2011. szeptember 29., csütörtök

Motiváció

Gyúrta a kenyeret, ami kb. az ezredik volt már életében, odafigyelés nélkül is ment, tiszta rutinmunka volt.
Közben hallgatta a hülyébbnél hülyébb rádióreklámokat, megállapította, sajnos nem nyelvtanzsenik írják a szövegeket, sőt, lehet hogy egyenesen magyarul nem is beszélő, afgán vendégmunkások.
("A reklám Magyarország kormánya megbízásából készült."--ki vagy kinek a kérdés Mo. kormányának ilyen jellegű említésére, öcsém??? Akkor mi a helyes ragozás?!?)
Mindegy, jött a következő reklám, a lottóról.
Már ezer éve nem lottózott, azelőtt sem rendszeresen áldozott a szerencsejáték oltárán, csak eseti jelleggel.
Manapság már úgy sem.
Mégis kivételesen eljátszott a gondolattal, mit kezdene azzal az 1 milliárd pénzegységgel, amit nyerni lehetett (?).
Adósság, ház rendbetétel, család, oké. Mindenki ezt tenné nagyjából.
És utazás.
Már rég nem is álmodott ilyesmiről.
Vagy 15 éve nem ruccant ki sehová, egynapos vízparti eseményeken kívül, de az utolsó abból is több, mint 5 éve volt már.
Szóval semmilyen pár napos lazítás, munkamentes hét, láblógatás, ilyesmi.
Már nem is érdekelte.
Nem gondolt rá, mert esélytelennek ítélte.
Mind anyagilag, mind az utazást összehozni ennyi kisgyerekkel és a velük járó cuccokkal.
Lassan minden ilyesfajta motiváltsága megszűnt. Nem mondhatni, hogy régebben sem gondolt rá, de ez szép lassan elhalt.

Mint annak a kisgyereknek a motivációja a szabadság elérésére, akit folyton 5 pontos övvel rögzítenek a babakocsiba, otthon is az a "szabad foglalkozás", hogy a kiságyból átülhet a biztonsági öves kocsiba.
Nehogy kiessen.
Vagy a franc se tudja miért, de látott már ilyet, és meg sem kérdezte miért nem engedi szabadon az illető a gyereket, mert tudta, a hülyék mindent meg tudnak magyarázni.
Lényeg, hogy a kicsi "jó gyerek" volt, nem pakolt szét semmit, igaz, hatéves korára szociális hulla volt. Pedig még az iskolát is alig kezdte meg.
Egyszerűen semmi gyakorlata nem volt a másokkal való érintkezésben, nem alakult ki semmi problémamegoldó készsége, ha elakadt valamiben, mert sosem mondták neki, hogy "Oldd meg!".
Igaz, miről is beszélünk? Sosem került ilyen helyzetbe ez a kisleány, mert hisz mindig be volt zárva valahová.
Ha elvitték "tombolni", akkor is csak futott egy kört, és ment vissza álldogálni az anyja mellé.
Aki ezt úgy könyvelte el, hogy nincs igénye a gyereknek erre, legközelebb el sem visz sehová.
Van neki jobb dolga is, mint feleslegesen rétekre mászkálni.
Mivel hülye volt, fel sem fogta, hogy minden motiváltságot ő irtott ki a gyerekeiből.

Ennyit róla, térjünk vissza hősünkhöz, aki épp egymilliárd pénzegységet költ el.
Gondolatban.
Nemrég egy utazós játékra is regisztrált, mert megkérték rá.
Választhatott az úticélok közül, mit szeretne megnyerni.
Már nem emlékezett rá, melyikre bökött, mert lényegtelen volt. Komodó úgysem volt ott, az biztos.
Komodó csak a varánuszok miatt volt érdekes, semmi mást nem tudott erről a kis szigetről.
Csak hogy ott él a kedvenc állata, a varánusz.

Nem is hitt benne, hogy nyerni fog ilyesmit, ha pedig mégis, olyan mindegy hová nem megy el.
Mert hát melyik gyerekét hagyja otthon? Melyikeknek mondja azt, hogy ti most nem mehettek a tenger mellé, csak én és x?
Vagy akkor ki vigyáz napokig a többire?
Elmenne mondjuk a nagymama az egyik unokájával?
Hogyan?
Melyikkel?
Á, semmi esély nem volt a normális, ésszerű kivitelezésre.
Akkor minek?
Nem is gondolkodott ezen tovább, elrakta valahová hátra a fontos dolgok mögé az agya könyvespolcára.
Amúgy is egy helyre vágyott nagyon, Dél-Amerikába. Peruba.
Chile vagy Argentina is érdekelte, de valamiért Peru vonzotta leginkább.
Nem tudta miért, de azt igen, ha ott lenne, úgy érezné: hazaért.
Egy későbbi életre hagyta, de legalábbis pár évtizeddel későbbre foglalt volna repülőjegyet Peruba.
Á, ezt is hagyjuk a fenébe, gondolta, és arra gondolt, vajon meddig, mennyi ideig lenne jó az otthontól távol?
Mi lenne, ha úgy kéne élnie, mint oly sok embernek, mindig változó helyeken, sehol nem maradva annyit, hogy igazi otthon lehessen?
Vajon ez így jobb?
Sosem jutni el sehová?

A nyugdíjas évekre, a gyerekek kirepülése utánra tervezni?
Nem fog teljesen elhalni minden álom, ha sosincs valóra váltva egyik sem?
Nagy kérdések voltak ezek, de a választ most sem tudta.
Majd egyszer, gondolta, és vállát megrántva folytatta az ebédkészítést.

2011. szeptember 28., szerda

Cilike a töketlen pernahajder, avagy éjszakai állat-élet most

Írtam már Cilikéről, anyám macsekjáról, a herélt kandúrról.
Akit simán lánynak nézett elsőre, majd az ivartalanításnál derült ki, extra csomagja van, pasi.
Ettől még megszabadították a szaporaságtól, de maradt Cili.
A haját sem fésülte másképp, nem kezdett identitászavar miatt az angyalbárba járni, semmit nem tudott a nevek fiú-lány mivoltáról.
Van neki másféle zavara identitás helyett.
Érthetetlen amit csinál, akkor is ha eleinte csak lakás-macska volt, és alomba ürített.
Egy éves sem volt, mikor kertes házba mentek, ahol anyám lemondása szerint nem nagyon használta az almot. Itt viszont, annak ellenére, hogy ideköltözésekor eltűnt két hétre, és biztos hogy szarni sem járt haza, almozik. Kimegy az ablakon, távol van pár órát, hazajön, és ugrik is az alomba.
Mindegy, lényegtelen.
Mostanság éjszakára becsukjuk az ablakot. Bármennyire nem vagyok fázós, már hideg van.
Sőt, már este becsukom, ne ragadjon kint Cili úr.
Mert ilyen esetben éjjel zörgeti az ablakot.
Talált ugyanis valakit, aki felkel a legkisebb zajra is.
Engem.
És még véletlenül sem Kiránál kapirgál.
Tudja ő, kihez kell menni.
Ugyanis ha kint ragad, akkor pontban este 11-kor bejön.
Hajnal 5-kor pedig ismét ki.
Nem előbb, nem később, tartja az időpontokat.
Kimenési szándékát úgy adja a tudtomra, hogy dörgölőzik hozzám, majd mikor látja, hogy felriadtam, ugrik is az ablakpárkányra.

Van amúgy egy macska társa, aki ilyenkor már az ablak alatt várja.
Nem tudom milyen nemű, de feltételezzük, hogy lány.
Mit akarhat a töketlen lovagtól? Macskabarátság?
Vajon este csak 11-ig engedik el?

Cili a bejárati ajtót pedig a kutyák közelsége miatt nem használja, nappal.
Tegnap este ugyanis konyháztam, és kinyitottam az ajtót.
Cili jött, laposkúszásra váltott, majd kirongyolt a sötétbe. A kutyák nem látták, mehetett csajozni ;)
Valahogy az egész Mikey-ra, a dogra emlékeztet. Igaz, hogy ő a kilincs használatát megoldotta, kiment-bejött, amit annyira, de annyira szerettem télen. Főleg, ha nem vettem észre időben, és kihűlt a lakás.
De most megint ajtónállóként működöm, aggódva, ne keljen fel egy kicsi se.

A szarvasbőgés miatt a kutyák is zajosabban működnek éjjelente.
A környék összes hasonló élőlénye vonyít bizonyos időközönként.
Vagy farkasok költöztek ide az erdélyi havasokból, nem tudom.
De a mi kutyáink készséggel beállnak a sorba, és vonyítanak.
Néha nagyon utálom őket, na. Mert néha elvész belőlem a megértő, kedves, simulékony lény, aki sosem voltam :) Na most akkor mi van?
Semmi.
Pá.

2011. szeptember 26., hétfő

Megint csak apróságok

1)
Gondolkodtam, miért akarnak egyes kisgyerekek a fülükbe dugdosni dolgokat.
Nem hiszem, hogy jó nekik.
Akkor miért?
Lehet, hogy a fülpucoló pálcika használata a válasz?
Mert mit lát/érzékel a kis ember?
Hogy valami hosszú vékony izét a fülébe dugdosnak.
A gyerek pedig utánzással tanul, ugyebár.
A fülorvos szerint a napi szappanos mosás, és törölköző sarkával való kitörölgetés elegendő.
Gyereknek, felnőttnek egyaránt.
Az ember mégis pálcikázik, mert amit kapni lehet, azt venni kell.
Amit megvettünk, azt illik is elhasználni.
Mi is használjuk, a bébi elől pedig minden vékonyabb, fülbe férő dolgot dugdosni kell.
Bár az hozzá tartozik, hogy a többi gyerek nem csinálta.
Úgyhogy ezt sem tudom maradéktalanul megmagyarázni :)


2)
Olyan apróságok, amik kicsit szebbé varázsolják a napot, adnak pár pillanat felhőtlen belefeledkezést.
Az utcai diófán virgoncan futkározó mókusok, a felhőtlen, hirtelen-kék ég, a lassú, fáradt, de gyönyörű színű lepke, a meglesett harkály, aki bontogatta egy fa sérült kérgét, a leányka, aki meglepődött, mikor a kavicsnak vélt valami elszaladt, vagy kuncogva vette tudomásul, hogy a csirkék követik őt, és ott szaladgált velük.

Az, hogy felfedezte, a villanyoszlopba bele lehet mászni.



Az esti, rendszeres szarvasbőgés, amire ugyan nagyon kell fülelni, de hallható, és a bagoly, aki még mindig áthuhogja az éjszakákat.
Ezek feledtetik pár pillanatra, hogy a fényképező még mindig nem javult meg, nem pótolta önmagát, a telefonom döglődik, a lakás még mindig három perc alatt tud csatatérré válni, a mosogatnivaló osztódással szaporodó cucc, a két nagyobb fiú folyamatosan veszekszik. Szóval ha megengeded magadnak, hogy egy-egy pillanatra elfeledkezhess a gondokról, az javíthatja a hangulatod. Kell ez, ha több nem is jut hirtelen.

2011. szeptember 25., vasárnap

Korai világmegváltás...

... az nincs. Csak korai elmélkedés. Kérdések, válasz nélkül.

Mi van akkor, ha épp csendben iszogatod a reggeli kávét 5.30-kor a gépnél, mert a 3 éves fiad "kirúgott" az ágyból, a következő szöveggel:
- Mehetsz kávézni, de hozz tejet.
Akkor kávé. És még csönd egy órán át, elvileg.
Gyakorlatilag nem, mert a bébi, akinek a forgatókönyv szerint tej után vissza kéne aludni, azt nyafogja, kijönne a sittről.
5.30 van.
Hagyod sírni, vagy kiveszed, garantálva, hogy felkelt mindenkit, mert nem tud mit kezdeni magával?
5 perc stabil sírás után az utóbbi mellett döntöttem.
És a dolog megoldódott, mert odafeküdt Szili mellé, rendezte a párna kérdést, összevigyorogtak, és kerek lett a világ.

Mi van akkor, ha este fél 9-kor rádöbbensz, azért üvölt a legkisebb, mert seggfej módon gyógyteát itattál vele este 6 után. 8 féle gyógynövényből készült, közepesen erős lett, itta is a kiscsaj rendesen.
Volt már ráadásul ilyen döbbenés, akkor étcsokit kapott. A szokott két kocka helyett hatot- a szokottat értsd: hetente kapnak ennyit csokiból.
Az a csokis külön jó este volt, mert ott már aludt az összes többi gyerek, 10 óra volt, és egy óráig tartott. Próbáltam magam mellé rakni, hátha az anya-közelség segít, de rajtam akart feküdni, nem mellettem, és folyton feltámaszkodott. A haja az orrom csiklandozta, a kis kétdekás tenyere pedig olyan erővel nyomódott a mellgödörbe, hogy azt hittem szétszakad az összes bordacsontom.

Most 5.50 van, Livi már minden alvót megvizsgált, Kevinnek rámászott a fejére, hozott nekem egy kisautót, most a babakocsiba próbálja berakatni magát.
Miért is vártam el tőle, hogy majd csendben tévézik hétig??

Szili pedig hozott egy postásgumit, hogy csináljak vele zenét.
Livi megunta a babakocsit, talált egy két kilós hátizsákot, és magára aggatta.
Persze csak zörgős cuccok vannak benne.
Szóval ilyenkor mit tenne más?
Leülni játszani? Próbáltam, elmentek onnan, nem kötötte le őket.
Csak bízni tudok a többiek edzettségében, hogy kisebb zajban is tudnak aludni, még vagy egy órát.
De nem sok értelme van annak, hogy azt várja az ember, majd jobb lesz.
Mert valami mindig adódik, nyugis sosem lesz, csak másképp izgalmas.

Mindig volt egy kisgyerek, aki miatt korán keltem, annyira rég így van, hogy egyenesen furcsa, ha reggel 6-ig nem kell kinyitni a szemem.
Mikor dolgoztam, kiszámoltam, hogy meglegyen a 8 óra, és úgy feküdtem le.
Pár gyerekkel ezelőtt azt mondtam, ha megvan egyhuzamban a 3 óra alvás, akkor már jó.
Manapság?
Megvan a 6-8 óra alvás is, csak fárasztóbban telnek a nappalok.
Az egész nap csak egy fotelben olvasni, filmet nyugisan nézni... rég volt már.
Fotel sincs.

2011. szeptember 23., péntek

Medvefarm sok képpel


 Tegnap délelőtt az ovisokkal megrakott busz begördült a veresegyházi medvefarmra.
Sikeresen túléltük az utat, mi felnőttek, akik végig asszisztáltuk a hányós gyermekek műsorát, változó fellépőkkel. Zacskókkal, rongyokkal, üveg vizekkel.
És a gyerekek, akik végig csiviteltek, feltérdeltek,"ott vagyunk már"-t játszottak, percenként.
Nem volt hosszú az út, csak kanyargós.
De ez is megvolt, le lehetett szállni, elfogyasztani a tízórait. A gyerekek kapták az ovisat, mi, kísérők pedig ettük a sajátunkat. A hányósabbak a hazaútra gyűjtögették a muníciót.
eszik a csapat-jobb szélen a két kopaszom
Mint az én Szili fiam, aki végigette mindenki ropogtatni valóját, kóstolási és hányás-színesítési jelleggel.
Étkezés után a gyerkőcök nyugisabbja (kevesebben vannak) maradtak a pokrócon, az izgágább többség felmászott a kiállított kis vonatra.
az izgága elit tagjai
No akkor kezdődjön a túra.
A macikat lehet kínálgatni almával, csemegékkel, de a kora reggel benyulazott elvtársak nem vágytak ilyesmire.
Viszont a maciméz, hosszú fakanálon kínálva többeket odavonzott:
"Jövök már, ne hagyjatok ki."

Mi van, nincs több mézecske?

a rengeteg varjúból egy, akik télen-nyáron találnak itt csipegetni valót


"Ne égess már a többiek előtt, hogy engem, Brummogó Óriás Kázmért etetni kell!"

"Na jó, mégis vállalom a cikizést."


És akikről majd' elfeledkeztem, a farkasok.
Nem sokat mutatkoztak, ez a kedves kis példány jött elő enni, gondolom a többiek küldték ki elénk, hogy ilyet is lássanak az úri népek.

mosómedve fenn a fán...

"Szeretnék mosómedvét etetni."

"Ki kér almát?"
"De aranyosan veszi el!"

"Van még neked is."

"Mindent szétosztok, jó?"
"Én is akarok etetni, vegyen valaki almát!"

"Na végre."

pihengető uraság

a gólyák stukaként repkednek a fejünk felett
a jól megérdemelt pihenés a vonaton

a szörnyen félelmetes vadmedve
Majd észrevettem, hogy a fák között megbújva ezek a szépségek pihennek.
Miután a gyerekeim elfoglalták magukat a mászókázás-csúszdázás-macifejezés és rágcsálnivaló fogyasztás örömeivel, én belopóztam a fák közé lovazni.
Volt először ő, aki nem akart simogatást, nem voltam szimpi neki:

Majd ő, akit lehetett simogatni, fordult is utánam, mikor odébb mentem.
Miután mentünk három kört a fa körül, amihez ki volt kötve, kimentem a gyerekekhez, és egyesével odavittem azokat, akiket érdekelt a ló-dolog.

Majd jött egy, az elsőhöz hasonló színű pacika, aki szabadon volt.
Sétált, legelészett, és kedves volt. Gondolom nem véletlen hagyták szabadon mászkálni.
Szabolcs is megetette, miközben megtanultuk, hogy lóhoz csak elölről közelítünk, és miért kell a kitárt tenyerünkön kínálni a kaját, és nem az ujjainkba csípve.
akáclevél evő szépség
 Szili nem túlzottan érdeklődött a lovasság után, jobban lekötötte a mozdony.
Úgy lehetett vele, volt már állatféle elég, jöjjön végre a műszaki bigyózás.
Alant épp mozdonyt vezet.
a vonat büszke vezetője

a vonat büszke ura
Az idő szép volt, a medvefarm sokat fejlődött, még rénszarvas és ormányos medve is van, csak arról nem sikerült értékelhető képet csinálni.
Van szuper kilátó, igaz tele van varjú ürülékkel, de ők sajnos nem tudnak eltakarítani maguk után, csak a medvék után.
kép a kilátóból
Szili hiányolta a tigrist, gondolom Micimackó, a nagy kedvenc miatt.
Ő egyébként hazafelé elaludt, miután visszaadta a megevett-megivott cuccokat.
Szóval aki megteheti, akinek nincs messze, az ne hagyja ki, mert jó program.

2011. szeptember 21., szerda

A boszorkány

Visszajött a boszorkány az utcába.
Egyszer már odébb költözött, hogy miért azt nem tudta, mint ahogy azt sem, miért jött vissza.
A faluban látta időnként, ha összefutottak köszönt neki, amit a banya vagy fogadott, vagy nem.

Látszott rajta, hogy sokat üthette az élet, ki tudja mi lakozott amögött a rátarti, beképzelt tekintet mögött, hogy mi volt a zárkózottság oka.
Néha megfordult a fejében, hogy mint ő, a banya is csak bizonytalanság és önbizalomhiány miatt zárkózott, amiatt néz ki úgy, mintha menten harapna.
De néha meg arra gondolt, hogy aki ennyire bunkó, akivel rongyként bánnak még kiskamasz gyerekei is, mennyi gondolatot érdemel egyáltalán.
Még az elején, valaki egyszer mondta, hogy boszorkány.
Nem magától jött rá.
Utána egy kicsit érdekesebb lett, de túl sok energiát még mindig nem fektetett a róla való elmélkedésbe.
Néha, mikor összefutottak, pár perc, pár gondolat, és ennyi.
Persze ott volt a kétkedés, milyen boszorkány lehet az, aki ennyire neveletlen.
Akinek sem a hangjában, sem a tekintetében nincs semmi kedvesség.
Hisz a boszorkány gyógynövényeket gyűjt, varázslatokat tud, főzeteket készít, rontást vesz le, tehát segítő. Aki pedig segítő, az bizony köszön. Az kicsit kedvesebb.
Úgyhogy élt benne a gyanú, nem boszorka ez, csak valaki, aki beleragadt egy szerepbe, de nincs is mögötte semmi.
Mint a tévés kártyajósok, lábnyom és fül lenyomat-jósok, hasonló kóklerek.
Mondanak valamit, általában annyit:
- anyagi problémát látok,
- szerelmi problémát látok,
- valami betegség van a képben
és úgy mégis: ilyen kinek nincs?
Problémamentes életű embereknek ritkán jut eszébe váteszhez fordulni, csak akinek valami gondja van, elakadt, kiutat nem lát, esetleg döntésében bizonytalan,ezért valami biztatás kellene neki vagy iránymutatás.
Ez a helyi banya biztos megtanult pár jóskártya kirakást, ami valljuk be egy 10 éves gyereknek is menne, a szerencsétlen jósra szoruló pedig úgysem ért hozzá.
Annak azt mond a banya, amit nem szégyell.
Főleg ha helyi. Akiről tudhat is ezt-azt.
Szóval nem sokat foglalkozott vele, tudomásul vette, hogy visszaköltözött, nem érdekelte.
Még örült is, hogy az utcában nem csak az ő kutyája fog ugatni.
Volt ugyanis a banyának egy kedves kutyája.
Ugatott persze, de a tekintete kedves volt.
Nem sok fenyegetés volt benne.
Akinek meg kutyája van, rossz nem lehet.
Aztán megint rájött, nagyon naiv még mindig. Ennyi év és tapasztalás után, még mindig naiv.
Mert a banya úgy beszélt azzal a kedves kutyával, hogy legszívesebben elvette volna tőle.
Ment el otthonról, a kutya pedig odadörgölőzött volna a lábához, mire ő, kiabálva:
- Tűnj innen, te büdös korcs!
Mindezt a 10 év körüli, kisebb fia előtt. Aki addig a kutyát simogatta.
Elmentek, a kaput bezárták, a kutya pedig farkát csóválva nézett utánuk.
Még alig mentek el, de a fiú simogatását még érezte, és várta vissza őket, nagyon.
Nézte a kutyát, nagyon sajnálta, küldött neki pár gondolat-simit, és megállapította, hogy ez a boszorkány bizony nem jó.
Ez nem segítő.
Ez gonosz banya.

Ha érdekel egy viccesebb írás, katt ide.

2011. szeptember 20., kedd

Kisasszonyka

Válogat. Egyelőre lábbeliket.
Felkel, kirakom az öltözőre, pelenka ellenőrzés, ruhacsere, fésülködés, majd cipő.
Ha nem tetszik neki a  felkínált darab, elhúzza és ökölbe szorítja a lábfejét.
Ha a következő tetszik, akkor odaadja, és elégedetten vigyorog.
Emlékeztetőül: 16 hónapos, keveset beszél, de tökéletesen megérteti magát.
Ha neki paradicsom kell a hűtőből, addig mutogat és "Öö"-zik, míg meg nem értem, és odaadom neki.
Tud nemet inteni a fejével, kérdésekre helyesen "válaszol", utasításokat, kéréseket szépen megérti, megoldja.
Megtanult fityiszt mutatni, ha azt mondom vigyél Kirának fityiszt, akkor megkeresi a nővérét, és a kis ökleit odatolja a képébe :)
Mikor legutóbb hazaértem vásárlásból, segített cipekedni, kipakolni.
Felfedezte a közepes motort, pont jó neki. Megtanult megfordulni vele, felmegy a beton emelvényen is a kertben, ami csak egy régi kerítés 20 centis beton alapja. Az alsó képen látható.
Ő nem kikerüli, hanem átmegy rajta.

motorkínálat
kihívó tekintetű kisasszony
Már a harci sérülés is megvan, elesett a kapunál, megsérült a szája.
Ő ugyan nem sírt, de vérzett. Kevin hozta, hogy "Anya, tiszta vér a szája, szerintem kitört egy foga."
Persze, azért vigyorog. Igaz, tényleg ijesztő volt, a véres vigyora, de csak a szája sérült.
ennyire látszik ezen a képen

Hónapok óta taperolja az ínyét, én már mindent a fogzásra fogok. Ha kicsit nyugtalanabbul alszik, ha taknyos, ha hőemelkedése van. Szóval átjöhetne már az a fog, hogy más okot találhassak.
Amúgy a tiszta levendula olaj nagy segítség ám.
7-8 hónapos volt, mikor először vettem. Két-három naponta tettem pár cseppet az ágyszivacsára, lábhoz, nem a fejéhez. Az illóolaj így is működik, nem kell közvetlen az orrához.
A levendula enyhén nyugtat, segíti az alvást.
Erős főzete jó zúzódásokra, bőr enyhe fertőtlenítésére, kipirosodás nyugtatására, stb.
A teáját inni is szeretem, gyerekeknek is ízlik, hidegen kitűnő frissítő.
Ha nagy ritkán kipirosodik Livi feneke, akkor a fürdővízbe is öntök főzetet, de a bőrápoló shea-vajában is levendula illóolaj van.
A lényeg, hogy két előfordulás már nem véletlen.
Mikor hosszabban alszik nappal, és később akar este. Ha ilyenkor kirakom, akkor sem találja a helyét, nincs a késő esti életünkhöz szokva, mert ilyenkor már alszik. Ha berakom az ágyába sír.
Három csepp levendula, és pár percen belül elhallgat, lefekszik, és alszik.
Biztos kialakult valami feltételes reflex is az illatra, de ez jó.
Legközelebb levendulafőzetes levendula illóolajos babaszappant fogok készíteni olívával és shea vajjal, de ez másik blog, azt hiszem :)

Ha meg akarod nézni a legújabb hennás-rózsás szappanom, katt ide.

2011. szeptember 14., szerda

Babás

Erősen gondolkodom, elmenjek-e jövő héten az ovival a medvefarmra. Rég voltam, Szili még sosem, Szabolcs sem hiszem, hogy emlékszik rá. Úgy leszek ezzel is, mint a tegnapi szülőivel. Az utolsó pillanatig nem tudtam eldönteni, kellek-e én oda, vagy sem. Bár a kirándulásnál nem este hagyom egyedül a gyerekeket, hanem csak Livit hagynám itthon Anyámmal.
ez a család biztos nem lesz ott...
Livit, aki olyan kis huncut tud lenni, mikor minden apró bigyót a kezére aggat, ujjára húz, ujjára ragaszt.
Mint a mai műanyag csipeszdarabkát.
Tök csendben volt, én pedig lestem az ajtóból.
Rám nézett, komoly, kihívó tekintettel, mire kérdeztem:
- Rosszat csináltál, igaz? (konkrétan nem tudtam mit rakosgat a kezére)
Ő pedig kimért lassúsággal bólogatott...

Másik:
Szólunk neki, felhúzogatjuk a szemöldökünk, amit utánoz.

A konyhában látható helyen lévő befőttes gumikból mindig kell a csuklójára aggatni párat.
Ma is, kért hármat, majd a szobában leült, leszedte a kezéről, átpakolta a lábszárára.
Eztán csalódottan látta, hogy mikor fel akar állni, az lepotyog.

Nem szeret mezítláb járkálni, megy és cipőt-szandált hoz, leül és a lábát nyújtogatja, hogy adjuk rá, ha valamiért nem tettük meg.

2011. szeptember 10., szombat

Szülinap és kölykök

Szabolcs 6. szülinapját tartjuk ma, tegnap ennek előkészületeiben hajtottam magam csapágyasra.
Lereszeltem két kiló lisztből készült tarhonyát, hogy száradjon.
A szél és nap miatt szépen ki is száradt az udvaron.
Legyártottam a tortához az anyagokat, amit ma, frissen rakok össze.
Öcsém kérésére kókuszgolyó tortát is csináltam, ami a kókuszgolyó alapanyaga, gyümölcstorta-formában, közepén vajas-kókuszos krémmel.
Majd gondoltam egyet, és a tetejére olvasztottam igazi kókuszvajat, ami ugyan szagtalanított étkezési kókuszvaj, de raktam bele reszeléket, és ezt öntöttem rá, mint egy bevonatot.
A maradék kókuszgolyó anyagból megformáztam rá a "41" számot, összeadva az öcsém korát Szabolcséval. Azt nem említettem ugyanis, hogy nekik 6 nap eltéréssel van a szülinapjuk.
Szóval a másik tortát most fogom összerakni.
Bedolgoztam két kiló pogácsát, készítettem kenyeret, hogy ne ma kelljen, meg rendet raktam.
Ezekről a kaja-torta-pogácsa dolgokról majd részletesen, fotókkal is beszámolok, a kajás blogon.

Rendrakás címén sikerült elengednem az egyik papagájt, kalitka takarítás közben, mert nekem ezt is az udvaron kell végezni.
Bár eddig is ott csináltam, most sem csináltam semmit sem másképp, valahogy mégis elment.
Mentem a szomszédhoz, akihez elsőnek átrepült, hátha megtaláljuk, de nyoma sincs.
Sajnálom őt, meg a megmaradt társát is, aki most egyedül van.
Ha nem kerül elő, akkor egy hét múlva tudok szerezni neki másik barátot.
Biztos nem lesz ugyanaz, de legalább nem lesz egyedül.

Rendrakás:
Lívia is nagy segítség.
A szétválogatott mosnivalót szépen visszapakolja a szennyestartóba, mivel ott a helye.
A szennyestartót amúgy egybe írjuk, ugye? Mert ez a szar folyton aláhúzza az ilyeneket.
Gondolom valami ukrán helyesírás programja van...
Mindegy.
Tehát, segít, mint egy tündérke.
Még mindig nem sokat beszél (gondolom egyszer majd visszasírom ezt az időszakot), de megért mindent.
A "vidd a szennyesbe" a felé leggyakrabban intézett kérés.
Mivel magától összeszedi a poharakat, földön hagyott ruhákat, rongyokat, és hozza megmutatni.
Néha van egy kis keveredés.
Leszögezem előre, a kakis pelenkát sosem adnám neki oda, de a szépen összecsomagolt pisiset ő viszi ki a kukába. Mert ő akarja.
Ez az, amire oda kell figyelni mosásnál, mert néha a kuka helyett a szennyesbe teszi, és a papírpelenka valahogy nem mutatna jól a ruhákon.
A kutyákkal is jól elvan.
Bár egyik nap megijedt az utcán egytől, mert az tüsszentett.
Ő ment a kutyához, aki szaladt az úton (egyébként rendes, gyerekbarát kutya, ismerjük), aki várakozva megállt, és Livi nagy ijedtségére tüsszentett egyet.
A kutyákat egyébként morgó hanggal jelzi, utalva ezzel Csipire, aki a kutyatársak terelgetése közben gyakran morog.
Mikor reggelente megyünk az oviba, az egyik házból mindig kijön egy tacskó kölyök, üdvözölni a gyerekeket.
Livi, a fejét meglátva a kerítés lécei közt, a "Höö, grr"-vel jelzi, az érdekességet.
Anyám mesélte, hogy mikor vásárolni voltam, tehát nem itthon, akkor a párnáját tette a fekvő Buksira, és ott pihizett.
Lívia.
Nem az Anyám.

Szili még mindig abszolút óvodás, szereti, elvan, nincs vele semmi extra.
Szabolcs kifejlesztette az elköszönés-leszakadás (a lábamról) módját.
Ötig számolok, háromnál lazítja a szorítást, négynél elenged, ötnél puszi, és bemegy magától.
Nem az óvónéni szaggatja le rólam.
Kevin újra visszatért a reggeli hisztihez, mikor is valamiért elkezdi, hogy "akkor nem megyek suliba, engem mindenki piszkál" drámákhoz.
Állandóan pamut rövidgatyóban akar közlekedni, ami pizsama státuszban van. Lévén a legtöbb régi, kinyúlt, foltos is. Viszont kényelmes. Kira tegnap rászólt, hogy ne égesse ebben a cuccban, mire halálra sértődött.
Mert neki nincs más ruhája.
És mindenki piszkálja.
Megmutattam a kb. 600 másik nadrágját, elvette 601.-et, és elvonult a suliba.

Jó kis terebélyes írás lett,  hangos is a klaviatúra, zavarja az alvókat, el is vonulok a munkahelyemre.



2011. szeptember 6., kedd

A hozzá nem értés ideje

A híradásokban max. azt lehet elhinni, ami megtörtént, vagy áremelés.
De inkább csak az utóbbit. Gondoljunk csak a történelmi hamisításokra.
Már megint az időjárás előrejelzéssel van gondom.
És nem azzal, hogy nem volt éjjel vihar, hanem a riogatással.
Abban is biztos vagyok, hogy valahol volt vihar, meg orkán erejű szél, meg ilyenek.
De akkor lehetne behatárolva is jelezni, legalább nagyjából.
Viszont sokkal egyszerűbb azt mondani jön a vihar, 90 km-s szél, bla-bla-bla.
A parásabb ember meg beszed mindent, bezárja, beszögeli az ablakot, befűt-ha tud, előveszi a téli ruhát.
Hál Isten ez nem én vagyok.
Már Livit sem takargatom, ha meleg van, és rugdalózót sem adok rá, csak mert befedi a talpát.
Most is nyitott ablak-takaró lerúgva,póló-bugyi együttesben aludt.

De hogy az utcabeli paraanyu gyerekeit ma már tuti kabát-sapka kombóban látom, ha látom, az biztos.
Bár neki egy kis szellő is elég, hogy a vékony hosszúnacit lecserélje vastag, bolyhos melegítőre...

Szóval itt is, mármint az időjárás előrejelzésben, az ijesztgetés működik.
Azt pedig én nem tudom magaménak érezni, hogy "jobb félni, mint bla-bla"

2011. szeptember 5., hétfő

T-rex volt a nagyanyám, és vihar helyett...

Kevin egyszer régen feltette a kérdést, mikor születtem.
Mivel a válasz úgy kezdődött, hogy ezerkilencszáz..., ezért rákérdezett, hogy akkor éltek-e még dínók. Halál komoly kérdés volt, 4 éves lehetett.
Én megadtam a választ, hogy nem, nem éltek, de Mamának 20 évvel korábban, a kedvenc háziállata egy triceratops volt...
Ő elhitte, én majdnem megfulladtam a visszatartott röhögéstől.
Persze azóta sokat emlegetem ezt, már tudja, hogy mikor volt 1974, és a 20 évvel korábban sem évezredekkel ezelőtti időpont, nemhogy az évmilliókkal.

Tegnap filmeztünk, majd ki volt írva hogy 1980.
Kérdezte, én már éltem akkor, ugye?
Mondom, igen, akkor mentem iskolába.
- Neeem is.
- Számold ki, ha '74-ben születtem, mikor mentem suliba?
- Tényleg. És akkor voltál elsős?
- Igen, és egy T-rex volt a padtársam...




Éjszaka, mostani:
Éjfélkor Livi felriadt, gondolom melege volt, mert nem volt még melegebb éjszaka itt.
Ajtó-ablak nyitva, mégis folyt rólam a víz.
Ő is csatakos volt, megitattam, de mikor letettem üvöltött.
Pár nyugtatás-ringatás-lerakás után még mindig.
Ezzel ment el 40 perc, közben csak egyszer riadt fel Szili is, de ivott, visszaaludt.
Livi tovább üvöltött, odavettem magam mellé.
Először olyan hálatelt mozdulatokkal simított végig az arcomon, majd ledölt, és elégedett ujjszopit rendezett.
10 percig, mert akkor elkezdte érdekelni a mellette fekvő Szili, a hasam, amin lovacskázni lehet, a víz, amit inni lehet, szóval minden.
Türelmesen vártam, hogy elalszik, majd meguntam, és vissza teleportáltam az ágyába.
Előtte lecseréltem a pelenkáját, amiben alig volt valami,de úgy voltam vele, hátha zavarja.
Mindezt tök sötétben, csak az utcai lámpa szűrődött be a leeresztett függönyön, szóval a vak-pelenkázáson is túl vagyok.
Volt még 10 perc üvöltés, de aztán sikerült elaludnia.
Közben aktívan gyakorolhattam az agykontrollos pozitív gondolkodás-képek vetítése-szimbolikus cselekvések dolgot, mikor gondolatban elvágtam a sírás szépen elképzelt fonalát, és a szépen alvó Livit simogattam.
A második vágásnál csend lett, és nem volt visszatérés a síráshoz.
Mindez még azért érdekes, mert a dupla ablak egyik felét bezártam, mondom viharral riogattak, ne csapkodja éjjel.
Amikor Livi műsorozott, akkor tártam ki.
És az időjárás jelentés megint bejött, vihar sehol, és tényleg rohadt meleg volt.

2011. szeptember 4., vasárnap

Csúszda

Úgy gondolta, a létra még nagy neki.
Ezért négykézláb próbálkozott a csúszda aljától.
Vissza-visszacsúszott, mondom anyámnak, nem kell még aggódni, onnan nem lehet felmászni így.
Majd mikor már félig fent volt, átgondoltam a dolgot, és fogtam a telefonom:
Itt még tetszett neki, hogy felmászott és úgy ahogy volt, visszacsúszott.


Utána továbbment, fent felállt és megfordult:
Innen kevésbé mer lecsúszni, úgyhogy ez az aggasztó pont, mert volt már, hogy csak az egyik kezével engedte el, és leesett.

Itt már lesi a csipet csapat többi tagját, és tanul:
Majd próbált egyedül, majd némi segítő mutogatás után sikerrel felmászott.

A kép arról már nem sikerült sajnos.
De rögzítettem, hogy egyszerűen egy hosszúnadrággal nem oldom meg a csúszdára mászás-gondot.

Minden meleg nap az "utolsóság" ígéretét hordozza, az időjárás jelentésre nem lehet alapozni, itt nálunk nem volt eső hetek óta.

Kellemes hétvégét mindenkinek.


2011. szeptember 3., szombat

Pám-párámm

Mikor ilyen jó meleg van, csak egyet tehetünk, süssünk egész nap, hiszen olyan jó, mikor nem kell a kaja mellett állni a tűzhelynél, keverni-forgatni, mert megfő magától.
Igaz, hogy közben gyúrjuk a kenyeret, reggeliztetünk, lelkeket ápolunk, és ha már ott senyvedünk, akkor ott ülünk le arra a 10 percre.
Majd rájövünk, butaság lenne a husi csontját lefagyasztani, miért is nem főzünk egyből egy levest.
Hisz kell az a kis magnézium a testnek. A szauna pedig a léleknek.

Még nem volt módom kiélvezni az iskolakezdés örömeit, mikor van idő relaxálni, vagy hétfőn rendet rakni, ami péntekig nagyjából fennmarad, mert este már fáradtak rumlizni, csak tévéznek.

Rá kellett arra is jönnöm, sokkal fárasztóbb csak mondani a gyerekeknek, mit kéne elpakolni, mint csinálni. Akár egyedül.
De valamit sokszor elmondani, borzasztóan fárasztó és idegesítő.
Olyan dolgok, mint a cipős szekrény rendben tartása, a saját cipő saját polcra rakása, már nem bosszant fel túl sűrűn.
Csak mikor keresek mondjuk Szilinek egy szandált, és két másik polcról szedem össze, nagy nehezen.
Olyankor leborítom az egészet, és valaki rakhatja rendbe.
Hátha így majd megtanulják, minek hol a helye.
Vagy nem.
Már ebben is egyre kevésbé hiszek.
A héten, suliba menet Kevin eldobott egy papírt.
Mondom: ezt talán nem kéne, kisfiam.
De hát papír, mondja.
"Jó, lehet, hogy lebomlik, de ronda.
Ezért most felszeded, és a suliig minden szemetet felszedsz a földről."
Megúszta egy csokipapírral.
A többi ember még szemetelni sem tud rendesen...

Szóval szép az idő, száz evező, meg minden.
Nem is panaszkodom tovább, hiszen már itt ülök a hűs szobában, és a gyerekek visításától kísérve iszogatom jól megérdemelt kávém.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...