2012. január 9., hétfő

Más szemén át

Mikor az emberhez betoppan valaki akár váratlanul akár előre megbeszélve, akkor gyakran elhangzik egy hasonló kis párbeszéd:
- Jaj, ne is nézz körbe, még nem végeztem a takarítással.
- Ó, ugyan már! Látnád mi van nálam!

Vagy vár valakit az ember és akkor takarít, rendet rak mint a veszett egér.
Még a szekrényeket is rendbe teszi, mintha a látogató a bugyik közé is belesne.

Folyamatos mentegetőzés, megfelelési kényszer, önmagunk és környezetünk más szemén át való nézése.
Így viszont nem lehet nyugodtan élni. Ha nem tetszik ami körbevesz, változtass rajta, ne mentegetőzz miatta. Annak, akinek szebb, jobb életet hiszel, mert látszólag rendezett, az lehet akár a legnagyobb káosz kapitánya is.
Sok mindenkinek van kirakat-élete, kirakat háza.
Takarítunk ha kell, ha nem, hátha betoppan valaki? Rejtegetjük a poros polcot? Eldugjuk a szennyestartót, teregetett ruhát, mert az vállalhatatlan?
Valljuk be, kívülről nézve ez egy marhaság, nem?
Az hogy emberek attól érzik jobban magukat, hogy láttak nálunk egy porszemet, ettől lesznek a saját szemükben többek, az sosem rólunk szól.

Hú, de bosszantotta egyszer egy "barátnőmet", hogy engem nem érdekel, mit gondolnak mások rólam. Azaz nem szólok rá úton-útfélen a gyerekemre, apró-cseprő dolgokért például (akkor még csak kettő volt).
Nem értette, hogy nem másoknak nevelek, nem másoknak élek.
Pedig sokszor engem is feleslegesen foglalkoztat, hogy ez vagy az mit gondolhat rólam, de a mentegetőzést már rég elhagytam a rumli miatt ami sokszor körbevesz.
Mert részben fontos az is mit gondolnak mások rólunk, mert segítő visszajelzéseket kaphatunk, de sokszor teljesen feleslegesen foglalkozunk ezzel.

13 megjegyzés :

  1. Milyen jó lenne, ha csak ennyin múlna, egy elhatározáson...
    Majdnem lett - és lehet, hogy lesz is majd - erről egy bejegyzés nálam is, mert anyósommal pont erről beszéltünk, hogy nekem milyen kemény megfelelési kényszerem van, és hogy ő ezt mennyire nem érti, mert ő nem ilyen. De a pillanat elszállt. A probléma maradt, így lehet, hogy majd egyszer előveszem boncolni én is :)

    VálaszTörlés
  2. Az elhatàrozàs elèg kène hogy legyen, de persze nem az. Igy ilyen tökèletlenek maradunk :))

    VálaszTörlés
  3. Arról nem írsz Heni ilyen szépen mikor akarjuk, de nagyon, azt a porszemmentes rendet mégsem jön össze? Mert már feladod? De van mikor kibukkansz a hullám felett és veszettül pakolsz, takarítasz, mert baromira utálsz a rágott almadarabon, a morzsán és a legón taposni este pizsamában?
    Én most úgy élem meg. Vannak napok mikor nem érdekel a dolog. Van viszont olyan nap mikor nehezen viselem a kupit. És érdekes, az nem is érdekel, ki mit mond, vagy gondol a ház tisztaságáról.:-)

    VálaszTörlés
  4. Azt is ismerem àm. Mikor csak vonszolom magam a hàzban, mindenbe belekezdek ès semmivel nem haladok. Mikor zavar a legkisebb porszem is, de kèptelen vagyok letörölni. Vagy mikor szívesen felrobbantanàm az egészet :)

    VálaszTörlés
  5. Hát, hidd el, hogy évek óta szenvedek vele, hogy megpróbáljam letenni, és csak magunknak megfelelni. És már már azt hiszem, hogy sikerül, aztán csak rajtakapom magam, hogy csak úgy csinálok, mintha nem érdekelne, de aztán heteken át azon gondolkozok, hogy most mit gondol rólam ez vagy az. Fura.

    VálaszTörlés
  6. pont tegnap beszélgettem a barátnőmmel, hogy vajon mások mit gondolnak rólam. erre ő visszakérdezett: kire gondolsz? mondom a boltban a lányokra meg ezekre meg azokra. és mondom a lányokra a blogokon ahova írok és azokra akik hozzám járnak. hiszen valahol itt is vállaljuk a megfelelőséget mintha nem lenne elég a való életben, de ez itt valahogy jobban esik, kellemesebb. én sajnos eléggé rendetlen vagyok, bár az idén már javuló tendenciát mutatok. de egyébként nem akarok senkinek megfelelni sőt nem dugdosom azt amit nem raktam el. végül is a lakás van értünk nem mi a lakásért.

    VálaszTörlés
  7. Kikocs, csak egy közhellyel tudok válaszolni: Nem tudunk kibújni a bőrünkből :) A kis ördög mindig ott fog motoszkálni.
    Anno mikor Szabolcs ment oviba, és SZili volt itthon baba, akkoriban hétfő délelőtt rendet tettem, és péntekig nagyjából megmaradt. Fáradtan jöttek haza, tévéztek, kicsit játszottak és nálunk amúgy korai fekvés van. Így aztán idő sem volt rumlizni.
    De most? hazajönnek az ovisok, Livi csak erre vár és kezdődik a diliház.
    Napközben pedig a nyomomban van, sokszor kell felvenni, lehetetlen tőle mozogni.
    Örülök ha az alapdolgok megvannak, pedig időm lehetne kicsit előrelépni is a házzal.

    Tegnap jött a doki anyámhoz. Kihívtam és egy óra múlvára datálta az érkezését.
    Mondom Anyunak, nem fogok tudni porszívózni. Erre ő, aki mindig nagytakarított orvos váráskor: - Leszarom. Csak jöjjön.
    Nagy rumli nem volt épp nekünk, de más szemén át nézve igen.
    Ez a sztori érett estére bejegyzéssé.

    VálaszTörlés
  8. Andi, tudod én mit gondolok rólad?
    Úgy érzem te egy élet által kicsit megtépázott, érzelemmel teli nő vagy.
    Aki nagyon mélyre temeti az érzéseit, mert fél. Pedig szerető emberek veszik körbe, de a falai túl magasak.
    Hozzáteszem, nem ismerlek, de így érzem a szavaidon át :)

    VálaszTörlés
  9. Nehéz ügy ez... Én azon merengtem el leginkább, hogy mit fognak majd a gyerekek felhánytorgatni... Mert eddig úgy gondoltam (és csináltam), hogy mivel négy eszeveszetten különböző gyereket kaptunk az Élettől, négy különböző módon kell (??? lehet?) szeretni őket, kit ezért dicsérni, kit azért (én hiszek a legapróbb eredmény értékelésében, mert a suli annyira elfelejt dicsérni, fejet simogatni - akár képletesen is). Mostanában viszont kezdek meginogni...Pl., úgy látom Klárán, hogy hiába magasztalom az égbe sziporkázó humorát, gyöngybetűit és mondjuk az atletikus képességeit; ő fájlalja, hogy Imó esetében többször jön elő a nőiesség dicsérete...
    Valahogy úgy kell máshogy szeretni és dicsérni őket, hogy közben azt egyformának érezze... Aaaaah!!!
    Na, abba is hagyom a filozofálgatást, itt a "szomszédban"!
    Köszi a témát!
    Szilvi

    VálaszTörlés
  10. Szitya, tényleg nehéz. Mert ők azt érzékelik, hogy a másik abban jobb, azt nem tudatosítja minden alkalommal, hogy ő pedig másban erősebb. Csak ő is jó akar lenni benne.
    Mindenben. A testvérek nagyon tudnak harcolni a szülő figyelméért, dicséretéért, egy szeletkével többért mint a másik.
    Szülőnek lenni? Nagyon hálás feladat, főleg sok gyereknél, hatalmas tapasztalatot és örömet adó feladat. Egyben a leghálátlanabb is. Mert megpróbálunk jók és jobbak lenni, és ami nem egyszerű: egyformán mégis másképp szeretni és dicsérni.

    Most törjem le a rajzban nem olyan tehetségest, aki viszont mozgáskoordinációban és sportban sokkal jobb, hogy valószínű sosem fog úgy rajzolni, mint a bátyja?

    Neked a lányokkal még nehezebb lehet, a lányok még érzékenyebbek talán erre. Vagy nem, csak nőként látom így. Talán a fiúk is érzékenyek erre, csak nem olyan közlékenyek.

    Itt van Kira és Livi nekem.
    11 év van köztük. Kira azt mondja: "Én miért nem vagyok ilyen szép?"
    Mondom pont ilyen szép vagy, hisz tök egyformák vagytok. Nézd meg a babaképeid és Livit, szinte meg sem lehet különböztetni titeket.

    Kiváncsi lennék Müller Péter gondolataira a témában, aki többször is leírta, hogy az anyja teljesen másképp szerette és kezelte a sok gyermekét.
    Vajon ők hogy élték ezt meg?

    VálaszTörlés
  11. Hát, hogy a lányok érzékenyebbek-e, azt ugye nem tudom, hiszen nekünk "csak" olyan jutott. Az elkerülhetetlen "összehasonlítás" evidensebb módon jelentkezik.
    Nekem egy hét évvel idősebb Bátyám van; és lehet, hogy mi vagyunk a kivétel, de sem részéről, sem részemről nem érkezett semmi olyan észrevétel, hogy a másik lett volna a kedvenc, a kivételezett... Szülői szinten nem, max. a nagyszülőknél, de ők meg "beosztották"... :-)
    Ráadásul, a gyerekek egy kicsit még olyanok, mint a kiskutyák. Nem nagyon használják még a hosszabb távú memóriájukat, éppen az aktuális "sérelmet" érzik csak, és ezért is képesek hihetetlen dolgokat felhánytorgatni (a szülőnek, vagy a tesónak).
    Abban bízom csak, hogy mindez ülepszik, és egy kis távolságtartó-képességgel már másként látják majd a nagy egészt...

    VálaszTörlés
  12. Ez a kiskutyás hasonlat jó :))
    És igaz.
    Az aktuális sérelem, amit úgy adnak elő, mintha mindig az lenne.
    Az gáz, hogy mikor mondjuk a nagy lányom (13) szemétkedik az öccsével (10), én mondom annak, hogy álljon ki magáért, és üssön vissza? Ne hagyja magát, mert nem mindig leszek ott megvédeni?

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...