2011. december 8., csütörtök

Bejegyzés születik

     Nem ülök le soha a klaviatúra elé úgy, hogy "Na, miről is kéne írni?".
Még az élet-szelet jellegűek is ihletből fakadnak :)
Élem az életem, és egyszer, hirtelen egy helyzetben találom magam, amiről meg tudok fogalmazni valami összegzés szerűt. Az még akkor pihenget, gyűjtöm az anyagot hozzá, akár beszélgetve másokkal, akár csak élve az életem jönnek a példák rá.

     A véletlenekben annyira nem hiszek.
Abban inkább, hogyha nem görcsösen akarunk valamit, akkor az összejön.
Apróságok:
- Ágyat kéne húzni. Halogatom, mert nem koszos, csak több napos már.
Valami beborul az ágyba, valami módon olyan állapotú lesz, hogy a tervem muszáj legyen megvalósítani.
Már nem merek olyanokra gondolni, hogy fel kéne mosni, de majd, most nem, mert akkor kiborul valami, és muszáj lesz :)
- Át kéne nézetni egy szerelővel az interlockom.
Majd.
Aztán egyszer csak az egyik hurokfogóba beakad a tű (aki tudja mi is ez, az tudja azt is, nagyon ritka véletlen kell ehhez), eltörik a hurokfogó, elállítódik a tűrúd, szerelő kell.
Aki nagyon kedves, becsületes bácsi, mindent átnézett, kitakarított benne a szerelés mellett, így most van egy szépen átnézett, gyönyörűen varró lockom :)
- Pár hete gondolkodom, hogy a kék P. Cardin babakocsi helyett lassan kellene egy másik. Nincs baja, de--félre megyünk---Csipi kutya babakocsiban él. Mikor kialakult a helye, az addig ott porosodó régibe beköltözött. Amikor házat kapott akkor elvettük onnan, de visszakövetelte, mert szereti.
Tudom, igényesen néz ki, de ő szereti, engem meg nem érdekel ez a fajta igénytelen-külsőség.
Viszont szétment teljesen, és beszorult néha a lába, de elvenni még mindig nem mertem, inkább bélelgetem, de kéne neki másik. Épp ezért gondoltam, kéne Livinek egy lányosabb, ezt pedig megörökölné a kutya.
Tegnap egy ismerősöm a Facebookon kiírta (egy héten kb. egyszer megyek fel), hogy P. Cardin babakocsi elvihető. Lányai vannak, biztos nem fiús kocsi :) Mit ad Isten, Anyám Pesten van, hétvégén hazahozza a keresztanyám, aki egész véletlen ugyanabban a kerületben lakik, mint a babakocsis ismerős :). Plusz ő volt az ismerős, akivel telefonon is beszéltünk tegnap, és felrakta a pontot a tegnapi bejegyzésem megszületésére, a saját pofántörlős történetével.

    Tehát ha valamit akarok, és a vágy megfogalmazása után nem kezdem rögtön az ellenvéleményeket megfogalmazni, akkor az megvalósul. Nem ez az első eset, és tudom, ezen kell dolgoznom, hogy a nagyobb vágyaimat is így tudjam kezelni. Pozitívan, minden negatív rezgés nélkül.


1 megjegyzés :

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...