2012. június 24., vasárnap

Dömsöd

Sok-sok évig jártunk oda nyaranta. Egy kölcsönházban, erdő mellett, pár száz méter sétára a Dunától. A ház szép volt, több szobával a kertben kis medencével, de semmi közmű nem volt. Esténként gyertya és gázlámpa világított, és a fürdés is az udvari, magasra szerelt, vizet melegítő hordó alatt volt, de nekünk ott semmi nem hiányzott.

A fürdőzést értelemszerűen a Dunán oldottuk meg, én még úszni nem tudtam, de rávenni senki nem tudott volna, hogy megpróbáljam. Van valami ösztönös félelem bennem a víztől, bár úszni már tudok, és szeretek is, de nem vagyok delfin típus.

Mint ahogy a bogarak, repülő rovarok iránti félelem leküzdésében sem motivált semmiféle medencés fürdés. Mert pumpálós kút volt, mindenkinek kellett (volna) kicsit pumpálni, hogy víz kerüljön a medencébe. De az ott dongó darázshadak távol tartottak ettől az élménytől. Hiába fenyegettek, hogy akkor nem fürödhetek, végül úgyis fürödhettem, de a kút közelébe nem mentem :) És a medence a második-harmadik napra mindig otthont adott a kis békáknak.

Mert őszintén szólva, kinek is hiányzott a medence a kertes házban, Duna közelében? Volt (ha jól emlékszem) ping-pong asztal, és egy nagy hintaágy is, plusz rengeteget kártyáztunk, ország-városoztunk.

8 éves lehettem, mikor a később megszülető unokahúgom apja rávett, tanuljam meg a fővárosokat. Minden országét bevágtam, később hobbim lett, még ma is sokra emlékszem belőle. De ettől persze nem lettem földrajz tudós :)

Egyébként pont a napokban jutott eszembe, nézve a medencénk lábmosó lavórjánál iszogató darazsakat, hogy ennyi elég is lett volna gyerekkoromban, hogy a medence közelébe se menjek. Ma pedig én gondoskodom róla, mindig legyen innivalójuk ott, ahová odaszoktak.

Visszatérve, Dömsöd szuper volt. Jártunk egy lovarda presszóba, ahol lovagoltunk is, és sokat tekéztünk. Néha a városban is voltunk, főképp bevásárolni, piacozni, egyszer-kétszer moziban. A gyalogút mentén volt egy ligetecske, ahol volt több eperfa, piros és fehér gyümölcsű is. Ott is sokat ettünk.

A felnőttek néha próbálkoztak állatokkal is, hogy valami újdonságot vigyenek az amúgy sem unalmas nyarakba. Vettek egyszer csirkét, amit anyunak kellett (volna) levágni. De nem akaródzott, hiába származik anyai ágon a dorozsmai tanyavilágból, mégsem tartozott bele a repertoárjába. Így esett meg a fej nélkül szaladó csirke esete.
És a kiskacsák, akik akkorára nem nőttek ám meg két hét alatt, hogy megegyük őket. Bár lehet, hogy akkor épp Húsvét volt, és emiatt kaptuk őket. Később elkerültek nem lakótelepen élő ismerősökhöz :)

Nagyon nagy élmény volt a rendszeres szalonnasütés, de a szemétégetés is. Ma már tudom, nem szabad ilyet, de a chemotoxos dobozok durranását is szerettük.

Írtam, hogy erdő mellett volt. Ez inkább egy kis erdőcske volt, de mégis: egyszer, mikor azt hallottam a rádióban, hogy egy ausztriai állatkertből megszökött egy párduc, vagy mi, akkor féltem az erdőben. Hátha pont ott van. Hisz Ausztria sincs messze...
Hiába, félős gyerek voltam.

De azt hiszem ezek a nyaralások voltak a legjobbak.

ez a kép maradt fent, pont rólam talán 12 lehettem



Ezek pedig nem ide illenek, de most találtam: én régen, és a lányom ma. A kezébe adtam, és végre elhitte, rám hasonlít.

6 megjegyzés :

  1. Pont azon gondolkodtam, hogy egy kisgyereknek milyen kevés kell a boldogsághoz...jó volt olvasni, a te beszámolódat is :-)

    VálaszTörlés
  2. Azt hiszem ha egyszerűen egy strandra vagy vízpartra el tudok menni a gyerekekkel, már nagyon boldogak lesznek :)) Szerintem kifejezetten élveznének egy sátorozós-tévémentes nyaralást.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon hasonlítotok Kirával egymásra!:-) És nagyon csini voltál 13 évesen.;-)

    VálaszTörlés
  4. Tényleg hasonlít. Szép nagylányod van.

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...