2011. december 7., szerda

Mikor pofánvág az élet

Nem nagy dolgokról lesz szó, csak apróságokról.
Milyen az, mikor megéled életed első olyan problémáját, mikor is valami bedöglik, és tök egyedül vagy a problémára. Vagy a társad sem kompetens a kérdésben, a dolgot viszont meg kell oldani.
Mondjuk ömlik a víz a törött csapból, február van, és elzártad a főcsapot, de úgy nem lehet gyerekekkel élni, főzni, fürdetni, satöbbi. Bolt zárva, szerelő nincs, de meg kell oldani.

Mindenre felkészülni nem lehet ugye.
Amit tehet az ember, amivel a legtöbbet teheti, az a hozzáállás.
Mégpedig az, hogy nem omolhat össze, nem adhatja fel, mert másokért is felel.
Anno én néha kimondottam örültem neki, mikor lerobbant egy kocsi alattam, és egyedül kellett megoldanom a helyzetet, mert tanultam belőle.
Toltam be esőben-terhesen-kisbabával a kocsiban is rossz aksijú kocsit emelkedőn felfelé, indítottam be csavarhúzóval rövidre zárva a kocsi akksiját forgalmas hídon, mert leállt a drága, és ezek akkor ugyan stresszes helyzetek voltak, de lehetett tanulni belőle.
Télen, hóban elakadni mondjuk annyira nem szerettem. De azt például láttam azokban a helyzetekben, hogy mikor kocsit tolsz az úton, vagy kereket cserélsz, inkább megállnak a nők egymásnak, de hóban mindenki segít mindenkinek.

Nem mondom továbbra sem, hogy fel lehet ezekre készülni, de arra igen, hogy tudjuk mikor kitől kell és lehet segítséget kérni, akár telefonos formában, akár személyes szívesség formájában.
Lehet ilyen helyzetekben fejvesztve nyavalyogni, pánikolni is, és lehet jó példát is mutatni a gyerekeinknek, megoldva a nehéz szituációkat.

Az egész írás most onnan indult ki, hogy hazajött a szerelőtől az interlockom, ami egy négy szálas varrógép. Fűztem be, és eszembe jutott, mikor megvettem és először elszakadt a szál. Bizony, a sulis gyakorlaton sosem fűztem be ilyen gépet. Vagy az oktató csinálta, vagy olyan osztálytársam, aki nagyobb kedvvel végezte az iskolát :)
Amikor viszont egyedül voltam a helyzetre, kicsit pofánvágós volt.

Ma beszéltem egy régi ismerőssel, aki elmesélte, hogy nem is érti, hogy bírom ezt 5 gyerekkel, mikor ő kettővel egész nap pörög. Elmeséltem, hogy azért nekem van nagyobb gyerekem is, aki elintézi az óvodát ha kell, segít vásárolni, segít itthon. Kettő ilyen is van. Neki pedig kicsik vannak. Elmondta, milyen rossz volt neki, hogy az anyukája nem kért tőle soha semmit, és 35 évesen ott állt egy babával úgy, hogy addig sosem főzött semmit. Az is pofánvágás volt. Igazi mélyvíz az, mikor senki nem áll mögötted aki segíthetne, mert a párod sincs épp otthon mindig, mikor rádöbbensz, hogy bizony erre most egyedül vagy.

Emlékszem, mikor Livit hazahoztuk a kórházból és Krisz ment másnap dolgozni. Anyámék kérdezték, mi lesz most egyedül az öt gyerekkel? Hogy oldom meg? Ahogy eddig, mondtam. Csak most eggyel több van. Négy vagy öt már olyan mindegy volt fürdetés vagy esti fektetés szempontjából :)
Persze akinek egy vagy kettő van, és kapna hirtelen még hármat-négyet, az biztos csak kapkodná a fejét, de apránként hozzá lehetett szokni.

Szóval csak a mi döntésünk, hogy állunk a dolgokhoz, mennyire tud egy-egy helyzet a padlóra küldeni minket.

3 megjegyzés :

  1. Micsoda ismerős gondolatok... már megint. :)

    VálaszTörlés
  2. Mosolyra fakasztó, ahogy hétköznapi dolgokat leírtál. ...és tényleg bizonyos helyzeteken egyedül a hozzáállásunkkal segíthetünk. Erika

    VálaszTörlés
  3. Úgy látom meglepő módon más is volt már ilyen helyzetben ;)

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...