2011. november 1., kedd

Vitázzunk! Véleményezzünk!

Szeretek vitatkozni.
A jó érvekkel alátámasztott vita egymás érdekeit is szolgálja.
A tanulás a lényege, és a másik véleményének tiszteletben tartása.
Mert nem minden vita vezet eredményre, nem mindig születik közösen elfogadott megállapodás.
Sokszor maradnak az álláspontok, csak el tudtuk mondani a véleményünket.
A lehető legrosszabb azt várni a másiktól, hogy fejet hajt a véleményem előtt, hisz csak az enyém üdvözítő.
Hallottuk már:
"Annyiszor mondtam, de te nem hallgatsz rám."
Mert nem akarok.
Mert jó nekem így.
Mert nem lehet mindenki tökéletes.
Satöbbi.
Mondhatnám, hogy meg kell nézni ki ad tanácsot, kinek a véleményére hallgatunk, de ez szerintem butaság.
Lehet, hogy egy lecsúszott ember adja a legjobb pénzügyi tanácsot.
Attól, hogy neki nem jött össze, más tényezők összességén múlik, nem azon, hogy okos volt-e vagy nem.
Látja viszont a hibáját, látja mit rontott el, a tanácsa jó is lehet.
Persze nem mindenki látja hol hibázik.
Tökéletes, személyre szabott tanácsot senkitől nem kaphatunk.
Megélhetünk dolgokat, elmesélhetjük másoknak, de attól még nem kell minket követni.
A személyes, gondolati élményeinket úgysem tudjuk átadni.
Elmesélhetjük azt is ami tudatosan jelenik meg, de sok minden nem tudatos. Sőt.
Ami az, az sem biztos, hogy másnál ugyanúgy jön, vagy ugyanazt eredményezi.
A személyes élmény jelentősége a "személyes" szóban rejlik.
A személyiségem kizárólag a velem történő dolgokból, a rájuk adott reakcióimból épül fel.
Hagyjuk most a reinkarnációs dolgokat, az előző életekből hozott LÉLEK élményeket, de ezen is lehet gondolkodni.
A tanácsadás, tanácskérés nagyon fontos eleme kell hogy legyen a személyesség.
Mondhatja bárki, ő hogy nevelt gyereket, ő hogy nevelődött, az előző generáció bezzeg, de ez egy jó nagy baromság.
Nincs benne semmi személyes.
Hiába csinálok valamit pontról pontra úgy, mint a másik, az eredmény messze nem lesz ugyanaz.
Nem is lehet, mert mások a résztvevők, mások a körülmények.

Nem vagyok az egyen-nevelés híve.
Csak személyre szabottan.
Az egyik kisfiamnak erős önbizalom hiánya van.
3 éves, én nem adtam erre okot, szóval mélyről eredő gyökerű jellemvonás.
De a reakciói ilyenek, más, kívülálló számára idegesítően sokat nyafog.
De a nyafi oka egyszerű: nehezen áll neki a dolgoknak, mert nem hiszi, hogy sikerülhet neki.
Későn kezdett mindent: járni, beszélni, bilizni, tényleg mindent.
Pedig fejlett, okos gyerek, szeretetet is kap, csak épp nincs önbizalma.
Neki hiába mondom valamire, "Oldd meg!", csak sírás lesz belőle, neki kicsit tovább kell fogni a kezét, másképp kell terelgetni.
Más gyerekem pedig épp az ellenkezője, mindenhez ért, vagy legalábbis ezt hiszi.
És ez is rendben van, próbálkozzon csak.
Neki meg hiába magyarázom valamire, hogy nem is sikerülhet, mert fizikailag lehetetlen, én ezt már nála feladtam.
Próbálkozzon, majd rájön.
Inkább elmagyarázom, hogy minek mi lehet a következménye, figyelem mit csinál, és úgy tanítom.

Szóval visszatérve az elejére, azt akartam kihozni, de megint másfelé ment a kezem, mint ilyenkor mindig, hogy az építő vitákat kedvelem. A nem személyes, kötözködő-kérdéseket is.
Mert ezek más megvilágításba helyezhetik a dolgokat, olyan nézőpontokat feltárva, amik egy mélyebb megértést segítenek elő.
Kicsit unom, hogy az ilyen megnyilvánulásaimnál magyarázkodnom kell, hogy nem személyes, nem rosszból kérdem, hanem meg akarom érteni a dolgokat.
Sajnos sokszor volt bajom ebből, mert nem értik.
Én viszont nem tudok és nem is nagyon akarok másmilyen lenni.
Jó ez így.
Sok mindent meg tudok látni emberekben, amit elrejtenének.
Nem mindig jó belelátni a dolgokba, mert belefuthatunk olyan megérzésekbe, amit nem akarunk észlelni, mert minket zabál fel.
De ez van, úgyhogy vitázzunk!
Mert az viszont mennyire jó, mikor belefutunk valakibe, aki érti és szereti ezt a fajta vitaformát!
Üdítő élmény.

4 megjegyzés :

  1. Annyira aktívan cserélgeted a bloghátteredet, hogy amikor jövök szinte mindig megújul. Tetszik ez az őszi kép! (Azt sajnálom, hogy nem kapok értesítést az új bejegyzésről.)Vita? Nem, én nem szeretem, túl sok okostojással akadtam össze az életemben, aki szívósan és ostobán ragaszkodtak a saját véleményükhöz, ordítoztak, vagy csak mondták a magukét gonosz monotóniával, annyi hülye van, aki a saját ostobaságát se éri fel ésszel. Én inkább ráhagyom.

    VálaszTörlés
  2. Óóó, az ilyenekkel le sem állnék.
    Sajnálom, a háttér erősen hangulatfüggő, és azt is gyakorta cserélgetem :D
    Erre a blogra valami pipacsos profillal vagy feliratkozva úgy látom.
    Ennél az önarcképes profilodnál nem szerepel olvasottként a blogom.

    VálaszTörlés
  3. Nem szeretem a beleszólós alakokat. :o) Akik odajönnek az utcán, hogy miért nincs sapka a gyereken október elején, de napsütésben, azokat már ritka ronda szavakkal hajtom el. Engem nem érdekel, hogy vénasszony, ne szóljon bele, nem telefon. :o)

    És utálom azokat, akik sose voltak kövérek, kiváló génjeik vagy önuralmuk van és osztják az ívet, hogy hogyan kell lefogyni. Szerintem csak a kövér dietetikus hiteles, vagy aki lefogyott már. :o) Pont a személyes tapasztalat miatt, ahogy írtad is.

    VálaszTörlés
  4. Mindig értek ilyen inzultusok, ugyanis nem naptárhoz hanem időjáráshoz öltöztetek gyereket :)
    Babát is.

    Folyamatosan takarítunk, valaki valahol a házban mindig. Mégis hányadék. És tanácsokat osztogatok, takarítási ötletek mindig vannak.

    A "Miért nem így-úgy csinálod?" jó szándékú kérdéseket én is fenntartásokkal válaszolom meg. Néha. Néha meg kiborul a szarosvödör, és beszólogatok.
    Csak kedvesen, aranyosan :)

    Visszatérve még az elejére:
    tanárok nem engedik ki az udvarra a gyereket, ha nincs sapka-sál kombója novemberben. Nem számít, hogy nem fázik, mert ehhez meleg van, nekünk kell igazodni valaki agyréméhez, a "Megfázol" istenséghez.
    Oviban minden gyerekemnél elmondtam, majd ő eldönti, rövid vagy hosszúujjú, akár az udvaron is, mert nem fázósak.

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...