2012. február 29., szerda

Meghasonlás



Biztos észrevettétek, hogy ingadozóak a hangulataim. Nem hiszem ám magam emiatt egyedinek, gyanítom így van ezzel mindenki. Ez pedig nem egy HappyBlog. Persze amikor okés az élet, akkor az. De ha épp összeomlok, akkor arról fog szólni. Diusnál olvastam ma reggel erről, és ezen kezdtem gondolkodni.

Hogy is van ez?
Ott van egyrészről a pozitív gondolkodás.
Nem az az elkorcsosult fajta, amelyik a leszakadt kezű autóbaleset-áldozatnak is a mosolyt javasolja, örüljön, hogy van még lába meg egy keze, hanem a normális pozitív szemléletet, ami segít nekünk abban, hogy a rossz helyzetekből is jól jöjjünk ki. Ehhez viszont kell az, hogy maximálisan megéljük a rossz napjainkat is, és ha szükségünk van kinyilatkozásra, akkor írjunk róla.

Voltak eltévedéseim, emberei kapcsolatokban is.
Mindig nagyon idegesítettek az olyanok, akik azt akarják mutatni, hogy minden rendben van, minden szuper körülöttük, és régebbi ismeretség esetén sem hallani mást, csak az ömlengést. Ezért nagyon üdítő volt, mikor megismerkedtem egy anyukával (Kira volt középső csoportos ovis), aki ki merte mondani, hogy száraz a bőre, hogy utál mosogatni, hogy zavarja ha letörik a körme, kényelmetlen a magassarkú és járjon benne aki akar, meg hasonlók. Hamar összebarátkoztunk, de őt pont ilyen hamar elkezdte idegesíteni, hogy bennem van pozitív szemléletre való törekvés.
Benne nem volt még nyomokban sem, engem pedig az kezdett idegesíteni, hogy mindenben a rosszat látta.
Mikor például vettünk együtt új ruhákat, és próbálgattunk, őt zavarta az, hogy ahelyett, hogy megköszönöm a dicséretet: "Jól áll", annyit mondok: "Tudom". Engem pedig az zavart, hogy mindenki mosolya és kedvessége mögött hátsó szándékot látott. Benne nem volt egyensúly, ami bizony a jó-rossz dolgok egyensúlyából áll. Mindenki életében.

Ha pedig a rosszat csak magamnak tartom meg, akkor előbb-utóbb meghasonlok magammal.
Ha mindig azt mutatnám, hogy itt milyen öröm és boldogság van, hogy mindig mindenre van időm, és még blogolok meg szappanozok is, és a gyerekekkel is tologatom a barbit a hóban, akkor hazudnék.
És ha magamnak is hazudok, az kinek jó? El lehet képzelni, mi van ha véletlen összefutunk egy blogtárssal, és beszélgetünk. Nekem tovább kell játszanom azt a képet, amit magamról mutatok, hogy nehogy csalódjon, mert a valós Heni bizony nem a full-happy Heni. Nyomokban boldog, nyomokban kedvetlen, és esetenként dühös és ha nagyon felhúzzák akkor csúnyán is beszél.
Nekem olyan barát sem kéne többet, aki belőlem csak az egyik szeletet óhajtja látni. Én nem fogok panaszkodni akkor, ha épp jól mennek a dolgaim, csak mert panaszkodni divat. De boldogságot sem hazudok, ha épp nincs.
Hiába tudja az ember, milyen jó neki, milyen jó, hogy egészséges, hogy neki jutott 5 egészséges, szép és okos gyerek, van meleg víz és van meleg étel is. Hiába tudja, milyen jó, hogy van ház a feje felett, meg hasonlók, ha egyszer belül valami megkattant, ha valami aznap elromlott, akkor ez mind mindegy. Mert a rosszat is meg kell élni. Csak úgy lehet jó a következő nap, ha elfogadom a mai rossz hangulatot.
Ki kell tudni mutatni egészséges módon a bánatunkat is, mert ami bent marad, az a mélyben dolgozik tovább, és apránként megesz.

2012. február 28., kedd

Falusi körkép

Hm, de jó is egyedül baktatni a boltba!
Igaz, hó vége van, nem fogok hazafelé megszakadni, de azt hiszem akkor nem is lennék egyedül. Mert bár Lívi már oda-vissza sétál, alibinek még jó a babakocsi, amibe pakolni is lehet.

Szóval séta a napsütésben.
Megcsodálom az erdei nyomokat, a szarvas lábnyomokat, amik már nem a hóban, hanem a fagyott sárban díszelegnek. Van ám itt fekete olajbogyó is! Ki dobhatta ki? Ja, csak őzbogyó. Pedig már majdnem azt hittem :)
Félve lépek a patak jegére, aztán legyintek gondolatban: 10 centi alatta a víz! A bakancsom tetejéig sem ér fel... De nem szakad a jég. Hiába, az erdei talaj jobban őrzi a hideget. Mint nyáron a hűvöset. hamar kiérek az erdőből, most már jobbra nézve megcsodálhatom a magas erdők lábánál elterülő dombokat, kerteket, felhőket. Még nem kezdték el a kerti munkát, még nem kezdenek zöldelleni a fák, de már most több élet van a tájban, mint egy hete. A cinkék csicsergése is más hanglejtésű. Így ballagok még mindig a bolt felé. Mindenki köszön egymásnak, jó esetben pár szó is gazdát cserél. Most még csak az időjárásról akad szó, de azt hiszem felületes ismeretségeknél ez mindig így van. Hisz az kifogyhatatlan csevej-téma, bármennyire közhelyes is, az mindig el tud indítani egy beszélgetést. Az már az alanyokon múlik, mit hoznak ki belőle. Lesz-e valami értelme is annak, hogy szájat nyitottak, vagy két bármilyen-időt-szidalmazó mondat után továbbmennek, magukban keseregve a rossz időn, a gondokon.

Pedig hát gond mindenhol akad, a látszólag "minden szép és jó" portákról is hallható kiabálás, veszekedés, tányércsörgés. Persze ettől még másnak nem jobb, de talán abban segíthet, hogy lássuk, milyenek nem akarunk lenni. Inkább próbálom meglátni a jót a gondjaimban is, minthogy a házam kiabálós tanya legyen,vagy 20 év múlva vegetáló magányos roncs legyek.

Ha szétnézek, látok olyasmit is, amire aztán tényleg nem vagyok kíváncsi. A közel 40 éves, második kamaszkorát élő nőnemű lény. Akinek sem gyermek sem kamaszkora nem volt, hisz 30 éves koráig igazolványt sem csináltathatott, mert az apja nem engedte ki a faluból. Az iskolából 5 osztályt végzett el 10 év alatt, a mostani stílusa is talán ezeknek tudható be.
- Béla (a szomszédja), adj egy fűrészt!
- Nem, mert elrontod (sima ágvágó fűrész).
- Fát kell vágnom, te rihes! Add má' ide!
- Ott a fa halomba'! Haggyá' má' te!
- De el fog fogyni!-ríja a másodvirágzatú "szépség".
Hála a Mindenhatónak, ilyen szomszédaim nincsenek. Kellő távolságra élünk a falutól, nálunk csak pár nyugdíjas és normális család akad. De úgy tekintek erre is, hogy legalább van miről gondolkodni. Így áll össze a világ. Ó, hogy kicsit olyan vagyok, mint a kutyaszart vizsgáló mikroszkóp-szemű félisten? Na és? Attól még észreveszem a szememben a gerendát...

Én alapból szeretek az emberek külső máza mögé látni, még ha néha olyasmit is észreveszek, amire nem voltam épp kíváncsi. Nem akarom részletezni, de nagyon romboló némelyik megérzés-hullám. Sajnos nem tudom levetni ezeket a dolgokat, sokszor hetekig rágódom és agyalok egy-egy meglátott-megérzett szeletkén, embersorson. Segíteni általában nem tudok, nem is ez a dolgom.

Mert mit kezdhetnék az alkoholista szülőkkel felnövő, rettentő helyzetben lévő kamasszal, akiről a totális megfelelési vágy jön le, és az embernek kedve lenne megsimizni, mint egy kiskutyát, mert nagyjából arra lenne szüksége, hogy valaki szeretgesse, lássa ŐT. Az összes, tanárok által is félreértett reakciója erről szól, és ez borzalom.
Vagy a lány, akiről lerí, hogy szexuális zaklatás alanya, vagy volt. Ott ül a tekintetében. Szólok is pár szót erről a lányomnak, mert megkérdezte, mi a véleményem az osztálytársairól, milyennek láttam őket.
Megemlítem ezt a lányt, mire ő:
- Honnan tudod?
- Látom rajta. És te?
- Elmondta, hogy a nagybátyja ***.
Örülnöm kéne, hogy "De jó, ügyesen levettem róla amit sugároz."?
Napokig gondolkodom, lehet-e tenni valamit. Azután szólok a rendkívül jó fej ofőnek, aki teljesen nyitottan áll a kérdéshez, és együtt találjuk ki, mit lehet/nem lehet tenni.
Ennyi, azt hiszem ennél több lehetőség nincs a tarsolyomban, de attól még elképzelhetem, mi mindent csinálnék ilyen és a hasonló állatokkal.

Nos hát vannak gondolatok vegyesen, mint életek. Ilyen is, olyan is.
De én eldöntöttem, ma csak jó dolgok történnek velem.
Minden pénzem elköltöttem, de jót sétáltam, gondolkodtam, és hallottam is saját magam.
Az életemmel kapcsolatban meg kellett állapítani, hogy van egy út amin járunk, és amit elhagyunk. Vannak ajtók amik bezárulnak, és vannak olyanok, amik ugyanakkor kinyílnak. Ez a rend, mindenki életében.
De mások az útjaink, mások az ajtók. Hiába tudom egy dologról, hogy jó vagy rossz, el kell fogadnom, hogy másnál másképp van. Nem élhetem mindenki életét, sőt a magamén kívül senki másét sem. De nekem sem mondhatja meg senki, mit tegyek, mert azt csak én tudom, mi a jó nekem, mit kell tennem hogy a céljaim elérjem.
Mire gondolok?
Mikor valaki azt mondja: "Költözz közelebb a városhoz. Lenne munka." Hiába mondja, ha engem ideköt VALAMI, amit nem tudok megmagyarázni? Esetleg annyival, hogy sors. Hogy a vándorlás-ajtó most zárva van. Egy kis ablak már kinyílt, de azt hiszem ezzel kapcsolatban lesznek még meglepetések a családban.
Mert ha megyünk, nem a főváros felé fogunk. De ez még odébb van. Lényeg, hogy minden életszakasz egy-egy állomás a hosszú vonatúton. Van amelyik pihenőhely és töltőállomás, előkészítendő a következő aktívabbat.

Nagyon messze jutottam a a bekezdés témájától, azt hiszem ez jó vegyes bejegyzés lett.
Összegezve, tegnap tényleg jó nap volt, sokat voltunk a levegőn, jó kenyeret sütöttem, sikerült egy szappantechnológiát elsajátítani, megállapítottam, hogy minden gyerekemnek van saját és jó humora, és ma is tudok boltba menni, mert vettek szappant :))



Ideszúrom Kevin humor-megnyilvánulását:
Áthívta egy osztálytársát. A fenti utcába költöztek, a fölöttünk lévő házba, tegnap kezdett Dezső a suliban.
Bejönnek, fiú köszön, visszaköszönünk.
Kevin:
- Az a játékom, játszunk?
- Oké.
- Akkor vetkőzz le. De azért ne pucérra.

Kicsit kiköptem a kávém...

2012. február 27., hétfő

Híradó

Fagyhalál az erdőben

Többen is fagyhalált szenvedtek, az ország szinte minden erdejében.
Fák ágai gyengültek meg és törtek le a szokatlan, évszakhoz képest (február, mínusz 10-15C) is nagy hidegben. Sokan viszont most, az első tavaszi széltől veszítették el végleg a ragaszkodó képességüket. Kérjük összeszedegetni őket, méltóképp elbúcsúzva tőlük.

Fulladásos halál

A hideg okozta szokatlan és bő csapadék miatt most olvadás van.
Ez meglepő. Ilyen eddig nem volt. Most, mivel erre nem volt a természet felkészülve, az emberek által otthagyott szemét java része víz alá került, félő, hogy sokan meg is fognak fulladni, esetleg elsodorja őket az áradat. Aki talál közülük valahol, kérjük értesítse a hatóságokat, vagy iktassa a megfelelő helyen, azaz dobja egy gyűjtőedénybe.

Figyelem!

Figyeljen mindenki, aki retteg az apró és gyakorlatilag ártalmatlan élőlényektől, itt a tavasz, és a pollen mellett kis társaink, a rovarok és bogarak is ismét megjelennek. Lehet több helyen is számítani légyre, hangyára, poloskára, efféle veszélyes lényekre. A félősek inkább maradjanak otthon, ne hozzák rá a frászt másokra is az ijedezésükkel. Inkább mélyedjenek el a biológiában, és képzeljék el azt, mennyi bajt is okozhat egy félgrammos élőlény az átlag 60-70 kg-s embernek azzal, hogy rászáll.
De elképzelhetik azt is, mennyire idétlen, mikor egy emberforma elkezd veszettül csápolni egy kedves kis méh miatt. Vagy képzelje el átlag kétdekás szolid Pistike életét, aki Bunyós "nagyranőtt" Dezső iskolai kínzásaitól szenved. Nos Pistike pont azt az értelmetlen kegyetlenséget éli meg, amit a kis hangya, akit eltaposnak, hisz csak azért bántották, mert kisebbre nőtt, és nincs meg a közös nyelv.


Ezek voltak ma a hírek röviden, holnap az időjárás változatos lesz. Van ahol esni fog, van ahol nem.
Máshol a szél fújhat, és egyes helyeken napsütésre is van esély. Jégesőre és kánikulára nem kell készülni, a szandálokat még nem kell leporolni.

Kellemes hetet mindenkinek, Gyatra-Humor Híradónkat olvashatták.


2012. február 26., vasárnap

Diliházas gondolatok

Rá kellett jönnöm, hogy a név kötelez. Úgyhogy az oldalamat talán "Élet a Nyugdíjas-otthonban" "5 angyalka és Mária" "Békés anekdoták a Jászolból" vagy effélére nevezem át. Vagy nem, mert akkor unalmas életem lenne. Sokkal jobb így futkosva pattogni, mindenfélébe belefogni és lassan haladni.

Mert hát kevés a gáz, akkor bent főzünk, ahogy eddig is tettük, hónapok óta, mióta fűtünk. De ahhoz meleg kell ám, hogy a sparhelt sütőjét is lehessen használni. Mert különben nem megsül benne a kenyér, hanem kel, kel, és kikel a sütőedényből is.

Szóval nem csak begyújtani kell, hanem alaposan beetetni azt a tüzet, 5 percenként ránézni, etetni, és etetni.
Akkor jó meleg lesz a sütőnek is. Egyébként meg lehet kiszedegetni a kifolyt kenyértésztát a sütő aljáról, szentségelni - ezzel a tálnyi nyers, de mégis kemény tésztával most mégis mi a brét kezdjek?? - és kivinni a gáztűzhely sütőbe a többit, hátha még menthető. (Megsült, kenyér lett, kicsit talán túlkelt, de azért el fog fogyni.)

Közben a gyerekek ki-be járkálnak, hiába no, a jó idő őket is aktivizálja. És jó sok sarat hordanak be. Így futkosás cipők, papucsok után, "hagyd a cipőd a lépcsőn!" kiabálás, "hozz már neki papucsot!!" visítás a lányomtól, majd mikor észreveszem, hogy a legkisebb bizony nem várt a cipőre, hanem papucsban ment ki, akkor úgy döntök, hogy ezt királynői eleganciával nem is veszem észre. Menjen. Jó idő van, nem érdekel. És könnyebb is kitisztítani a papucsát. Most is a lépcsőn hever a saras cipellők közt.

Így múlik el nálam mindenféle rendre-szoktatós kezdeményezés.
Mi a francot harcoljak olyasmiért, aminek én sem látom sok értelmét? Minek nekik a kabát, ha leveszik, mert meleg van? Mert az oviban kötelező? Ott oldják meg ők. Én nem kényszerítek ilyesmiket rájuk. Ha fázik, úgyis jelzi, még a kicsi is.

Lassan az ebéd is kész lett, Ördögbéka gyermek rizses húst kért még este (mára), én pedig örömmel nyugtáztam az ötletet, legalább nem nekem kellett gondolkodni rajta, mi a túrót főzzek. Mikor tálaltam, én még nem voltam túl éhes, leültem a géphez egy kávéval. Bébi még aludt, Kira a tévé előtt, fiúk a konyhában ettek. Jó kis nyugis tíz perc volt, és az sem érdekel, hogy ilyen egy vasárnapi ebéd nálunk.
Kérdezte Kira:
- Te nem eszel?
- Nem, majd a maradékokat kaparom össze.
Mint mondtam, nem voltam éhes.
Ezt csak azért írtam le, mert aki rizses hús maradékát eszi meg négy gyerektől összeszedve, számíthat rá, hogy  aznapra vega lesz.

A kifolyt kenyértészta megfőtt a kutyáknak a fagyott hús áztató levében, azt felturbózzuk még ezzel-azzal, és igazi kutyalakoma lesz. Ma is sütöttem fánkot, megint tepsiben, kicsit másképp mint tegnap, most már lassan olyan, mint egy lágy, tökéletes bukta. Még mindig csak az én szobámban van fűtve, merthogy ott főztem, itt pedig még nem hiányzik.

Láttam egy helyen a "100 dolog magamról" listát, amit én is el akarok készíteni.
Főképp azért, hogy ha valaki idetéved, akkor ez egy jó indítás lehet, másrészt pedig nekem is segít az önismeretben. Ha megírtam, akkor majd linkelem a forrást, természetesen (nem azt, ahonnan a magamról-részt szedegetem össze, az a saját fejem lesz).

Ezek voltak a mai történések és gondolatok, de még nincs vége a napnak. Még bármi lehet.
Mert egy ilyen helyen, mint a nyugdíjas-otthon, sosem áll meg az élet, valaki mindig csinál programot.

2012. február 25., szombat

Jó nap

Sok szempontból jó volt.
A legjobb megállapításom ma az volt, hogy jók a csendes és unalmas időszakok, mikor nincs semmi említésre méltó esemény, mikor nem történik semmi előrelépés semmilyen szempontból sem, de amik azért korántsem annyira unalmasak. Mert unalmasnak nem nevezhető, mikor szó szerint a semmiből kel előteremteni VALAMIT, mikor este 6-ra magadba zuhansz a fáradtságtól, de még mindig meg kell adni a gyerekeknek, amit akarnak, és a többi. Szóval nem unalmas ez, csak más. Aztán jön egy pici fordulópont, mikor nem a lottó ötös lesz a tiéd, csak minden egy picit jobb lesz. Mikor már nagyon a szakadék szélén táncolunk, akkor mindig jön a mentőkötél, mindig akad valami kis plusz, ami átsegít egy kicsit, amitől jobb lesz.

De erre a mélypontra visszatekintve tudtam megállapítani, hogy kellett ez a rendrakós időszak. No nem a lakást raktam rendbe, még odáig nem jutottam. Hanem az apró dolgaimban, és ezzel párhuzamosan magamban is.

Jó volt ma, hogy bár fújt a szél, de langyosan, kellemesen melegedő levegőt, és a nagy pocsolyák eltűntek. Még ugyan nagy a sár, de majd felszárad az is. Ma már tudtak hosszan kint lenni a gyerekek, és képzeljétek, nem kellett kabát nekik! Elég volt a pulóver-sapka, és a nagyobbak még mindig kint vannak, görkoriznak a sötétben.

Tetszik, hogy már nincs tétje a fűtésnek, mert ugyan estére hűvös van, de ez minden hibája ellenére egy jó ház, és jól tartja a hőmérsékletet. És ha nem gyújtanék be, akkor sem lenne olyan hideg, mint két hete néha reggelente.

Még az is jó volt, bár tegnap volt, hogy kint voltunk szemben az erdőben, ahol elestem. Jöttem fel, a házzal szemben egy kis dombon, és épp hátra akartam szólni, hogy "Vigyázz, ahol nincs hó, ott is akad jég!" Erre az egyiken el is csúsztam. Elkezdtem röhögni, pedig tök sáros lettem :) A zsebemben a mobilom, mert az állat már az erdőben is látni akarja a mailjeit. De semminek nem lett baja.

Ma már láttam azt is, hogy lassan lehet kintre teregetni, van egy jó kis fedett rész a régi nyári konyhánál, ahol három oldalról éri a levegő a ruhákat, és végre nem kell bent a nagy vizes ruhatömeget kerülgetni.
Igaz, a kutyák eddig lefagyott végterméke is olvad, szóval lassan össze lehet takarítani, de valljuk be, ideje is.

A denevér kiköltözött a pincéből, már megoldódott az áttelelése. A cinkék is más dalokat énekelnek, teljesen másképp szól a csivitelésük most, hogy már reggel is plusz fokok akadnak.

A mókusok pár napja még a hóval beterített talajon ugrándoztak, de ma már nehezebb észrevenni őket, mivel a sár jó rejtőszín nekik is.
hóevés mindenhol
És a végére Lívia, aki már rövidujjú pólóban van a nemrég még fagyos konyhában, és a kis ökleivel csapkodja, rendezgeti a fánktésztát :)) Pedig a hétfői - fenti -  képen még jókora hó volt az egyik kedvenc fatörzsünkön.
Itt pedig a magára borulós alvást mutatja be :)

És még ha rossz kedvem is van néha, mikor a blogomra lépve megszólal a kedvenc zeném, akkor mindig mosolyognom kell.

2012. február 24., péntek

Tekintély

Sokan kérdeznek, akkor is, ha maga a kérdés feltevése, a válasz várása hosszabb, mint az, hogy kipróbálva a kérdéses dolgot, megtalálná az ember a maga válaszát.
Arról nem beszélve, hogy szinte mindenre érvényes, hogy csak saját magunk alkothatjuk meg a ránk érvényes szabályt. Ezen a ponton dolgok használatáról, adagolásáról beszélek.

Kérdezte valaki tőlem a mosógélemmel kapcsolatban, milyen kemény a vizünk, és az adagolásról.
Erre is csak annyit tudtam mondani, hogy egyrészt fogalmam nincs a vízkeménységről, és én is csak kikisérleteztem, mennyi az a legkisebb mennyiség, ami elég egy mosáshoz. Azon kívül természet alkotta anyagról lévén szó, változó is, mivel mások a fák, amiből a hamulúg készül, más a szappan ami a mosószappant alkotja, szóval mindig kicsit más.
Aki pedig nem elég magabiztos, és felidegesítik a változások, az maradjon meg a bolti mosóalkalmatosságoknál.
Meg samponoknál, szappanoknál, és a többi.

Itt kezdődött ez a téma a fejemben.
Miért kell mindent megkérdezni? Tényleg mindent, apró, pici mikroproblémákra is másoktól várnak sokan választ és segítséget.
Oké, így tanul az ember, kell egy alap kiindulási pont, de nem hiszem, hogy adott esetben ne próbálná meg maga, ha mondjuk egy hétig sem kap választ.
Oké az is, hogy az adagolás rá van írva minden pl. mosószer csomagolására.
Amihez alapból mindig úgy álltam hozzá, hogy a profithajszoló cégek ajánlatait a használati mennyiségre vonatkozóan én inkább megfelezem.
És csodás módon, működött is. Mióta saját magam készítem ezeket, kicsit ugyan bosszantó, mikor más erősségű az adott szer, de hamar túllépek rajta, mert a másik alternatíva, a bolti cucc nem vonzó egyáltalán.

Szóval hozzászoktunk, hogy csomagolások mondják meg, mennyivel leszünk boldogok és elégedettek az adott anyagból.
A csomagolás egy tekintély.
Hisz tekintélyek irányítanak, azok mondják meg, hogyan kell élni.
Kinek a celeb a tekintély, kinek a tévé, kinek a szomszéd Józsi, és valakinek senki.
Van aki mindent megkérdőjelez, mert mindenben meg akarja látni a mögöttes tartalmat,  és nem fél kérdéseket feltenni.
Lehet nem hangosan teszem fel a kérdéseim, csak magamban, és a válaszokat ez esetben nekem kell megkeresni.
De ez egy siker.
Ha találok is választ, akkor még nagyobb siker.
Egy lépcső az önismeret felé.
És bizony mikor valaki kritizál vagy lekezel, mert mondjuk nem veszek sampont és illatos öblítőt (maradva az én példámnál), akkor az az illető az én fejlődésembe gyalogol bele.

Szóval vannak akik el mernek indulni egy nagyobb és kiterjedtebb önismeret felé, nem félve attól, amit majd találnak.
Vannak akik mernek döntéseket hozni és kipróbálni, elkészíteni a saját maguknak megfelelő dolgokat.
Legyen szó saját ételreceptről, mosószer receptről vagy akár egy teljesen új dolog feltalálásáról.
Akkor is, ha ez a pillanatnyi bukást és apróbb sikertelenségeket is hordozza.
Vannak viszont olyanok, akik olcsó tekintélyeknek híve adják el és adják fel a saját életüket.
Mert igenis mindenkiben benne van a tökéletesség, a saját tökéletesség.
Nem hülyének kell nézni azt, aki ezt keresve járja a saját útját, hanem esetleg tisztelve a másságát, utat-teret adni neki.

A tekintélyt egy esetben tudom elfogadni.
Akkor ha lehetőséget mutat.
Nem azt mondja, ezt így kell, mert ez a jó.
Nekem ugyanis nem biztos.
Ha tanácsért fordulok hozzá, akkor azt kell megmutatnia, mivel mit érhetek el, mi hová vezethet.
Ez nekem az igazi tekintély.
Aki nem parancsnok akar lenni, aki elfogadja, hogy nem Isten, és a szava nem szent.

Az írásom nem mosógél reklám, de persze ha valakit érdekel, akkor itt megtalálja.

2012. február 22., szerda

Kevin ötletei

Hogy ezt nyáron miért nem írtam meg?
Vagy marha feledékeny vagyok...
Szóval ő nagyon benne lenne az állattartásban. Ló, disznó, csirke, minden.
Szülinapjára lovat kért. Mondom azt etetni is kell. Akkor vegyek kis lovat, az keveset eszik...

Na szóval a csirke.
Aznap ő hozott tojást a tojásoséktól.
Majd kérdezte, hogy kell kikelteni.
Elmeséltem, ő pedig csinált egy fészket szalmával.
Mondom ez még kevés, mert azért ül rá a tyúk, hogy állandó hőmérséklet legyen.
Ezzel ráhelyezte magát a fészekre, óvatosan.
A tojás persze összetört.
Nem hülye gyerek, nem azért talál ki ilyeneket, csak egyszerűen nem fogadja el, hogy nem mindent lehet házilag egyszerűen megoldani. Van ami nem ugyanaz, ha nem a természet alkotja meg.
Szóval rakott tojást a gatyájába is, becsomagolva. De az is összetört.
Így megállapítottuk, hogy ő nem egy tyúkfazon.


Ez most honnan jött?
Kira kérdi, kell-e valamire az az öt tojás, mert enne egy rántottát.
Gondolkodtam kicsit, erre beszólt, hogy:
- Na akkor most találsz ki valamit, hogy mire kell.
- Ja, ki akarom kelteni őket.
- Mint a Kevin nyáron...

No, hát innen jött ez most.

2012. február 21., kedd

Éjféli Tündér

A kis Tündér felsírt éjjel.
Persze, Apa bejött kályházni, ő pedig felriadt.
Anya kicsit várt, hátha abbamarad a panaszkodás és elalszik, de tíz perc után belátta, nem fog.
Odaszólt neki:
- Kimegyek a fürdőbe és utána kiveszlek.
Ezzel elvágták a sírdogálást, ami nem volt hangos, csak jelzés szintű.
Anyát már állva és mosolyogva várta. Ugyan sötét volt, de Anya tudta, hogy mosolyog, mert egy Anya tudja az ilyesmit.
Befészkelt magát Anya és a kicsi bátyó közé, majd elégedetten felszusszant.
A beszűrődő utcai fényben csak a kócos szőke haja látszott a párnán, ami olyan naposcsibe tollazatra emlékezteti ilyenkor Anyát meg Apát.
Anya megkérdezte:
- Most jó? Boldog vagy?
Ő pedig bólogatott.
- Tudod, hogy mennyire szeretlek?
Megint bólogatás.
- Akkor aludjunk.
A kis Tündér oldalra fordult, legkisebb bátyja felé, és megint szusszant egyet.
Majd Anya azt látta, hogy egy kis ropi-karocska bújik elő a takaró alól, hogy megsimogassa az alvó bátyó arcát.
Így lett kerek ott éjjel a világ.

2012. február 19., vasárnap

A gyömbér eladása a finnyásnak

A gyömbér mint gyógynövény, rendkívül sokoldalú. Linkelek, nem akarom ismételni a rengeteg infót, ami a neten van. Lényeg, hogy nagyon megszerettem, a kisebb gyerekek is megisszák, de a nagyok?
Ma viszont megemlítettem Kirának, hogy segíti a zsírégetést és az emésztést, ezáltal akár fogyaszthat is.
Majd mikor ízesítettem magamnak, gyanús volt, hogy mintha több lett volna. Behoztam magamnak egy csészével, kínáltam őt, erre mutatta a polcon az általa behozottat :)
Csak meg kellett találni a megfelelő információt, ami eladta neki ezt az amúgy nagyon jó hatású italt, fűszert.
Olyan voltam mint egy gaz reklámszlogen. Hatásos.

Képsorozat

ruhás fürdés

Lajos a denevér bentebb ment a nagy hideg miatt

Naplány

ez a pulcsi senkinek nem kellett, átszabtam

harci törpék

Anya, miért mozog a kutya farka?

hóevő hagyományok

Ártatlanka és Csíííízke

már a hóembert is kikezdte

Anya, mi az ott a kutyának? Ott kakil?

Mind szeretik a havat

Jó is az a hó!!


2012. február 18., szombat

Jó is ez...

... az új telefon. De csak a netes funkciók miatt. Mert pont olyan fos rossz minőségű képeket csinál, mint az előzőm, a Sony. Teli van ugyan állítási lehetőséggel, de ez csak rontott rajta. Pedig a Motorola pont arról volt híres, hogy ugyan vannak típushibái, de szuper képeket csinál. Este is, vaku nélkül. Ez a Fire nem ilyen. Mondom, amit szeretek benne, hogy tudok bárhol mailezni, ha nagy ritkán elmegyek itthonról akkor is képben maradok az üzeneteket illetően. Bár azt hiszem tudnék élni anélkül, hogy maileket olvassak éjjel, mikor ránézek a telefonra, hogy mennyi az idő. Így ezek belezavarnak az álmaimba is, mert vannak olyan üzenetek, amiken agyalok. Problémákat oldok meg, így néha nem nyugis az alvásom.
Az, hogy mennyi is az idő, az fontos. De azt hiszem ki fogom kapcsolni a gmailt éjszakára.
A telefonom amúgy a gyerekek értékelik leginkább, a beszélő-hangutánzó játékokkal játszva. Bár Szili már nem is ezt csinálja, ő az érintőképernyő rejtelmeiben merül el, és rendezgeti a képernyőn lévő ikonokat. Veszélyes, hogy milyen hamar megtanulta hol a kuka, honnan szedje ki megint az ikonokat ha letörölte.
3,5 éves...

Most hogy ezt az eget rengető mail kérdést megoldottam, megírom nektek, ha nem tudnátok, hogy NINCS HIDEG! Legalábbis nem annyira. Ez tök jó. Nem kezdek véget nem érő tüsszögésbe míg a konyhában tejet melegítek a lurkóknak, és nincs bejegesedve a kilincs. Tegnap a harmadik szobában nem is gyújtottam be, mert nem volt időm rá.
De nem is hiányzott, még este sem. Mondjuk ide bejön a meleg a kettes számú szobából, szóval nem aggasztó.Az említett tüsszögés viszont marha kellemetlen, mert két verzió van: vagy a tüsszögés kezdi a sort, és elkezd tőle viszketni a szemem, vagy a szemem kezdem vakargatni és elkezdek tőle tüsszögni. Pl. a víztől viszket a szemem, így a hajmosáskor nagyon ügyelek, ne legyen vizes.
A szemem, ami azért viszket, mert zsírtalan a könnyem, erre szemcseppet írtak fel régen, de rosszabb volt tőle, így egy használat után kukában landolt. Most pedig tudom, hogy diólevél teával kéne mosogatni, de nem sűrűn jut eszembe, akkor sem ha ilyen teát főzök inni (nagyon szeretem).

Szóval már jó. Már ereszkedünk le a hegyről. Azt azért megállapítottam, hogy egy kataklizma esetén a hideg lenne a legnagyobb ellenség. Eddig úgy tartottam, hogy a hideg ellen lehet öltözni, a vetkőzés viszont korlátozott ha meleg van. De ezt most már nem így gondolom. A véleményem az, hogy inkább meleg legyen.
Ami szélsőséges esetben ugyanolyan rossz mint a hideg, de talán kevésbé fájdalmas.
Most zárom is ezt az írást, mert olyan képek úsznak be, hogy a famentes sivatagban vándorolva, árnyék és folyadék nélkül milyen is lehetne ennyi gyerekkel vonulni, azt hiszem nem megyek ebbe bele :))

Kellemes hétvégét!!

2012. február 17., péntek

Itt a farsang...

... áll a bál. Ki nem ismeri? Szinte minden oviban kötelező dalocska ilyenkor. Elballagtunk ma az ovisaink farsangjára. Míg ők készülődtek, én nézelődtem.
Jó pár kis tündérke, királylányka, hosszú-selyemruhás kis hercegnő mászkált fel s alá, fésülködtek, szépültek.
Ilyenkor megengedett nekik anya ékszere, a báli ruha, a csillogó díszek. Varázslat pár órára.
Volt aki nyugisan üldögélve, teljes szépsége tudatában várta a kezdést, volt aki kapkodva készülődött. Ki mennyire magabiztos, kit mennyire rángat anya, aki persze azt akarja, hogy az övé legyen a legszebb és legpompásabb.

És a fiúk! Az a sok Pókember és kis kalóz! Mind szuper harcos, felfegyverezett kis hősök.
Az én egyik hősöm Batman volt (örülök, hogy nem Pókember, mert abból tényleg sok volt), a másik Szuper rakéta. A jelmezeket tegnap készítettem, és bár éreztem, hogy a rakéta lehetne jobb is, de Szilinek tetszett, ő büszke volt rá, és ez a lényeg. Egyébként azért is a Batman mellett döntöttem, mert azt könnyű elkészíteni, én pedig nem akartam egy 80-as évekbeli iskolaköpeny anyagból legyártott jelmezt venni. Mert még fogják itthon használni, és nem mindegy az anyaga annak a ruhának. És persze az a műanyag cucc még drága is.

Minden gyerek nagyon ügyes volt, senki nem sírt, tökéletesen szerepeltek a nagy színpadon. Az óvónénik előadása a Dagadt Barbie-ról is nagyon jó volt, sőt zenészek is voltak, lehetett táncolni és énekelni is a gyerekeknek, buli hangulatban.

Mikor úgy gondoltam elég a sütikből, akkor elindultunk haza. Szilike kijelentette, hogy nem is fél a sötétben.
Mondom jó, mert nincs is a sötétben semmi veszélyes.
Majd mikor már az utcán voltunk:
- De szépek a fények! Hogy csillog a hó!
Elvarázsolta őt a sötét. Abban is meg lehet találni a szépet, amitől addig féltünk.
Néz a nagy szemeivel, bele a világba, és döntéseket hoz. Ma fél valamitől, holnapra bátran szembenéz vele.

Mint a kis őzikék az út mellett ma. Szakadt a hó, megint leesett 10 centi. Kicsit kijöttek a sűrűből, az úttól pár száz méterre, a szántóföldön álldogáltak és élelmet kerestek. Mi jól megnéztük őket az autóból, ők pedig minket. Nézték az embereket, akiktől félnek. De a nézésükben inkább óvatos érdeklődés csillant, nem félelem.

Aztán a hó miatt megint extra adag madáreledelt tettem ki, rá is röppent egyből a madársereg. Sok-sok civakodó kis tengelice, a nyugisabb cinkék, a hatalmasnak kinéző verebek, pár meggyvágó, és szintén nem sok sárga billegető. A tengelicék már röptükben felosztják a területet, és keményen védik. Mégis, legjobban a nyugodtabb példányok járnak. Míg az idegesek minden zajra felrebbennek, a nyugisak csak néznek utánuk, és esznek tovább. Nekik jut a legtöbb mag.

Ilyen dolgok vannak most, február vége felé. Nemsoká itt a március, már a neve is hordozza azt, amire mind várunk.

2012. február 16., csütörtök

Nem rossz

Nem volt tegnap rossz kedvem, a kutya-kutyák általi szívatásokat megszoktam.
Oviba menet kicsit veszekedtem ugyan Szabolccsal, mert nehezen értette meg hogy Lívia még a hangjait is utánozza, szóval ne másszon fel az út melletti dombokra, ne ugorjon árokba.
Illetve megértette, de benne a kisörgög bujkál, kb. egy éves kora óta. Azóta nem tud nyugton maradni. Főleg ha muszáj lenne :)
Tőle-miatta van az Ördögkonyha név, és az Ördögszappan is.

Szóval miután  Lívi pótkesztyűje kiesett a zsebemből, és Picur kutya - aki minden reggel játszik egy sort a gyerekekkel - ellopta, már nem vettem olyan könnyedén a bébi eleséseit. A kesztyű ugyan el lett véve a tolvaj tacskótól, de csupa hó lett.

Ovi után hazafelé a dombon pedig futni szoktam felfelé, mert az az edzésem. Most nagyon nehezen ment a csúszós úton. Azt meg sem említem, hogy két hete nem voltam oviban, mert a fűtés miatt itthon maradtam, Kira intézte. Tehát ki is estem a futó gyakorlataimból.

Tegnapelőtt már megállapítottam, hogy lassan olvad, pár nap és a kutyaetetés sárcsolya lesz.
Erre tegnap ránk zúdult az áldás. És én tényleg hálás vagyok azért amim van, de attól még tele lehet a hócipőm amiatt ami nem jó, igaz? Én aztán tényleg nem vagyok nagyigényű, engem teljesen boldoggá tesz a madárdal, a lágy szellő, a kellemes tavaszi illatok, sőt a tél illatát is kedvelem, a hóesés is tetszik.

Még annak is örültem, hogy tegnapelőtt nem működött a posta. Pedig nem tudtam pénzt kivenni, és a falu túl felére kellett boltba menni, ahol van kártyás fizetési lehetőség. Mert tudtam, hogy tegnap is jön pénz, és akkor egy pénzfelvételi díjat megspórolok.
Igaz, az eladott szappanokat emiatt egy nap késéssel tudtam feladni, de talán ez még megbocsátható. Viszont tegnap megérkezett a másik várt pénzecske, és még a nyugdíjpénztár is küldött egy kis pótlást (AXA, rossz elszámolás). Ettől sem lettem gazdag, de jól jött. Örülök minden ilyen apróságnak, csak ez nem feltétlen látszik, mikor más miatt dühöngök.
Viszont nem leszek gyomorfekélyes a lenyelt dühtől, nem hurcolok több éves sértettségeket, mert igyekszem kiadni. Ha másképp nem megy, akkor leírva.
Viszont mivel erősen disztingválok, így annyi csúnya szó sem hagyja el a számat :)
Úgyis leszokóban vagyok a káromkodásról. Amiről annyit, hogy évekig ment, mióta gyerek van azóta igyekeztem nem rondán beszélni, akkor sem ha nagyon jól esne. De az utóbbi pár évben valahogy visszatért. Még mindig vannak szavak amiket nem vagyok hajlandó kimondani, de azért van miről leszokni.

Na szóval, a kedvem nem rossz, olyan mint az időjárás. Ingadozó. Mérsékelt égövi. Változó.
Néha viharos, de hamar kisüt a nap.
Megyek is fűteni.

2012. február 15., szerda

Szép is...

... a hóesés.
Ahogy kora reggel kimész a kapuhoz.
Az utcai lámpák fénykörében bámulod a csillogó pelyheket.
Gyönyörű, életteli, naturális.

És rohadtul nem érdekel.
Mert a kapu hideg.
A levegő sem meleg.
A lábam zsibbad, mert szarul ültem (addig jó volt, míg fel nem keltem).
A főkapu, ahová azért mentem, hogy nagy élvezettel leakasszam a fagyott láncot a hideg-vas kapuról, mert a dilis kis édibogyó kutya, miután végigszalad a környék kutyás házain, hogy reggel 5-kor is legyen koncert, nem tud a hátsó kapun visszajönni, neki a főkapu kell.


Most tűnik fel, milyen fennhéjazón írtam, hogy főkapu.
A hátsó kapu a ledőlt izé, gyakorlatilag nem is létezik.
A főkapu is egy halom rozsdás vas, jelképes kapu. De milyen szépen hangzott, főkapu.
Ő Andersen meséjében a viaszgyertya.

No mindegy. Elátkoztam kicsit az összes hóistent, kutya és lábzsibbadás istent is.
De főleg a mínusz istent, mert megnézve az időjárás előrejelzést, azt kellett látnom, hogy március 6.-ig megmarad ez a köcsög jóféle, évszaknak megfelelő hideg.

Szóval szeretek kora hajnalban kimenni a kapuhoz, de valahogy jobban szeretem, mikor a madárkák csivitelnek, a fák zöldellnek, a kipattanó rügyek már virágként illatoznak, pár sztahanovista méhecske már korán zümmög, és a levegő illatát tavaszi szél terjeszti szét.

2012. február 14., kedd

Ezt is túlélem :))

Szájára vett a falu.
Már két helyről is azt hallottam, terhes vagyok.
Odamentem ma egy csajhoz, akiről feltételeztem, többet tud nálam arról, ki a bánattól eredhet, és mi lehet az oka. Mert oké, nagy a hasam, de mióta megszültem ugyanakkora.
Nem hánytam nyilvánosság előtt (máshol sem), nem is szédelegtem az utcán (máshol sem), és a terhesrendelésen sem üldögéltem az SZTK-ban.
Szóval a kérdezett sem tudta, de elmesélte hogy róla mit pletykálnak. Az sem sokkal jobb, de ő legalább nem terhes.
kezdet és vég

Gondoltam inkább elterjesztem hogy leszbikus vagyok, nem pedig terhes, de mégiscsak öt gyerekem van, abból kettő iskolás. Talán rosszul érintené őket, ha ez elterjedne :)
Vagy azt terjesztem el, hogy leszerelt tengerészgyalogos vagyok, ne szórakozzanak velem, mert kibelezem a pletykásokat. Bár valójában magasról letojom mit talál ki aki ennyire unatkozik. Csak kicsit derült égből jött, ezért akadtam ki.

2012. február 13., hétfő

Vendégblog - Lányom versei

Ládába zárt idő

Csak állsz egy dombon,
Nincsen semmi gondod.
Szétnézel a gyönyörű tájban,
Nincs még egy ilyen hely kerek e világban.

Lassan elmúlik a pillanat,
S minden szép és jó itt marad.
Egyszer majd mindennek vége lesz,
Elsétál a perc, melyben boldogságra lelsz.

Ott állsz majd egyedül,
Semmid sincsen legbelül.
Gondolkodsz a múlton,
De ott maradt a pulton.

Tán a kocsmáros már elvitte,
S egy kis ládába rejtette.
Azért tette, hogy tudd,
A múlt már elmúlt.

Soha nem jön vissza,
Soha nem lesz újra.
Egyszer majd mindennek vége lesz,
Elsétál a perc, melyben boldogságra lelsz.

/Kővágó Kira/

Mondjam el...?

Ülök veled szemben,
Semmi sincsen rendben.
Azon gondolkodom,
Mit kéne mondanom?

Mondjam el mit érzek?
Hogy legbelül szinte vérzek?
Mondjam el, hogy veled akarok lenni?
Hogy érted képes lennék bármit megtenni?

Soha nem teszem meg!
Soha nem tudod meg!
Majd egyszer a magányos gondolat,
Gondol egyet, s elfonnyad.

Mi többé már nem leszünk együtt,
Már nincsen közös bennünk.
Csak a kényszer, mi összetartott minket,
Nem, nem viccelek. Hidd el!

Szétválnak útjaink,
Összefűznek múltjaink.
A sors úgy döntött,
Hogy minket külön útra küldött.

Találunk majd valaki mást,
Ki elhozza a változást.
Tán találkozunk még álmainkban,
De már semmi közös nem lesz vágyainkban.

/Kővágó Kira/

Magány

Élt egyszer egy ember,
Bajsza vadkender.
Esze nem nagy méretű,
Élnie sem célszerű.

Isten jó 'karattyára,
Mégis ott volt a nagy világba'.
Kis házban éldegélt,
Egyedül élte életét.

Úgy gondolta, inkább egyedül,
Minthogy minden veszekedésbe kerül.
Voltak neki állatai,
Ők voltak a barátai.

Tehén, macska, kutya, ló,
Neki ez így marha jó.
Reggel fejte tehenét,
Aztán gyúrta a kenyerét.

Férfiasabb pillanatban,
Szántogatott egymagában.
Esténként mesélt az állatoknak,
Tudta, hogy élvezheti bizalmukat.

Élt egyszer egy ember,
Szíve mint a tenger.
IQ szintje alacsony,
A lakhelye Badacsony.

/Kővágó Kira/

2012. február 12., vasárnap

Panasznap

Ha van "megköszönő" nap, mikor hálát adunk azért ami van, akkor lehet ilyen panasz nap is, igaz?
Mikor azon kattogok, hogy ha számlát fizetek és fűtök is, akkor mit eszünk? Ha a gusztustalan és undorító parlamenti fizetésekbe belegondolok, hogy a GYES évek óta ugyanannyi, hogy 25 ezernél rég nem több, ott meg a 200 ezer egy gyenge kezdés, akkor kicsit elgurul a gyógyszerem. Hogy aki ki meri mondani, szerinte mennyiből lehet megélni, kicsit összehúzva, annak még nem kellett olyan döntést hozni, hogy eszünk vagy fűtünk. És már a fűtés pénzt is csak kölcsön kaptam...
Azok a rohadt büszke emberek, akik ki mernek jelenteni dolgokat mikor néztek szét utoljára egy csóró kerületben? Kit hülyítenek?
Na mindegy, nem is érdekel, csak most szar a kedvem.
Majd ha összedobtam megint valami meleg krumplis ebédet, akkor lesz miért hálásnak lennem.

Üdv,

Én a csóró szállodatulajdonos

2012. február 11., szombat

Teljesítményingadozás és a meredek összekapcsolások

Egy elrontott kenyér története volt a gondolat indítója.
A kenyerem mindig más. Hiába készítem évek óta, szinte nincs két egyforma. Pontosan tudom, mennyi kenyér mennyi krumplit bír el, mégis tegnap a háromszorosát főztem meg hozzá. Pár szelet kivételével ehetetlenül nedves is lett. Sok dolgom volt, a hangulatom is szar volt, mást is elfelejtettem, elrontottam.

De nem is ez itt a lényeg.
Hanem az, hogy a természetes alapanyagokból készült ételek is mindig mások. Az emberi tényezőt most ne vegyük figyelembe, azaz nem tételezünk fel hibát. Minden mozzanat a helyén van, mégsem jön át ugyanaz az íz, mint legutóbb. Ami természetes, az tökéletlen. A tökéletlenbe tudunk belekapaszkodni, abból lehet tanulni. Ami tökéletes, az művileg van megcsinálva.
Vizsgáljuk meg kicsit több szempontból.

Nézzük a legalapvetőbb mű-dolgot, a megcsinált embert.
Mondjuk a tökéletes smink-köröm-ruházat-minden embert. Minden nap ugyanolyan tökéletes, de semmi természetes nincs benne. Nincsenek ráncai, ötven évesen sem, a harisnyája sosem szalad, a nadrágja mindig élére vasalt és foltmentes, a mosolya is mindig ugyanaz. Otthon pedig minden álarcot levéve ottmarad egy teljesen más ember, a természet alkotta alap, aki nyomokban sem hasonlít a megcsináltra.
De ott van a celeb is, aki totál kimódolva veselkedik a külvilág előtt, de ha elbeszélgetsz vele, akkor előjön az ember, akinek igenis vannak saját gondolatai, érzései. Nem robot, csak a külvilágnak.

Akkor az ételek. A tehéntej is mindig más ízű attól függően mit evett a tehén. A disznóhúsnál is találkoztam tök ízűvel, mert mint kiderült, élete utolsó két hónapjában sütőtököt evett a malacka:)
Hiba volt, mert a sütőtök ízű töpörtyű valami perverz ízkombináció. Az előregyártott ételek, italok mind ugyanolyanok, pedig nincs két egyforma alma a fán. Egyik ízesebb, a másik lédúsabb.
Szóval az étel sem robot. Csak a mű étel.

Mitől lesz az étel robot? Nem igényel különösebb magyarázatot, mert ismerjük. A kivett tápanyagok, a hozzáadott adalékok, tartósítók, ízfokozók. Kinek kell a robot étel? A robot embernek?
Kocka kaja, kocka embereknek.

Mitől lesz az ember robot? Kivész belőle a természetesség? Mi a természetesség? Hangulataink és érzéseink vállalása, akkor is ha nem szépek? Akkor is ha épp dühösek vagy dühítőek vagyunk. Nem kell álarcot viselni, nem kell megjátszani.

És a munkahelyen? A robot mindig ugyanúgy teljesít? Azt hogy csinálja? Álarcot viselve, sosem megmutatkozva végzi a robotmunkát, majd otthon teljesen más ember lesz belőle? Vagy annyira ránő az álarc hogy sosem tudja levenni? Hogy tud az ember igazi robottá válni? Drogokkal? Teljesítményfokozókkal? Mint az ételek. Ízfokozók, mérgek. A test is mérgezetté válik a lélek és a gondolatok is. Elvész belőle minden természetesség, nem marad benne tápanyag.
Ha egy oroszlán megenné, az is mérgezett, kocka ételt enne. Hmmm... Ez az ami már meredek.

Én örülök a tökéletlenségeimnek, a hibáimnak, mert mindig tudok tanulni valamit, és ha szerencsém van, akkor nem mindig ugyanazt. Persze mint a kenyér eset mutatja, van mikor ugyanazt tanulom.

De ha nem érzed magad robotnak, ne egyél robot ételt.
Figyelj oda, mert a tested az igazi otthonod.
Ne szarj az otthonod közepébe, mert neked kell feltakarítani!

2012. február 9., csütörtök

Aromát készítettem, és ivási gondok a családban

Történt hogy kamillateát készítettem, de utifű levéllel keverve. Mézzel-citrommal és kihűlve teljesen gyümölcsízű, viszont kamilla utóízzel. Érdekes. Krisz szerint körtekompót ízű.
Kérem Kirát, kóstolja meg ő is, szerinte kamillaízű. No hát nem is lehet mindenkinek olyan kifinomult ízlése mint nekem. De a pohárral megkoccantotta a fogsorát, ezért szentségelt kicsit.
Ja, hát akinek ilyen ivási problémái vannak...

2012. február 8., szerda

Hogyan vagyonosodjak meg

A legjobb fogyókúrás üzletláncot tervezem. Ki kéne dolgozni rendesen az ötletet. Szuper csillogó bolt valami plázában, 30 kilós eladólányok a hitelesség kedvéért, minden pink vagy narancsszín, fehérrel kombinálva, mert az olyan trendi. A polcokon pedig? Semmi.
Hisz attól fogyunk amit nem eszünk meg.
Lesz üres lisztes zacsi, üres sütis doboz, üres üdítős flakon, szintén üres túró rudi papír, meg minden ilyesmi.
Te pedig ha fogyni akarsz, bejössz, megveszed amit nem akarsz megenni, fizetsz, és kimész.
Az üres csomagolóanyagot egy mosolyért cserébe visszaváltjuk.

Aki a testgyakorlatokban is elmélyedne, mert azt hallotta az is kell a komplett fogyókúrás élményhez, annak a következő levédett ötletem van: 
Keressen a közvetlen környezetében egy sok gyerekes családot leterhelt szülőkkel, és szegődjön el házvezetőnek. Garantáltan egy perc nyugi nem lesz, takarítás viszont állandóan, valakit mindig ki kell épp szolgálni, vagy összeszedni némi szennyest, esetleg fél órás szövegelés után némi büntetést kiosztani, majd együtt röhögni a büdös kölykeivel.
És hiába mondod neki, hogy "Nem vagyok itt." "Meghaltam" meg egyéb ötletességeket, ők csak vigyorognak, és még a 3 éves is csak annyit mond:
- Há-há, nagyon vicces!
Este olyan fáradtan fogsz ágynak dőlni, hogy mesemondás közben elalszol, de még beszélsz. Majd felriadsz mikor épp olyan mondatok hagyják el a szádat, hogy:
- A busz elütötte és meghalt.
- És erre a rétre költöztek családot alapítani.
Mikor az alap téma olyan messze volt ettől, mint én a tengerparttól vagy az Andoktól.
Gondoltam már, hogy elindítom a telefonomon a felvételt, mikor mesélek, főleg mert reggelre elfelejtem mit meséltem. Ezért írok ritkásan a meseblogomra, pedig minden este van mese. De még a telefonomon sem találtam meg a hangfelvételt.

A fenti ötleteim annyira gondoltam komolyan, mint amilyen fáradt és kimerült vagyok. Rettentően :))

2012. február 7., kedd

Madarak, Inség-konyha könyvterv, és Lady Kaka-A-Fűben

A madárkáknak készítettem egy rendkívül összetett etetőt, három kimosott tejesdobozt összetűztem, teleszórtam maggal és kitettem a párkányra. Mivel a hó elfedte a magjukat, ne haljanak éhen a terülj asztalka mellett. Ezt mondjuk ideiglenesnek terveztem, félig-meddig papír mivoltánál fogva nem is valami időtálló minőség, de megteszi. Miért van tejes doboz? Itt, ebben a házban, ahol tehénből isznak tejet az emberek?
Mert a falu összes tehene állapotos. Nincs tehéntej. Csak marha drága kecske. Bár a bolti tejárak mellett már nem is tűnik annyira drágának...

Itt jön is a következő téma, az ínséges idők. Reggel láttam, hogy az ország Rékája főz a tévében. Mondom, már ez is? Már mindenki? Meg ezer szakácskönyv is? Akkor kéne csinálni valami újat. Mondjuk: Ételek havi ötezerből.
Erre Anyu: Persze, ha meg a kormány meglátná, hogy ötezerből is lehet (nem lehet) akkor még elvennének valamit, mert túl gazdag a nép. Mert a Medveczky is megél ötvenezerből! És turkálóból öltözik. Mondom kéne küldeni neki pár göncöt. Hátha jól jön neki a nagy szegénységben. Hisz nekem a családim biztos több. Hát még GYES-sel együtt! Én gazdag vagyok!! :) Igaz, hogy erre többen is vagyunk... Szóval nem kezdtem gyűjteni a "Hogyan főzzünk homokot vízzel ízletesen"-recepteket.
Pedig ötletek vannak. Ott a kőleves, de a cserebogár főzelék sem hangzik utolsónak. Hát még a fatörzs szelet krém nélkül! Igazi tölgyből.

Kaka-A-Fűben kisasszonyról.
Lapít, mint az említett cucc. Fürdés után befekszik Anyám mellé, és észrevétlennek tetteti magát, nehogy a gaz anya vigye aludni. Ha jövök, hogy most már megyünk, akkor van az Én-Itt-Sem-Vagyok tekintetű lapítás. A név akkor jött, mikor egyik ilyen alkalommal Szili esti helyére feküdt, ami az én alvóhelyem. Szili ott issza meg este a tejét. Szóval Lívi lefeküdt oda, magára húzta a takaróm, és Szili bárhogy hisztizett, ő csak lapított és lesett. Majd megoldásképp hívtam őt és babusgattam kicsit, így gond nélkül kikelt onnan, engedve a bátyót.
Írok a reggeli Nagyszemű-Ártatlanság és Kóckirálynő fejről is. Aminél nincs is aranyosabb. Néz ki álmosan, totál ártatlanul a fejéből, kéri a tejét, rendezi a párnáját és magától betakarózik. Lefotózni persze nem lehet, mert a fényképező alkalmatosság láttán rögvest "csíííz" pofira vált.
Csíííz
És Szabolcs ma reggeli vallomása:
- Mostanában olyan érzékeny vagyok.
- Mi a baj?
- Semmi, csak ha Csengére nézek (ovistárs), könnyes lesz a szemem.

Ennyi telt most a diliházból, innen a hármas szobából. Az ápolók elmentek, az ápoltak fekvéshez készülődnek.

Jó éjt!!

2012. február 5., vasárnap

Ha mindenhol, akkor itt is...

...havas bejegyzés lesz.
De inkább arról írnék, hogy a madárkák is mások ilyen nagyobb hidegben és hóesésben.
Muszáj nekik raktározni, kevés az idejük, mert sokan vannak. Így nem ijednek meg annyira a cinkék sem. Simán röpködnek az ablakhoz, akkor is ha idebent a gyerekek épp az ablaknál ugrándoznak. Megjelent a harkály is, aki csak ínségesebb időben jön el idáig.
És láttam valami szörnyűt. Nekem legalábbis az volt. Egy golyvás kis cinkemadarat.
Ült a rózsatövön, azt hittem valami a csőrére tapadt. Majd odaszállt a párkányra, és akkor láttam hogy nem ez a helyzet. Sajnáltam szegénykét.

Várom már a jövő hetet, szappant akarok csinálni! Annyira rég készítettem, már hiányzik. A mániákus megvonja magát az új szenvedélytől. Nagy hiba :) De ennél nagyobb bajom ne legyen.

Ma jó idő van, melegen süt a nap és a szél sem fúj erre felé. A hó nem esik, és közepesen hideg van. Bár Krisz ezt nem osztja annyira, mert a vonat, amire át kellett volna ma reggel szállnia nem ment. Ez volt reggel fél nyolckor, és közölték vele hogy majd fél 3-kor. Addig se vonat, se busz, így gyalog jött haza a kb. 18 km-re lévő Aszódról. Végül is most 2 óra van, és már másfél órája hazaért, így jobban járt.
Mondom én, innen a meleg szobából :) Értem én, hogy nem megy a vonat, mert befagy a váltó, meg egyéb nyalánkságok, de jobb helyeken mentesítő buszjárat lett volna a megoldás. Nem egy nagy vonat ez, tipikus tajga járat. Egy, max. két kis piros kocsi. Kábé 30-40 ember/járat. De ez erősen maximált érték. Így talán egy Volán busz elbírt volna velük. De itt nem mennek az ilyen kézenfekvő dolgok.
Itt szívás van ha probléma van.

2012. február 4., szombat

Röpke beszámoló

Végleg kitavaszodott a blogom. Még tavasziasabb lett, igaz kissé gyerekes, de ezt a gyermekeim számát ismerők tán megbocsátják. A betűtípus szép nagy, bár tudom, hogy a Ctrl gomb nyomásával és ezzel egy időben a fel-le kurzorok nyomásával lehet állítani a böngészési méretet, de ezt sem tudja mindenki (ahogy hagyod, mindig abban a méretben nyílik meg az adott oldal). Ez volt az okoskodó rész.

Most éjjel már nem volt olyan hideg, vagy a szén elfogyása miatt volt jobb a hőmérséklet a házban, nem tudom. Merthogy a szén ugyan nagyon soká tartja a parazsat, de nem ad le akkora hőt. Viszont a szenes kályhában a fa hamar leég. Azt fával lehetne rakni két óránként, a többi kályhát elég éjjelente egyszer megpakolni. A szenes hamu viszont útszóráson kívül nem jó semmire, talán még a föld trágyázására, de ebben nem vagyok biztos. Így hószóráshoz tettük félre. Jövőre is jó lesz, mert itt nem esik.

Annyira, de annyira unom már! Most már tényleg inkább a kerti gondokkal foglalkoznék, meg azzal, hogy mennyire melegem van kint, milyen hangosak a madarak, mennyi tücsök ciripel, és hová tegyem a sok begyűjtött gyógynövényt.
Meg azt is unom, hogy reggelente fél órát kell öltöztetnem a három kicsit. Kész felüdülés, ha rá tudom sózni az ovisokat Kirára, mert akkor csak kettőt kell öltöztetni, és hamar vége.

A nagyobbak felfedezték, hogy az erdei kis patak 10 centis jege kiváló csúszkálni, ha már jégpálya nincs a közelben.Azt pedig még én is értékelném, mert korizni nagyon szeretek.
Medve a jégen... Blabla.

Szabolcs és Kevin minden nap több órát görkorcsolyáznak a házban, gondolom gyakorolnak tavaszra.
Jó hogy nem nyárra, mert akkor úszkálni akarnának. És az is jó, hogy görkorijuk van, nem jégkori. Az nehezen csúszna a szőnyegen.

Kevin nem hiszi el, hogy reggelente bizony a szarvasokra lőnek a gaz vadászok, azért nem mehet reggel 9-kor az erdőbe. Mondjuk itt a házzal szemben azért nincs ilyen veszély, de el kell mondani neki, nehogy kedvet kapjon kimenni a tisztásra a vadászleshez.

Hát ennyi a röpke, a mai napom is azt hiszem fűtéssel fog telni, és svéd húsgombócot sütök.

2012. február 3., péntek

Hullámzó adakozókedv és ízlés

Mindig harapott egy darabkát a cukorkájából (téli erős cukor), adott a csokijából, akkor is, ha csak egy kockát kapott. Rágott belőle egy picit, és meg kellett ennem. Akkor is ha nem vágytam rá, bár elég ritkán mondok nemet egy jó fajta étcsokira. Egy ideje viszont nem ad, már nem érez kényszert, hogy megetessen édességgel. Múltkor vettem nekik egy-egy Balaton szeletet, és kérdeztem, kaphatok-e egy falatot.
Nem kaptam, csak összehúzott szemmel rám nézett. Már nem Anya az első, hanem a csoki :)

Ma viszont kaptak kekszet, és megint kaptam egy centis falatkát :)) Mondta is:
- Az egy egypöttyös falat neked, Anya (háztartási keksz).
Az elkövető neve: Szilárd, 3,5 éves emberpalánta.

Az ízlésük olyan változó és kiszámíthatatlan mint az időjárás, hogy ezzel az aktuális közhellyel éljek.
Lívi ma sütőtököt evett ébredés után, pedig eddig kategorikusan visszautasította.
Biztos nagyon álmos volt még, csak szép volt a színe és illatos is.
Bár szerintem finom is, de itt senki nem eszi meg, csak ha pogácsába dolgozom bele.

Ők ketten egyébként fantasztikus összhangban vannak. Lívi őt védi leginkább, bár mindig az épp hisztiző vagy síró nagytesó mellé áll. De Szili elsőbbséget élvez. Megvédi Szabolccsal szemben is, ha ő nem ad neki oda valamit, Szili hisztizik, akkor Lívia elveszi és viszi a kedvencének.
Ha rászólok valamiért Szilire, például:
- Szilike, vegyél fel papucsot!
- De nem találok.
Lívi megy, és kérés nélkül keres neki. Igaz, lehet, hogy páratlan, de akkor is.
Ő hozza. És nem csak ez, hanem bármi, ami Szilinek nem megy, abban ő segít neki.
Mint egy kis lovag kisasszony.


Még pár nap?

A konyhámat, ezt az erősen északi fekvésű, nagybetűsen hideg helyiséget olyan mértékben elszigeteltem a ház többi részétől - mert este kúszott be onnan a hideg - hogy mostanra annyira kihűlt, hogy a palackból nem jön ki a gáz. Szóval mégis ki kell engednem némi meleget oda is, mert korán reggel még a sparhelt sem lángol teljes erővel, nem lehet főzni, max. langyosítani. A kávé este pedig elfogyott, aki megitta nem főzött másikat.Ilyen is van.
Így most reggel szinte leizzadtam, mire valami elfogadható ébresztő italt kreáltam. Anyu 3 in 1 nescuccát nem szeretem, és bár tudom, hogy ez luxusprobléma, de én nem szeretek a nagyobb gondjaimról írni.
Az élet szép, még élünk, míg van tüzifa is meg étel is, addig elég erről a kis kávéfőzési gondról írni.
Mindig arra gondolok, másnak tán nagyobb gondja is akad, mint a mi napról-napra, hétről-hétre élt életünkben adódik. Megoldás mindig van, én igyekszem megtalálni, igyekszem előre nézni.

A gyerekek jól vannak, kisebb takony-köhögés problémával küzd némelyik, de ott sincs nagy gond.
A hideg végéig még pár nap van, azt ki kell bírni, hisz már csak pár nap, egy-két hét.
Volt már rosszabb.
Túléljük.

2012. február 2., csütörtök

Szenvedélytől függő

Sok szenvedélyem, "rákattanásom" volt már. Mindre talán nem is fogok emlékezni, de igyekszem összeszedni. Volt az olvasás. Valamikor alsó tagozatban kezdtem, és lassan eljutottam oda, hogy nap nem telhetett el valamilyen könyv nélkül. Sokfélét kipróbáltam, nem mondhatnám hogy egysíkú az olvasási ízlésem, de a komoly irodalom kimaradt. Bár a Nyomorultak és egy-két Jókai regény megvolt, de ez nem tudom mennyire nehéz-irodalom :)
Évekig az elvont témák izgattak, azt hiszem Nemerétől a Titkok könyve indított el errefelé, és egyre-másra kerültek a kezembe összeesküvés elméleteket feszegető, politikai írások is. Ez mondjuk már később volt, azért iskolás koromban megmaradtak a könnyedebb hangvételű elvontságok, krimik, orvosi krimik, szerelmes regények, minden ami ponyva.
Ez volt a könyv-függés, mára már nincs sajnos. Nincs idő, mikor pedig lenne, akkor nincs már "agyam", nem tudom felfogni ami le van írva. Várnak rám olvasnivalók, félretett könyvek, de ezek már javarészt nem regények.

Volt a jégrágás-hóevés.
Szabolcs-terhesség idején laktunk panel lakásban, marha meleg nyár volt. Kifigyeltük, hogy a rozzant Lehel maximumra állítva pont jégkását csinál, apró jéglapocskákkal. Imádtam azt a jeges teát. Kanállal ettem a jeget, jégkockát is rágcsáltam. Sokat és szívesen. Ma már nem használjuk azt a hűtőt, csak a pincében áll és lekvárokra vigyáz, kikapcsolt állapotban.
Szili terhesség idején ez a mánia télen jött elő, hóevés formájában. Összegyúrom a tiszta havat, és mint a fagyit, elharapdálom. Mániákusan csináltam Livi terhesség telén is. Nem is tudom. Ha valaki idegen akkor látta mit csinálok, hihetett rólam furcsa dolgokat :)
Manapság hó-falatkákra már nem vágyom, de a jeget még elrágom.

Mikor találkoztam a shea vajjal, elsőre nagyon megszerettem. Mindenféle remek tulajdonsággal bíró vaj, krém. Az illata ami fogva tart. Mikor új adagot veszek, a megérkezés, a kibontás, és a beleszagolás olyan jól eső érzés, mint hazatérni egy hosszú útról. Így vagyok a friss kakaóvajjal is egyébként.

Manapság egy-egy gyógynövény illata is rabul ejt pár hétre. Volt nyáron a csalán, a száraz diólevél, imádom a kakukkfű és a friss rozmaring illatát is, no meg a levendula főzete! Ezek az időszakos szenvedélyeim.

Ami rádöbbentett a függőségeim létére, melyek mindig végigkísérték az életem, az a méz volt.
Amikor veszek egy-egy üveggel, alig várom, hogy kibonthassam, ehessek egy kanállal, azt rakjak a kávéba. Nem eszem sokat belőle, de az a pár kiskanálnyi nagyon jól eső élmény.

Tudom, hogy amint közzéteszem a bejegyzésem, fog még eszembe jutni, de most ennyire futotta.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...