2011. június 30., csütörtök

Pók-blues


A fiúk csövitanyáját rendezgettem, takarítottam.

Olyan hely ott kevés van, ahol egy pár csepp eső ne jönne át a tetőn, de eltologattam úgy a dolgokat, hogy az ágy ne ázzon.

Szegény videósztár hálóját a hajammal leszedtem, ezért dolgoznia kellett.


video
Egyébként cirka ötcentis példány, elnéztük a fiúkkal egy darabig.
Én meg rohadt büszke voltam magamra, mert voltak percek, mikor nem is figyeltem az óriás nyolclábúra, mert Szilivel beszélgettem. Nem féltem, hogy rámesik, rámugrik, leharapja a karom, stb.

A zene először csak kattintás-szerű kiválasztással lett odatéve, mondván jó lesz ez is, de hallgatva-nézve illik hozzá szerintem. Minőséget ne várjon senki :)


A képek tegnap délután készültek, Livike pihent anyámmal egyet, majd felfedezte a nyitott ablakot.
ha a Kira nincs itt, én vagyok a szoba úrnője
Mert a Kira elment a Kesha koncertre múlt héten, majd ott ragadt a nagynénémnél, isten tudja mikor jönnek haza. Így most egy a lány.

Rómeó és Juliska
Mert a Szabolcs mindenhol ott van, Livinél különösen.


a repcsit fotóztam, majd láttam s szív alakú felhőrést is :))
Mert szeretem a repülőket.




Indul a nap

Reggel öt óra, de jó, van még idő nyugis kávéra - talán - míg az aprónép felébred.
Ébredező Livikisasszony kezébe nyomom a tejes üvegét, megissza, visszaalszik.
Nyugisan olvasom a tegnap megkezdett blogokat, szerkesztgetem a sajátom, de az istennek nem jövök rá, hogy az oldalsávon megjelenő kommenteknél hogyan lehetne betűtípust/méretet/színt állítani.
Majd csodák csodája fél hétig nem is kel fel senki. Akkor megkezdődik az "anya kapcsold be a tévét, de ne ezt, hanem azt rakd be/kérek tejebbet/gyűrött a takaróm" sirámok.

Rendezem a vészesebb ügyeket, a többit "oldd meg magad" felszólítással visszaosztom a feladónak.
Visszaülök a géphez, pár perc és hallhatom Kevin "hagyjál már/szállj le az ágyamról/ne beszélj/ne köhögj rám/ne is vegyél levegőt Szabolcs" üvöltését.
Majd nemsoká kezdődik a kajakutatás.
Van tegnapi pörkölt, azt öt perces hűtővizsgálat után jónak ítélik. Kevin nekiáll melegíteni, Szabolcs is jelentkezik.
"Nincs több mélytányér, nem kapsz" után a nyavalygás, anya megoldás: "jó lesz az laposban is" boldog kanalazás... lenne, ha Szabolcsnak megfelelne a konyha. De a reggeli tévé vonzó, napközben úgysincs rá lehetőség, így ott óhajt enni.
Próbálom leszerelni, hogy "Livike leborítja, menj a konyha asztalhoz", de ezt megoldja a zseni: eteti a kishúgát, nem borogat a bébi.

Közben Szili hajszárítót vizsgál, a Mama megengedte neki. Hozzá nem nyúl, csak nézegeti, örömmel megtalálja a bekapcsoló gombot, teljes a boldogság.
Később ugyan hisztizik egy sort, mert az interlock pedálját nem akarom odaadni neki, de mikor véletlen beveri a fejét, ezt a bajt elfelejti, és már más miatt hisztizik.

Anyám megállapítja, hogy mivel esik, ma úgysem mennek ki.
Aha, persze.
Egyrészt nem zavarja őket, másrészt van tető alatti játszóhely, mehetnek.
De az eső is elállt azóta, a madárcsivitelésből ítélve teljesen.
Ja, madárhangokat kell vizsgálnom, mert van egy pipi, aki este 9-kor kezdi a koncertet, de a sok fától nem látni ki az előadó. Akkor legalább hadd tudjam ki énekli az altatónkat :)

Anya még azt is megállapítja, sokadszor, hogy az Isten tudja miért, de a fiúgyermekek haja erős mint a disznósörte, a lányoké lágy és repkedő. Ez hosszú hajviseletnél nem baj, de ha valaki frizurát, netán rövidet akar, akkor rögzítés nélkül nem hordható ám. Bezzeg a család másik ágánál (konkrétan anyám húga, a gyerekei, és a R.I.P. nagymamám) a nők haja indiános. Értsd: vastagszálú, és sok mint az oroszlánnak. Nekünk a vékony haj jutott. Nálam ugyan a sokasággal nincs baj, ami előnyös, mert amennyi az utóbbi években kihullott, az kevés hajnál már foltos lehetne.

Majd anya felöltözik, mosolyog egyet a fiúk megállapításán, miszerint "Miért vagy szép ruhában? Hová mész? Mehetek veled?"
Mert ha végignéz magán nem lát mást, csak az elvékonyodott seggű pamut térdgatyót, az idő vasfoga által apró lyukacsokkal díszített gyűrt vászon felsőt. Bár a minta miatt a lyukacskák nem látszanak, de ott vannak, nem báli ruha ez, kérem.
Igaz más, mint az állandósított, nagy számban fellelhető zöld színű környezetvédelmis pólók, amiből készült body, gyerekpóló és pár trikó is, de akkor is csak itthoni nyúzógönc.

Most itt vagyok, extra csinin felöltözve ;), bent csak Lívia ügyködik, valami madzagot rágcsál, ja csak husi még a Szabolcs kajájából, az a rágója, én meg hallgatom a madárkákat az erdőből, a fiúk ugyanis már a hátsó kertben harcolnak. Jó ez a nagy telek.
Közben kutyaugatás, három pontról, mert szomszédnéni visszahozta a konyharuhám.
Tegnap adott egy nagy tál ribizlit, és egy tejfölös vödörnyi málnát, amit én frissen elkészült kenyérkével köszöntem meg. Ennek a ruháját kaptuk vissza.

Fel kéne innen kelni, összepakolni, átvenni a lehetőségeket kaja ügyben (úgysem főzök ma!), mosógépet üríteni, mivel az első mosás lejárt, stb., de itt is lenne még fordítási "meló", van még a Dzsungeldokikból két rész, amihez páran várják a feliratot. Mindegy, majd délután.
Lassan 9 óra, Kevin elment a tojásoshoz, ha visszaér ribizlis piskótát süthet.
Addig azért el lehet mosogatni, azt hiszem.

2011. június 29., szerda

Harcoló alakulatok a bunkerből és a csövestanya

Délelőtt harcos pasik lepték el a hátsó kertet, miután a bodza bunkerben felfegyverkeztek.
A nagy aggatta a kicsire a harci eszközöket, a középső maga oldotta meg.
Közben a katonalány a tűzrakóhelyen üldögélt, nem aprózta el, egyenesen a parazsak korábbi helyét vette célba.
Ez az egész hadművelet azután következett, hogy berendeztek maguknak egy olyan helyet, amit bármely csövi megirigyelhetne.
 A képek az akciókról, és a magyarázatok:

harci alakulat
Szabolcs a hátsókertben--egészen a másik házig a miénk,
bizony ott kéne lenni a veteménynek, de ami késik,
az ugye csak a jövőben lesz :))

bunker bejárat

a bunker belseje
bunkerbokor előtt magára hagyott lánygyermek


komoly digitális fegyverekkel felszerelt katona



a vigyor és a csíííz a masinának szól :)

"itt most megpihenek"
Szóval a fiúk, és néha Lívia is a hátsó kertbe járnak harcolni. A bodzabokor remek bunker, alatta igazi, berendezett gyerekbúvóhely van. Még a nagyobbak is fel tudnak állni, de kívülről eldugott kis hely.
Már Livike is ismeri a helyet, ő is szívesen időzik ott. A fenti képen a hideg tűzrakónál üldögél, persze kicsit sem lett mocskos a drágám :))
Ez itt a Kira--1999. nyár
Lívia, ma reggel
Azt tudom, én, az öcsém, és az unokaöcsém is nagyon örültünk volna hasonlónak.

Ezek itt egyébként grátisz fotók, a hasonló alváspóz miatt kerültek egymás mellé.

Kitérek ám a csövestanyára is :))
Van egy fedett terület a házhoz tartozó sufni és a nyári konyha között. Van egy fala a két épületrész között, plusz a teteje. Tehát elölről teljesen nyitott.
Ide raktuk be a Kira, alvásra már alkalmatlan ágyát, amin ülni még lehet, de a házban nem fér el.
Reménykedem, hogy nem ver be az eső, nem ázik szét.
Most oda bevittük a Szilike mosógépét, rákerült egy szintén rossz tévé, van nekik használaton kívüli kályhájuk kályhacsövekkel, van rossz gáztűzhely üres palackkal, tehát sok-sok minden. Ott van még a funkcionálisan már nem használt járóka, udvari etetőszék, még "függönyt" is raktak fel. Ja, és szék helyett 3 darab használaton kívüli gyerekülés, a "semmit sem dobunk ki" jegyében.
Szóval berendezték, de az "épület" állaga, hulló vakolata miatt elég gázul néz ki. Plusz ott a napi seprés mellett is kosz van, a sarokban van egy régi üstház, mellette a fal kormos, szóval el lehet képzelni milyen szíííp.



Ez a tipikus ronda-de-működik-esőben-kiváló-játszóhely, ahol télen egyébként fát tároltunk, Krisz majd valamikor a jövőben ide akarja a KEMENCÉMET építeni, persze rendberakás után. Talán pár éven belül meg is lesz :)


2011. június 28., kedd

Pók-időzavar

A pókok kissé össze vannak zavarodva.
Hideg van, az évszakhoz képest mindenképp, ezért ők költöznek be.
Tegnap egy 4 centis példányt, ma egy valamivel kisebbet költöztettem vissza az udvarra.
Ma pedig teregetésnél láttam, hogy egy műanyag csipeszen épül a pókbáb.
Hasonló körülmények között élők (kertes ház lakók) tudhatják ha megfigyelték, hogy ősszel bebábozódnak a kis nyolclábú édeskék, és különösen szeretik a műanyagot. A csipesz pedig kapóra jön, mert az kint van ugye. Napok óta nem látok egy fürkészdarazsat sem a háromból, akik bőszen építkeznek bent. Egy a konyhaajtó tetején, egy a szobai könyvespolcon, egy pedig szintén a szobában, de rejtélyes helyen.
Azt nem hinném, hogy egyszerre fejezték be az építkezést. A napokban a szokottnál több az óriáslepke aki betéved az ablakokon.
Viszont a légy kevesebb, ami azért jó.
De nem emlékszem olyan nyárra, hogy június vége felé csukott ablak volt bármely szobában, és ezen a nyáron még egyszer sem volt nyitva a bejárati ajtó sem. **Éjjel.
Na jó, azért a téli takarókat még nem veszem elő, mert az ablak becsukása ezt a hideget azért közömbösíti, meg a kabátok is maradnak zsákban, de aggódósabb szülők már sapkáznak-polár pulcsiznak.
A víz pedig ott zöldül a medencében, mert ahhoz még elég meleg van, hogy algásodjon, befagyástól nem kell tartani :))

2011. június 26., vasárnap

Okok és okozatok

Ha valami baj van a testeddel, orvosért kiáltasz. Holott a "bajt" te okoztad. Ha végigvennéd, mi mindent változtattál meg, mi újat vittél be az életedbe, megtalálhatnád a baj forrását. Az orvos az okot nem látja, csak az okozatot gyógyítja. Ez pedig mindenképp csak időleges segítség, ráadásul a "modern" gyógyszerek több bajt okoznak legtöbbször, mint hasznot.
Aki elég tudatos, és memóriával is rendelkezik, meg tudja találni a baj lehetséges forrását. Ha azt kiiktatja, lehet, hogy az okozat magától is megszűnik.
Egyszerű példa. Anyám időlegesen ideköltözött. Ezt a helyzetet mindenki maximálisan elfogadja, nincs semmi gond. A két kicsi bő két hétig taknyos volt. Azok, akik itthon vannak, nem járnak gyerekmegőrzőbe.
Az a kettő, akik a leginkább ki voltak téve a változásnak, hiszen folyamatosan itthon vannak, és még túl kicsik. Nem mentünk orvoshoz, nem kaptak gyógyszert sem, a "probléma" okát nem szüntettem meg, jelen esetben a "majd megszokják" a gyógyszer.
A felső légúti megbetegedések kiváltó oka mindig a stressz. Ráfoghatjuk a hidegre, a szélre, arra, hogy elkaptuk a munkahelyen, de ez nem egészen így van. Én az itthoni részét látom jobban, de azért valaha én is jártam dolgozni. Mikor már nagyon ki voltam készülve lelkileg, akkor mindig levert egy-egy betegség. Persze itt a kisebb betegségekre kell gondolni, egy lázas, köhögős ágyban fekvős problémára.
A gyerekeknél? Aki boldogan éldegél a kis világában? A szülő stressze is lehet kiváltó ok, hiszen lelkileg maximálisan rá van kapcsolódva, érzi a szülő rejtett feszültségét is.
Ha van valami probléma itthon, szinte mindig betaknyosodik egy-egy gyerek. Ez csak ennyi, nem kell rögtön kemikáliákkal tömni őket emiatt. Nincs sok értelme.
Mint mondtam, többet árt, mint használ.
Bebeszélni sem kell az ember gyerekének, hogy "megfázol", meg ilyenek. Nem. Ha hideg van, fázás ellen öltözz fel, mert a takonykórt sálban sapkában is "elkapod".

Itt van anyám, egy problémahalmaz. Fizikailag is, de lelkileg sincs jó állapotban, évek óta.
Most két hete fáj a torka, orvoshoz megy. Mondhatom neki, hogy nem kellene annyit idegeskedni, gyerekekkel pörölni, ő az orvosban bízik. Pedig a képlet egyszerű, szerintem. Ő, mint nagymama, aki imádja az unokáit, már nincs benne ebben annyira, hogy folyamatos gyerek zsivajnak és pörgésnek legyen kitéve. Az öt gyerek folyamatossága nem könnyű feladat. Hát még a gyerekek különbözősége. Hiszen abban nőtt fel, hogy bezzegelni kell, mert vele is ezt tették. Nem bírja megérteni, hogy mások a gyerekek. Mind egy-egy más ember típus. Főleg Szabolcs folyamatos pörgése és "mindenhol-ott-akarok-lenni-mindenben-részt-veszek" viselkedése borítja ki, pedig csak megfigyelni és elfogadni kéne.
Ez mindenképpen stressz állapotot hoz létre, ami neki torokfájásban nyilvánul meg.
Képzelje el akárki, hirtelen öt gyerekkel kell együtt élni. Akik eddig pár hetente hétvégén pár órára voltak az élete részei. Én ezt értem, ő nem. Neki gégész kell, meg gyógyszer.

A másik dolog, hogyha valaki folyamatosan a problémáit tartja szem előtt, akkor azok fixen, stabilan ott is maradnak. Nem megoldáson töri a fejét, azt sem fogalmazza meg magában egyértelműen, hogy van ez a bajom, meg akarom oldani, hanem csak a probléma kavarog a fejében.
Az a baj, hogy én egyértelműen látom a dolgok összességét, de ha elmondanám csak a hülye lehetnék, ezért csak annyit mondok el, amennyi egy-egy adott helyzethez kell. Nyitott fülek akkor sincsenek.
Nem baj, értem én ezt is.
Mindenkinek megvan az úgymond vessző paripája, megvan a kulcs az agyához, lelkéhez.
Ha arról kezdesz beszélni egy átlag probléma halmaznak, milyen jó kis gyógyszereket írtak fel, milyen reumás panaszaid vannak neked, vagy milyen ilyen jellegű rém történeteket hallottál, akkor az érdekli.
Ha arról beszélsz, mi okozza valójában a baját, táplálkozás, életmód, satöbbi, vagy lehurrog, vagy nem figyelve bólogat, mert azokkal a bajokkal érzi biztonságban magát, amik vannak neki.
A változástól az átlag ember nagyon fél, akkor is, ha pozitív. Hiszen a problémákat megtanulta kezelni, együtt élni velük, de ha megszűnnek mi lesz? Ki kell lépni egy ajtón, a meleg trágyaléből a hideg valóságba. Félelmetes.
Plusz a problémaadag, ami van, az állandó. Ha az életmódodon nem változtatsz, akkor lehet, hogy az egyik elmúlik, de jön helyette a másik. Hiszen a mérleg nem változott mindkét oldalon.
Az okozó nem szűnt meg, csak az ok.
Majd kibújik máshol, ha egy lyukat betömtél.
A mérleg nyelve mindig középen áll.

Változó gyerekek és blogolás

Nem ám megülni a babérokon, kedves szülők, nem elhinni, hogy most kialakult a rend a kicsivel, megvan a napi menetrend, és akkor az most már mindig így is lesz!
Áááá, ilyen nincs.
Majd ő megmutatja.
Egyszer csak nem alszik el a saját ágyában, a tiédben viszont egész éjjel csendben van.
Vagy átalussza az éjjeleket, egyszer csak bizonyos időben mindig felkel. Iszik csekély fél liter vizet, és pelust kell cserélni neki.
No nem is ezzel van a gond, hanem itatás és pelenkacsere után lerakod, és ő ezt rossz néven veszi. Hiszen a vállad mennyivel kellemesebb alvóhely, mint az ágyikója. Mozog!

Persze, mert anya ringat is, az ágy kevésbé.
Mert az anyák ilyenek. ha baba van a kezükben, önkéntelenül is finoman ringatni kezdik.
Esetleg dudorásznak, mert tudják hogy a halk, mély búgó hang nyugtató hatású.
Persze ha olyan szerencsés vagy mint én, akkor megúszod két perc rosszalló sírással, és csend lesz.
Addig szép csendben imádkozol, más, hangosabb gyerek ne ébredjen fel.
Mert ő, a hangosabb, eggyel nagyobb kölyök pedig kivételesen elaludt délután, és csak fürdésre ébredt fel.
Emiatt aztán este fél 11-kor, mikor te már aludtál volna, ő még dumált.
Halkan ugyan, és nem is folyamatosan, de mikor épp elszenderedett az anyukája, kiváló érzékkel pont akkor szólalt meg.
Tehát mindig van egy újabb elem, ami bekerül a napi menetrendbe. Gyereke válogatja, nekünk annyi a dolgunk, hogy igazodjunk ehhez a menetrendhez, és a miénkbe is beillesszük. Felesleges küzdeni ellene, visszasírni a "régi" időket, ez semmin nem változtat.
Csak nekünk lesz nehezebb, mert az után nyávogni ami volt de már nincs, energia- és időrabló, felesleges elfoglaltság.
Vagy az az elsőgyerekes szülő, aki azt hiszi, majd a bébi megtanulja lassan a család rendjét, és alkalmazkodik.
Persze.
Mi tanuljuk az ő rendjét, mi alkalmazkodunk, vagy lehet küzdeni is, csak felesleges.
Persze így van ez a második-harmadik gyereknél is, majd megszokja a zajt, esti alvást, satöbbi.
Hogyne.
Akkor jön a "Maradj csendben, alszik a pici!" mondat gyakori alkalmazása, mert nekünk kell alkalmazkodni tanítani a nagyobbakat is.
Sikerül ahogy sikerül, majd csak túléljük ezeket az éveket.
Azután meg majd visszasírjuk, mint problémamentes időszakot.
Ne aggódjatok, mikor előjönnek a kamasz-gondok, akkor nagyon fog ám hiányozni az az éjjel két órát is üvöltő kisemberke.
Megőrülés ellen nagyon hasznos a blogolás, ki lehet írni magunkból ami szét akar szaggatni, lehet hasonló életet élőkkel eszmét cserélni, és lehet ám dicsekedni is :D
Szerintem sokan megőrülés ellen kezdenek blogolni.
Igen, anno én is ezért kezdtem, többek között.
A kockába zárt életem határainak kitologatása mellett jó dolog ám betévedni egy-egy ismert vagy új oldalra, és elmerülni az ő életük nyilvános részében.

2011. június 24., péntek

Hús-blues

Anya énekelj!

Menő elfoglaltság, a dévédén a mondókás-gyerekdalos lemez.
Szili egész nap dudorászik, Lívia is táncikál rá.
Mikor délután teregettem, Szili kivételesen nem mesét kért, hanem hogy énekeljek valamit.
Szép halkan elkezdtem az "Én elmentem a vásárba" című hőseposzt, de szólt, hogy hangosabban.
Elmondom, hogy az ablakba teregettem, utcafronton...
Bár nincs szembe  szomszéd, és nem egy nagy gyalogos forgalmú utca, de akkor is.
Nem vagyok egy dalos madár. Négy fal között oké, de már a Kira is rám szólt kiskorában, hogy hagyjam abba, mikor énekeltem neki.
Mindegy, van akinek bejön a hangom is :D

Husi

Egy dalocska pár sora visszhangzott egész éjjel a fejemben:
"Lúd lába tálba, tik lába tálba, jó lesz vacsorára."
Meg az, hogy ez mennyire gusztustalan.
Lábakat enni. Nem azért, mert azzal kapirgált, hanem elképzeltem hogy ha elkérném a lábát, odaadná?
Ki enne nyuszit, ha neki kéne levágni?
Ez így kezdődik?
Én szeretem a húst, bár mindent nem, mert lábat eddig sem ettem.
Azt már értem, hogy miért undorodtam mindig is a frissen vágott állat húsától.
Abban még van valami számomra még érzékelhető élet.
Nem szívesen nyúlok hozzá. Még a régi életemben volt disznónk is, de sosem vettem részt a disznóvágáson. Megokoltam, mondván nem bírok azzal az emberrel fél órát sem együtt dolgozni, aki csinálta, és inkább várok és pakolok otthon. De semmiképp nem akartam addig látni, míg felismerhető az élőlény. Az a disznó, aki kismalacként ott röfögött, bebújva a szalmába, és olyan volt mint egy kutya, vakargatni kellett a hátát. Látott már valaki kismalacot? Élőben?
Ki tudja elképzelni citrommal a szájában, megpörkölt bőrrel?

Szóval így kezdődik a hús-nemevés?
Elkezdem annak látni a húst, ami? Egy élőlény testrészének?
Érdekelne húsevők és nemevők véleménye is.
Mint mondtam, szeretem, nem hiszem, hogy tartósan le tudnék állni vele, de ha ez a félig-meddig undor erősödik, akkor le kell szoktatni magam, azt hiszem.
Ezt sem fogom erőltetni, de követem majd a saját jelzéseim.




2011. június 23., csütörtök

Ezt éld túl... :)

Olvastam több tippcsokrot is a nyárra, gyerek lefoglalónak.
Megírom a sajátom, milyen remek, korszakalkotó ötleteim támadtak ma gyerekeknek, és szülőknek is :))

Ha kint meleg van, rendezgesd a gyerekekkel a pincét. Közben lehet biosz órát tartani, pókok és csigák témakörben.
A zöldes medencevizet cseréljék le ők. Élvezetes lesz nekik. Neked meg az, hogy biztos összevesznek valamin :p
Hagyjuk őket segíteni a konyhában, és takarítsunk kétszer annyit.
Adjunk nekik kölesgolyót a szobában, majd porszívózzunk fél órácskát.
Vagy porszívóztassunk a nagyobb gyerekek valamelyikével, és hallgassuk a szövegelését, miért szúrtunk ki vele.

Adjunk nekik 10-20 apró lufit vízibombának, fél óra múlva nézzük meg mit műveltek, szörnyedjünk el, vakarjuk le róluk a sarat, és mehetnek is fürdeni. Mi pedig lufidarabokat szedegethetünk.
Plusz a három éves dumagép szövegein is röhöghetünk nagyokat.
Miszerint:
- Anya, konkrétan segítenél?
- Gyere, például kapcsold be a tévét.

Ez így nagy vonalakban a mai nap volt.
Azt nem is említettem, hogy Szilike szemet vetett Kira hajszárítójára, és megígértette velem, hogyha elromlik, megkaphatja.
A gépem is szétszedtem, hogy kitakarítsam, ő persze ott is megjelent. Kérte, ne csukjam még be, hadd vizsgálja meg. De valahogy nem mertem otthagyni vele. Gondolom érthető.
A pincében rossz szódásszifont lehetett vizsgálni, a mosógépe már nem érdekli, mint minden csoda, ez is három nap volt.
Lívia megmutatta, hogy nem lehet csak úgy rászólni a kisasszonyra!
Miután zsírkrétát akart a fülébe tenni, szóltam neki, hogy nem.
Ő nézett, először mosolygott, majd látta, hogy komoly maradok, ő is elkomolyodott és keservesen sírni kezdett.
Túléltem, bár fájt ma a hasam, de azt is többen túlélték már, igaz? Még egy alkalom volt, amikor le kellett győzni a fájdalmat, és tűrni, mert meló volt. Igazi szamuráj lélek lakozik bennem, mi?

Megemlíteném a tegnap reggeli sétát.
Vásároltunk, itt a faluban. Líviát egy földutas részen kiraktuk, sétáljon.
Nagyon tetszett neki, onnan kezdve nem nagyon akarta a babakocsit, de néha haladni is kellett.
Ő ugyanis kavics királylány.
Ahol nagyobb adag kavics van, -és van pár ilyen hely, minden harmadik ház előtt sóderdomb, murva, ilyesmi - ott őnagysága leül, és kavicsozik.
Ha elhozom, visszamegy. Ő az erősebb, vagy mi.
Lehet, veszek egy ötpontos pótövet a babakocsiba, és szorosan rögzítem őt, ne tudjon kimászni.

Áááá, sosem tennék ilyet, de láttam már példát erre is.

2011. június 21., kedd

Pillanatok

Rövid, apró pillanatokat kapott csupán, amit ki kellett használnia.
Ha már kapta, nem hagyhatta csak úgy elszállni őket.

A ritka, csendes percek, mikor csak a madarak csicsergése hallatszott, nem vonyított egy kutya sem, nem veszekedtek a gyerekek, nem szólt a rádió sem.
A nyugis percek, mikor nem szaladt oda két percenként valaki, hogy nyaggassa valamiért.
Néha jó lett volna csak csendben ülni, meditálni, relaxálni kicsit, de olyan percek nem voltak.
Aznap is leült ebédelni, másodszor, mert az első kiszedett adagot befalta valamelyik gyerek, repetának.
Tehát a konyhában csend volt, az egyik gyerek tévézett, a másik kettő homokozott.
Kiszedte a főzeléket, leült, majd két falat után azon kapta magát, hogy a hirtelen megjelent, egyébként bőségesen megebédeltetett gyerekeket eteti. Annyira nem bánkódott, pedig éhes volt. De hol szeretik ennyire a kelkáposzta főzeléket a kölykök?

Hiába, ez egy ilyen nap volt.

Mióta vízkúrázott, gyakran járt ki a mosdóba.
Reggel, arcmosás-fogmosáskor egy pohár víz volt az első dolog, amit magához vett, ezután minden pisilést követően ivott egy-egy pohárral.
Szóval gyakran járt ki, de nem bánta, mert az az ott töltött egy-egy perc is a nyugodt pillanatok közé tartozott.
Nem volt ez mindig így, volt mikor az ölébe mászott egyik-másik kicsi.
Volt, hogy ott vesztek össze, volt mikor a közléskényszerüket elégítették ki.
Arra már nem is gondolt, hogy leüljön olvasni. Akár a wc-n, akár csak a szobában.
A könyveket mostanában csak portörléskor vette kézbe, vagy ha valaki kölcsön kért egyet, pedig régebben rengeteget olvasott. Heti egy-két könyv megvolt, nap úgy nem telt el, hogy ne olvasott volna pár oldalt. Mégis, az utóbbi években ez kimaradt.
Egy heti magazint olvasott csak, meg az internetes cikkeket, blogokat.
Hiányzott a papír érintése, a lapozás, egér nélkül.
A fürdőkádba is vihető olvasmány, bár a kád nem volt hosszabb könyves programra alkalmas, lévén nagyon kényelmetlen darab.
A gépén pedig megvoltak a legújabb példányok is, amiket úgysem tudott volna megvenni.
Néha elkezdte egyiket-másikat, de ott olvasni nem volt az igazi.
Próbálkozott a kinyomtatással, de a nagy papírok kezelhetetlenek voltak, és nem volt így sem sokkal olcsóbb, mintha megvette volna egy antikváriumban a könyveket.
Így aztán keveset olvasott, kevesebbet, mint szükséges lett volna, szerinte.
Bár minden nap eljutott hozzá új információ, alaposan tanulmányozott érdekes dolgokat, de a regények hiányoztak.
El sem tudta képzelni, hogy egy mélyebb, gondolatébresztő művet, megfelelő elmélyültségben tudna olvasni.
Ez volt az élet számára, jelen pillanatban ennyi.
Majd lesz máshogy is, lesznek újra nyugis órák is, most elégedj meg a percekkel, mondta magának, és kattintott egyet.


Az E.Coli, mint biológiai fegyver?

Az E.Coli, mint biológiai fegyver? Hmmmm....

2011. június 20., hétfő

Erdei séta

A két kisebb fiúval csavarogtunk egyet. Eredetileg egy negyedórás sétát terveztem, de kimentünk a tisztásra, ami lassú tempóban fél órányira van.
Megbeszéltük a tölgyfák, a tündéreik, és manóik dolgait, szedtünk vándorbotot a földről.
Jártunk az "Ezer lepke földjén", az út amin járunk, a lepkék ivóhelye. A sárból szippantgatják ki a nedvességet, ezért szoktuk nyáron a ház körüli udvarrész füvetlen részeit meglocsolni, mert gyönyörű lepkék és pillangók járnak hozzánk inni.
Plusz ott van még a fürkészdarázs, aki a sárból építi a költőfészkét.
fürkészdarázs
Kicsi, csúcsos végű hengert épít a sárból, majd mikor kikelt a kisdarázs, az odú elvégezte dolgát, ott hagyják. Lehet letakarítani a konyhaszekrényről, vagy mint tavaly, a könyvespolcról. A gépasztal melletti könyves szekrény egyik könyvére építettek.
Amikor ott ültünk, meg lehetett figyelni, ahogy berepül, zizeg a sárral, és kimegy.
Nem bánt senkit, nem egy zavaró élőlény, nem lenne érdemes piszkálni.
Szóval az erdőben, az úton szerintem a lepkéknek hozzáférhetőbb a sár, mint a dús aljnövényzet alatt. Ezért az úton rengeteg van. Néhány helyen olyan érzés volt átmenni, mint az állatkert lepkeházban, a röpködő színkavalkádban.
Ahol pedig még sár is akadt, ott meg lehetett figyelni a szarvas, vaddisznó és lópata nyomokat is. Bár ez utóbbi valószínű emberkísérettel közlekedik az erdei úton.
felhők a tisztás felett
Kimentünk a tisztásra, Szabolcs a vadlesre akart felmenni, de méteres csalán vette körbe, így ez kimaradt. Elindultunk visszafelé, a botokból fűkaszák lettek.
lepkevizsgálat
Bár a Szili most a gőztisztítóba zúgott bele, a padlásajtót nyitogatja, mert a feljáróban, a létra alatt van a mi gőztisztítónk. Most kivágott egy képet az egyik újságból, azt hurcolja. Mikor elindultunk az erdőbe, mondta, hogy majd vegyünk akkor egy gőztisztítót. Az erdei séta közben.:))
kisfiú a nagy réten



szél miatt földre simuló lepkék
Szóval hazaúton sem történt semmi izgalmas a lepkéken kívül. Nagy szél volt, de azért a fákat nem csavarta ki.
Viszont a lepkék, mikor nagyon fúj a szél, lesimulnak teljesen a talajra, mintha kivágott papírlapok lennének.
Hazafelé kérdezte egy szomszéd bácsi, gombázni voltunk-e, de szerintem az a sűrűben van, oda azért nem mennék a kölykökkel. Szilinek így is kellett a kezem, ott ahol egyenetlenebb volt a talaj. Összegezve: jót sétáltunk, kellemes volt az idő, látványos volt az erdő. Szilike otthon megkért, húzzam elő neki a használaton kívüli mosógépet, mert megvizsgálná. Mondom, majd apád, ha hazajön, mert nekem nehéz. odajön, mosolyog, a biztató félmosolyával, és azt mondja:
- Olyan szép kezed van. Elbírod ugye? Vedd ki, kérlek.
Erre persze kivettem neki. Most boldog, szanaszét vizsgálta már.

Lelki szél

A szél jó. Mindig rendet rak. Frissíti a levegőt, elhordja a falevelet, lesöpri az útról a port, ha pedig vad a vihar, a gyenge ágakat letöri, a rossz tetőket is átrendezi.
Éppígy a lelki viharok után is rend lesz.
Mikor tart rossz, sosem volt még rosszabb, az aktuális a legrosszabb.
Kínoz, tépi a faleveleket, tekeri a fák törzsét, majdhogynem a gyökerét is kiszedi.
De mikor vége, és kitisztul az ég, olyan nap süt rád, mint még soha.
A vad viharok után nagyon tiszta az ég, tiszta az út amin járunk, minden szegletben rendet rakott.
De ha igazi rendet akarsz, a vihar vad legyen! Adja ki minden erejét, ne legyenek kis szelek utána, legyünk túl rajta egyszerre!
Mindenhová beférjen a szele, minden pici résből kiszedje a mocskot, minden gyenge ágat le tudjon törni. Kínozza meg a friss hajtásokat, lásd melyik áll ellen a természet vadul megmutatkozó erejének.
Én szeretem a szelet. Mindig úgy érzem, most megtisztulok lelkileg is. Elképzelem, vizualizálom, hogy elfújja tőlem a rossz dolgokat, viszi mint a port.

Az igazi bejegyzés, amiért leültem ide az ablak elé, ahol befúj a szél, fentebb.:)

2011. június 19., vasárnap

Délután

Semmitevést tervezett, ideje lett volna már egy céltalan napnak. De persze eszébe jutott, ma a párja születésnapjára kellene egy tortát csinálni, meg főzni is illene valamit, amit másnap lehet munkába vinni.
Végiggondolta a lehetőségeket, majd rábólintott a saját tócsni ötletére.
Bár ez több órányi sütögetést jelentett, de nem foglalkozott ezzel. Közben legalább lehet agyilag pihenni, miközben új gondolatok, ötletek születnek.
Pár éve már, hogy itt laktak, de szúnyoghálós ajtót még nem készítettek, egyik nyáron sem. Két éve még élt a dogjuk, aki magától ki-be közlekedett, miatta nem is akartak, mert leszaggatta volna.
A következő nyár elején pénz nem akadt rá, később, a nyár folyamán pedig az idő hiányzott.
A huzatban úgysem szívesen maradnak meg a legyek, és valljuk be, annyi nem is volt, hogy nagy gondot jelentett volna.
De ma különösen zavarták őt. A konyhában, a főzéstől meleg volt, kint pedig hűvös, így a legyek bent kerestek menedéket, ott nyaraltak. Persze mivel nem volt elöl hagyva semmi, csak az asztalra szálltak, de akkor is zavaróak voltak.
Mindegy, hogy mennyire szívesen tartott rögtönzött biológia órát a gyerekeknek, mikor az udvari asztalnál meg lehetett figyelni a legyeket étkezés és lábdörzsölgetés közben, a saját életterében nem szerette őket. Mint ahogy a hangyákat sem, ezért is sepert akár fél óránként alaposan össze.
Lepakolta az asztalt, lefújta az ecetes tisztítójával, hátha az ecet szaga távol tartja a bosszantó szárnyasokat a konyhától.
De nem.
Akkor felmosott, hátha a nagyobb, ecettől illatozó felület elűzi őket, és kivonulnak.
Nem így történt, de legalább fel is volt takarítva.
Sütögetés közben volt idő a fürdő kitakarítására is, a hűtő elrendezésére, a mosógép karbantartására, és sok más egyébre is.
A tócsni lassan sül, ott lehet hagyni pár percre mindig.
Pár gondolatot még szentelt a legyek felmenőinek, és a szúnyogajtó nemlétének, majd megállapította, hogy amennyit ki-be járkálnak a gyerekek, biztos akkor is bejönne pár repülőgép. Akkor pedig még egy dolog lenne, amiért rájuk kell szólni, azért meg minek? Szúnyogajtó kilőve.
Az ablakon sem volt háló, de az nem is volt tervben, akkor az ajtó minek is kellene?
Ezzel témát váltott gondolatban, és melegített egy kávét.
Tervei szerint félbehagyja a sütést, és leül kávézni, de ezt a tervet gyorsan el is hessegette, mert az fél órával meghosszabbítja a konyhamunkát. Mivel van idő sütés közben, akkor leül a konyhában, és kávézik ott.
Bár az udvaron el lehet nézegetni a gyerekeket, ahogy a két nagyobb fiú hintaágyon hajósat játszik, a kicsi a régi gáztűzhelyet szerelgeti, és egy üres gázpalackot is hadrendbe állítva főzöget valamit, a nagylányt ahogy végre elkapta a Harry Potter láz, és le sem teszi a könyveket, vagy csak úgy nézni a világ ezen részét, céltalanul.
Mivel erről lebeszélte magát, és a konyhában ült le, így a kávézás sem volt nyugodt, mert mindig lett valami munka, amihez fel kellett ugrani.
A kutya a szomszédba látogatott, a mosógép nagyon ugrándozott, a gyerekek is összevesztek valamin, így a kávé lassan feledésbe is merült.
A legyek átköltöztek a mosatlan edények közelébe, és a csukott ablakú, ezáltal meleg szobába, így az a sok ecetezés mégis ért valamit!
Ezzel az örömteli gondolattal öntötte ki a kihűlt kávét, zárta el a gázt, és csinált egy újabb frissítőt magának, amit végre ÜLVE fog elfogyasztani, céltalanul röpködő gondolatokkal.

028. Megelőzés 3.: A csodálatos "vízdoktorok" - Priessnitz és Kneipp | AntalVali.com

028. Megelőzés 3.: A csodálatos "vízdoktorok" - Priessnitz és Kneipp | AntalVali.com Ez is megfontolandó kis írás.

Járványmegelőzés természetes módszerekkel és az immunrendszer szerepe | AntalVali.com

Járványmegelőzés természetes módszerekkel és az immunrendszer szerepe | AntalVali.com
Nagyon érdekes. Védőoltás? Hát, örülök, hogy ösztönös tiltakozásom alakult ki ellenük, és nem oltatok feleslegesen...
No igen, a másik dolog. A láz szerepe, és csillapítása. Olyan, mint a köhögés lefojtása, vagy az enyhe hasmenés megszüntetése kívülről.
Megvan ám azoknak a gyógyító szerepe.
Dolgozik szegény immunrendszer, kilökné ami nem kell, azaz köhögtet, hogy felszakadjon, vagy fosat, hogy a bélből, gyomorból jöjjön ki, ami nem odavaló, esetleg hőt termel, hogy pusztítsa a vírusokat. De mi ez elé falat emelünk. Ne dolgozz! Majd az ipar megógya!!

2011. június 16., csütörtök

Lemaradt gyerek?

Írtam már, Szili minden alapdolgot később kezdett, de azt rögtön profin.
16 hónaposan járt először kapaszkodás nélkül. De nem voltak elesések, kezdeti nehézségek.
A beszédben sem sokat próbálkozott, mire abbahagyta a gagyogást, 3 szavas mondatokat mondott.
Így alakult ugye a bilizés is. Egy hét alatt profi lett. Nincsenek balesetek, nem kell kérdezgetni, éjjel ha fel is riad, nem szoktam javasolni, hogy pisiljen, mert este 8-tól reggel 8-ig simán elvan.
Este küldöm el fogmosás után, de egyébként önálló.
Az első gyerekem aki nem rögtön a vécére szokott, hanem aktívan bilizik, ami szerintem a zenélő csodabili miatt van, mert mikor az megszólal, az mindig mosolyt csal az arcára.
És az első gyerek, aki nem kért már aktív vécébe pisiléskor is kakihoz pelenkát, és nem kellett enyhe erőszak alkalmazásával a vécére ültetni nagydolgozni.
Szóval lehet lustasággal is vádolni, vagy fejletlenséggel, és ha valakinek az első gyereke ilyen, az lehet, hogy aggódik egy kicsit, de szerintem nem kell. A sok gyerek egyre tanít meg biztosan, a profi pelenkacserén kívül: hogy ne aggódjak, ha nem ugyanazt és ugyanúgy csinálják.
A Kira alig több mint egy évesen végigmondta családnév-keresztnévvel a családot, kutyákat is vezetéknévvel ellátva, számolt 20-ig biztosan, pedig normál ütemben kezdett beszélni. De 6 évesen még raccsolt.
Kevin ovis korában kezdett igazán dumálni, addig csak megfigyelt, keveset beszélt, a saját nevét sem akarta mondani. Ő 5 évesen még 10-12 betűt rosszul mondott.
Szabolcs 4 hónapos kora óta mondja, hogy Anya. Még jár a logopédushoz, még van 2-3 betűje ami fejlesztendő.
Szili 3 éves, de hatalmas a szókincse. Szerintem 4 éves korára minden betűje meglesz.
Livi egy éves, de nem nagyon lehet kihámozni szavakat a gajdolásából.
Viszont így is megértjük, mit akar, így neki sem kell sietni.

Persze nekem is voltak aggodalmas gondolataim, vajon fogom-e oviba vinni szeptemberben, vajon meddig kell szart pucolnom az óriásgyerekemről, satöbbi.
Azt tudom, látom, nem hibás áru egyik sem, csak épp nem egyformák.
Utálatos dolog ám, mikor a másik szülő megtalál, hogy az enyém így meg úgy, a tied még nem?
Akkor jönnek még a "felhúzott" sztorik, az enyém végigolvasta háromévesen a Háború és békét, és társai.
Nem elfelejteni, mi is mások vagyunk, akár mint az előző gyereknél, akár mint a másik anyuka.
Más a mi életünk, mások a hatások amik a gyereket érik, és nem utolsósorban mások a gyerekek is. Nincs egyetemes öntőforma, a külsőnkre sem, hát még az egyéb tulajdonságokra.
Ezt kell szem előtt tartani, nem belemenni a bezzegelésbe, és akkor nyugi lesz belül.


Ez meg a mai indítózeném volt, a nosztalgia jegyében...

2011. június 15., szerda

A macska

Megkerült anyám macsekja.
Megunta a két hét kóbormacska létet, vagy nagyon kiéhezett, és hazajött.
Beugrott az ablakomon, amin előzőleg távozott, elosont az alvó Borisz mellett, és anyám mellkasán átugorva az ottani ablakpárkányon landolt. Anyám felriadt, és mondta, hogy ráugrott a Borisz.
Ja, a 30 kilós Borisz, meg a fél kilósra fogyott macska közt nincs is észrevehető különbség.
Cilike jól néz ki, szőre fényes, járni tud, nem tarkítják sebek, biztos evett, csak keveset.
Minden esetre első dolga volt jól bekajálni.:))
Jó nagy területet járhatott be, Krisz előző hétvégén bő 500 méternyire látta játszani, de mire a gyerekek odamentek, nyoma sem volt.
Most viszont itt van, anyám a Krisz vállán sírt örömében, a macska pedig szokatlanul élénk, nem ijedős annyira mint volt, biztos jót tett neki a két hét erdei zajos-idegen lényes élet.
Idegen lények az erdőlakók. Van errefelé menyét, görény, róka, vadmalac, őz, szarvas, kicsit távolabb még borzot is láttunk, igaz azt csak kocsi által elütve, de akkor is él errefelé.
A sokféle madárkáról ne is beszéljünk. Bár a héját, sólymot és hollót nem kéne madárkának hívni, mert szerintem bármelyik megbirkózna egy lefogyott, rettegő macsekkal:)).
Mindegy, megvan, ez a lényeg.
Visszatérve a bent alvó, dörgéstől rettegő Borkára, megijedt ám ő is a macskától. De ez teljesen normális egy labradortól.

2011. június 14., kedd

Komolyság az élet alapja

Mikor még dolgozni jártam, és nagyon korán keltem, mindig visszaszámoltam, mikor kell lefeküdni, hogy meglegyen a 8 óra alvás. Más kérdés, hogy a 3 órai kelés és 12 óra munka után a szórakozásra nem sok jutott. Akkori álmom volt, hogy medve legyek. Aki legalább télen alhat, amennyit akar. Mert nincs is jobb, mint télen bekucorodni a meleg szobába (barlangba), és nem csinálni semmit.
Ma már nem vágyom alvásra.
Legalábbis nem extrém mennyiségben. Meglegyen az a 6-8 óra, és akkor oké vagyok.
Ma szolgákra vágyom, akik rendbe teszik és művelik a kertet, kifestik és bevakolják a házat, karbantartják a kutyafül alakú medencét, a teniszpályát, és gondozzák a 20 lovas istállót. Na meg persze ne feledkezzünk el a baromfi udvarról, 30 disznóval, 150 szárnyassal, 5 kecskével, 4 birkával és 3 marhával együtt. Azokhoz is kell pár ember.
(Azt hiszem a helikopter, terepjáró és sportautó már nagyon nagy luxusigény lenne.)

Ettől persze nem oldódna meg az összes gondom, maximum az élelmezési kérdések, és a "szép házban lakni jó" probléma, amik nem is igazi problémák, nekem.
Ettől még az, akinek üres a feje, ugyanúgy unatkozik, mint egy jégtáblán két fóka mellett.
Szóval jó lenne tigrisnek lenni, vagy zsiráfnak, bár azokra veszélyt jelentenek az orvvadászok. A delfinre pedig a halászok. Az amőbára meg a nemtudommik, amik azt esznek.
Így maradok ennél a veszélytelen, és ellenségmentes emberi létnél, azt hiszem, és alszom egy nap 6-7 órát, nem repülök, és nem úszom minden nap a tengerben, halakat kergetve. De megyek marokkózom egyet Szilikével, mert épp arra kért meg.

2011. június 13., hétfő

Baba a kertben, lányok és fiúk

Mindig kint van, ezt már írtam. Ha a Kira tereget a nyári konyha teraszán, oda is felmegy. Ugyanaz az öt darab lépcső, mint a házhoz, csak épp nincs semmi korlát vagy egyéb, van viszont rumli.
Ezért Kira mindig leviszi onnan, majd szalad vissza. Minél gyorsabban, mert a kiscsaj a Forma 1 kocsik sebességéhez közelít. Ma is bevitte a legbelső szobába, én a konyhában álltam, nem is vettem észre, mikor ment el mellettem, csak egy perccel a beérkezés után hallottam: "Már megint itt vagy?"
És folyamatosan felfedez. Pár napja még megállt a régen disznóól, nálunk játék és fűnyíró raktárnál.
Nyuszi ül a fűben
Ott álldogált, a bodzabokor alatt, a tűzrakó hely mellett, és játszogatott.
Ma hátrament, a hátsókertbe, amivel nincs semmi gond, azon kívül, hogy nem lehet odalátni. Maximum a csalánba tudna beleesni, de az is az odavezető úton van.
A három nagy gyerek ott labdázott, Szili bent volt velem, anyám kint ült, és nézte. Meghallotta a nagyok hangját hátulról, és elindult. Mint egy kis biorobot, két pillanat alatt csak a hang hallatszott: "Te mit csinálsz itt?" Persze felügyelettel volt már ott, nagy füves terület, nincs semmi gond vele.
Csak a fiúk lassabban fedezték fel az udvar távolabbi részeit, ennyi.
video
A dömpert imádja, szinte ki sem akar jönni belőle, bár meglepődött, mikor a rángatására elindult (még benne tartózkodott), és a kapuig ment.
Gondolkodtam ezen, miért várjuk el egy lánygyerektől, hogy babázzon, már kiskorában is, hiszen az első amivel aktívan találkozik, az a kerekes, berregő dolgok. Porszívó, gépkocsi, esetleg busz, meg ilyenek. Persze, hogy tetszik neki, jobban mint az inaktív babák. Az később kezdi el érdekelni. És persze a fiúknál ez nem fog feltűnni, mert nem tartja az ember furcsának. A nagylányom mennyire imádta a betonkeverőket! De minden alkalommal láttunk egyet-kettőt, mikor kocsikáztunk. Azok aztán izgisek.
A darus kocsikról ne is beszéljünk.
És Őt is sokat kocsikáztattuk dömperrel.
Szóval nem hiszem, hogy a lányok vagányabbak, mint a fiúk, csak a fiúkat másképp nézzük, minden emancipáció ellenére. Ott van a kisördög az ember lányában, hogy de kis vagány, de kis erős, hú de strapabíró "pedig lány."
Holott itt még nagyon sok különbség nincs ilyen szempontból az átlag gyerekeknél.
A megkülönböztetéseket a nevelés során sajátítják el.
A fiúk focizzanak, autózzanak, a lányok babázzanak. A fiú ne sírjon, a lány viszont azzal lesz nő, ha sír. Ezek jó nagy baromságok.
Én örülök, hogy a nagyfiam magától meg akart tanulni pelenkázni, más kérdés, hogy nagydolog esetén még nem vállalná, és a bébi is túl mozgékony neki, de az alapokat tudja. Jó, hogy a konyhai alapdolgokat is ismeri, simán összerak egy kenyeret, kis segítséggel. Jó, hogy a többi fiú is mindig ott van a konyhában, jó hogy szeretnek ott segíteni.
Örülök, hogy nem kényeskedő a lányom, és a kalapács sem esik ki a kezéből.
Nem elfeledni, az önellátásra képtelen, szarospelenka-fóbiás férfiegyedeket, és a méteres műkörmös anti-nőket is anyák nevelték!

2011. június 12., vasárnap

Ajtók

Ha belépsz egy ajtón, megváltozol.
Akkor is, ha elhagyod az új helyiséget és visszatérsz a régibe, akkor sem leszel ugyanaz.
Más dolgokat és másképp veszel majd észre, hiszen minden történés hozzád ad egy kicsit. A rossz dolgok átélésétől is több leszel. Van mikor nincs tovább, van, mikor a velünk történtek megölnek. Vannak nagyon rossz dolgok.

Most a saját változásomról.
Beléptem fél éve egy ajtón, és tetszett ami mögötte volt. Az itt szerzett tudás, ami nap mint nap bővül, rendesen átalakított. Visszaút nincs. Csak egy nagy-nagy agymosás után lehetne, hogy újra cukrot egyek, például. Ha már tudsz valamiről valamit, ami negatív, akkor nehéz lenne újra szembenézni vele.

Mikor agykontrollal kezdtem foglalkozni 17 évesen, kicsit még más voltam. Ugyanígy lelkesedtem, ugyanígy felháborított a butaság, csak akkor még sokkal inkább hangot adtam neki.
Nem voltam népszerű.
De nem is voltak meg az eszközeim, sem tárgyi, sem szellemi, hogy bárki figyelmét magamra vonjam, pozitív értelemben.
Azután a sok könyv közül az egyikben volt egy mondat, és már tudtam, nem kell és nem is lehet átalakítani mindenkit. Mindenkinek megvan az útja, nem biztos, hogy benne van az, hogy errefelé menjen. Az a mondat, illetve a lényege az volt, hogy a jelen élete mindenkinek egy-egy osztály az iskolában. Ha jól teljesítesz, továbblépsz, ha nem tanultad meg, ismételsz. Ez egy-egy életen belül is megfigyelhető, vannak akik egy helyben topognak, mert a sorsuk újra és újra visszadobja nekik a leckéjüket.
Sajnos sokan azt sem tudják, hogy tanulniuk kéne.

Szóval a mondat lényege csak annyi volt, hogy lehet, hogy nem vagyunk egy "iskola-szinten" azzal, akit tanítani próbálok, akit megváltoztatnék, mert nagyon rossznak tartom az életét. Lehetek én egy-kettővel magasabb osztályban, vagy egyszerűen csak más az én leckém. Viszont ettől függetlenül a próbálkozást szerintem nem szabad feladni, csak szelídülni kell, nem mindenáron próbálni meggyőzni, mert akkor embereket veszíthetünk el. Nem szólhatunk bele csak úgy emberek életébe, hacsak ők nem kérik a véleményünk. Sokan vannak olyanok, akik kérik, de valójában nem érdekli őket a mondandó, a vélemény, hacsak nem egyezik azzal, amit ők már eldöntöttek. van viszont olyan, mikor teljesen spontán leül melléd valaki, és elkezdi mondani. Na olyankor lehet érezni, van abban a kisugárzás dologban valami.
Vannak a sorsszerű, apró találkozások, mikor elmész mindennap valaki mellett, a köszönésen kívül nincs mondandótok, de egy nap elmeséli azt, ami bántja, ami rossz neki, te meghallgatod, óvatosan megkérded, elmondhatod-e te hogyan látod, és akkor elmondod. Ő pedig tátott szájjal hallgat, és látod rajta, elindítottál valamit, mert ő vevő volt a "kívülről jobban látni" nyers véleményre.
Utána, hogy mit kezd vele, az az ő dolga, nem a tiéd, hogy számon kérd. Az már beleszólás lenne, durván.
Szóval igyekszem, hogy minden más, átlagtól eltérő gondolatom és világ látásom ellenére ne próbáljak túl erőszakosan győzködni embereket. Na persze ez a közelállóknál nehezebb, mert azoknál rosszabb látni, milyen csúnya, általuk nem látott hibákat vétenek.
Nem akarok én a nagy bölcs képében tetszelegni, itt is vannak hibák, amiket vagy látok, de nem tudok mit kezdeni vele egyelőre, vagy nem látok, de ha szembesít vele valaki, legalább belátok.:))
Azért kezdtem blogolni, mert annyi gondolat kezdeményből lett bőséges mondanivaló a fejemben, hogy le kellett írni, mert elfelejtem, azután meg kereshetem a nagy kavalkádban, mi is volt az.
Plusz ezzel ki lehet lőni azt, hogy ott oszd az észt, ahol nem kíváncsiak rád. Mert aki nem kíváncsi, az nem olvas. Csak egy kattintás, és nem látod, akit nem akarsz.

Szerkesztői bejegyzés és éjszakai köhögés

Kirakom az olvasottjaim az oldalsávra, mert bár így kicsit lassabban tölt be, de legalább naprakészebb leszek. Az irányítópultot ugyanis ritkábban nyitom meg. Elfeledkezem róla.
Így ráadásul egymást is látjátok, ami olvasottságot jelent/het. Ez pedig valljuk be sokat számít annak, aki írogat. Jó látni a növekvő olvasótábort, és azt is, hogy milyen gugli keresésekre jön ki az ember blogja találatként.
A másik blogon a kreatív és főzős blogok vannak, itt pedig a többi.

Az éjszaka:
Ha köhög a gyerek:
--de nem ébred fel, hogy adj neki valamit,
--téged vagy mást zavar a köhögés,
--ha felébreszted hisztizik
--felébred, de félálomban nem hajlandó gyógyteát inni
--mézet enni
akkor éjszakai gyógyító szer helyett két csepp valódi eukaliptusz illóolaj a párnán két perc alatt rendezi a köhögést, órákra.

Ha a párnára nem akarná tenni valaki, akkor egy vattapamacs a fejéhez közeli helyre.

2011. június 11., szombat

Gabonafejtegetés

Azért írom ide, mert sok az új bejegyzésem a főzős blogon, és ez nem konkrét étel.
Mikor Európába került a rizs, elsőre az átlag európai ízetlennek találta. Valljuk be, ha csak sóznánk, tényleg unalmas egy eledel lenne, ha csak azt ennénk.
Nem a rizst akarom én bántani, csak annyiféle gabona van, amit régebb óta eszik ennek a földrésznek a lakossága, és amiről az elmúlt egy-két évszázadban elfeledkeztünk.
Mióta divat az egészséges táplálkozás, azóta újra előkerültek, de valljuk azt is be, furcsák. Nekünk, a krumpli-rizs köreten felnőtt átlagembernek a köles, hajdina, főtt búza, esetleg főtt rozs furcsa. Még az árpa is olyan, ami sokadik alkalom után lesz jó. Mikor megszokjuk a másságát.
Ráadásul amit végképp nem értek, miért ilyen rohadt drágák, mikor simán megterem nálunk.
Oké, az árpa nem is drága, de a többi, mintha arannyal kellene locsolni, hogy megnőjön.
Szóval ez ennyi, csak egyszerűen nem értem. Miért tűnt el, és előkerülve miért nem megfizethetőbb?

2011. június 10., péntek

Szabadság

Ha valaki megízleli, ha csak részben is, de tudja, milyen is az, mindig akarja. Mint a csatangoló kutya. Sosem szoktatod le róla. Most Lívia az nálunk, aki nem tud meglenni az udvar nélkül, már esőben sem elégszik meg a lépcső tetején üldögéléssel, kint kell lennie. Emiatt ha épp nem a kiságyban időzik, mikor kint esik, akkor ajtót csukunk. De csak ha nagyon esik ám, mert szemergő esőbe kimehet bátran.
Ma kimentünk az utcára, bár csak a kapu elé, lándzsás utifű levelet szedni, hogy szirupot készítsek.
fényképezőgépnek kötelező a vigyor és a "csíííz" Livi nyelven
Míg én szedtem, Szili szóval tartott, Livi pedig csigákat vizsgált. Volt egy pár. Hívtam, "gyere be." Ő, ilyenkor, mikor nem akar valamit, fejét félrebillenti, majd nemet int. Megfordul, és elmegy. Ennivaló akaratgép. Először odajönni nem akart hozzám, de kézen fogtam, és sétáltunk 10 métert az utcán.
Majd visszafordultunk, de a kapun nem akart bejönni. Háromszor fordult meg és ment csigázni, mikor meguntam, és beemeltem az udvarba. Ezt elég rossz néven vette, és rángatta kicsit a bezárt kaput.
Egyébként udvaron belül is egyre messzebb merészkedik, már simán lemegy a fűbe is, elsétál a Csipi kutyáig ahová betonút vezet.
Szóval egyre bátrabb a kisasszony, egyre akaratosabb, meg egyre imádnivalóbb is.

Kellemes Hosszú Hétvégét!!

2011. június 9., csütörtök

Békales savanyú tejjel

Egész más az élővilág az udvaron kora hajnalban, mint később. A madarak közül is mások vokáloznak ilyenkor, mint nappal. A méhek helyett dongók döngenek a körtefánál.
És főleg most, ennyire esős, nedves időben, több a béka. Mikor 4 órakor megyek kikötni a viharok miatt megint bent éjszakázó Borisz kutyát ("szép" hangon énekel, ha dörög az ég), sokat láthatok. A sokat úgy kell érteni, hogy több mint egyet.
Ma láttam a legidiótább példányt. Próbált a lépcsőre felugrani, de folyton visszapattant, és hanyatt esett. Közepes példány volt, kb. 5 centi hosszú, maga alá húzott lábbal. Az alsó lépcső magassága sem sokkal több, talán 6-7 centi.
Szerencsétlen kvartyi az ötödik lepattanásnál feladta, és elbújt az alap egy repedésébe.

A tegnapi fejésű tejjel meg nem tudom mi történt, de az egyik üvegből már aludttej formában csusszant ki, a másik folyt! Hurrá, nem mind indult el a nemesedés útján, kávéba jó lesz. Ittatok már savanyú tejes kávét, aminek a tetején úszkálnak a pici tejzsír-jégtáblák? Az utolsó adag kávéból? Persze van főzetlen, de 4-kor kávét főzni? Várni, hogy leülepedjen? Ezért főzöm este.
Maradt a műkávé. Nescafé, tejporral. A kicsik meg majd joghurtot isznak reggelire. Vagy vizet rakok a cumis üvegbe, és reggelire szendvics lesz.

Anyám egy hete eltűnt macsekja pedig ma reggel megmutatta magát a melóba induló Krisznek, de meg is ijedt, és visszament erdei macskaremetének.
De anyám legalább megnyugodhatott, hogy él még a Cilike, nem ette meg valami erdei szörny, vagy mocsári sikló. Mondtuk mi, hogy annyi itt az inger meg az étel neki, ő pedig mégiscsak egy macska! Vadállat ősökkel. Ragadozóforma élőlény, így nem fog éhen halni errefelé.

2011. június 7., kedd

Objektivitás

Mindenkit irigyel valaki.
Mindegy, hogy milliomos vagy utcalakó, van olyasmi az életében, ami másnak kevés van vagy nincs.
Nem arra gondolok, hogy mindennél van lentebb, hanem a teljesen lecsúszott emberben is lakhat pl. annyi szeretet és elfogadás, ami őt boldoggá teszi, minden rossz ellenére. Amit megérezhet aki szóba áll vele, vagy látja ÉLNI. Erről volt egy regény, bár gondolom több is. És lehet, ciki Claire Kenneth-et olvasni, de a nők nagy részének megvolt ám egy-két regénye, az biztos.
A "Forgó táncparkett" erről szólt. Remekül felépített lépcsős cselekmény, ahol a végén visszakanyarodtunk a kiinduló szereplőhöz, mint saját farkába harapó kígyó. Minden fejezet vége az volt, hogy a szereplő irigyelt valakit. Aki a következő fejezet szereplője volt, akinek szintén volt valami problémája, kinek kisebb, kinek nagyobb, de ő is irigyelte valakinek az életét. A következő fejezet szereplőjét.

Mindenhol lakhat rossz is, mindegy milyen szép az autód, a házad, mennyi a pénzed.
Ha magára csukja az ember az ajtót, előveszi az otthoni énjét, ami valljuk be, mindenkinél megvan. Ez átlag esetben teljesen természetes, hiszen kétszemközt mindenki más, mint társaságban. A családom körében elmondhatok olyasmit is, amit máshol nem tennék, viselkedhetek kötetlenebbül.
Látsz valakit, aki viselkedik valahogy, boltban van a partnerével, anyjával, akárkivel. Látod, milyen jól elvannak, közben két hét múlva megtudod, utálják egymást. Felületes szemlélőnek normálisnak tűnhet egy bármilyen kötelékből kialakult kapcsolat, ami kifelé problémamentes.
Az ítélkezés felesleges. Senkit és semmilyen kapcsolatot nem lehet elég objektíven nézni kintről. Akit teljesen ismerni vélsz, az is rejthet magában olyasmit, amire senki sem gondolna. A szolid, vidéki tanítónő egy nap meghülyül, és elmegy kán-kán táncosnak, mert arról álmodott, a gazdag világfi eladja mindenét, és elmegy Tibetbe, mert mindig is csendességre vágyott. A volt légiós-zsoldos, pár év szolgálat után a taoista tanokat okítja, nagy átéléssel és rálátással, mert ő már tudja milyen is az igazi pokol.
Vagy nem tudja, mert a pokol is mindenkinek más és más. Az én poklom, neked mennyország. Ami nekem rossz, azért te valójában irigyelsz, mert szerinted a tied rosszabb. Mindenkiben ott van valójában a pokol, ami személyes. Nagyon is személyes dolog, nem lehet gyónással kikerülni belőle.
A kisgyereknek maga a pokol, ha meghúzza az ovistársa a haját. ha csúfolják, kinevetik, mert elesett. Nem akar oviba menni. Mert pokoli rosszként éli meg. Nekem ez lehet piti ügy, mert már másképp látom a világot. Ha valakinek lekicsinyeljük a poklát, az azt jelenti, nem vagyunk túl empatikusak, nem tudjuk átérezni milyen is lehet neki.
Ne legyen félreértés, én normális emberek normális problémáiról beszélek, nem valóságtól elszakadt plázaszörnyekről, akik két körömlakk közti vacillálás miatt nem alszanak jól éjszaka. Azt én sem nagyon tudnám valós gondként értelmezni.
Én sem vagyok mindig empatikus, nem tudok én sem objektív lenni mindenkivel szemben, mert engem is mozgatnak előítéletek, és engem is lefoglalnak a saját gondjaim. Van mikor nyitottan állok hozzá, de elég nehéz szeretnünk azt, akit utálunk, bármiért is tesszük. Nehéz rossznak látni annak az életét, akiét mi tökéletesnek hisszük. Akkor is nehéz, ha elmondja, mi is a rossz neki. Ennyi, megint elkanyarodtam kicsit, talán megbocsátható.
Lehetne ezt még továbbgondolni, példákkal bemutatni, de most elég ennyi, majd ha ihletem lesz, továbbfejtegetem. Mert a szavak bennem is élnek, dolgoznak tovább. :)

2011. június 6., hétfő

Viharos idők és Bili blues

Mostanság gyakran dörög és esik. Az előbbi a lényeges, mert volt egy ijedése Líviának.
Egyik nap az ágyában volt, és fejére húzta a kispárnáját, úgy sírt, egy hatalmas dörgés után.
Majd ölbe vette anyám, ő pedig mutatta a lámpát, magyarázott, közben mutogatott a kapcsolóra. Fel kellett oltani a villanyt, mivel ugye a vihar miatt besötétedett.
Amúgy azóta nem fél a vihartól, dörgéstől, úgy látszik akkor volt egy olyan alkalom.
Mindent magára aggat, mint jóféle kisleány, csuklójára, ujjacskáira, nyakába, fejére biggyeszti amit talál. Mi hová illik.
lányaim
Kulcskarika, lufi fújóka leszakadt karimája, hajgumi, levágott pólónyak, van itt mindenféle kincs. És milyen jó is ez a tulajdonsága, mikor sapi kell rá, és nem veszi le, mint a korosztálya egyébként szokta.

 Ha álmos, az ágyából kiszedi a kispárnáját, és hurcolja, cumizva az ujját. Néha megáll, vállára teszi a párnát, ráhajtja a fejét.
meditálnak vagy varázsolnak :)
A lépcsőn leül, az eggyel lentebbire teszi a lábát, utánacsúszik. Majd ismétel, így megy le ügyesen.

Minden gyereknél egyre lazábban vettem ezeket a dolgokat. Kiránál nagyon kezdő voltam, őt a kiságyból is ritkán vettem ki, szabadon engedni, miután fel tudott menni az ágyamra, nehogy leessen. Kevinnek a szobaajtóba csináltam hevenyészett gyerekzárat, ne jöjjön a konyhába, fene tudja miért. Akkor biztos tudtam rá valami hülye indokot. Szabolcs teljesen szabadon volt engedve, igaz ott volt szúnyoghálós ajtó, ami valamennyire korlátozta a szabad lépcsőzést, de hamar megtanulta.
Szilinél a konyhaajtóba szintén házi készítésű ideiglenes akadályt tettem, Líviánál pedig mint már írtam, semmi ilyesmi nem volt.

Ágyra mászás? Még Kevinnél kidolgoztam, hogy ha felmegy és le akar jönni, akkor úgy veszem le, ahogy le kellene mászni, hogy megtanulja a módszert. Négykézláb vagy hasra fektetve, a lábával előre. Később ő magas lépcsőről is így jött le. Egyébként egy-két véletlen leesés után nem akarnak annyira leesni többet, így megvárják míg a kiabálásukra, hívásukra jön valaki. Biztos kegyetlennek tűnik, de vannak dolgok, amit a gyakorlat tanít meg legjobban, nem az ijesztgetés. Ami csak pszichotikus gyereket csinál.

Bili-blues

Mióta rákattant, csak kaka baleset fordult elő, de már az sem. Azóta egyébként szárazon veszem le reggel a pelenkát. Első két napban küldtük, most már rutinosan szalad a bilihez ha kell valamit csinálnia. Büszkén hallgatja a zenét, én pedig büszkén nem is vettem neki pelenkát.:))
Gyakran szól a zene, újabb fejlődési lépcsőt másztunk meg sikeresen.

2011. június 4., szombat

Rend

Ami nekem rend, neked lehet, hogy rumli.
Rend az, mikor nekünk tetsző módon vannak a dolgok elrendezve.
Rend az, mikor belül rend van, mikor lelkileg egységben vagyok magammal, belső béke van, akkor amit kint látok az szép.
Ha bármi kis gubanc van bent, akkor a legkisebb eltérés is zavar a kint látottakban.
Kint, mert én itt vagyok bent, ebben a testben. Kipillantok innen, és attól függően, mekkora bennem a rend, valamilyennek látom a külvilágot.
Nagy-nagy tolerancia, mások elfogadásra való hajlam kell ahhoz, hogy mások rendjét olyannak lássuk, mint ő, rendezett világnak.
Dolgok halmaza lehet rend, és lehet rumli. Mikor milyen kedvem van, olyannak látom. Ha most elmegyek valahová, egy helyiséggel odébb, hogy rendet rakjak, voltaképp csak dolgokat fogok odébb tenni, hogy a pillanatnyi lelki állapotomnak megfelelően legyen elrendezve.

Van itt előttem egy fal, a monitor mögött. Ovis alkotásokat szögeltem oda, a szögekre karácsonyi ajándékba kapott gyermekkéz munkák vannak akasztgatva, papírok a konnektor mögé csúsztatva, szóval egyfajta emlékfal. Kicsit összevissza, kicsit keresetlen, de ha leszedném, mondjuk festéskor, ugyanígy raknám vissza. Nem szorítanám keretek közé, mert tetszik a szórtsága.

Van egy előszobai polcunk. Egyfajta lerakat, a tetején dobozolt apróbb cuccok, eldobozolt ovis alkotások, ragasztós doboz, régi fotós, régi mobiltöltős-alkatrészes doboz, satöbbi.
A két alsó polcán ilyen-olyan rendezettségben, dolgok. Tollas-cerkás-csavarhúzós doboz, szappanos doboz, pár olyasmi, amit nem kisgyerekkézben szeretnénk viszontlátni, ollók, ilyesmik. No erre a polcra jártunkban mindenfélét odatűzünk. Néha, mikor már nagyon összevissza, akkor lepakolom, és szelektálok. Dobozzal felküldöm a tetejére a nem használt dolgokat, majd ha már levettem, akkor átnézem a dobozokat is. Nemrég küldtem ki egy porszívó-pótfejes dobozt, mert mióta itt lakunk volt már vagy 4-5 porszívónk, mindhez egy-két pótfej. Ezeket egyébként is a legritkább esetben használom, így meg aztán gyakorlatilag soha.

Ez itt két olyan apróság volt az otthonomból, ami rumlisnak tűnik, de nekem nem az. Bármennyire nehéz néha egy nyugis sarkot találni, ahol kisírhatom magamból a feszültséget, nem szeretnék úgy élni, hogy legyen időm mindent élére vasalva tartani.
Mert rend a lelke mindennek, vagy inkább a LÉLEK RENDJE A MINDEN.

2011. június 2., csütörtök

Bili forever

Szili a bilin.
Itt van anyám, aki segített Szilikét átlendíteni a holtponton. Először sok pisi ment az alsógatyóba, de ma reggel megvolt az első nagy élménye, és nekünk is. Volt nagy ováció, "büszke vagyok rád", és hasonlók. Dagadt is a melle Szilinek. Közben délelőtt még volt némi gatya baleset, de mióta van keksz, ami minden bili dallamért jár, azóta nincs megállás.
Azóta a zenélő bili a sztár. (köszi, Irén)
5-10 percenként termel valamit őfelsége, én pedig takarítom a bilit.
Persze tudom, pár nap a bili-sztárság, és normalizálódik, de addig kaphat ajándékot érte, amíg megszokja, és rááll. Addig kicsit több meló, de igazán megéri.
Végre ő is eljutott idáig.

2011. június 1., szerda

Koncert

Szerintem aki olvas, tudja, hogy a metál zene áll közelebb a szívemhez. Életem első koncertje mégis Modern Talking volt. Lehet ciki, akkor menő volt. Queen-re sajnos nem jutottam ki, de hagytam ott két szám után Boy George-ot, akit nem is ismertem, de idejött, én pedig mindent látni akartam.
14 éves voltam.
Kicsit később jött a metál korszakom, és voltam jó pár koncerten.
Láttam Alice Cooper horror show-t, kint áztam a Guns'n'Roses-en, voltam rendőrkordonnal biztosított U.D.O.-n a Kisstadionban, nem egy hazai Ossián-Pokolgép buli is volt az életemben, csápoltam Europe-ra, voltam a szigeten Bon Jovi-n is. Nem teljes a lista, voltak ismert és kevésbé ismert trash metal bandák is, no meg nem is emlékszem mindre.
Azt hiszem Stormwitch-en is voltam, meg Ákos Indiántánc nagykoncertjén is, pedig nem is ismertem a zenéjét.

Kettő olyan régi-új banda van, amit sajnálok, hogy kimaradt, és reménykedem, lesz még, és ki fogok jutni valahogy.
Iron Maiden és a Metallica.
Tavaly volt ez utóbbinak koncertje, de épp a Lívia volt egy hetes akkor, szóval még ha lett is volna pénzem rá, akkor is kimaradt volna.
Olyan szinten vágyom koncertre, leginkább Metallicára, hogy én sem hiszem el.
Már szinte nem akarok Metallica klipet nézni, mert rossz, hogy csak ott látom a koncertet.

Go back.

Gyűjtöttem a dalszövegeket, szótárral fordítottam, ami érdekelt miről is szól, de nem volt dalszöveg, megpróbáltam leírni magamtól.
Szöveggel a kezemben hallgattam, hogy tudjam melyik szó milyen leírva, hogy kell ejteni.
Manapság úgy vagyok az angollal, hogy nagy a szóismeretem, amit ennek a dalszöveges balhénak köszönhetek, és azóta a nyelvtan alapjai megvannak.
Az egyik olyan, amit profin lefordítottam, mert még mondandója is volt, az ez volt:
Manapság gépen megnézem a klipeket, kicsit nosztalgiázok, majd vissza a jelenbe. De koncert még lesz az életemben. Abban biztos vagyok.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...