2012. március 8., csütörtök

Kettősség

Pont tegnap történt mindkét eset velem.

Ebédeltem, délután 5-kor, finom gomba pörköltet, kétféle gombából. Nagyon szeretem, de a tányér felénél szóltam rá magamra, ne lapátoljam, élvezzem is, mert finom. Persze, várt rám Kevin, hogy gépre írjam és kinyomtassam a meseíró pályázatra írt meséjét, és költsünk egy verset.
Gondolatban belázadtam, hogy a büdös kölyke, ráér neki 10 percet, ne nyaggasson, legalább az ételem hadd egyem meg nyugodtan. Pedig ott sem volt. Várt rám a másik szobában, közben tévézett, háromszor elhagyta a kéziratot, balhézott Szabolccsal, szóval megszokott Kevin volt.

Ez volt az egyik dolog.
A pörgés és a sok feladat miatt, elveszem magamtól azt a kis időt is, ami az apróságok kiélvezésére van. Mint egy tál étel, egy kávé vagy csésze tea, vagy egyszerűen kibámulni az ablakon az erdőre, odaképzelni az éjszaka élőlényeit, és lesni a nappaliakat, és közben igazán mély légzéssel megnyugodni, kicsit kisimulni. Az előző mondatból is látszik, a normális légzésre sem hagyok időt magamnak túl sűrűn, pedig jól tud esni :)

A másik eset pedig a szomszédban történt.
Nyugdíjas házaspár, idősebbek. A hölgy 60-as, a férfi 80 körül. A férfi beteg, egész napos elfoglaltság a nejének. Most télen nem voltak itthon, a gyerekeiknél töltötték a telet, én pedig a kazánjukra néztem rá néha. Tegnap átvittem a kulcsot, behívott, beszélgettünk pár szót. A férje már aludt.
Hát az a ház engem kiborított. Rend és tisztaság, olyan ami nálunk két percig tartana, nagy lámpák leoltva, kis villanyok égnek csak, és néma csend. Amibe csak a tévé zajong bele, de gyorsan le lett némítva. Megkérdeztem:
- Téged nem őrjít meg ez a rohadt nagy csend? Ez a nyugalom és kihaltság?
Mégiscsak három gyerek, három-négy unoka, dédunokák vannak, akik három hónapig most a mindennapjai voltak.
- De. Már sírtam, és még fogok is.
Szóval beszélgettünk még, és úgy köszöntem el, hogy muszáj mennem, mert szétszedik a házat meg egymást, és akkor, ott, ennek én örültem. Ő is mondta, hogy az a jó.
Viccesen kérdeztem, átadjak-e egy-két gyereket, de úgysem adnék :)
Beszélgettünk még pár mondatot, szóltam, hogy hajnaltájt biztos őzek járnak szemben, mert kutyák vonyítanak sokáig. Majd hazajöttem a diliházba, ahol az öt gyerek az egyik szobában nyugisan tévézett, az apjuk pedig vasalta a ruháját másikban. Kivételesen tényleg nyugi volt, maga a csoda.

Jó ez így.
Jó ez a pörgés, bár kell magamra időt szánni, de nem sajnálom már olyan aktívan magam.
Viszont a szomszéd hölgy szigorú morcosságát is másképp kezelem már.

6 megjegyzés :

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...