2012. augusztus 6., hétfő

Élet a diliházban - Ne őrülj meg!

Utazás gyerekekkel:
Ne őrülj meg, vegyél mindent poénra, nevess sokat.
Vigyél ételt, személyenként 4-5 szendvicset, mert gyakorlatilag ahogy kilépnek a kapun éhesek, szomjasak lesznek, pisilni kell, stb.

Az ütemes haladás elérésére mindig állíts nekik megfelelő táv-követelményt a következő evés-ivás előtt. Te ne egyél, mert úgyis lesz elég kibelezett szendvics-maradék. Majd azt eszed, hisz maradék feldolgozó kutyát nem vittél magaddal.

A különböző állomásokat hagy nekik alaposan felfedezni, akkor elfáradnak mire fel kell szállni, és talán nyugodtan viselkednek a vonaton.
Talán.

Vonaton:
Nem nyugodtak. Izgatottak, ritka élményben van részük.
Neked is.
Helyezkedjetek el, egyenek, igyanak, vécézzenek.
Asszisztáld végig a hat-hét átrendeződést, válaszolj a vonatos sablon kérdésekre, majd dőlj hátra, és mobillal/fényképezővel a kezedben lesd a fotóanyag helyzeteket.

Ha valamelyik ki akarja próbálni, milyen az, ha menetirány ellenében végigfut a vonaton, ne engedd, mert a többi is jól akar majd szórakozni. Te pedig nem akarsz ennyi gyereket a vonat különböző részeiből összeszedni.
 
Ha félig kilógnak az ablakon, figyelj rá, a derék és mellkasvonal közt helyezkedjen el az ablak.
Akkor nem esnek ki. Ha valaki sopánkodik finoman állítsd le. Majd otthon kamillázod az ellenszéltől begyulladt szemeket.
 


A gyerekekre felesleges rászólni, három fölött már csorda. Már nincs szavad, egymást követik, utánozzák. Megpróbálhatod kiemelni a "főnököt", majd lesz másik. A rangidős szépen ki fog emelkedni a magára maradt csordából.

Hiába csorda, egyéni igények viszont vannak, amiket csordaszellemben kell teljesíteni, tehát mindegyik tagra vonatkoztatva. Ha egy éhes, mind az lesz. Ha egy kérdez, egyszerre 4-5 kérdésre kell válaszolnod, mert nem várják meg egymást. Pisilni is csak egyszerre akarnak, a pelenkás is akkorra jelez teli pelenkát.


Örülsz ha véletlen légkondis, tiszta vonatra kerültök? Gondolod most majd pihensz egyet és levegőt is kapsz?
Itt lesznek a legdilisebbek.
A hideg aktivizálja őket, és megint éhesek.
A szép és tiszta vécét mind egyszerre akarja kipróbálni, ráadásul végre te is elmennél oda, ahová a koszos vonaton csak a férfiak és a bagósok járnak.
A gyerekeknek persze nem engedted bezárni az ajtót, így a szabad jelzésre jön a többi utas, és nem értik, miért őrzöd a vécéajtót.
4 éves gyerekduma arra, minek megint vécére menni, hisz 5 perce volt:
- Még maradt bennem egy kis pisi, és a kezem is újra koszos lett.
De addigra már beült az a gyerek, aki fél órát elücsörög egy-egy kakilás címén.
Mindenki megszívta.

Az egész lényege, hogy hiába beszélsz, nem lesz igazad, nem teszik azt amit akarsz, és gondold végig:
Minek is akartad, hogy szépen ülve utazzanak, ne veszekedjenek? Olyan unalmas lett volna! Mennyivel izgalmasabb és eseménydúsabb volt így, nemde?
Szájtépés mentesen, mintha nem törődnél a gyerekeiddel.
Nem baj, most sem kapott kedvet a sok gyerekhez senki a mi családunk láttán.



Takarítás gyerekekkel:
Alap elvárás a másik emberrel szemben - gyerekkel szemben is - , hogy minden helyzetben olyan állapotokat hagyjon maga után, amit talált az adott helyen. Azaz pakoljon el maga után, és ha már képes rá, akkor takarítson el maga után.

Hmmm.
Igények vannak, mi?
Inkább még most adj le belőle, amíg még van színes (nem fehér) hajszálad.
Mert nem fognak.
Csak néha, azt kell beosztanod az év(tized) többi napjára.

Lehetnek jó eszközeid:
- édesség, fagyi, vacsora akkor, ha kész a rend
- bármi megvonása, ha nincs kész
- csalódottságod kifejezése ha nincs meg
- dicséret  ha megvan
- a jó és rendes gyerek piedesztálra emelése, összehasonlítás (nem jó)
- és a többi egyéni változó
De ők mindig találnak kibúvókat.
Egyrészt sosem ők pakoltak szét.
És mindig elfáradnak ha rendet kell rakni, lézengenek egy játékkal, szennyessel a kezükben, óvatosan elszöknek a ház/udvar eldugott sarkába, beülnek egy-két órára a vécébe. Esetleg egyik-másik főnökféle próbálja átvenni a lestrapált anyutól az irányítást, és üvöltözve a többiekkel nem dolgozik.

Lényeg, hogy előbb utóbb megunod a könyörgést, kérést, parancsolást, veszekedést, és megcsinálod te.
Ők pedig győztek. Győznek egyszer, kétszer, sokszor, és csak néha, nagyon nagyon néha meglepnek egy igazi, önálló takarítással, szép rendes házzal, hogy abból tudjon a szerető anyai szíved táplálkozni az elkövetkező 6-8 évben.

13 megjegyzés :

  1. :)
    A legértelmetlenebb házimunka a szemükben a rendrakás. Általában képtelenek is rá. Nálunk még a nagyok sem értik h mire jó. Pedig amikor nem találnak valamit, mindig elmondom h ez azért van... Szerintem nem hiszik el.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyankor jön a "De én ide raktam", "én rendbe tettem" szövegek :)

      Törlés
  2. Hol járatok???:-)

    Ja, a rend rakás??? Azt meg minek, újra szét lesz pakolva, és anya úgyis megcsinálja, meg amúgy minden átlátható...stb. És a legfőbb miért én? Miért nem a másik?????:-(

    VálaszTörlés
  3. Erikáéknál (Mint a forgószél blog)
    :DD

    VálaszTörlés
  4. Juj, de irigy vagyok!:-D Biztos nagyon jó volt!!!!!:-)

    VálaszTörlés
  5. :))))))) Irigylem a türelmedet :))) Jó volt olvasni, megmosolyogtattál :)

    VálaszTörlés
  6. Hát igen- így pörögnek az események, én pedig minden hasonló alkalommal megígérem magamnak, hogy legközelebb sokkal jobb fej anyjuk leszek:)Van úgy,hogy már-már sikerül is:)

    VálaszTörlés
  7. Patrícia, eljön az a pillanat, mikor már én érzem hülyén magam a sok utasítás és rászólás miatt, és megadom magam :)

    Júlia, próbálok poénkodni mindenen, hátha jófej anyu leszek, és pont emiatt letojni a külvilágot, akinek a szemében ki tudja milyen vagyok? Mert azt vettem észre, sokan a külső véleményezés miatt szólnak rá a gyerekre és csinálnak stresszgombócot belőlük.
    Én nem :))

    VálaszTörlés
  8. "Sosem ők pakolnak szét!" :DD
    Köszi, jót nevettem! :)

    Az utazás nálunk kicsit megszokottabb már, de a múltkor a legnagyobbam felmászott a csomagtartóra és amikor jött a kalauz, átadtam a jegyeket...nézi, "ez eggyel több jegy"
    Szememmel felfelé sandítok, hátha van humora...Nem volt:
    "Ezt komolyan gondolta???"
    Nem mondom, hogy egyáltalán nem veszélyes, de ki ne akarta volna kipróbálni, hogy milyen a vonaton a csomagtartó polcokon utazni? :)

    VálaszTörlés
  9. Ez jó. Legközelebb felpakolom őket oda. Szerintem élvezni fogják :))

    VálaszTörlés
  10. Egészen biztos! :)
    De számíts rá, hogy az első alkalom után mindig lesz olyan, akinek eszébe jut majd! :))

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...