2012. december 22., szombat

Egyén vagy tömeg?

Nem vagyunk egyformák.
Nagyon nem.
Minden ember más és más.
De mégis olyan világban élünk, ahol ha kilógsz a masszából, akkor kinevetnek, furcsállanak, MÁSnak tartanak. Holott pedig másnak lenni nem egyfajta kitörés, hanem önmagunk vállalása. Az volt akkor is mikor pirosra festett taréjú punk vagy tupírozott hajú szakadt rocker lettél.
Útkeresés, önmagunk meglelése.

Fiatalon érezzük még: mások vagyunk, nem akarunk massza lenni, ki akarunk kerülni belőle. De az elfogadás valahogy hiányzik az emberekből. Szülők mondják gyerekeiknek: "Ő másmilyen, ne barátkozz vele."
Talán pont az a baj, hogy manapság nem nagyon vannak kapaszkodók a gyerekeknek. Talán hallanak olyasmit otthon: mindenki más, minden bűnnek van bocsánata, akkor is szeretlek ha hibázol, stb. De mégsem építtetik át a szülők ezt a gyakorlatba, hisz maguk sem így élnek.
Annak sem bocsátanak meg, aki mer önmaga lenni. Utálkoznak a szomszédra, a boltosra, rokonra. De főképp a másként gondolkodók verik ki a biztosítékot. Olyanok, akik mernek másképp élni. Akiket nem érdekel mit gondol a szomszéd, mit gondolnak az emberek. Itt ne a nagy kiugrásokra gondoljunk, ne a bűnözők társadalomtól való elszakadására. Olyan egyszerű dolgokra, mint az, hogy nem adok margarint a gyereknek, mert ekcémás, hogy ötödször is szólok az oviban: nem akarom hogy fluoridos fogkrémet használjon a gyerekem, azért viszek sajátot.

Persze értem én ezt az egyformaság-szeretetet.
Így könnyebb, mert az egyformában nincs olyan helyzet amit különlegesen kellene kezelni. Tereljük a bárányokat, mind szelíd, kedves, kocka. Nem kellenek kiugrások, mert az több figyelmet igényel. Ahhoz oda kell menni, az indokait kutatni, EGYÉNként kezelni, nem tömegként.
Márpedig tömeget irányítani könnyebb, mint egyéneket.
Mert a tömegnek nincsenek kérdései, míg az egyéneknek sok van.
Ha a tömegből kiemelkedik egy kéz, elhangzik egy kérdés, akkor egyszerűen lesöpörjük egy közhellyel, aminek az a lényege: "Állj vissza a sorba Pistike, ne kérdezz, mert ideges leszek."
Pistike pedig visszaáll, hisz egész élete során ezt szokta meg, mert ezt kapta ebben a hierarchikus, tekintélyre épülő világban, ahol nincs semmiféle összetartás.

Manapság azt tanítják a gyerekeknek: az a tiéd amit megszerzel, az vagy amit megtanulsz, küzdeni kell, le kell győzni mindenkit, a céljaid eléréséhez mindegy hogy jutsz el, stb. Nem csapatok mennek versenyezni, hanem egyének. Apukák győzködik fiaikat: csapj oda, ne hagyd magad, te vagy a legjobb. Ne merj gyenge lenni, mert legyőznek a farkasok, megesz az élet.
Így, gyengeségeink vállalása nélkül csak a jövőbeli pszichózisos emberek számát növeljük. Aki bűnnek érzi a könnyeket, gyengeségnek a megtorpanásokat, hibának az útkereséseket.

Vannak persze társadalmi szabályok, az együttélés szabályai, aminek betartását meg kell tanítani a gyerekeknek. Manapság mégis valahogy ez marad el. Sok szülő úgy akarja gyermeke felé kimutatni mások feletti vélt hatalmát, hogy látszólag nem törődik a szabályokkal. Szemetel az utcán, mobilozik vezetés közben, hétvégén is fúr a panelban, stb. Ha a tanár az iskolában rászól valamiért a gyerekre, akkor csessze meg a tanár, nehogy már ő mondja meg!
Aztán az ilyen drága szülő nem érti, pár év múlva miért is tojik a fejére a gyerek.

De ezt is értem, neki sem tanították meg.
Mert ebben egyensúlyt találni nagyon nehéz.
Abban, hogy a társadalmi szabályok, együttélés szabályai is fontosak, de ennek ellenére merjünk egyének is lenni. Elhinni: attól hogy valaki egyéni, nem biztos hogy rátarti is.
Ha folyton az jár a fejünkben, mit gondolnak rólunk, akkor a legfontosabb dolog marad ki az életünkből: a fejlődés.
Fejlődés nincs változás nélkül, a fejlődés az egyéni út.
Ami mindenkinek megvan.
De úgy élve, hogy mindig azt lessük: hogy feleljek meg mindenkinek, nincs egyéni út.
Azt hiszem, mikor sokan elkezdik vállalni önmagukat, akkor az addigi rendszerek felbomlanak, új társadalmi körök alakulnak, más formációk jönnek létre.
Félelmetes, igaz?

Egy mesét rakok a végére-igaz mesét.

"- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jószándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelőre velők, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
- Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszáz-egynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért. Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a,gonoszság és az önzés."

Wass Albert

6 megjegyzés :

  1. Nagyon szeretem az ilyen elgondolkodtatós írásaidat.Remek stílusban írsz!
    Békés ünnepeket kívánok neked és a családodnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm :)

      Boldog Karácsonyt Nektek is!

      Törlés
  2. Szép ünnepeket!
    Jó írás volt, ismételten!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Kellemes Ünnepet Nektek is!

      Törlés
  3. Boldog Karácsonyt kívánok nektek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Neked és a családodnak is!

      Törlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...