2012. november 24., szombat

Párbeszédek

Korán keltem, fáradt voltam kora délután, de sehogy nem jött össze pár perc pihenő, ülve.
4 óra körül felsóhajtottam:
- Én ma már nem ülök le, azt hiszem.
Kira:
- Nem baj, akkor majd lefekszel.

Este. Köszi drágám.



Tegnap Krisz meséli:
- Azt álmodtam, hogy elkések. Felkeltem, és még csak egy órája aludtam.
- Oké, de alhattál tovább, nem?
- De tudod milyen rossz elkésni? Te honnan késel el? A konyhából?

Ez is kedves volt. De hisz régen, 3 évesen már Kira megmondta, hogy az én munkahelyem bizony a konyhában van.


Szili esti mese után oldalog a szobám felé.
- Nem alszol nálam! - mondom.
- De senki nem alhat egyedül.
- De igen. Én.
- Jó anya, de nem lehetsz magányos. - és óriási bociszemekkel néz.
Persze ott aludt velem.
Mert csak egy percre jön át, de az tökéletes legyen.
Bármilyen tökéletlenség miatt az egy perc ismétlődik, fél órákra tolódik, nekem pedig nincs kedvem küzdeni.


Babakép:


erdőkép:


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...