2012. augusztus 29., szerda

Zenékkel utazva

A zenehallgatás magánügy. Koncerten pedig közügy. Pedig mindenkinek mást jelentenek a zenék, független attól, miről szólnak. A lelkünket halljuk bennük.
Biztos láttatok már olyat, hogy valaki lassan hajladozik a gyors zenére, énekli amit hall, pedig nem is tud jól énekelni. De ő mást hall, ő azt hallja amit neki jelent az egész.
Nekem pl. Ákos Érintője a világmindenséget jelenti, valakinek egy szeretkezést ír le.

Mentem ma a busszal, és figyeltem a tájat. Közben üvöltött a fülembe a zene.
Figyeltem a lehullott szirmú napraforgókat, és arra gondoltam, mekkora csoda a természet. Mindent eltakarít maga után. A lehullott szirmok elenyésznek, trágyává válnak, elhordják a hangyák, egyebek. Nincs maradandó szemét, minden résznek megvan a maga takarítószemélyzete.
És nincs kényszer-életben tartás sem. Ami meghalt, azt elhordják, felemészti valami más.
A természet tényleg megszabadul a szemetétől, csak az ember tartogat mindent.
Csak az ember tart fontosnak olyasmit, amiből utána elemészthetetlen visszamaradó anyag lesz.

Miközben ezt hallgattam tudtam, milyen könnyedén megnyomnám a gázt, ha én vezetnék.

Persze nem a buszt, és vissza is lassítanék, de akkor is bennem lenne az érzés, hogy nyomni kellene azt a pedált. Vannak ilyen zenék, kinek melyik. Nekem a rock (főleg amikben erős a basszus), ilyen.
Ha zenész lettem volna, ha tettem volna egyetlen lépést is efelé, akkor biztos dobon vagy basszusgitáron játszanék. Mivel ez a kettő követi egymást, és még tetszik is.

Ha pedig kiválaszthatnám hol éljek, akkor az indiánok közé mennék. Ez az első a listámon: Peru, Chile, Uruguay. Skócia, Írország, Izland és Norvégia ezután jön. Ja, és Új-Zéland is.

Ez a zene pedig oda vitt.

Chilébe, Peruba, az Andokba. A hegyek közt mentem, egy poros, zörgős kis lélekvesztő-buszon, körülöttem helyi lakosok, színes, vidám ruhákban. A zene megnyugtatott, bár nem volt miért, mégis kisimította az idegeim.
És mikor Csőváron a buszom erőlködve kapaszkodott fel a kisebb dombon, behunytam a szemem és olyan volt, mintha tényleg valami magas hegyen menne szenvedve egy épp a széthullás határán lévő jármű.
Amíg ide el nem jutok, nem halhatok meg. Majd egyszer, ha elmúltam 200 éves, és már kirepülnek a gyerekeim, akkor elmegyek az Andokba. megnézem Perut, a Tűzföldet, a Nap és Holdpiramist, a Nasca fennsíkot, és az egészet.

Utána még jött egy Metallica szám, aminek kapcsán a szövegeken gondolkodtam el. A Metallica különösen jó és értelmes szövegeket ír. A legtöbb zenéjüknek van mondandója.

Anno, mikor autodidakta angol tanulásom kezdtem, főképp dalszövegeket fordítottam gyakorlásképp. És érdekelt is, miről szólnak. Amely szöveghez hozzájutottam (rock újságok csere-bere rovatai,  Bravo újság, stb.), azt lefordítottam. Azt azért el kell mondanom, sok-sok diszkóféle zene fordítását feladtam. Mert annyira a semmiről szólnak, hogy már akkor sem voltam hajlandó baromságokkal terhelni magam.

Szóval voltam ma a természet és mindenség mélyén, nyomtam padlógázt, voltam az Andokban, és hallgattam egy beszélgetést egy esküvő előtt álló lánnyal.
De csak busszal mentem Vácra.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...