2012. január 10., kedd

Tegnap óta

Folytatom kicsit a tegnapi témát.
A megfelelési kényszert.
Sokan szenvedünk tőle, annál is előfordul akit folytonos piszkálódással, a szűken adagolt dicséretekkel próbáltak jobb teljesítményre ösztönözni, és annál is akit gyerekként elismertek, támogattak.
Én például kaptam hideget-meleget is, évekig hallgattam, hogy szép, de sajnos eláll a füle, meg is műttettem 16 évesen. Az "ahová lép, ott szöges drót sem terem"-kedvességről nem is beszélve.
Ezektől és még pár apróságtól alakult ki szép lassan az, amit most próbálok leküzdeni.
Ez én vagyok
Van aki pedig a folytonos dicséret miatt érzi úgy, hogy még többnek kell lennie, még többet kell nyújtani, még okosabbnak kell lenni. Esetleg azért, mert ott van egy nagyobb tesó, aki még okosabb, akihez fel akar nőni, akit le akar hagyni.
Nincs erre sem fix recept.

Vannak szülői elvek, amit vagy betart az adott szülő, vagy nem működőnek tartva továbblép rajta, esetleg kicsit átformálja. Van aki úgy gondolja még gyermektelenként, hogy majd az én gyerekemnél megmutatom. Majd másképp lesz. Én majd dicsérni fogom, mindig, bármit csinál.
Dicsérem is mindegyiküket, de persze nem agyon, próbálok valami középutat eszközölni, a saját értékrendemnek megfelelően. Például nem dicsérném meg ha ügyesen és kreatívan szétvagdalna egy ruhadarabot, vagy a telefonzsinórt.

A saját értékrend felállítása nagyon fontos momentum. Mindenkinek megfelelni úgysem lehet, szétaprózná az embert. Én egész gyerekkoromban úgy éreztem, nem szeretnek.
Pedig szerettek. Csak én nem éreztem ebből túl sokat.
Hisz például olyan mondatok, hogy "az öcsédből még hat kéne, belőled egy is sok" sokszor elhangzott a nagymamám szájából. (Most már megértem őt, mindig a legkisebb gyerek volt a kedvence. Mikor az unokahúgom megszületett, akkor ő lett, és mivel nála ez a kör bezárult, ő is maradt.)
Érdekes, az öcsém például úgy érezte őt szeretik kevésbé mint engem. Mivel a "lányok okosabbak, a fiúk bénábbak, ügyetlenebbek" is sokszor hangzott el a család aktuális matriarchájától, főleg hogy engem a legnagyobbat rávegyenek egy feladat elvégzésére. Mi az öcsémmel már megbeszéltük, az hogy mostanra jó testvérek vagyunk, nem szakadtunk el egymástól, az csak rajtunk múlt.
Ez a példa azért is lényeges, mert a szeretethiány -mindegy hogy vélt vagy valós- erősíti a megfelelési kényszert, hisz én mindent megpróbáltam megtenni, hogy szeressenek, hogy elfogadjanak, és szerintem a testvérem is.

Ha ezt még mélyebben kezdem vizsgálni, akkor azt látom, ahová eljutottam eddig, és ahová tartok, ennek a gyerekkornak és megfelelési kényszer hatása alatt eltöltött éveknek is köszönhető.
Ez a kényszer vitt engem arra, hogy másoknak már nem akarok bizonyítani, mivel szerintem úgysem érdekli őket, -én vagyok a furabogár a családban- viszont magamnak igen. Erre is képes vagyok, arra is képes vagyok, mindent megpróbálok elkészíteni ami érdekel. Akkor is ha másé szebb, a bolti mások szerint jobb. De ami az enyém, az nekem az igazi.

Szóval azt mondom, ki kell hozni magunkból amit lehet, a hátrányokat előnnyé kovácsolni, megkeresni hogy az évekig is kitartó utóhatások merre vittek. Milyen elveket állítottunk fel, milyen lett az értékrendünk a szülői ház és gyerekkor hatásai miatt.

Mikor elköltöztem otthonról, volt pár dolog, amit másképp akartam csinálni.
Például délre ebéd legyen, mert otthon ritkán volt. Egy darabig ment is, majd elkezdtem kevésbé foglalkozni vele, nem görcsöltem ha nem jött valamiért össze. Arra is rájöttem lassan, hogy ha valamit csak azért csinálok hogy más legyek, az nem saját elv, nem saját értékrend, az csak egy ellenmunka.
Kialakult a saját beosztásom, ami sokszor változik, mint ahogy az életemet alkotó apróságok, feladatok is. Mióta gyerekeim is vannak azért figyelek a rendszerességre, de nem görcsösen. Ha egy-egy napon később van ebéd, az sem baj.
Arra kíváncsi vagyok, nekem mit fognak majd felróni, merthogy én sem vagyok tökéletes.
De ettől még maradok az aki, csinálom a dolgaim úgy, ahogy én jónak látom, mivel csak azért tudok majd kiállni -ha egyszer majd számon kérnek-, amiben maximálisan hiszek.

7 megjegyzés :

  1. abszolut ez volt nálunk is: a húgom a kedvenc, a szép, a csinos, a kedves, az okos (pedig egyforma méretű ruhát hordtunk, mindketten kitűnők voltunk végig az iskolákban...) Helyette mindig mindent megcsináltak, több zsebpénzt kapott, agyonajnározták. Utáltuk is egymást. Csak azért vagyunk ma nagyon-nagyon jóban, mert tettünk érte (a szüleimről inkább egy szót se) - ellenben ő a mai napig sok helyzetet nem tud egyedül megoldani, nem képes kilépni a szabályok közül és hasonlók. Szóval vmire csak jó volt ez a gyerekkor is - persze a világért nem művelnék ilyet a saját gyermekemmel..

    VálaszTörlés
  2. Tudtam én, hogy jó lesz ez a bejegyzés Tőled is. :) Végül is azt hiszem, tényleg az van, hogy folyton változunk.. mindig épp abból hozzuk ki a legjobbnak véltet, ami épp történik.

    VálaszTörlés
  3. A szüleid magyarul egy tehetetlent és egy túlélőt csináltak a két egyforma képességű emberkéből. Hm. És gondolom nem is látják. Tudod, hogy mikor valaki gyógyulni akar és szembenéz a gyerekkorával, akkor a következő lépés, hogy a fejére olvassa a szülőknek? De olyat még nem láttam, akinél ez sikeres lett volna. Csak filmben :)

    Dius, folytatom a Nikinek írt gondolatot. A túlélő építkezni tud a hátrányos dolgokból is. Amennyire én látom te is ilyen vagy, hisz próbálsz kitörni a béklyóidból :)

    VálaszTörlés
  4. Ahogy olvaslak Heni, az jutott csak eszembe, saját magamra lefordítva, miért nem voltam ilyen bölcs, nyugodt, megfontolt, tapasztalt 20 évesen, mint most? Akkor az elmúlt 18 év kicsit könnyebb lett volna.:-)
    Tudom, azt is meg kellett élni.

    VálaszTörlés
  5. A bölcsesség? tapasztalat, illetve amit azokból megtanulunk.
    Most bölcsebbek vagyunk mint 20 évesen, de vajon 20 év múlva milyennek fogjuk látni a mostani énünket? Gyanítom olyan kis hülyének, mint most a 20 évvel ezelőttit :) De mire megvénülünk végleg, extra bölcsek lehetünk, csak az már senkit nem fog érdekelni.
    Ilyen ez a sors és élet nevű rendező:
    Mások életéből azt mutatja meg, ami nekünk hiányzik, amit el akarunk érni. A bölcsességet pedig nem adja oda az elején.

    VálaszTörlés
  6. Igen, talán 20 év múlva még bölcsebbek leszünk, és a mostani életünk "kis hülye lesz", na de majd utána...
    És hogy mások életéből mit mutat nekünk a rendező? Nem is tudom, akkor én rosszul vagyok bekötve, nekem nem azt mutatja ami hiányzik, amit el akarok érni, hanem az ellenkezőjét!Ezen a fázison, túl vagyok,;- mi lenne ha nagyobb házunk lenne? Mi lenne ha nagyobb kert, mert a szomszédnak az van?
    Azért jó látni másokat, hogy vélekednek erről.:-)

    VálaszTörlés
  7. És az anyáink szemrebbenés nélkül állítják, hogy az ő anyáik (is) jobban szerették az öccsüket/húgukat... Ergo: mindenki egy áldozat áldozata. Én is. Eléggé rühellem.

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...