2012. augusztus 15., szerda

Kreakölykök



Kevin mindent kitalál, és mindent megcsinál amit kitalált.

Csinált már kartondobozból házikót, spongyabob nadrágot, robotfejet, most pedig hátizsákot.
Azaz lyukakat fúrt a dobozra, és a hátára véve mászkál benne.
11 éves, szerintem semmivel nem idősebb a koránál, ő nem egy koravén gyerek :)
Tegnap csinálta, és mikor ment ki a konyhából, az épp alágyújtott lábos vízről leverte a fakanalat.
Én szagolgattam, mi a bűz tárgya, s látom: ég a fakanál. Semmi ijedtség, kidobtam az udvarra, majd szóltam a kisfiamnak, jöjjön már be:
- Leverted a fakanalat, és meggyulladt.
- Nem én voltam.
- Akkor hogy esett pont a tűzbe?
- Mert a Kira megütötte a táskám (dobozom).

Értitek? Nem ő volt. Semmi nem ő volt, soha. Mindig más a hibás, de mondjuk ebben nem egyedi.
De ha hibázik, szeretettel okolja a kisebbeket, és kizárja őket mindenből.
Berendezte az egyik udvari épületet bunkernek. De senki nem mehetett be, egyik kisebb sem. Persze nyafogtak miatta, hisz Kevin odahordott minden érdekes játékot, és különben is az kell, amit nem lehet.
Kevin pedig nyafogott, hogy sosem hagyják békén, és sosem játszik vele senki, és olyan unalmas, és mindig ott vannak ahol ő, és olyan unalmas, és mindent lerombolnak, mindent elhordanak, a kicsik hordják oda a szennyes edényeket (amit ő vitt ki kajával), a kicsik vitték oda a táskákat, amik bentre valóak, és a futószőnyegeket sem ő rakta ki, és már nekem is rohadt unalmas :))
Ti nem unnátok?
Nem éreznétek marha hosszúnak ezt a következő három hetet?

Most épít, régi szókártyákból tornyot.
Tegnap egész nap oda kellett rohangálnom, felvenni videóra ahogy ledönti. Persze ha a farokcsóváló kutya döntötte le, vagy valamelyik kicsi, az baj volt.
Akkor lehetett durcáskodni, "engem senki nem ért meg" fejjel mászkálni.
Hallása, figyelme erősen szelektív, ha elmondom neki lassan érthetően, hogy vidd ki a fürdőszobai szemetet, és tegyél bele zacskót is, akkor a fele tuti kimarad. Vagy ma:
- Öntsd a felmosó vizet a vécébe, és ereszd le a kádból a fürdővizet.
Később:
- Leengedted a vizet?
- Nem, mert nem mondtad.
Ez akkor is így van, ha a szemébe nézve mondom.
Talán ha visszamondatnám vele. De hamarabb megcsinálom, és már néha rohadtul unom ezt a fajta papagájkodást.






Szabolcs pedig mindent kitalál, hogy a bátyját bosszantsa. Bár leginkább játszani szeretne, de egészen belendül a bosszantásba, mikor látja, hogy Kevin épp hergelhető állapotban van :)

Tegnap rájött a középső fiam valamire. Hogy a bőrdzsekije mennyire fog tetszeni Csengének, és milyen menő lesz ő, Szabolcs is. Már csak egy jó kis sálat kell venni neki, és ő lesz a suli menője. Ezt ő mondta. Kérdezgeti, mivel lehet lenyűgözni a csajokat, bár őt épp csak egy érdekli. Mondom jó szöveggel, tiszta, rendes ruhával (nem kifordított pólóval), mosott fogsorral, tiszta kézzel, satöbbi.

Bele szoktam gondolni, mi lesz ebből a gyerekből a suliban? Tanárok réme, vagy csajok álma? Bár idegen felnőtteknek (óvónéni) szófogadó, jól működő gyerek.

De mindenképp lehetne már szeptember, utána pedig november, hogy Lívia is menjen az oviba.
Most nappali pelenkamentesség van, 50%-os sikerrel. Azaz pelenka nem fogy, ha szólok akkor vécébe folyik a dolog, de ha elfelejtem, akkor szőnyegsikálás.


Most érkező hír:
Kevin épp a labdapályát próbálja tökéletesíteni:
Lécek a deszkához támasztva, ezen legurul a labda, ami becsukja az egérfogót, ami felugrik, felborítja a sörösdobozt, aminek tetejéről egy körte beesik egy tálba.
Az a nyeremény.
Ha leborul idő előtt, akkor csapkod, ha a húga mellette tök mással játszik, beszél levegőt vesz, akkor visít:
- Baba, tűnj el!!!


De Kevin amúgy egy szelíd és kedves gyerek...
És úgy látom a mai nap ennek a tökéletesítéséről szól, mert az egérfogós dolog nem jött be.

És lett egy oroszlánfejű törpenyulunk is.
Már egy hete itt van.

4 megjegyzés :

  1. Csak kitartást tudok kívánni. Nálunk most fordítva van, nyugodtak, és jól eljátszanak együtt. Én pedig élvezem.

    VálaszTörlés
  2. Nálunk is ha mondok valamit nekik, az biztos hogy a másik volt, estére már nekem is zsibog a fejem ettől. No, és az a felmosóvízes dolog nálunk is így van, és belenéz a szemembe és mondja, hogy nem is mondtam. Na én ezt nem unom, hanem ideges leszek tőle.:-(

    VálaszTörlés
  3. nahát, minden gyerek indigóva készül?????

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...