2011. november 10., csütörtök

Nosztalgia

Aki megélt már egyet s mást, és közlékeny, az szeret nosztalgiázni.
Hogy régen mi volt, jó vagy rossz, kivel mi volt, és a többi.
Van aki a családi történeteket meséli újra meg újra, van aki csak visszasír valamit, ami elmúlt.
Mi, akik hallgatjuk a saját nosztalgiázóinkat, sokszor bizony eléggé unjuk már.
Pedig ha figyelünk a saját gyerekeinkkel való társalgásra, és néha kívülről hallgatjuk magunkat, akkor rájöhetünk, ugyanolyanok vagy hasonlóak vagyunk.

És ha egyszer azt mondanánk az emlékező beszédpartnernek, hogy nem, ne ismételd ezt a százszor hallott történetet, inkább mesélj arról,milyen volt az élet, mikor még nem volt tévé, mikor ló húzta a villamost, mikor megjelent az első utasszállító repülő, miket ettetek, milyen volt egy születésnap, satöbbi.
Beszélj arról, hogy mit éltél át TE a háború idején, mit csináltál TE 56-ban, ha kicsi voltál, mit mesélt anyukád erről az időről?
Mert engem nem érdekel, hogy a hazug kommunista világban mindenki jól élt (nem igaz) és mindenkinek megvolt mindene (ez sem).
Én független forrásokból ismerni vélem ennek a kornak a hátterét, igazi okait, meg éltem is benne, és nem volt semmink, csórók voltunk, sokszor rossz volt, unalmas volt, úgyhogy ez nem érdekel.
Bár hozzáteszem, akkor biztos nem láttam unalmasnak. Mert iskolásként jártam táborokban, üdüléseken, hisz olcsón lehetett, főleg az elváltsága miatt egy jövedelmű, szociálisan rászoruló anyám gyerekeinek :)
De ma sem vagyunk gazdagok, viszont én csak álmodtam divatos cuccokról, a gyerekeim viszont szép ruhákban járnak.

Ha Mama élne még, megkérdezném, mikor látott először repülőt?
Milyen érzés volt 16 éves falusi lányként feljönni Pestre?
Mert ő egy csongrádi faluból érkezett, az anyukája azt akarta, hogy a lányai ne legyenek földtúró népek, inkább a városban próbáljanak szerencsét.
Nos nekik nem kellett kapálni, kukoricát törni, ami miatt nem is kedvelték a Mamát az első férje rokonai.
Akik bizony Pest megyében ugyan, de gazdálkodtak. És Mama nem segített be munka után.

Anyám az egyetlen leszármazott ebből a házasságból, az elsőszülött leány meghalt torokgyíkban.

Egy régi kép volt róla, régebben sokat nézegettem a fülessapkás kisbabát, kérdezgettem Mamát róla, és ő mesélt. Hogy Annuska meghalt. De mikor terhes lett megint, akkor róla álmodott, és a kislány azt mondta álmában, hogy az új baba is Anna legyen.
Így lett anyám is Anna.
Aki ezt a nevet nem szerette, és bár az ő női felmenői javarészt Annák voltak, én nem lettem az.
De a történet részleteit inkább Anyámtól tudom, mert Mamát nem kérdezgettem. Akkor még nem érdekelt annyira. Hogy Mama a járványtól félve visszavitte a kislányt az anyjához Dorozsmára, ő ment dolgozni. Orvosi ellátás sem volt túlzottan, de gyógymód sem, a petróleumos kenegetésen kívül. És egy éjjel, a kutya vonyítására felébredt Nagymama a kislányt már halva találta.

Megkérdezném még Mamát, miket mesélt az ő anyukája? Hogy élt a dédnagymamám? Milyen volt neki gyerekként? Érdekes, hogy nem emlékszem rá. Ja, hogy nem is találkoztam vele? Anyám volt kisiskolás volt, mikor meghalt. Nem tudtam, most kérdeztem Anyámat.
Akire én emlékszem, az a Papa anyukája volt, az 1900-ban született néni, akinél talán öt évesen voltam, de rá emlékszem (adott 5 forintot).

Nem voltam soha sorselemzőnél, a karmámról is csak sejtéseim vannak, de azt érzem, fontos nekem a család. A gyerekeim is, de most nem erről a szűk családról beszélek.
Hanem arról, amelyik hiába fontos, nincs. Nincs velük kapcsolat.
Apám rokonai nem túl nyitott családnak számítanak. próbáltam régebben keresni a kapcsolatokat, de elsikkadtak ezek egy-két levélváltás után. Még az első unokatesókkal is.
Az én családnevemet viselő emberek mind a rokonaim.
Ebben az országban biztos. Sok-sok unokatesó, inkább másod-harmadrendűek.
Külföldön nem tudom, mert nagyon sok van.
Kapcsolatfelvételi próbálkozásaimnak a célja elsősorban ennek a feltérképezése volt, de ez nem olyan egyszerű így.
Amit megtudtam:
Volt az apai nagyapámnak 7 testvére, mind fiú.
Egy szűcs dinasztia tagjai, mind szűcsök voltak.
Állítólag nemes félék voltak, de Anyám szerint csak azért, mert egy proli világban ők jól menő szűcsként nem kuporgattak. Megvolt mindenük, le is nézték a többi népséget.
Ez mondjuk nem annyira "nemes".
Anyám hamar elvált, így ebből a családból mi kikerültünk, le is írtak minket.
A nagyszülőkhöz néha elvitt minket apám, de érezhetően nem voltak ránk kíváncsiak.
Hát ennyi az én nosztalgiám, túl sokat nem tudok, nem ismerem a fekete-fehér világ részleteit.
De aki még teheti, kérdezzen, ne merüljenek feledésbe az öregek emlékei, ne csak regényekből ismerjük a régi világot.
Sziasztok :))

6 megjegyzés :

  1. Amióta elolvastam Szilvássy Egymás szemében című könyvét, azóta akarok egy időgépet és visszamenni a hetvenes évekbe. :D

    A nosztalgia nekem teljesen kimaradt az életemből. Az apai nagypapám akkor halt meg, amikor Apu 1 éves volt, a nagymamám mire már kérdezhettem volna nem volt épp szellemileg, a másik nagy szüleim pedig elváltak, az onnani nagyapámat sosem láttuk, a nagymamám pedig nem volt egy könnyű természet...

    És ahogy te is az én vezetéknevűjeim is valószínűleg mind a rokonaim. :D

    VálaszTörlés
  2. Itt nálunk rengeteg te vezetéknevűd lakik :)) Nézz szét a face-ismerőseim közt.

    VálaszTörlés
  3. Az a baj, hogy mivel nagypapa meghalt 1945-ben és a nagymama elszeparált tőlük, így senkit nem ismerünk kézzel foghatóan. :( Ők is 7 voltak asszem testvérek.

    VálaszTörlés
  4. Épp gondolkodtam rajta, hogy egészen másokat kérdeznék tőlük,mint kamaszkoromban. Hiányoznak a nagyszüleim még mindig, pedig tizenéve meghaltak. Nagyon tetszett ez az írásod. Tényleg, szerintem az én nagyszüleim nem is ültek soha repülőn...

    VálaszTörlés
  5. Most visszamenni 50, vagy akár 10 évet milyen fura lenne. Vagy előre ugyanennyit. De apránként változva nem furcsa a világ. De ezek, amik ma vannak, nem nagy lépések, illetve nem tűnnek annak, mert a filmek előre vetítenek mindent. A régi világban viszont nem voltak fantasztikus filmek, max Verne regények, így akkor a változások nagyobbaknak tűnhettek.
    Akkor a repülés nagy lépés volt, ma ha rakétán utazhatnánk, csak egy vállrándítás lenne sokak reakciója.

    Emlékszem, kb. 8 éve láttam egy késő éjszakai műsort a bluetooth és infra technológiákról, és annyira távolinak tűnt. Ma meg kiirthatatlanul ott van mindenben.

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...