2012. november 29., csütörtök

Szoba-tudós



Szoba-tudósnak nevezzük azt, aki megtanul bizonyos szavakat, szövegeket, ezekből levizsgázik, diplomát szerez, majd megél belőle.
Sok-sok tanító és tanár is ilyen. A tárgyat, amit tanít alkalmazni nem tudja, gyakorlata nincs, csak elméleti képzése. A tárgy nem érdekli különösebben, ha kérdést teszel fel neki, akkor valamivel elhessegeti, mond valami bődületes ostobaságot, és ennyi. Eszébe nem jut utánanézni, kutatni, választ keresni.
A mai oktatás szoba-tudósokat, papírral rendelkező tudatlanokat képez, termel. Mindig hozzáteszem: tisztelet a kivételnek. De a tanulók fejét teletömik a sok érdektelen bla-bla szöveggel, amiből max. 10% a hasznos tudnivaló, de a tanulmányok javarésze maximum az érdekesség kategória. Gyakorlati haszna nincs annak, hogy a trópusokon hányféle éghajlat van, mely állat melyikben él, stb. Gyanús, hogy a kis busman, tuareg, vagy amazonasi indián sem tudná elmondani mi követi a cserjeszintet.   
Gyakorlati haszna akkor van ezeknek, ha ott akarok élni, illetve ha ott vagyok valamiért. De útikönyvet olvasva sosem látom a saját szememmel a tájat, művészeti könyveket lapozgatva sosem tapasztalhatom meg a Sixtus-i kápolna monumentalitását, satöbbi.
Sajnos mire eljut az ember addig, hogy mindez érdekelje, addigra rég a taposómalom nevű munkahelyen létezik, és esélye sincs túl sok dolog VALÓDI megélésére. Mert legszebb, legaktívabb éveinket az iskolapadban töltjük. Majd végzünk, és munkát keresünk, hogy majdan mindezt a gyerekeink is végigcsinálhassák, hisz a tanulás a cilivilizáció és modern társadalomban való élet alap pillére. Mondom: a tanulás. Nem ez, amit kapunk ezen a címen. Mert nem tanítanak semmi, de semmi gyakorlati élethez szükséges dolgot.
Mikor a fiatal kikerül az iskolapadból, nagyjából olyan szinten van, mint egy kis állatka, akit magára hagytak a dzsungelben. Ha voltak is valaha világmegváltó elképzelései, azok két perc alatt elhamvadnak, mert az érvényesüléshez be kell olvadnia. A tömeggel eggyé kell válnia, másképp kitaszított lesz.
Ha egy gyerek mást akar, ha több akar lenni egy kis hangyánál, akkor mindig sokkal többet kell nyújtani, mint a többinek.

Ma az iskolában voltam nyílt napon. Ilyen gondolataim születtek.

 Megint idézek Nektek, Duncan Shelley-Leszboszi cápa című könyvéből:

„Csak nagyon kevés ember eléggé éber– vagy mondjuk úgy: dörzsölt - ahhoz, hogy felismerje: egész életét a gondolkodása irányítja, és ha befolyást gyakorolnak a gondolkodására, akkor valójában az egész életére, egész jövőjére gyakorolnak befolyást. Az emberek gondolkodását pedig nagyon könnyű irányítani, mindössze tekintély szükségeltetik a művelethez.
A pszichiátria és a pszichológia világképének térhódításával emberek milliói veszítették el a kontrollt maguk felett, kisebb vagy nagyobb mértékben. Ezt úgy érték el, hogy elhitették az emberekkel, hogy képtelenek magukat irányítani. A régi bölcsesség, az „ismerd meg magad” érvényét veszítette, ugyanis a pszichiátria és a pszichológia nézőpontjából nézve lehetetlenné vált, hogy az ember megismerje önmagát.
A korábban egységes kép szanaszét esett. Az ember többé nem volt jól áttekinthető, megérthető lény: lélek, elme és test, hanem valami teljességgel megfigyelhetetlen, és megérthetetlen, nyomon követhetetlen káosszá változott, amelynek nem volt középpontja.
Az ember, józan paraszti ésszel, minden további nélkül meg tudja mondani, hogy mi a személyiség – semmi más, mint egy állandóan fenntartott reakció a múltra. Egyértelmű, hogy személyiségjegyeink múltunk bizonyos eseményeiből levont tanulságok nyomán alakultak ki, és mi döntöttük el bizonyos dolgok hatására, hogy ilyenek vagy olyanok leszünk. Ez így egyszerű volt, a változás, az irányítás lehetősége nyitva állt. Az ember tanulmányozhatja a saját múltját, és múltjának eseményeihez való hozzáállásán is változtathat. Nem voltunk bizonyos viselkedésformák örök rabjai. Mi voltunk önmagunk urai, kisebb vagy nagyobb mértékben, de mi voltunk azok.
Ám ennek vége. A pszichológia és a pszichiátria belépett a szellem területére, és száműzött onnan minden igazi tudást és bölcsességet, és azt mondta: az ember nem figyelheti meg saját magát vagy más embereket, nem értheti meg saját magát és másokat, és nem is gyakorolhat ezekre befolyást. Azt állították a tudomány és a gyógyítás minden tekintélyével, hogy önök nem képesek arra, hogy saját magukat megfigyeljék. Ehhez ugyanis mikroszkópokra, bonyolult és misztikus tesztekre, laboratóriumokra, kísérleti állatokra és bizonyosfajta hosszadalmas és zavaros tanulmányokra van szükség. Aki nem szakember, és nem rendelkezik bizonyos felszereléssel, az semmit sem tudhat meg az emberről. Az önkontrollt úgy vették ki a kezünkből, hogy a tudomány és a gyógyítás minden tekintélyével azt mondták, hogy csak tévedés volt ennek lehetősége, és valójában gének, molekulák, sejtek és szervek irányítanak bennünket. És ahogy az emberek hitték el ezt a hazugságot, úgy engedték ki a kezükből az önkontrollt, és az önkontroll gyengülésével a viselkedés megváltoztathatatlanná vált.
Senki nem tudja megfigyelni a saját génjeit, molekuláit, sejtjeit és az agyát. Senki sem képes erre. Egyszerre kaotikussá lett minden. Már nem tudtuk, mit fogunk tenni a következő pillanatban, mert a tekintély nem engedte, hogy ezt tudjuk. Nem tudjuk sem megfigyelni, sem pedig befolyásolni a génjeinket, a molekuláinkat, a sejtjeinket és az agyunkat. A bölcsek által ezer évek alatt kitaposott út elveszett. Nem volt többé önismeret. Csak zavaros tesztek voltak, formalinszag, fehér köpeny, szűk ketrecekben kucorgó állatok, mikroszkópok, kémcsövek és szigorú tekintetű áltudósok."

Szóval, véleményem szerint: 
Ahhoz, hogy civilizációs betegségeinket gyógyítsuk, lettek a kutatások, lettek a kísérletek, a kísérleti állatok, kísérleti emberek.
Hogy emberek, csoportok a többi ember felett hatalmat szerezzenek, lettek az elme manipulálására irányuló kísérletek, felfedezések.
Hogy emberek, csoportok a világ javait uralják, lettek a fegyverek, a háborúk, betegségek.
Hogy megjavítsuk mindezt, hogy tisztává tegyük a környezetet, vissza kellene menni a kőkorba?
Azt azért nem hiszem.
De annyi felesleges dolog van az emberek életében, olyan sok kidobott érték és pénz, annyira elcseszett a mérleg állása, ami lassan helyrehozhatatlan.
De kicsiben el lehet kezdeni.
A nagy rumliban, káoszban csak úgy lehet rendet teremteni, ha elkezdjük.
Nem fog egyik napról a másikra menni, de minden lépés a célhoz visz.
Ha eddig csak bedobáltam mindent a fagyasztóba, de zavar a meglévő káosz, rendet kell tenni. Mindent kipakolni és felcímkézni persze fárasztó lenne, de ha csak annyit teszünk, hogy innen kezdve mindent az új rendszer szerint pakolunk be, akkor előbb utóbb szép és rendszerezett fagyasztónk lesz.

Megoldást persze nem tudok, pontokba szedni nem tudom mit és hogyan kellene tenni.
Csak annyit tudok, hogy ezeket a gondolatokat aki magáénak érzi, az gondolja végig: mit és hogyan tud Ő változtatni.

3 megjegyzés :

  1. Az elejéhez szólnék hozzá mert vitatkozom veled. Nagyon kell az, hogy ilyen sokmindent, érdekesség szinten tanuljanak a gyerekek. Amiről nem tud, az nem érdekelheti. Borzasztóan érdekelt a cserjeszint, meg a trópusi éghajlat, és sosem tanultam volna meg a frontokat, hogy olyankor mi történik, meg amikor villámlik, meg ilyesmi. És ha nem tanultam volna fizikát, akkor hiába érdekel az, a része, hogy front, meg nemtommi, ha nincs háttér a fizikából, hogy megértsem.
    Az egy másik dolog, hogy az alulfizetett pedagógusaink, akik nem hivatásból, hanem azért tanítanak, mert csak oda vették fel őket, meg az állami állás a biztos, szóval azok mit tesznek azokkal a lehetőségekkel, amiket nyújtaniuk kellene. Tisztelet a kivételnek. De igenis kell ez a széleskörűség, hogy rálássunk a világra. Nem mindenki olyan szülő, hogy megmutatja a gyerekének a világot.
    Gondoltam rá, ahogy itt írtam, hogy az amerikai rendszer mennyivel jobb, mert ott már felső tagozatban - vagy gimiben csak? - választható tárgyak vannak, de aztán eszembe jutott, hogy sokkal érettebb fejjel hogy csináltuk ezt mi a főiskolán, mentünk a könnyebb ellenállás felé. A b. verzió, hogy a szülő választ az alapján, hogy ő mit lát jónak. Ismét tisztelet a kivételnek... Szóval nincs jó, csak az, hogy kihozzuk a legjobbat abból, ami van.

    VálaszTörlés
  2. Igen, kell. Megint nem voltam tiszta, elnézést.
    Arra gondolok, hogy gyakorlati oktatás nélkül az elmélet nem ér sokat.
    Azaz: a másodikos gyerekeknek totál semmitmondó az a szó, hogy cserjeszint, lombkoronaszint, stb. De fa mindenhol van, egy talpalatnyi erdő mindenhol akad, ha megmutogatod nekik, egy kirándulás keretében, lehet, hogy a 2% érdeklődésük helyett 50%-ot produkálnak.
    Pl. Szabolcs fiamnak az erdőben mutattam a mohát a fán.
    Megnéztük, merre is vagyunk, merre lehet észak, és ahhoz képest hol a moha.
    Egyből érdekelte, mert látta, és megjegyezte. Később ő magyarázta a kisebbeknek.
    Mindez egy említéssel a tankönyvben nem sok érdeklődést csihol ki a gyerekekből. Szerintem.

    Szóval én ma elég ijedten néztem a sok érdeklődés nélküli kamaszt, akik tudják amit tanítanak nekik, de valahogy nem az igazi.

    VálaszTörlés
  3. A tudás minden formája érték, ha a tudást nem fogjuk össze, nem építjük fel és nem beszélgetve (mint az ókori görögök) tanítunk akkor az nem tanítás hanem információk bemagoltatása. Ami fejleszti a memóriát de nem képez aktív tudásanyagot. A világ megismeréséhez iszonyatos nagy információ halmaz elsajátítása kell. Mondtad, hogy a bushman nem tudja mi a cserjeszint, de 3-4 öreg folyamatosan magyaráz a gyerekeknek az állatok leírásával viselkedésük elmagyarázásával ( a sivatagi show egyik remek jelenete ez), tehát komoly oktatás zajlik ahol ha vkit aktívabban érdekel a téma akkor kérdezhet.

    1. Az erdőt erdőben tanítani nálunk lehetséges lenne, de gondolj az egyik ismerősünkre aki biztosan háborúba kezdene ha a lányai erdőt látnának.

    2. Az alulfizetett, alulképzett pedagógus akinek a gondolatait a napi tej/ kenyér gond köti le az pont nem fog erre időt, energiát áldozni mert örül ha a kötelező tananyagot minimális szinten le tudja adni.

    Alapvetően egy társadalmunk hibájából eredő hiba miatt megcsonkítanád a gyerekek megszerezhető tudását pedig ez soha nem lehet cél. Az oktatás és az egész társadalom "reformja" lehetne megoldás, bár ez a reform az ókori, kőkorszaki társadalmak értelmes mester, tanítvány rendszeréhez való visszatérés lenne csupán.
    Az a pedagógus aki meg nem hívatástudatból tanít ezen a rostán úgyis fennakadna.

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...