gond a padlóra tesz, vagy csak megrázom magam, és megyek tovább?
Tényleg érzéketlen az a szülő, aki erre neveli a gyereket?

Visszatérve, sokszor a sérülésektől és apró bukásoktól próbálva óvni őket tiltunk, ezzel kikényszerítve a füllentést és hátunk mögött való, titokban ügyködést.


Én azt próbálom megértetni velük, mivel jobb ötletem egyelőre nincs, hogy úgyis lebukik, úgyis kiderül a hazugság, azért nem érdemes.
Mindig megokolom a döntésem, pl. miért nem lehet játékot vagy akármi vinni az oviba, vagy miért nem lehet akármit, amit megtiltok csinálni.

Ami itt a lényeg, hogy ahhoz, hogy ilyen apróságokban sikere legyen, ahhoz engedni kell. Ahhoz meg, hogy belássa, valami úgy jó ahogy mondtuk, azért nem engedjük, mert jobban látjuk előre a következményeket, ahhoz is engedni kell kicsit, mert gyakorlati tapasztalat kell nekik.
Példával: - Azért nem vihetsz 5 kisautót, mert elhagyod, nem tudsz rá figyelni, és amúgy is, van az oviban elég.
- De figyelek rá, vigyázok rá, és ezekkel akarok játszani.
- Minddel? Nem elég egy?
- Nem, mert barátok. (jó érv)
- Oké, akkor vigyél kettőt, mert kettő kezed van. (érv anyától)
És egyik sem marad egyedül. Itthon marad 3, nálad lesz 2.
Innen kezdve két eshetőség van, meglesznek a kocsik délután, épségben, sikerélmény a gyereknek (bár szerintem anyának is).

Mindenkinek lett egy kis igaza, nem fog legközelebb sem hazudni, mert nincs rákényszerülve, nem aggasztja magát azon, hogy eldugom, mert nem engedik.
Szóval van egy alkupozíciója.
Ha meg eltűnnek vagy elrongálódnak a kocsik, akkor azzal is lehet példát építeni, csak óvatosan.
Ne a hibáiból húzzunk már hasznot, ne azt építsük fel benne, hogy ügyetlen, értéktelen és rossz!
Nem neurotikust, hanem egészséges jellemű embert akarunk nevelni, igaz?
A lényeg, hogy ne mi kényszerítsük ki a felesleges és túlzott szigorral, tiltással a hazugságot.
Ebben a fenti példaesetben kapott a gyerek bizalmat, érzi, lehet bízni benne.
Partnerként kezeltük, nem felsőbbrendű szülőként.

És nagyon fontos megértetni velük, hogy ha hazudik, akkor elvész a bizalom, és az neki rossz, mert akkor sem fogunk hinni neki, ha igazat mond.

Ezekkel a példákkal persze nem váltottam meg a világot, mert ettől még hazudhat megint, meg fog is, mert ritka a gyerek aki nem, csak azt akartam kifejezni, hogy nagyon sok esetben megszokásból vagy lustaságból feleslegesen tiltunk, a gyerek érveinek figyelmen kívül hagyásával.
Olyan esetekben, mikor akár engedhetnénk is, vagy félúton találkozhatnának az érvek.
Most lezárom ezt az írást, mert ha még egyszer átolvasom, megint beleírok valamit, és már így is hosszú :)
És mennem kéne az oviba.

2 megjegyzés :

  1. Írtam egy jó hosszút, aztán eltűnt... :(
    Nagyon tetszett az egész bejegyzés! :)
    Jó magaméhoz hasonló véleményt olvasni, mert legtöbbször mást tapasztalok - akár hazugság, akár sérülés témakörben.
    A lényeg, hogy nagyon hasonlóan gondolom, nekem is 5 gyerkőcöm van, talán ettől.
    Nem kell rögtön óriási jellemhibának gondolni a hazugságokat, és nem kell minden apróbb-nagyobb sérülést életveszélyesként kezelni.
    A hazugságokkal kapcsolatban szerintem fontos a példamutatás (mint mindenben), szerintem egyszerűbb magamat "jól megnevelni", aztán a nevelés már automatikusan átmegy a példával.
    Ami számomra nem azt jelenti, hogy soha nem hazudhatok - erre elég kevesen képesek - hanem, hogy el merjem mondani a miérteket is. Azt gondolom, hogy így kialakulhat az is, hogy mikor lehet, és mikor nem, mikor mennyire számít a másiknak, hogy igazat mondok-e. Mikor bántom meg kíméletlenségből, mikor elég csak hallgatni, ha még változhat a véleményem. Fontos, hogy érezhesse, hogy min múlik a bizalom, mik azok a helyzetek, amikor nem szabad hazudni, mert többet árt vele két ember kapcsolatának, mint amennyit esetleg nyer azon, hogy később tudódik ki a dolog. Én is azt hiszem, hogy minden hazugság kiderül, legfeljebb időbeli különbségek vannak. Létezhet elméletben profi hazugság, az viszont "Ki mint vet, úgy arat." alapon úgyis visszaüt - szerintem. :)

    VálaszTörlés
  2. Mire eljut valaki a harmadik-negyedik gyerekig, sokkal lazább szülő lesz mint korábban, mindegy mennyire volt az előtte. Szerintem. Talán ettől is hasonló a véleményünk, mert úgy gondolom, hogy ekkora sereget csak lazán és humorral lehet irányítani.
    És ez a példamutatás is jó érv, mert a vizet prédikál-bort iszik példán hamar átlát bármely gyerek. És ritka esetben követi a vizet, azaz a szöveget a cselekedettel szemben.
    No, nem akartam okoskodni, esküszöm, írás közben vigyorogtam :)

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...