2012. január 8., vasárnap

Madarak, Állatok, Emberek

Állok az ablaknál, eszegetem az előző napi rántott húsból összedobott gyors hamburgerem, és figyelem a madarakat. A cinkéket és verebeket, akik csapatokban járnak ide. Hiába no, sikeres az a házi készítésű, faggyúba kevert magkeverék.
De most fent ülnek a fán, és senki nem eszik.
Lesik az erdőt, minden kis fejecske oda fordul a fák felé.
Aggodalom és félelem lehet a levegőben.
Innen bentről nem érzem annyira, csak látom őket.
Lesik a sólymot, aki a jelek szerint ideszokott.
Írtam róla, hogy nekirepült az ablaknak, majd leült a redőny kihajtott keretén kicsit.
Továbbment, azóta nem láttuk.
Egészen két nappal ezelőttig, mikor Krisz az előkertnél állva látta, ahogy elragad egy kis cinkét, és berepül az erdőbe.
Irigyen hallgatom, azt mondom neki, nem hiszem el.
Tudod, hogy úgysem hiszem el, míg nem láttam.
De közben ott van bennem, hogy elhiszem ám.
Csak irigy voltam.
Most belegondolok, hogy ez az irigység, és a vágy, hogy én is lássak ilyet, mivel járna.
Egy kis aranyos cinke életébe kerülne.
Hiába tudom, hogy mindennapos dolog ez, hogy a sólyom vadász, és ennie kell, hogy a cinkéket is kell hogy ritkítsa valaki, de az empátia is erős.
Belegondolok, mit érez az a kis rettegő cinke, aki a legkisebb zajra is az ágak közé menekül, aki háromszor körbenéz minden egyes odébb repülés előtt.
Most ott ülnek a fán, nézik az erdőt, de elindul az első éheske.
Elkezd enni, a többi lassan követi.
De percenként felrebbennek, valami számomra láthatatlan és hallhatatlan ijesztő dolog miatt.
Vagy csak náluk is van hierarchia, és a főnököt követik mint a kacsák.
Náluk nincs egy felsőbb hatalom, ami azt mondja, téged Hápi leváltalak, mától Gazsi a főnök. Ők maguk választanak. Az embereknél is van ám ilyen, csak szeretjük elfeledni.
Van az, akiben bízunk, akitől tanácsot kérünk, akire hallgatunk.
Akit a többség választ. Aki nem is kéri ezt, de van benne valami, ami a többieket erre ösztönzi.
Nem kérne belőle, mert a bizalom, a többi ember bizalma egyben nagy felelősséggel is jár.
Ezt nem feltétlen tudja az akit csak úgy kineveznek, aki az iskoláinak és véres úton szerzett befolyásának köszönhetően lett "valaki". Nem biztos, hogy a felelősséget ismerni fogja. Nem biztos, hogy azt tudja majd mondani egy "kisebb" embernek, hogy most mondd meg te, most vezess te, mert ehhez jobban értesz. A "valakik" sokszor senkik. Az iskolák és a másokon való átgázolás még senkit nem tettek IGAZI főnökké. De az állatvilágból tényleg lehet tanulni, sokat. Ha ki mered nyitni nekik a tudatod, ha meg mered látni az ő érzéseiket, és nem csak a bosszantóan csipogó, termés-tolvaj, hús, és a többi jut eszedbe róluk, az sokat fog neked is tanítani.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...