2011. november 30., szerda

80 liter víz

Meginni sok.
Jó esetben egy havi adag.
Fürdéshez egy napi.
Egy ember ellazulásához, esti lenyugvásához való kellemes eszköz.
Nekem.
Ezt jelenti az a kád forró víz.
Míg odáig eljutok néha küzdelmes, de ha ott vagyok, akkor már nem érdekel a zaj, a gyerek zsivaly.

Anno, mikor először próbálkoztam a relaxálással, minden ki tudott billenteni.
Bármilyen halk zörej.
Annyira görcsösen akartam ellazulni, hogy ebbe fulladt az egész.
Már nincs ilyen görcs bennem.
Igény viszont van az ellazulásra, de már nem zavarnak a zajok.
Persze ha odajön valaki és hozzám szól, az nem jó, de a szimpla háttérzaj elfér.
Mikor beszállok a kád forró vizembe, az mindennel felér.
Jobb mint bármilyen nyugibogyó.

Szaranya


Sok minden miatt érezhetjük, és érezzük is gyakran.Folyton rágódni, jó-e amit csinálok, hosszútávon, rövidtávon, vagy úgy egyáltalán.
Könnyű a szaranyaság-érzésbe belecsúszni.
Végiggondolom.
Jobb anya lennék, ha a télre bekészülve teleraknám a szekrényt gyógyszerekkel?
Vagy ha ismernék a kisebb gyerekeim is a mekit?Az előrepanírozott-fagyasztott csodakajákat?
Ha kartonszám állna otthon a kóla, fanta, üdítőitalpor? A vastagon cukrozott citromleves tea?
Ha mindennap kapnának nasi vagy uzsipénzt, amiből csipsz lesz?
Ha párizsi, gépsonka, meg ilyenek lennének a bolti zsömlében, margarinnal?
Ha a túrórudi, gyümölcsjoghurt boltból, vajkrém, és társai lennének a reggeli?
Gáz az ha nincs gyógyszertáram, ha a gyerekek nem esznek itthon felvágottat, májkrémet meg ilyesmit?
Kérdésem teoretikus, mert nem gáz.
Nem leszek menőbb, ha a fagyiskocsiról veszem a főznivalót, és a desszertet is.
Akkor sem, ha bebeszélek a gyerekembe valami betegséget, hogy jól, ügyesen és önfeláldozóan ápolhassam.
Ma Altair egyik bejegyzése indította el nálam a gondolatfolyamatot.
Tessék elolvasni, érdekes írás.
Véleményem szerint vannak azok az emberek, akik elnyomottak voltak már gyerekkoruk óta.
Semmilyen gyakorlati hatalommal nem rendelkeztek fiatal felnőtt korukban sem, majd mikor születik valaki, aki rájuk van utalva, az összes ilyen elnyomott hatalomvágy-fecni előjön, és végre uralkodhatnak.
Ők mondják meg mi van, és a gyerekkel valami baj van, van egy betegsége, amit ő felfedezett, és az orvosok egy része nem is olyan egyenes, hogy nyíltan megmondaná, "Menj a francba a képzelgéseiddel, inkább örülj, hogy egészséges."
Nem. Sokan nem foglalkoznak ezzel, mert nem éri meg. Akkor más orvost fog keresni az illető, és előbb utóbb eljut a vágyott diagnózishoz.
Úgyis lesz egy barom diplomás aki nem küldi melegebb éghajlatra, ahová való.
Mert nem szép dolog ám más életével játszani, főleg ha az a valaki egy kisgyerek, ránk utalva.
Hallható a játszótereken egész nap, ha figyel valaki:
- Leesel!
- Ne szaladj, elesel, mehetünk a sürgősségire!
- Ne mássz fel, ne ugorj le, de ne is homokozz, mert fertőző.
Vagy felfázol, megfázol, kiizzadsz, fájni fog a torkod a víztől, a hasad a kajától.
Mennyi-mennyi átok.
Átkok, amiket a törődő szülők aggódásból szórnak a gyerekekre. Hisz szinte boldogok ha valami bejön!
- Én megmondtam!!
Nem szívem, kívántad neki. Teljesült.

Biztos én vagyok a felelőtlen, mert engedem az ablakban álldogálni a gyerekeket.

Nyitott ablak, bár földszint.Vagy felmászni a garázstetőre, fára mászni a vaddisznós erdőben, meg még sok minden miatt.
Minden esetre én nem érzem magam sem felelőtlennek, sem szaranyának, mert az egészséges gyerekekbe nem dumálok betegséget, és az egészséges mozgásigénnyel megáldottaknak sem kívánom, hogy ülve öregedjenek meg.
Akkor sem, ha aggódom minden percük miatt, ha remegő kezekkel borotválok körbe fejsebeket, ha kézzel húzok össze szétcsattant állsebeket, ha az orvos is akkor lát minket, ha oltani kell, vagy valami igazolás, de ezért nem kötözöm le őket. Hadd éljenek.

2011. november 29., kedd

Livi mutogat, Szabolcs elfogad, Kevin halogat

Este kádmosás, fürdővízengedés:
Kisasszony megjelenik, szinte rohanva, nehogy valaki előtte szálljon be a kádba, felhúzza a pólóját, odaáll a wc-hez, és "pisil".
Majd elkezdi rángatni a ruháit, hogy mielőbb a kádban lehessen.
Anyunak rángatja a szemöldökét, húzza felfelé.
- Mi van, ki akarod nyomni a szemem?
Erre húzgálja felfelé a sajátját.
- Szóval csináljak én is így?- kérdi Anyu, és csodálkozóan húzgálja felfelé a szemöldökét.
Erre már mosolygó bólogatás a válasz.

Szabolcs új szöveg:
- Azt elfogadom hogy... innen bármi, ami épp az aktuális vitatéma.
De ő állandóan számokat tanul, betűket ír, összeadogat, ilyesmi.
Írogatja a napi egy-két levelét a télapónak, rendesen kirakva az ablakpárkányra, mellé egy kekszet.
Onnan viszik el ugyanis a télapó manói a kívánságleveleket. Ezzel előztem meg, hogy ne a postán próbálja feladni.

Kevint a következőképp lehet rávenni, hogy megegye az ebédet:
A helyi élelmiszersegély osztásnál kaptunk ilyen kínaileves féle tésztát. Totál nulla kaja, víz, liszt, por.
Ráadásul ízfokozós, tartósítószeres, nem barát. Nem szoktuk megenni, de a gyerekek valamiért szeretnék. Kevin állandóan ezzel talál meg.
- Ehetek kínait? Elkészítem.
- Nem. Sz*r.
- Naaa, csak egyet!
Nem ismétlem többet, mert folytatja fél óráig is, míg nagyon meg nem unom.
Közben elhangzik mi az aktuális ebéd, másféle kaja lehetőségek.
Semmi nem kell, semmit nem szeret. Most csak az kéne.
- Légyszíves pakold el az edényeket, mosogatni fogsz.
Erre előszed egy tányért, és röpke fél órára leül étkezni.
Paprikás krumplit, amit épp nem is szeret.
Közben megy a tévé, eteti Livit is, elvannak akár egy órát is.
Nagyon megy neki az időhúzás :)


Kira és Szili most kimaradt, nem volt semmi extra. Illetve Sziliét mindig megírom a Gyerekszáj rovatomban :)

Válaszkeresők


Tovább gondolkodtam Dius írásán, a különböző irányzatokba belehülyült embereken, akiknek megmagyarázni nem lehet, hogy vannak azért kérdéses pontok, netán hibák.
Itt nem csak a fogyókúra irányzatokra gondolok, hanem bármire. Emósokra, Jehova tanúira, Szcientológia hívőkre, divat-vegákra, zsírnemevőkre, meg minden másra.
Még a bio-népre is.
Én úgy gondolom, hogy mindenki keresi a helyét.
Az utat, amin járhatna, és milyen könnyű mások kitaposott ösvényén menni, új utak helyett.
Úttörőnek lenni nehéz, sokszor kényelmetlen, és bizonyos tudásszint azért kell hozzá.
Könnyű egy jónak látott irányzatot követni, akár vakon is.
Vakon.
Mit jelent ez?
Hogy nem teszünk fel kérdéseket, illetve elfogadjuk a mégis feltettekre adott gyenge válaszokat.
Miért jó ez?
Mert hinni kell.
Valamiben mindenkinek hinni kell, és aki önmagában nem tud, másokban keresi azt a szikrát, ami megfogja.
Amitől az hitelessé válik a szemében, és elfogadja amit az mond, akár vakon is.
Ha nincs önbizalom, önmagunkban való hit, akkor könnyen válunk megvezetetté.
Bármilyen általunk elfogadható irányzat által.
Olyan könnyű a fiatalokat így birkásítani.
Szinte az összes zenestílus alapú csoportosulás erről szól.
De nem csak őket, mert egy korosztállyal később más divatirányzatok vannak.
Életmód és fogyókúra irányzatok, sport módszerek, ruházkodási trendek, mit-kenjek-magamra trendek, kajadivatok, satöbbi.
De gyakorlatilag mind valami olyasmiről szól a mélyben, hogy  valakinek vagy egy csoportnak megérje.
Anyagilag, vastagon.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy mindenkinek hirtelen meg kell találni a saját ösvényét, mert erre nem mindenki képes.
Kövessük továbbra is a nekünk tetsző trendeket, de megfelelő fenntartásokkal, és a jó kérdések bátor feltevésével.
Ami pedig nem megy át a rostánkon, azt kíméletlenül ki kell iktatni az életünkből.


2011. november 28., hétfő

Tavasz van, gyönyörű

Állok a konyhában, felmosok épp, az ajtó nyitva.
Nem hiszem el amit érzek.
Meleg fuvallat kintről.
Gyenge szellő, a kutyák napoznak, a hosszú szőrűeknek a szőrét finoman borzolja a déli szél.
A fák susognak, mintha még teli lennének levelekkel. Kapom a fotómasinát, ami még mindig nem került vissza jogos tulajához (bocsi), és szaladok hátra.
 Ahonnan belátom a környéket, lévén kicsit emelkedő a talaja.
Látom a hátsó utca végén kezdődő hatalmas erdőség elejét, bogarakat látok repkedni, madarakat hallok csivitelni. Szinte szentségtörés némely ház kéményéből a füst.
Igen, a miénkből is, reggel még hideg volt. De most csak egy kályha megy, spóroljunk amin lehet.
És ma lehet, mert szinte kéri az ablak, hogy nyissam ki, hadd jöjjön be a finom, friss tavaszillatú levegő.
A felszántott kertek földje várja a téli fagyot, neki az a megtisztulás. Elpusztulnak benne az élősködők, a gyomnövények magjai, pihen és frissül tavaszra. Most szinte kedve lenne az embernek gereblyézni, ültetni, hisz az idő olyan. Tavasszal ilyen meleg időben már bújik a répa, fokhagyma.

Egy szomszéd kopasz almafán árvállik pár szép piros alma, biztos a madaraknak hagyták csipegetni.
Tudom én, hogy nem lesz virágzás, tudom, hogy pár hét és a lehullott lombtakaró már csak emlék lesz a hó alatt, de most jó ez.

Cukor és hasonlók

Rossz és egészségtelen, maga a sátán.
De mégis esszük.
Ááá, nem magában, de kikerülni nehéz.
Nem lehetetlen, de folyamatos odafigyelés és vastag pénztárca kell hozzá.
Jó lenne arról írni, hogy 5 gyerek és átlagfizetés mellett összejött a xilitre vagy a mézre való átállás, de egyelőre ez még várat magára.
Persze van amiben nem alkuszom meg, és még él bennem a hit, hogy annyi szappant fogok gyártani-eladni, hogy fogja futni arra a 3 kiló mézre, ami kéne havi szinten.
Szóval nem adtam fel, csak mikor sima cukor van itthon akkor sem esz meg a bűntudat, és nem szórom mindenre vad, őrült kacajok közepette.
A részletek?
Étcsokit veszek a gyerekeknek édesség gyanánt, de abban is van.
Nálunk egy torta így néz ki:
Csoki torta-->piskóta-->8 tojás, 8 evőkanál liszt, 1 evőkanál cukor, szódabikarbóna--krém-->3dl tejszín, 25 dkg VAJ, 1 tábla étcsoki-összeolvasztva, habosra keverve+bevonat. A lényeg benne, hogy a tésztában az előírt 8 kanál helyett 1 van, a krémben pedig nincs.

Fondant bevonattal próbálkoztam még tavaly, meg is csináltam, majd mikor dolgoztam vele azaz nyújtottam, akkor gondoltam végig, hogy van a kezem alatt fél kg porcukor, és ezt akarom megetetni a gyerekekkel.
Ment a kukába, inkább dobostorta lett 10 deka olvasztott cukorral.
Tehát ha két rossz közül a kevésbé rosszat választjuk, akkor nem kell felzabáltatni az idegsejtjeinket a bűntudattal és stresszel.

Ami nincs:
- cukrozott üdítő/szénsavas üdítő
- cukros tea
- édesség minden nap
- extrém cukorhasználat pl. túrós tésztára, kompótba stb.

Hogy jutottam el ide?
Tavasszal iktattam ki a sima cukrot, és kezdtem egy finomítatlan barnát venni, plusz a helyi termelőtől a napraforgómézet.
Majd ez a barna cukor megszűnt a boltban, vagyis jól felment az ára, és már nem árulják.
Azt, hogy mitől barna nem tudom, ez az egyik ok. Hogy nem tudom mitől barna, ellenőrizni nem bírom, a termékekre pedig nem kell ráírni. Én pedig csak azért nem veszek melasszal barnított kristálycukrot háromszor annyiért, hogy jobban érezzem magam lelkileg.
Mert rosszabb átvertnek érezni magunk, mint meginni egy kávét cukorral.
Ugyanis az én fogyasztásom gyakorlatilag a kávéban kimerül.
Amibe ha van itthon, akkor úgyis mézet teszek.
És ahogy Altair írta, nincsenek rossz ételek, csak rossz mennyiségek.
Kalóriában a barna cukor sem kevesebb mint a sima, és a kalóriaszámolás eddig sem érdekelt.
Az édesítőszerek úgy felejtősek ahogy vannak, lehetne xilitet, xukort vagy hasonló dolgot venni, de a méz azért pár fokkal jobb alternatíva. Igaz, porcukor helyett nem jó, de azt meg ki lehet bírni sima cukorból is.
Szóval összegezve a véleményem az, hogy vannak divat-sátánok. Az állati zsiradékok, a cukor, a sima liszt, meg  még sok. Van amiben nem alkuszom (fluoridos fogkrém, étolaj, margarin, szintetikus öblítő, körömlakk, tűsarkú, stb.), de eléggé fenntartásokkal kell kezelni az ilyen csúnya-rossznak bélyegzett dolgokat.
Ami erre az írásra késztetett, az Dius cikke, amivel teljesen egyet tudok érteni.
És a tudatosság talán nem ott kezdődik, hogy foggal-körömmel ragaszkodunk valamihez, hanem megkeresni a legjobb utat. Az optimumot.

2011. november 26., szombat

Kutyaügyek-Buksi

Sokat gondolkodtam erről, hogy egy-egy kutya miért köt ki épp ott, ahová szegődik.
Vándorol a világ útjain, lát embereket, jókat és kevésbé jókat, majd valaki mellett kiköt, és őt követi. Esetleg kinéz egy jó kisugárzású házat, és kinevezi otthonnak.
Láttam már pár ilyet, mindig elgondolkodtató marad. Buksi is így lett nekünk, írtam már róla, hogy szegődött hozzánk.
Lényeg, hogy egyszer erre járva kinézte magának Kirát, hazajött vele, majd ideköltözött.
Apránként egyre beljebb engedtük az életünkbe, de kijárt. Szökdösött.
Ez volt az otthona már, de el-eljárkált. Egy figyelmeztető levél miatt lett kikötve.
Merthogy akadály nincs neki, átmegy mindenen, és nem akarok sem büntetést fizetni, sem azt, hogy baja legyen. Kira elviszi sétálni, bár nem minden nap, de rendszeresen. Ha néha meg tud lógni, akkor órákra eltűnik, de mindig visszatér. Nem gondolja úgy, hogy itt rossz neki, mindig önként vonul vissza a sittre :)  Ő egy nagyon jól őrző kutya. Az utca félelmetes réme. Az orgonát ő metszi, a gyerekkel maximálisan toleráns. Nyári eset, Livit féltettem, hogy ne menjen a kifutóhoz, mert Buksi előre szaladgál, nehogy a lánccal megsértse a bébit. De nem kell ettől tartani, mert ha ott van valami a futóhelyén, akkor megáll, míg el nem visszük, vagy átugorja.
A neki épített házat annyira értékelte, hogy a hátulját azért lerágta. Ott is szeret kilesni :)
Szóval nem tudom mi ő nekünk, de nekem biztonságot nyújt, hogy ő őrzi a házat.
Nem tudjuk honnan jött, volt-e valaha ezen kívül otthona, de ő ideköltözött, mi pedig elfogadtuk ezt a döntést. Én a kikötés miatt el akartam vinni innen. Legyen szabad. De hová? Menhelyre? Annál a lánc is jobb szerintem.

   Minden velünk történő dolog tanít. Hogy észrevesszük-e, és megtanuljuk-e az adott leckét, egyéni.
De a tanítás mindig jelen van az életünkben.
A felbukkanó személyek is ilyen céllal vannak. Van aki tovább marad, van aki csak jön és el is tűnik.
Vannak az ilyen jólelkű védelmezők, mint a kutyák. Jönnek, maradnak, szolgálnak, és hálásak nekünk. Hogy miért?
Azt nem tudom, mert ellátáson és simogatáson kívül ők nem kapnak semmit.
Talán csak a hálánkat, mert velünk vannak, védelmeznek minket.
Buksi már 4 éve itt van. Most van ez az évforduló.

2011. november 25., péntek

Túladagolás

   Lehet ám sok mindent túladagolni, én most a törődésről akarok írni.
Abba a hibába sok szülő beleesik, hogy bizonyítani akar a babájával, hogy az milyen okos, ügyes, mennyivel jobb mint a többi baba. Vagy egyszerűen csak hallott arról, hogy milyen kihasználatlan az ember agykapacitása, és hogy baba meg gyerekkorban mennyi mindent el lehet sajátítani.

   Hallottam anno én is az amerikai Doman programról, a kártyamutogatással tanításról. Nem részletezem, a gugli választ fog adni minden kérdésre. Elmentem egy hevenyészett tanfolyamra is, és nekiálltam a kártyagyártásnak, gyerektanításnak. Kira volt akkor két hónapos. 1 évesen sok mindent tudott, amit más hasonló korú gyerekek nem biztos.
Felismert nagybetűket másfél évesen, meg ilyesmik. Hogy jó-e ez, azóta sem tudom eldönteni, de én abbahagytam. Végiggondoltam, milyen iskolai élet várhat rá, ha mindent megtanítok neki, ha kis professzorként megy már oviba. Nem tartottam jó ötletnek, lehet ettől eltérő véleménye bárkinek, én akkor így gondoltam. Így is okos, nem hiszem, hogy elvettem tőle valamit.
Persze izgalmas volt, mikor a térképet tanultuk, és formára felismerte Izlandot vagy Liechtensteint, bár
még tökéletesen nem tudta kimondani. 2 éves volt. Igaz, Izland fővárosára kaviárt mondott, de az jobban is hangzik, mint a Reykjavik :)

   Szóval ez a módszer, az Agykontroll, meg a sok más módszer biztos sokakat megfog, vagy csak hallják, milyen jók a logikai játékok már hat hónaposan, és szinte bűntudatot éreznek, ha fél órát nem foglalkoztak a gyerekkel, mert a szaranyaság-érzésbe könnyű beleesni.
Az állandóan stimulált gyerekkel pedig mi lesz? Megtanulnak egyedül játszani? Elfoglalni magukat egy akármilyen játékkal egyedül? Vagy folyton a szülőn fognak lógni már egy évesen? És sírva hisztizve követelik a figyelmet folyamatosan?

   Igen, ez egy véglet.
Mint a gyerekkel sosem foglalkozó szülő is.
A középút megtalálása pedig nehéz.
Egy biztos.
Majdnem mindenki hibázik, majdnem minden gyerek olvas a szülő fejére hibákat, és tesz fogadalmakat, mik azok, amiket ő majd nem fog elkövetni.
Aztán rendre elköveti őket, mert hát ilyen az élet :)

2011. november 23., szerda

Mekkora a csönd...

... kivételesen.
Anyám korán elaludt, nem megy a tévéje. Nincs híradó, valóságsó, egyéb sz*r. Nincsenek reklámok, és kivételesen a kicsik sem karattyolnak. De úgy hallom vége az aktuális Scooby Doo-nak, mert érkeznek a hangok a másik szobából. Kevin is kiszállt a kádból, ma nem maradt fél órát, ma beérte kevesebbel. Így a "Szállj már ki, mert lelocsollak hideg vízzel!" felszólítások sem hangzottak el Kirától. Nem baj, mindjárt jön az "Anya, gyere!" kántálás. Sajnos ahogy illatok sem, úgy a hanglejtések sem átadhatóak a gépen keresztül. Mert ez az "Anya, gyere!" öt másodpercenként, végig ugyanazzal a hangszínnel, elég szörnyű tud lenni. Már automatikusan kikapcsolok ha meghallom :)

Ó, de itt van Kevin! Jön a panasznap:
- Nincs egy gatyám sem.-nem kell napi hármat elhasználni.
- Szédülök és fáj a fejem.- igyál többet, egyél gyakran keveset.
- Soha nem alszom ki magam.- este 8-tól reggel 6.30-ig azért ki lehet ám.
Valami "hipochondria-velem mindig történik valami-engem mindenki bánt-mindent tudok" egyveleg a lelkem.

Livibaba alszik már, erőt gyűjt a reggel 5 órai ébredéshez. Vagy a Szilike-veréshez.
Ma hallgattam, ahogy Szili sír, mint a malac, de azt vettem ki a sírásból, hogy ilyen gyermeki összetűzés lehet. Majd jött Kirától, nem akarom-e megnézni mi van.
Mondom szerintem csak Livi osztogatja Szilit, de persze megnézem.
néha félek is tőle :)
Bejött a dolog, épp a fejét csépelte. Hogy miért hagyta neki Szili? Én sem értem. De ő egy jó kisgyerek, kedves és szelíd, amikor épp nem hisztizik valamin akkor egy igazi angyalka. Livi pedig vadorzó mint Szabolcs. Akit szintén nem kell félteni a nagyvilágtól, meg fogja állni a helyét még ebben az iskolában is. A nagyobb, renitens gyerekekkel szemben is.
Szóval nagy a csend.
És ez jó.
Mert ilyenkor van a leeresztés, ilyenkor senkinek nem szabadna híradókkal és egyéb agybeteg műsorokkal gázosítani az agyát. Évek óta nem nézek az esti elalvás előtt durva képsorokkal tarkított filmeket. Nem kell az az embernek.
Szóval jó most ez.

Peace.

Héják és egerek(?)

   Van a láthatóan erős ember, aki magabiztos, láthatólag mindig minden sikerül neki, igaz dolgozik is érte. Megkapott élete során minden támogatást, mind emberi mind anyagi értelemben. Szülei, rokonai, tanárai és társai is általában támogatták, elismerték. Ettől fejlődött ki normál magabiztossága. Normál, tehát belefér az a pici kételkedés, ami mindig előbbre viszi a gondolkodó embert. Ettől keresi mindig a jobb megoldást, ettől kezd gondolkodni azon, mit is csinálhatna jobban.  Ez a típus nem feltétlen azt keresi, más miben rosszabb, hanem azt próbálja észrevenni, miből lehet tanulni. Persze ott van az is, hogy más hibájából látjuk meg min kell javítani, vagy hogy nem is olyan rossz nekünk ez vagy az, ami esetleg nyomasztó volt.
   Van az a típus ezzel szemben, aki már az első körben is egy kudarc, akin látszik, nem épp jóindulatból szerzett diplomát. Ez az a típus, aki véletlen és akár tudattalanul észrevesz egy pici rést a pajzson, akkor odaszúr. Felteszi az ártatlannak tűnő kérdését, elmondja ártalmatlannak látszó kis mondandóját, és a fent említett, átlag magabiztossággal rendelkező ember máris agyal: „Én vagyok a rossz?” „Rólam beszélt?” „Nem kéne másképp csinálnom?”

Bármennyire is próbálunk kedvesen támogatóak lenni az ész terén nem túlzottan eleresztett társainkkal, szerintem a butaság egy ponton túl szörnyen idegesítő tud lenni. Ha semmi közös téma nincs, vagy totál más szemszögből nézzük a világot, akkor nem lehetünk egymásnak társaság. És így van ez észbeli különbségek esetén is.

Konkrétan engem most az emberi rosszindulat és butaság megnyilvánulásai indítottak írásra.

Kínlódom itt ezzel a témával, ami a fejemben olyan jól összeállt, de vasárnap reggel 6.23-kor három gyerek rángat, hívogat, kérdezget. A negyedik is ébredezik, és jó érzés fontosnak lenni, de néha, legalább néha kéne egy kis mellőzés nekem is.

Megpróbálok belevágni újra.

  Napi életünk során összefutunk mindenféle emberrel. Köszönés, esetleg pár mondat, gondolat kicserélése, és mindenki folytatja útját. Aztán van, mikor hosszabban összekényszerülünk valakivel, mondjuk dokinál várakozva. A kisgyerekek jelenléte a témák kifogyhatatlan tárháza.
  Vannak emberek, akik biztosra menve kiszúrják, mi az a pont, ami esetleg minket is foglalkoztat a gyerekünkkel kapcsolatban, és lecsapnak, mint héja az egérre. Ehhez nem kell jó emberismerőnek lennie, nem kell különlegesen okosnak lenni, épp elég, ha kicsi rosszindulat van benne, ha megvan benne az a jellemvonás, amely arra készteti, hogy más lesajnálásával érezze erősebbnek magát.
Az sem baj az ilyeneknél, hogy ők esetleg sokkal több hibát követtek el a gyerekükkel vagy bármivel kapcsolatban. Az nem számít, mert a butaságuk nem is engedi, hogy kételkedjenek a saját tökéletességükben.
Ha ötvenszer szól nekik az óvónéni, hogy a gyerek veri a többit, vagy csendesen elnézést kérve nem foglalkozik vele, vagy odaáll kiabálni, pattogni, hogy a másik gyerek is. Bezzeg az. Az övé nem számít. Tehát próbálja jelezni, hogy az ilyen problémák kétoldalúak, csak épp a saját oldalát nem látja.

   Volt egy esetünk egy fiúval, aki rákattant Kirára, és különböző szexuális ajánlatokat tett neki az egyik közösségi oldalon. A fiú 13, a lányom 12 éves, egy suliba járnak. Megírtam neki, hol kéne erre a problémára megoldást találnia. Pár hónap, és megtalálta egy másik oldalon. Feltettem a kérdést, vajon miből gondolta, hogy ezt nem figyelem? Majd újabb tanácsokat kapott, merre keresse az erre alkalmas nőstényféléket és persze megírtam azt is, mi vár rá, ha még egyszer hasonló levelet kap a lányom. Az anyukájának is elküldtem ezeket a leveleket. Aki azt reagálta, hogy a lányom a hibás, a fia azt sem tudja mit jelent az, amiről ajánlatot tett a lányomnak, és ezek a közösségi oldalak veszélyesek.
Hümm.
Én figyelem a lányom oldalát, amiről ő is tud. Meg tudunk beszélni mindenféle kényes kérdést, eddig mindenre választ kapott tőlem. Azaz pont annyira tisztában van a dolgokkal, mint a hasonló korú társai.
A fiú nem tudja mit is jelent az a dolog.
Persze. Egy mai 13-14 éves fiú nem tudja mi a szex. Vagy anyuka kicsit el van varázsolva. Róluk például azt hittem normális család, akikkel meg lehet ilyesmit beszélni. Nem lehetett. Más gondok is vannak a gyerekeivel, verekedős némelyik, de senki nem foglalkozik vele. Azt nem tudom, miért ilyen szemellenzős ez az anyuka. Nem tudom, mert nem látok bele az életükbe. Ezt a sztorit csak a példa kedvéért írtam, ezen mi már túl vagyunk.

   Van a másik fajta beszólás, mikor kérdésbe ágyazzák a tüskét. Hogy még nem beszél? Még nem jár? Még cumizik? Bezzeg az övé. Az szaval, Maratont fut, és oszt szoroz, pedig 2 éves. Mindent összevetve, nem kell ezekkel foglalkozni, mert ilyenek mindig lesznek, a mi gyerekünk pedig sosem lesz egyforma senki mással. Még a saját tesójával sem, még azt sem lehet elvárni egyiktől sem, amit a tesója csinált. Ne hasonlítgassa senki a gyerekét más gyerekekhez, mert szerencsére egyediek vagyunk mind. Az emberi butaság és rosszindulat megnyilvánulásait pedig kezeljük a helyükön. A szemétben. Lesöpörni, átlépni.

   A végére kívánkozik még egy dolog.
Az a baj, hogy mi, akik gondolkodunk és kételkedünk, mert keressük a megoldásokat, az azt jelenti, hogy látjuk a problémákat. A korlátozott, behatárolt emberfélék nem. Úgyhogy ilyenekkel nem fogunk dűlőre jutni sosem, az ilyenek nem fogják látni miben cselekszenek hibásan, az ő gyerekük mindig tökéletes lesz. Viszont ha nem ismered fel ezeket, akkor a tüskéik szúrni fognak. Azt pedig csak remélni tudom, átjött-e a mondandómon amit ki akartam hozni belőle :)

2011. november 22., kedd

Ismét itt

Vége a betegségnek, pár napig net nem volt, ezt a falut a mobilnet sem szereti, így csend volt részemről.
Még ránézni sem tudtam a blogokra, van mit olvasnom, leveleznem :) Volt azóta szülinap is, lesz bejegyzés is. Készültek szappanok is, az élet nem állt meg. Mint gondolom a neten sem nélkülem.

2011. november 14., hétfő

Diliház-most

   Végigment már majdnem mindegyik gyereken a hányós-kórság.
Megfigyeltem: 5-6 hányással kiürül a vírus a gyomorból, majd indul a belekből :(
Amíg tart a nagy hányódás, addig kortyonként itatom őket, majd mikor elmúlt, akkor többet kapnak.
Fontos az itatás, mert egyrészt nem szárad ki, akkor sem ha kihányja.
Gyorsítja a vírus távozását, és legalább nem a nyál és gyomorsav kihányásával szenved meg a gyerek.
A bevitt korty vízzel könnyebben kijön a dolog. Mikor először szembesültem ezzel, Kevin volt baba, ügyeletre vittem, ahol B6 injekciót kapott, majd ott mondták, csak kiskanálnyi vízzel itatni, apránként.

   Szilire éjjel tört rá, felkészületlen voltam, törölközőt használtam elsőre.
Majd terítettem a párnájára rossz türit, azt cserélgettem.
Livi volt a következő, másnap a napközbeni alvásnál.
Egy-két párnája neki is mosásba ment, mert az kell ám, azt nem lehet elvenni, de az ágybetétet megóvtam rossz ágyneműbe bújtatott polifoammal.
Szabolcs már egész nagy ehhez, már két éve is maga kezelte a hányós vödröt. Kira pedig? Ő már végképp önállóan intézte.
Most én vagyok soron, hurrá :))
Ezért volt egész nap borzalmasan rossz kedvem. Csak nem tudtam róla, de mostanra kiderült.

   Egyébként még annyi a gyerekekhez, hogy mikor már túl vannak 3-4 hányáson, akkor kapnak összetört, vízben oldott B6 vitamint. Két darabot osztottam el négyüknek így. Ez segít a rosszulléten.
És a kakukkfű tea, amit itattam velük. Nyugtatja a meggyötört gyomrot. Gyengére főztem, nem ízesítettem, nem kell semmi felesleges a gyomruknak.

    Most pedig a diliház rész.
Ma csak Kevin volt suliban, a többiek ugye itthon.
Livi ráadásul kihagyta az alvást, mostanra kissé kezelhetetlen lett. De a szokásos esti, fürdés előtt fél órával leveszi a pólót és félmeztelenül mászkál, az megvan.
Pluszban az ivóvizet apránként beöntögette a harisnyájába, mire észrevettem elég vizes volt. Az üres üveggel jött oda, hogy építsem be a nadrág derekába, úgy vettem észre. A két kisebb fiú a nagy fitlabdával dobálózott épp, valami Scooby Doo jelenetet rekonstruáltak.
Erre a hangoskodó tömegre, Livi problémázásra most nem vagyok épp rápihenve..
Tegnapelőtt jött ugye a Szili-hányós éjjel. Majd másnap aludt délután, kipihenendő a fárasztó éjszakát, emiatt reggel már háromkor tejet kért.
Korán keltem akkor is.
Aznap jött a két hányós-gyerekes éjjel, ami nem is volt az, mert Szabolcs kétszer hányt, de intézte, kis segítség kellett csak neki. Viszont nagyon éberen aludtam, aggódtam, minden neszre ugrásra kész voltam.
Nem baj, így azért jobb volt, mintha ugranom is kellett volna :)
De el lehet képzelni szegény Szilit, aki köhintett vagy horkolt, nem tudom, de villany fel, gyereket felültetni, vödör az álla alá. És csak csukott szemmel mondja:
- Anya, nem kell.
Majd eldőlve alszik tovább.


   Szóval a napok így telnek,unalmas egyhangúságban, de remélem téged és családodat, kedves Olvasó, egészségben talált eme kis írás.

Vadlúd és helikopter

    A vadludak vonulása valami eszméletlen látvány.
Elsőnek jön a vijjogó hangjuk, majd megjelenik a "V" alakú madárraj az égen, ami minden helikoptert felülmúl.
Mint már írtam, repülőgép és helikopter mániás vagyok, mindig kimegyek megnézni ha ilyen jön erre.
Mondjuk itt az utasszállítók elég magasan mennek, vagy azok nem is azok.
Kitérek erre egy kicsit.
Mikor házat néztünk és Monor felé autóztunk, nagyon rezgett a léc, hogy mégis arra kéne költözni, mert marha alacsonyan szállnak arrafelé a repülők.
Igen, ez nekem vonzó :)
És olyankor olyan vagyok, mint a mobilozó vezető, inkább megállok csodálni a repülőt, mert nem a vezetésre figyelek.
Egy igazi vadászrepülő működés közben a mennyek tárháza, benne ülni lenne csak az igazán felemelő élmény. De nem járok repülőnapokra, mert messze van.
De már azt is írtam, elég nagy a hátsó kert, elfér egy helikopter, jöhet akinek van :)

    A vadludak.
Azért repülnek "V" alakban, mert így segítik egymást a repülésben. A lebbenő szárnyak felhajtóereje segíti a következő madarat, amivel kb. 70%-kal hosszabb utat tudnak megtenni, mintha egyesével repülnének.
Ha egyik-másik kiesik a sorból, mintha mázsás súly húzná lefelé, és igyekszik visszaállni a sorba.
Amikor az elöl lévő elfárad, akkor a sor végére repül, és egy másik foglalja el elöl a helyét.
Aki lemarad, megsérül, azt ketten rögtön segítik, míg helyre nem jön, vagy meg nem hal.
    Lehetne itt politizálni, de nem mocskolnám be a szép állatos írást, viszont arra kitérnék, hogy ha az ember is a közös érdeket szolgálja, akkor előrehalad. Ha megpróbál leszakadni, akkor toporog. És ez nem anyagi kérdés ám, meg nem is hamis barátok kérdése. De a csapat építő ereje igenis létezik. Még akkor is ha ez mostanság a cégeknél inkább a hivatali lerészegedést  és keresztbe-kasul szexelést jelenti.
Sajnos értékelhető képet a mobilom képtelen volt csinálni (képtelen képet csinálni :D).

    A másik állatka az ásóbéka. Amire azt hittük, varangy, de egy öregember felvilágosított, hogy ásóbéka.
Már azt terveztem, a lábammal elsegítem a patakig szegény lelassult brekuszt, mikor szól a bácsi, hogy ásóbéka, és nem vizi. Róla meglepően jó képek lettek, bár a varánusz-szerű lépkedése azért nem jön át a képeken.
avarba bújva
Szívesen írnék még az erdő állatairól, az őzekről, szarvasokról vagy vaddisznókról, de nem láttam egyet sem.
Pedig tegnap előtt is voltunk kint az erdőben, mentünk végig szarvascsapáson, de Szabolcs folyamatos karattyolása és huhogása azt az állatot is elriasztja, aki a közelben van :)
A végére rakok még egy tavaly nyár végi képet, a behúzódott kis békákról.

2011. november 12., szombat

Sípolás

Nem érdekel, de sajnos hallom.
Az esti főműsor időben rendszerint előadott sípolós műsorokat.
Tényleg érdekel minket, hogy káromkodnak a népünk kiválasztott elitjei, hogy kurvázzák meg egyebezik le egymást a különböző valóság műsorok szereplői?
Tényleg jó ezt hallgatni a gyerekeinknek? Hisz biztos téma a suliban, aki meg nem akar lemaradott lenni, az figyeli.
Nem tudok semmi értelmeset kitalálni ellene, talán annyit, hogy nem kell nézni.
Az, hogy egy tévéadó ilyenekkel járatja le magát?  

Akkor sípolok tovább.
Helyi eset, barátnőm fiával történt.
A suliban szólt egy osztálytársnőjének, hogy valami füzetet elő kellene venni.
Aki ezt kedvesen azzal reagálta le, hogy falhoz vágta a fiút. Amúgy harmadik osztályosok.
A fiúcska jogosan védekezni akart, ezt látta meg az ofő.
Persze neki lett beírása, a leány semmit nem kapott.
Mert a lányokat soha semmilyen körülmények között nem bántjuk. Ha ők bántják fiú társaikat, akkor nekik el kell inkább szaladni. Ez idézet volt.
Szuper.
A legremekebb nevelési-tanári tanács, amit mostanában hallottam.
Nekem van fiam, lányom is.
Az én véleményem, hogy ha én nő létemre pofán vágok egy pasast, akkor neki jogában áll visszaadni.
Tehát ebben a suliban a lányok gond nélkül verhetik a fiúkat?
Hajrá Kira!
Bár neki inkább lányokkal voltak problémás esetei.
Az esetre visszatérve, a tanárnő elég keménykezű, mi? Van is szava a diákoknál, gondolom.
A barátnőm fia, aki kedvelte, sajnálta, hogy elmegy, most már annyira nem bánja.
Mert ráadásul egy fejlett igazságérzetű gyerekről van szó.
Arra mondjuk kíváncsi lennék, hogy mondjuk a lányom odamenne egy fiúhoz egy tanár szeme láttára, és pofán vágná, akkor mit kapna?
Egyébként Kevinnek is van azzal problémája, hogy az ofője a lányoknak szívesebben ad igazat vitás ügyekben. És neki is nagy az igazságérzete.

2011. november 10., csütörtök

Nosztalgia

Aki megélt már egyet s mást, és közlékeny, az szeret nosztalgiázni.
Hogy régen mi volt, jó vagy rossz, kivel mi volt, és a többi.
Van aki a családi történeteket meséli újra meg újra, van aki csak visszasír valamit, ami elmúlt.
Mi, akik hallgatjuk a saját nosztalgiázóinkat, sokszor bizony eléggé unjuk már.
Pedig ha figyelünk a saját gyerekeinkkel való társalgásra, és néha kívülről hallgatjuk magunkat, akkor rájöhetünk, ugyanolyanok vagy hasonlóak vagyunk.

És ha egyszer azt mondanánk az emlékező beszédpartnernek, hogy nem, ne ismételd ezt a százszor hallott történetet, inkább mesélj arról,milyen volt az élet, mikor még nem volt tévé, mikor ló húzta a villamost, mikor megjelent az első utasszállító repülő, miket ettetek, milyen volt egy születésnap, satöbbi.
Beszélj arról, hogy mit éltél át TE a háború idején, mit csináltál TE 56-ban, ha kicsi voltál, mit mesélt anyukád erről az időről?
Mert engem nem érdekel, hogy a hazug kommunista világban mindenki jól élt (nem igaz) és mindenkinek megvolt mindene (ez sem).
Én független forrásokból ismerni vélem ennek a kornak a hátterét, igazi okait, meg éltem is benne, és nem volt semmink, csórók voltunk, sokszor rossz volt, unalmas volt, úgyhogy ez nem érdekel.
Bár hozzáteszem, akkor biztos nem láttam unalmasnak. Mert iskolásként jártam táborokban, üdüléseken, hisz olcsón lehetett, főleg az elváltsága miatt egy jövedelmű, szociálisan rászoruló anyám gyerekeinek :)
De ma sem vagyunk gazdagok, viszont én csak álmodtam divatos cuccokról, a gyerekeim viszont szép ruhákban járnak.

Ha Mama élne még, megkérdezném, mikor látott először repülőt?
Milyen érzés volt 16 éves falusi lányként feljönni Pestre?
Mert ő egy csongrádi faluból érkezett, az anyukája azt akarta, hogy a lányai ne legyenek földtúró népek, inkább a városban próbáljanak szerencsét.
Nos nekik nem kellett kapálni, kukoricát törni, ami miatt nem is kedvelték a Mamát az első férje rokonai.
Akik bizony Pest megyében ugyan, de gazdálkodtak. És Mama nem segített be munka után.

Anyám az egyetlen leszármazott ebből a házasságból, az elsőszülött leány meghalt torokgyíkban.

Egy régi kép volt róla, régebben sokat nézegettem a fülessapkás kisbabát, kérdezgettem Mamát róla, és ő mesélt. Hogy Annuska meghalt. De mikor terhes lett megint, akkor róla álmodott, és a kislány azt mondta álmában, hogy az új baba is Anna legyen.
Így lett anyám is Anna.
Aki ezt a nevet nem szerette, és bár az ő női felmenői javarészt Annák voltak, én nem lettem az.
De a történet részleteit inkább Anyámtól tudom, mert Mamát nem kérdezgettem. Akkor még nem érdekelt annyira. Hogy Mama a járványtól félve visszavitte a kislányt az anyjához Dorozsmára, ő ment dolgozni. Orvosi ellátás sem volt túlzottan, de gyógymód sem, a petróleumos kenegetésen kívül. És egy éjjel, a kutya vonyítására felébredt Nagymama a kislányt már halva találta.

Megkérdezném még Mamát, miket mesélt az ő anyukája? Hogy élt a dédnagymamám? Milyen volt neki gyerekként? Érdekes, hogy nem emlékszem rá. Ja, hogy nem is találkoztam vele? Anyám volt kisiskolás volt, mikor meghalt. Nem tudtam, most kérdeztem Anyámat.
Akire én emlékszem, az a Papa anyukája volt, az 1900-ban született néni, akinél talán öt évesen voltam, de rá emlékszem (adott 5 forintot).

Nem voltam soha sorselemzőnél, a karmámról is csak sejtéseim vannak, de azt érzem, fontos nekem a család. A gyerekeim is, de most nem erről a szűk családról beszélek.
Hanem arról, amelyik hiába fontos, nincs. Nincs velük kapcsolat.
Apám rokonai nem túl nyitott családnak számítanak. próbáltam régebben keresni a kapcsolatokat, de elsikkadtak ezek egy-két levélváltás után. Még az első unokatesókkal is.
Az én családnevemet viselő emberek mind a rokonaim.
Ebben az országban biztos. Sok-sok unokatesó, inkább másod-harmadrendűek.
Külföldön nem tudom, mert nagyon sok van.
Kapcsolatfelvételi próbálkozásaimnak a célja elsősorban ennek a feltérképezése volt, de ez nem olyan egyszerű így.
Amit megtudtam:
Volt az apai nagyapámnak 7 testvére, mind fiú.
Egy szűcs dinasztia tagjai, mind szűcsök voltak.
Állítólag nemes félék voltak, de Anyám szerint csak azért, mert egy proli világban ők jól menő szűcsként nem kuporgattak. Megvolt mindenük, le is nézték a többi népséget.
Ez mondjuk nem annyira "nemes".
Anyám hamar elvált, így ebből a családból mi kikerültünk, le is írtak minket.
A nagyszülőkhöz néha elvitt minket apám, de érezhetően nem voltak ránk kíváncsiak.
Hát ennyi az én nosztalgiám, túl sokat nem tudok, nem ismerem a fekete-fehér világ részleteit.
De aki még teheti, kérdezzen, ne merüljenek feledésbe az öregek emlékei, ne csak regényekből ismerjük a régi világot.
Sziasztok :))

2011. november 9., szerda

S o r s o l á s

Megejtettük a sorsolást, de mivel 4 egész gyermek tartózkodott itthon, szép sorban mindegyikük húzott egy nevet. Ragaszkodtak hozzá :))
Így módosítottam a játékot, és nem kettő, hanem négy nyertest sorsoltunk.

Az első helyezett:
Ritus
díja:
citromos-paradicsomos olívaszappan szénporral

csoki-kókusz szappan borsmenta illattal
a második:
Ányi

díja:

levendulás babaszappan

csokis sós muffinszappan
A két extra nyertes pedig
Kikocs és Rainee
 az ő nyereményük pedig egyaránt egy kisebb szenes szappan narancsillattal-problémás bőrre, és egy próbadarab az aludttejes intim szappanból.
szenes és intim
A fotó olyan amilyen, elnézést érte :)
Kérlek titeket, akik nyertetek, küldjétek a nevet-címet mailben.
Köszönöm, hogy végül ennyien játszottatok, és gratulálok a nyerteseknek.

2011. november 7., hétfő

Dolgok történnek-Vetkőzöm lelkileg

Elindultam futni. Tervben volt egy ideje, ma az elhatározáshoz tettvágy is csatlakozott.
A múltkor bejárt erdei úton, elsőként gyalog, majd futva.
Velem futott Ákos, a Tankcsapda, meg még pár jó zene.
Néha megálltam, kikapcsoltam a zenét, és figyeltem.
Az erdőre, és befelé.
A fák elregélték a világot.
Gondolatébresztő és megtisztító egy óra volt, amit az erdőben töltöttem.
Párszáz méterenként pihenő sétát tartottam, hiába, rég volt már, hogy edzett voltam.
Mikor elindultam újra futva, kinéztem egy célt, ameddig bírni kell, és mindig legyőztem.
Mindig tovább futottam, ha nehéz volt, akkor is.
Amit átéltem, az több volt mint testmozgás.
Meg-megállva néztem a szélben kavargó, hulló leveleket, mintha eső esne, annyi volt.
Jó, hogy egyedül voltam, mert hol nevettem, hol könnyeztem.
A tisztáson leültem, és meditáltam.
Elképzeltem a szelet, ahogy elfúj minden rosszat az életemből, majd rádöbbenve hogy hol is ülök, felálltam és átültem a napra.
Mert automatikusan árnyékban kerestem helyet, holott a fény is jár nekem!
Szeretem a napot, szeretem ahogy a lehunyt szememen át látom a fényét, és jó volt érezni a melegét a szélben.
Jó volt hallgatni a fák tetejének sustorgását, ami olyan hang, mintha madárraj húzna el épp felettem.
A hulló levelek, mint sok-sok ciripelő bogárka, ahogy földet érnek.
Sok mindent kell rendbe tennem az életemben, és ez egy jó kezdet.
Első lépés a lelki tisztulás, anélkül a testmozgás sem lesz olyan élmény, amilyennek lennie kell, hogy sikeres legyen, és megmaradjon a kitartás.
Ha már elkezd az ember valami ilyesmit, akkor másképp is fog önmagára nézni.
Nem lesz többé ellenség a tükörben látott kép.
A legnagyobb bűn utálni a testünket.
Mi tettük olyanná, amilyennek utáljuk.
Visszasírni a régi karcsú vonalakat?
Minek?
Állj fel, tegyél valamit! Ne nyafogj, az nem visz sehová.
A tested csak jól működik, örülj neki.
Amit te adsz neki, attól lesz olyan, amilyen.
Ha mérgekkel eteted, lelassul, ellustul, mérgezett lesz.
Ha elkezdesz tisztítani, figyelsz mit eszel-iszol, meghálálja.
Legyenek olyan céljaid, amik megvalósíthatóak.
Azaz légy realista.
Nem leszel Naomi Campbell, ha széles a csípőd, 150 centi vagy, meg a kokain sem a barátod :)
Ha az ujjadat nem szereted ledugdosni a torkodon, akkor marad az odafigyelés és a testmozgás.
Csak kezdd el, és ne gyűlölettel nézegesd a vékonyakat meg a tornavideókat, ne állíts magad elé lehetetlen követelményeket, mert fel fogod adni, pont mint eddig.
Kezdd kicsiben, indulj sétálni, fuss kicsit, ha fáradsz hagyd abba.
Mozogj egy keveset, ne legyen izomlázad, mert akkor a lelkesedés másnapra elfogy.
És folytatni akarod, mert lelkileg szükséged van arra, hogy jól érezd magad a bőrödben.
Áááá, nincs időm erre, mondja aki nem is akarja csinálni.
Meghízni volt ideje, ahhoz volt ereje.
A szarban fürdeni van idő, meg erő sem kell hozzá, mert az jó melegen ölel körbe.
De ki kell szállni onnan, előbb-utóbb mindenkinek.
És ha nem szállsz ki időben, akkor a szar fel fogja zabálni a tested.
Szépen kedvesen fejeztem ki magam, sajnálom, így jött, és van aki csak így ért a szóból.
Aki nem, és bántják a szavaim, lapozzon.
Nekem ma jó a napom, mert megéltem valamit, ami közelebb vitt önmagamhoz.
Mind utakon járunk, az önismeret felé haladunk, és ezek mérföldkövek.
Nekem elég volt az elfedés, a takargatás önmagam előtt, a másra mutogatás.
Én vagyok, én tettem, én is oldom meg.
Nem csak a fizikai állapotomat, hanem a lelkit is.
És tudjátok mit?
Nekem nem célom, hogy bikiniben mehessek strandra, mert ha eljutnék egyre, akkor ma is bikiniben mennék, mert elviselhetetlen számomra a fürdődressz. Akinek nem tetszem, nem néz oda, engem sem érdekel ki miben érzi jól magát. Hogy lusta voltam, és olyan lettem amilyen, zavarjon engem, más pedig törődjön a maga dolgával. Azt hiszem ha valaki kedvel, mindegy neki, mekkora a hasad, feneked, és milyen ruciban érzed magad jól.
Vegyétek észre magatokban azt, akit szeretni lehet, és szeressétek, mert ez a lényeg.

Ha nem vagy rockrajongó, akkor is hallgasd meg, mert nagyon nagyon jó :))

És tök jó lenne, ha átélhetném ezt valakivel, ha lenne egy társaság, pár ember aki együtt jár ki futni és mozogni, de ez az élmény úgy már nem lenne meg. Azt hiszem ez a fajta egyedüllét mindenkinek kell.
Nekem most mindenképp.

Peace.


Béke veletek testvéreim

Az ötlet innen jött, és eléggé elgondolkodtatott.

Én sem a sztárság miatt kezdtem blogolni, hanem a másképp elmondhatatlan dolgokat akartam megfogalmazni úgy, hogy végig tudom vinni, és nem visz el másfelé a beszélgető partnerem esetleges közbevetése.
De ennek ellenére szívesen veszem/venném a hozzászólásokat, hiszen beszélgetni jó, még így is.
Tovább megyek, az ellenvetések is örömet okoznak, mert a vita gondolkodásra késztető dolog szerintem.
Az építő vita, nem a lehúzó-leugató beszólás.
A gazdaoldal hozzászólásainál is látszik, milyen sokunkat zavar, hogy bár vannak idekattintások, láthatóan vannak olvasók, akik mégis láthatatlanok, mert nincs semmi kommunikáció.

Írtam már a barátságról is, ami ebben a korban és élethelyzetben bizony néha (sokszor) ellazul.
Azaz ritkulnak a telefonok, találkozások, de a tudat, hogy van, az olyan szívmelengető.
Mikor valaki, akivel egy évben egyszer beszélünk kb., azt mondja, terveztük, hogy lemegyünk hozzátok, csak mindig közbejött valami, az is olyan, hogy nekem eszembe sem jutott, hogy ide az Istenhátamögé le akar valaki jönni hozzám.
És némely blogbarátra már igazi barátként gondolok, mert a blogjainkon keresztül annyi mindent tudunk egymásról, mint sok személyes barát sem, és mikor csak úgy létezem és tevékenykedem a háztartási munkák szorításában, akkor is gyakran jár az agyamban egy-egy blogbarátnő.
Sekélyes élet, mondhatná aki nincs elszigetelve, de én nem érzem annak.
Igen, szófosásom is van, mert egy pár sorosra tervezett bemutatásból lett egy litánia.
Szóval néha jelezzétek, hogy vagytok, mert az jó. Én sem fogok másképp tenni, mindig hagyok valami értelmes jelet a blogjaitokban, hogy ott voltam, és érdekel amit írtok.

Peace.

2011. november 6., vasárnap

A választásaink

"Szabadság az, ha megválaszthatom kitől és mitől függjek." Fodor Ákos

Sokszor rosszul értelmezzük ezt a szabadság dolgot, illetve nem is rosszul, csak a pillanatnyi helyzetnek megfelelően.
De szerintem ez a kis kétsoros remekül kifejezi mit is jelent, és nem nagyon találok rá ellenpéldát.
Döntéseinkben szeretjük hinni, hogy szabadok vagyunk, de nem sokan mondhatják magukat tényleg függetlennek és szabadnak ebben az értelemben.
Hisz mindent elénk tolnak, reklámokból kell megtudnunk most épp tüsszögnünk kell az allergiától, vagy fújni az orrunk a náthától.
Még ebben sincs választási lehetőség, ez van, ezt szeresd paraszt.

Paraszt a sakktáblán. Egy feláldozható darab a sokból.
De ha ügyes, leszedi a Királynőt.
Válaszutak elé érkezünk, sokszor életünkben.
Megyünk az egyik úton, mert kettőn nem lehet.
Két helyen nem lehetünk, két életet nem tudunk élni.
Nincs "mi lenne ha", mert a feltételezések nem élhetőek.
Ahhoz benne kell lenni, hogy tudjuk milyen is AZ.
Amiről dönteni kell.
Próbálunk jó döntéseket hozni, mindent figyelembe venni ami számíthat.
Van aki hirtelen dönt, van aki sokat agyalgat, számítgat, lehetőségeket elemez, majd dönt.
Jól, rosszul, mindegy.
Visszaút nem sokszor van.
Következmény annál inkább.

Van a sakk.
Én nem foglalkozom vele, nem sakkozom igaziból, mert idegesít.
Holott a logikát szeretem, keresztbe-kasul átívelő szálakat elemezgetni szeretek, a sakk mégis idegesít.
De értem az alapokat.
Ha ide lépek, ez van, visszamenni nem lehet.
Ha oda lépek, csak azt fogom látni ott mi van, a másik esély elment.
Ha én ide léptem, ő válaszol rá egy lépéssel.
Lesz egy új helyzet, aminek megfelelően kell az új döntéseket meghozni.

Nem akarok lila lenni, megpróbálom elmagyarázni, mire is gondolok.
Emberekkel beszélgetve, történeteket hallva, évek alatt állt össze ez a dolog nekem.
"Miután ideköltöztünk, anyám meghalt."
"Ebben a városban ment tönkre a legfontosabb kapcsolatom."
"Mióta itt dolgozom, beteg az egyik kutyám."
Olyan látszólag összefüggéstelen dolgok ezek.
Mélyben húzódó szálak, amik a felszínen nem is találkoznak, de minden hatással van mindenre.
Nem hiszem, hogy az élet olyan lenne, mint azok az interaktív könyvek, amiknél elvben az olvasó szabja meg a történet menetét, és mindig több választása van, merre folytatódjon a történet tovább.
Nem hiszem, hogy a dolgok elrendeltek lennének ennyire részletekbe menően.
A sorsunk csak nagy vonalakban van lefektetve, inkább a fő irányvonalak a lényegesek, én ezt hiszem.
De az, hogy az én munkahely választásom hatással lesz a néném életére, vagy hasonló anomáliák, ilyenek történnek.
Ezeket nem látjuk, előre pedig semmiképp.
De az, hogy mi anno ideköltöztünk, az befolyásolta az életünk azon részét is, aminek ehhez egyébként semmi köze, az is biztos.
Mint ahogy most leültem, elő akartam venni egy Ákos dalt, meghallgatni.
De Fodor Ákos verseit kezdtem olvasgatni, mert szembe jött a neten, és az első háromban benne volt az idézett vers, ettől bevillant ez a téma, az vajon miért van?

A fénybe nézz. Jó ez a dal,pedig Ákost sem szerettem elég sokáig.
Mostanában viszont bejön nagyon.

2011. november 4., péntek

Leányka


Egyre ügyesebb, mindenben.
Már kinyitja az ajtót.
És bármennyire halkan lógok ki, mondjuk kutyát etetni vagy fáért, ő megérzi, és egy pillanat alatt ott terem.
Úgy tud futni ez a pici emberke, hogy Carl Lewis csak nézne :))
Ma oltották valami kötelező cuccal. Legutóbb rávigyorgott a dokira, mikor az megszúrta, most kicsit rosszabb napja lehetett, és csak megrándult a szája széle.
Meg sem nyikkant.

Mivel fogzik, sokat nyűgösködik, lóg rajtam. Mikor nagyon tapizza az ínyét, szegfűszeg olajjal kenem be, mégpedig úgy, hogy az ujjamra cseppentek, várok kicsit, majd bekenem az ínyét. Fontos, hogy egy perc elteltével kapjon vizet, mert keserű nyállal lesz tele az ember szája, de a víz ezt tompítja. Jól zsibbaszt, és nem káros. A vizes tapasztalat saját, nemrég sajna szükségem volt erre, de legalább tudtam mivel lehet megoldani :)
Még egy. Levette a pólóját, mert nem tetszett valamiért, kinyitotta a fiókját és elővett egy másikat. A fejére fel is vette, majd jött segélykérően hozzám :)
bújócska

A macska pedig megelégelte, hogy a napközbeni pihenőhelyét kisajátították a kölykök, ezért beköltözött Livi ágyába, mikor ő nem volt ott.


2011. november 3., csütörtök

Hangulatok

Végre leült, úgy lelkileg is.
Elfáradt az egész napos rohangálásban, vásárlás-ügyintézésben.
Elege volt egyes ügyintézők hozzá nem értéséből, hogy felesleges riogatásokkal ijesztgetik az ügyfeleket, mert fél-információik vannak, mert fásultan intézik a rájuk bízott munkát, és amúgy is.
A fickó is az elektromosoknál. Lerítt róla a világ összes fájdalma és keserűsége.
Ezt idáig másnak tulajdonította, de átirányította erre az emberre a címet: "a világ legkeserűbb és unottabb embere"
Ilyenek intézik a lakosság dolgait, felelnek úgy a nekik feltett kérdésekre, mintha az utolsó falat kenyerét kérnék el.
Hatszor csengett a figura telefonja, mire nagy kegyesen végre felvette, negyed órácskát csevegett, majd lerakta, azzal a szöveggel, hogy "Ne tarts fel."
Tőle nem kért elnézést.
Nem érdekelte, csak szabadult volna már, elég volt a sok hivatalos kényszer dologból.
Muszáj volt, de szeretni nem muszáj.
A két nő is a boltban.
Az egész napos vonszolástól elfáradt(?) gyerek végre látott egy monitort, ahol néha felfedezte saját magát. Ezt örömteli ugrálással reagálta le, és többször is vissza szökött ahhoz a monitorhoz.
Még akkor is, mikor már kimentek a boltból.
Ő szólt neki, hogy már nem kéne, de a gyerek csak ment.
Ilyen volt, kissé irányíthatatlan, de szeretetre méltó kis ördög.
A két nő meg beleszólt, hogy nem így kell nevelni a gyereket, mikor ő enyhén dühösen rácsapott a fenekére.
Inkább ez, gondolta, minthogy elszökdössön a lehetséges következmények ismerete nélkül.
Valóban, talán nem így kell gyereket nevelni, de ki és milyen jogon szól bele?
Ezt kedvesen közölte is a nőkkel, akik nehezményezték a szavait.
Na jó, nem volt kedves, de hát fáradt volt.
Amúgy sem túlzottan értékelte a kéretlen tanácsokat.
Nem volt hajlandó rossz szülőnek tartani magát, más véleménye alapján, aki egy percet látott az életéből, és az épp egy fenéken csapott gyerek pillanata volt.
Nem volt végül rossz kedve, csak mint írtam, fáradt volt.
Így otthon, miután mindent rendezett, leült és megnézett egy videót.
Szólt ez a zene a kocsiban is a rádióból, de belebeszéltek a gyerekek.
Most.
Most fürdenek, most lehunyt szemmel lehet hallgatni.
Érdemes, mert igazi ellazítós zene ez neki.


Persze.
"Anya, gyere!"
"Anya, gyere egy kicsit!"
De hát ilyen az élet.
Majd holnap, mondta Scarlett O'Hara, holnap is van nap :))

2011. november 2., szerda

Farkasokkal futkosó (b)anya


Kimentünk a rétre.
Amihez az utcánk végéről induló erdőből lehet eljutni, cirka negyed óra sétával.
Közben volt futóverseny is (Anya, te tudsz futni?!?), botszedés, lepkefotózás.
Hazafelé másik úton indultunk, én meg minden fát lefotóztam, hogy visszataláljunk.
Volt rókalyuk is, dinnyefa is, meg fára mászás is.
Képekben regélek.
háttérképnek
Indul a csapat




lepke


"Hűű, mekkora tisztás!"







Ártalmatlan ördög :)

A három farkas

"Le akarom szedni."

"Ezt a dinnyét megeszem."

"Nyamm."


ártatlanka a rókalyuk mellett

"Átérjük?"

házunk a fák szemszögéből


erdei (b)anya

Szili nem állt fel, mert fél, hogy leesik.

"Anya, te fel tudsz mászni?"

lentről

nem hazudtolja meg önmagát :)

gladiátor (szerinte)
Jó volt. Futkosni is (nem is lihegtem), velük lenni is, rókalyukat látni, az erdő csendjét két egész másodpercig élvezni, és rádöbbenteni a büdös kölykeit, hogy anya tud futni, vízszintes fára mászni, és nem retardált teljesen.
Merthogy a kis Szilikétől mindig jön, mikor magyaráz, hogy: "Érted, Anya?"
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...