2012. szeptember 14., péntek

Szabolcs 7 éves

Szabolcs hetedik szülinapját ünnepeltük pár napja. Valójában tegnapra esett, de mivel minden egyben volt egy nappal előbb, megültük akkor. A legszebb az volt, hogy ő vasárnapra számított, mert akkor lesz itthon Apa is. De mivel az ajándék megvolt, Apa itt volt, már csak a torta kellett. Elkészítettem, és vártuk haza a suliból az ünnepeltet.
Kira kirándult aznap, így még őt is meg kellett várni, de mivel Szabolcs mit sem sejtett, nem kellett küzdenem vele, nem sürgetett, nem kérdezgetett.
Már csak a tortát látta meg, mikor gyújtottam a gyertyákat.





turbó rollert kapott

csokis szájú Baba
Baba és a biológia óra: eteti és nézi az evő kutyát

roller próba
Az ajándéknak nagyon örült, erre vágyott.
A torta majdnem nem lett jó, mert okoska voltam, és kihagytam a lisztet a piskótából. De pár perc sütés után villám tempóban kivettem a sütőből és pótoltam. Még nem kezdett sülni, sikerült a hadművelet.
A teteje is krémmel lett lekenve, a csokibevonat pedig zsírozott papírra lett öntve és utólag rátéve a krémes tetejű tortára. A tejszínhab is egy csoda volt, mert rendes tejszínből készült (nem növényi), habfix és egyéb gagyi adalékok nélkül, és még ma, 3 naposan is kemény.

6 megjegyzés :

  1. Boldog szülinapot a nagyfiúnak! :)

    VálaszTörlés
  2. Boldog szülinapot Szabolcsnak!:-) A tortája gyönyörű lett, és a csokis arcú babát úgy megölelném! (lehet ő nem szeretné annyira..:-D)

    VálaszTörlés
  3. Isten éltesse! Minden szépet és jót, amit egy hétéves elképzelhet! :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük szépen, az Ő nevében is :)

    Anikó, szerintem hagyná.

    VálaszTörlés
  5. Kicsit megkésve, de isten éltesse Szabolcsot!

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...