2012. május 12., szombat

Babaszülinap, és a vásárban

 A vásár

Kikocs vásározni hívott. Nagycsaládos vásárt szervez rendszeresen, és a mostanin ott lehettem. Eddig is kértek szappant amit elküldtem, de most végre személyesen is ott tudtam lenni, ami nagy élmény volt. Találkozni egy kedves, de ismeretlen-ismerőssel, találkozni csak mailből "ismert" emberekkel, személyesen beszélgetni, és úgy általában: valami újat csinálni, kikapcsolódni.

Persze nem volt sima és egyszerű az odajutás, de azért annyira szörnyű sem :)
A ritkább buszjáratok miatt 4.20-kor ment a buszunk, így elég hamar Vácon voltunk. Született egy ötletem, menjünk be Pestre, kicsit ballagjunk a körúton. Előtte fotóztam aszfaltból kinövő nyárfákat, kis zsályaligetet, és a Napot. A fákat ábrázoló fotó címe:

                                                                Csakazértis

 és a Nap


Elindultunk a vonathoz, és addigra meggondoltam magam, nem is volt kedvem Pestre menni kora reggel. De a vonat ajtó nem nyílt Dunakeszin, így mégis Pest lett belőle, csak épp Újpest.

Most Boborjános hangon folytatom:
- Tudtátok-e, hogy Pesten nagyobbak a repülők? Biztos több eső esik.
És olyan sárga vonatot is láttam, amin a városi emberek közlekednek. Fura egy járgány. És a városi emberek nem köszönnek egymásnak! Pedig itt a faluban mi mindig köszönünk! Így tanultuk. De ott a városban csak mennek, sietnek, nem köszönnek. Fura dolog.
De a repülők szépek voltak. És csokit is kaptam. És én vehettem meg, egyedül! Balaton szeletet!

Megérkeztünk a vásár helyszínére, de mint kiderült, a Google térképem pont olyan dezinformatőr, mint a helyinek kinéző pasi. Pont háromszor annyi utat tettünk meg, mint kellett volna. Vártunk, közben reggeliztem, majd videóztam a morzsatakarító hangyákat.
A videó címe:
                                                                Mozgó morzsák 

video


Kellemes élményekkel lettem gazdagabb, az utazás során is, és a vásárban is.

A 2 éves Baba

A héten tartottuk Lívi baba szülinapját. Megérkezett a szuper babakocsija, egy igazi nádból fonott darab. Mégsem műanyag :)
 A tortája eperből készült, a tetejére pedig zselatint formáztam, beletördelt étcsokival.
"Fújd már hugi, hadd együnk."
Apa épp aludt, fel kellett kelteni, így kicsit várni kellett rá, de így volt izgalmas. Aznap ugyanis Vajákos asszonnyal voltunk gyógynövényezni, ami elég fárasztó. No nem a hegymászás, vagy a két marék növény összegyűjtése, hanem az energia ami belőle (Vaják) árad. A neve azért ez, mert ő kérte. Illetve azt, hogy ne a keresztnevén hívjuk, hanem bármi másnak. Banya, Vaják, akármi, ami tetszik. Egyelőre így nevezem, majd adok neki nevet :) Én kértem egyébként, hadd menjek ha lehet, szeretnék tanulni.
Na szóval, az ő rengeteg energiája nekem kezelhetetlen, rettentő fárasztó.
 Onnan hazaérkezve Krisz lepihent, én pedig tortáztam. Jó kis hétköznapi szülinap volt, jól sikerült tortával. A nagylány 2 éves lett, és ennek örömére saját magát Babának kezdte hívni.
Baba és a konyhai krumpli-építőkocka
fára néző Baba

Boldog Szülinapot BABA!

6 megjegyzés :

  1. Boldog Szülinapot, BABA!:-) Úgy megpuszilgatnám a puha kiskezét!:-)
    Nagyon jó napod lehetett. És mikor oda értél a vásárba? Úgy olvasnám a kellemes napodat!:-)

    VálaszTörlés
  2. Boldog születésnapot a kis szöszinek!
    Mesélnél a vásározásról? Az előző bejegyzéseidre is rímel a nagycsaládos, egyéni kezdeményezésű szervezés! :) Lehet, hogy ez apróságnak tűnhet a globális környezetszennyezéssel szemben, de ilyen "apróságokon" múlik a jövő. A közösségen, a kézműves árukon (akár még cserélni is lehet), helyben készült-termelt cikkeken, amit nem kell több ezer km-ről szállítani, stb. A sok kicsi (tudatosság, takarékosság, odafigyelés) sokra megy! Hiszek ebben.
    Brigi

    VálaszTörlés
  3. Köszönjük.

    9-re kellett ott lenni, fél 8-ra voltunk ott. Ültünk az utcán a ház előtt, kutyákat és hangyákat néztünk, plusz beszélgettünk.
    Estére halálosan elfáradtam, és képzeljétek: a gyerekeim is kifejezésre juttatták, hogy sok volt nekik. Szegény Szili egy esti hisztis sírás rohammal fejezte ki, Lívia estére túlpörgött és színészkedett-rohangált Szabolccsal. A nagyok már nem ilyen érzékenyek.

    A vásár a helyi NOE szervezése, ezzel foglalkozik Kikocs. Felkutatják a termelőket, akik jó árut kínálnak és olcsóbban is adják, mint mondjuk a boltban vagy piacon.
    Amit én tegnap láttam: tojás, csirke, kakas, füstölt áru, házi tészta.
    Sajnos az utcára nem jutottam ki, mert akkor a zöldség-gyümölcsöst is láthattam volna. A füstölt árushoz is a végén jutottam el, mert addig a szappanos asztalunkhoz is folyamatosan jött valaki.

    És még jó hogy elhívtam a férjem, mert kellett a segítsége. Főleg, hogy van amihez jobban ért mint én: a gyógynövények és módszerek. És szeret beszélni, nekem pedig kihívásokat okoz, mert sajnos még mindig nem hiszek benne, hogy érdekes lehetek :(
    De annyi kedves emberrel találkoztam tegnap!

    VálaszTörlés
  4. Jók az ilyen vásárok, ha nem is olcsóbb, de sokkal szebb portékát lehet kapni, mint a kereskedőknél. CSabán a piacon van egy közösségi bolt, ahova a termelők hordják össze a termékeiket, és adják el közösen. Én is szívesebben vásárolok náluk. A legapróbbnak pedig boldog szülinapot - anyának ha lesz szabadideje biztosan varr egy csodacsinos babát is ahhoz a kocsihoz....

    VálaszTörlés
  5. Isten éltesse Lívi babát. :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönjük szépen! Itt tényleg jó áron is voltak az élelmiszerek. Nem terveztem babavarrást, de most hogy írtad, már mintákat látok magam előtt :)

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...