2012. május 31., csütörtök

Lehetne címe is

Most javarészt a képek fognak beszélni.

 Lívia, aki már saját maga válogatja össze, mit akar viselni, bár nagyon extrém esetben hagyja magát meggyőzni. Amiben nem enged, az a cipő. Pontosan tudja, sok cipő közül választhat, amit ki is használ.
 Bodobács költőhely az iskola egész környéke. Amit már többen is mondtak Kirának, mekkora dolog, hogy ilyen szép a suli környéke.
iskola hátsórész

bodobács vizsgálat
 Minden nap szedünk pár marék bodzát. Szárítjuk teának télire, illetve friss innivaló készül belőle. Lesz majd szörp is, sőt a bogyóból majd vegyes lekvár is. Ami miatt még említésre méltó, az az illata. Ismeritek, ugye? Szorozzátok meg százzal, és képzeljétek el a hálószoba ablak alatt. vagy mikor hazafelé jövök valahonnan, és a sűrű dzsungelből kiérek ide:

és megcsap ez a finom, édes virágillat. Tovább lépkedve pedig ez a bodzadzsungel tárul elénk. Szép.

Íme a kedvenc fám mély "ráncai":

 A kisasszony pedig igazi csajszi. Ruhákat válogattam, vagdostam. Azaz átszabtam azokat, ami senkinek nem kell. Javarészt lánykaruha készül belőlük. Ezt a felsőt kinézte, kikapta a kezemből, merthogy strasszos. Elmagyarázta, hogy az az övé. Mondtam neki, hogy jó, de kivágom és meg kell varrni. Ő kihúzta a varrógép székét, és mondta, hogy "ide-ide". Gyorsan összedobtam neki a lockkal, ő pedig előbányászta ezt az úszósapira hajazó kis sapkát, és parádézott. Persze fotót nem engedélyezett :)


Ezek  pedig a legutóbbi napfotóim:


 Illetve egy bodzavirág-fotó (kis zöld pókot akartam, de túl jók a rejtőszínei), és egy éjjeli Hold fotó.


nem ufo


2012. május 29., kedd

Harkályos

Hetekkel ezelőtt fedeztem fel az egyik félig kidőlt fában a fészket. A hang alapján azt hittem, darázsfészek. Majd egyre inkább változott, néha már valami csipogás is kihallatszott belőle.
Persze Kevin is arra jár haza a suliból, feltűnt neki. Mondta, mentsük meg a pipiket. De sikerült leállítani, hisz ha a madarakat nem etetné az anyjuk, akkor egy nap után már nem csipognának. De a csipogás egyre hangosabb lett, így ki lehetett találni, hogy etetve vannak.
Hogy milyen madár, azt a mai napig nem tudtuk. Ma viszont kiderült, harkályok csiripelnek.
Mikor arra mentem, láttam hogy egy madár (még nem tudtam kicsoda), étellel a szájában várakozik. Közben szűkülő körökben megközelíti a fészket, ami egyébként egy odvas fában van, és pici lyukon át etetnek a szülők. Mert azt is meg tudtam figyelni, hogy mindkét szülő ott köröz, aktívan részt véve a nevelésben.
Elég messze kellett mennem, már a telefonom befogadó képességéhez mérve. De azért a felvétel képének középső részén látszik a madárszülő, ahogy etet.
Háttérzajként elsősorban a kicsik hallhatóak, mellékzörejként kutyaugatás, Lívia-anyázás, Krisz-Lívizés,és a végén a pipik nagyhangon köszönik meg a kaját.

Amúgy elég fárasztó lehet madár-anyának is lenni, mert gyakorlatilag az egész napjuk az etetésről szól. Mikor a teraszon lógó katonai rohambilibe fészkelt a rozsdafarkú, az is egész nap etetett.

2012. május 26., szombat

Kirándulás és gyereknap

Aránylag rég írtam (hozzám képest), mert egyszerűen fáradt vagyok mire ideülök. Mikor még gondolatok is vannak a fejemben, akkor még munkám is akad.
Medvefarmon voltunk az ovival a héten, és bizony Krisz nélkül nem tudom hogy csináltam volna végig. Három kisgyerekre figyelni, közben azért a látnivalókat is megtekinteni, fárasztó volt.
Játszóházban kezdtünk, ott voltunk egy órát.
Lívia ugrálóvárazott, majd Szabolcs megmutatta neki, hogy kell felmenni a csúszda részhez. Háromszor végig vezette, majd Lívi onnan kezdve egyedül ment fel, de azt megállás nélkül.
video

Onnan mentünk a medvefarmra, ahol persze a felpörgött gyereksereg elsőnek a csúszdát vette igénybe.


Minket pedig a bejáratnál lévő farm szürke marhái és komondorcsaládja bűvölt el.
No meg a medvék, akik mint jó állatkerti medvékhez illik, kéregetnek. Persze kapnak is, mert a medvefarmon kapható méz, amit a kirakott hosszú fakanalakkal lehet adni a brumiknak. Mi vittünk pár kiló almát, azt tördeltük nekik, azt sem utasították el.


 Láttunk sakálkölyköket egy elkülönített részben, és három kis medvebocsot is.

A medvék nem igazán foglalkoztak a kerítésükbe csimpaszkodó kis praclikkal, hisz azok adják a mézet és almát is.

A farkasok viszont már nem olyan könnyen megvehetőek. Őket etetni sem lehet, de nem hiszem hogy érdekelné őket a méz vagy az alma.
Viszont a kerítésüket sem célszerű megfogni, mert Lívi kapaszkodó kezeire rögtön hárman mozdultak meg, és álltak oda a kerítéshez. Kissé fenyegetőek voltak, no nem morogtak, csak ott álltak, és az látszott rajtuk, hogy jobb ha nem engedem a gyereknek a kerítésfogást.

A varjak még mindig csapatostól röpködnek a farmon, valamiféle szimbiózisban élve a medvékkel. Gondolom a medvék és farkasok széthagyott tápláléka miatt szaporodnak el ennyire. A környező erdők is varjúkárogástól hangosak. Azt hiszem ez az erdő nappal is félelmetesebb lehet, mint a miénk éjjel. Mert a varjak nem igazán tolerálják a fészkük közelében tartózkodó embert.
Nekem egyébként tetszenek.

A strucc is, mert jópofa állat, bár hátráltam egy lépést a kerítésétől, mert nem sok jóindulat volt  a tekintetében.
Majd leült, és a szemére bőrt húzott. Nagyon érdekes, ahogy alulról felfelé egy fehér hártya kúszik a szemgolyójára.


Innen már kifelé vitt az út, már csak csúszdázás és hintázás volt hátra, majd a végén egy fagyizás. Ahol megtudtuk, hogy a fagyihoz külön kérhető ostyarúd, az szívószál (Szili-duma).


Az ovis gyereknap pár nappal később volt, nagyon nagy dolgok nem voltak, volt egy mentőautó, amit megvizsgálhattak az érdeklődők, kézműves dolgok, és persze az ugráló. Ahonnan Lívia le sem jött. Pedig külön csoportokban mehettek a gyerekek, de ő állandó volt.
Ennyi volt a hét, bár hétvégi pihenésről szó nincs :)

De mindenkinek kellemes hétvégét!

2012. május 22., kedd

Reggeli állatságok

A kávé nálunk török kávé. Csatolhatnék leírást, de inkább két mondatban leírom:
forró vízbe adott mennyiségű őrölt kávét teszek, és a megfelelő módon melegítem, forralom.
Ma reggel kissé más variáció készült, mert sikerült a gyerekek tejébe borítanom a vízbe szánt kávét. De nem ám kiesett a kezemből, vagy ilyesmi. Nem. Én egyszerűen odaöntöttem. Puszta figyelmetlenség volt az ok :)
Így most lett egy tejben főtt kávénk is, ami nem tudom milyen, de majd kiderül.

Tegnap reggel, oviból hazafelé megint soká időztünk az 5 perces úton. Lívi ugyanis talált pár kupac frissen kitett faforgácsot, ami egyfajta homokozó volt neki. Én közben tyúkhúrt szedtem, és felhívtam az apját, hogy ugyan jöjjön már ki a taligával, vigyünk be forgácsot. Eredetileg azért, mert macskaalomnak is jó. Persze ebből már sosem lesz macskaalom, mert már szét is lett játszva, be lett áztatva.
Előtte azért pár kis pohárral behordott a házba, stratégiai pontossággal elhelyezve az egyik szoba különböző pontjain, kiborítva.

Csak úgy mellékesen jegyzem meg, mikor a taligát rendeltem, Apa akkor mosott fel, a takarítás végén, amit természetesen porszívózás előzött meg. Örült a kislánya kreativitásának.

Tegnap pedig rám ugrott egy kullancs. Tudom, ez nem meglepő dolog nyáron, főleg este 7 után az erdőben. Épp kardióztam, azaz jó gyorsan gyalogoltam. A kullancs épp fúródott be, mikor kiszedtem, és egyből eszembe is jutott, hogy tavasztól-őszig le szoktam tiltani a gyerekeket az erdőről. Akkor most mi legyen?
Eszembe is jutott: illóolaj.
Pár csepp levendula a fül mögé, csuklóra, kész a kullancsriasztó.

Reggel is és persze napközben is folyamatos a madárkoncert. Három oldalról erdő vesz minket körül, persze nem közvetlen, mert a legközelebbi pár méterre kezdődik, a másik oldalról 200 méter, a harmadikról pedig kb. 500 méter. De van egy kakukk, aki sztereóban szól. Mindig ott van, mindig dumál, és mivel a fák is viszik a hangot, vagy visszhangoznak (mit tudom én), mikor locsolok vagy reggeli időjárást ellenőrzök, akkor mindenhonnan őt hallani.

Raknék fel madárhang videót, de jó ez a blogger, háromszori próba után sem megy neki.
Majd délután jutubozok vele, most nincs kedvem.

Ha elolvasnád a bodzás-tyúkhúros omlettet, kattints ide.

2012. május 21., hétfő

A tisztelet még mindig

Feltettem ma a kérdést valakinek: Te kit tisztelsz, és kit nem? Mi a tisztelet számodra?
Tök idegen volt, mondtam is neki, bármit mondhat, valószínű sosem találkozunk többé :)
Ő kis gondolkodás után azt mondta, azt tudja tisztelni, aki tiszteli őt.
És azt hiszem kimondta a lényeget.
Alapból tisztelünk mindenkit, mi normálisak, de ha mi nem kapjuk meg ezt, akkor mi van vajon? Ha valakiből meglátunk egy olyan részt, ami nem méltó a tiszteletünkre, akkor ez vajon mindig elmúlik?
A kérdés igaziból megfoghatatlan, nem egyszerűen megválaszolható. Inkább azt mondanám: nézőpontok vannak, amik vagy találkoznak egymással, vagy nem.
Mára ennyi az agyalás, dolog van. Készülünk a kecske projektre, és holnap medvefarmra megyünk az ovisokkal.

2012. május 20., vasárnap

A tisztelet

Azt hiszem meredeken fogom megközelíteni a kérdést.
Mert akárhogy gondolkodom, nem sok összegzés jut eszembe róla.

Azt hiszem az önmagában kételkedő, de gondolkodó ember a tiszteletre méltó.

Vegyünk egy hadvezért, mindegy kit.
Döntéshozatal előtt minden oldalról körbejárja a kérdést, tervez, következtet, kételkedik, újratervez, majd dönt. Úgy lesz, ahogy döntött. Döntése helyessége viszont csak később derül ki. Ha rossz terv volt, a szerencse hozhat csak jó végkifejletet. De a kételkedő és gondolkodó ezt tudja. Nem hiszi a majdnem rosszul elsült végkifejletet okozó döntésre, hogy jó volt az úgy. Nem hiszi a szerencsére, hogy tudás.
Azt tudja, hogy úgy vannak a dolgok, ahogy lenniük kell. De TUD. Tanul a hibáiból, a véletlen szerencsét annak látja ami, és az még erőteljesebb tanulásra ösztönzi.

Az önmagát vakhittel eladni próbáló haszonleső nem ilyen.
Az mindent megtesz azért, hogy ami az ő ötlete, legyen az bármilyen rossz is, megvalósuljon. Nem kételkedik, de nem is gondolkodik széles körűen. Csak önmagát látja, más aspektusból sosem vizsgál semmit. Önmaga eladásáért a hazugságtól, dolgok felnagyításától sem riad vissza.

Az én személyes tiszteletem?
Mindig a személynek szól.
Beosztásnak, pénznek, kornak nem.
Azt hiszem inkább egy döntés, hogy kit akarunk tisztelni, vagy kedvelni.

És azt hiszem a sok olyan személy, akit nem tisztelünk, mert amit látunk belőle az rossz, mind-mind lehetnek a kételkedő csoport tagjai. Csak azt nem mutatják, mert a mimikri, a rejtőzködés és a látszat mindennél fontosabb.

Az okfejtésemnek vannak persze gyenge pontjai, én is tudom. De most ez a nézőpont jött :)
 

2012. május 19., szombat

Zsongó erdő

A magas fák tetején nem is látjuk a virágokat, bár illatoznak veszettül. A méhek döngése viszont belengi az egész erdőt. Szép, halk morajlás kísért minket végig az úton.
A három fiúval és Csipi kutyával indultam el.
Szabolcs akarta vinni a pórázt, de mondtam nem adom, mert még izgatottan rángat, de bent az erdei úton úgyis elengedem. Ekkor aggódtak kicsit, hogy mi lesz ha.
Mondtam, nem lesz semmi, mert tesztelve van, visszajön. Kicsit fut, majd jön. Így az első 500 métert három fiúval versenyezve futotta le az erdei puli.
Komolyan, ő az egyetlen ilyen szempontból megbízható kutyánk. Végre Szili sem belém csimpaszkodott, hanem futott a többiek és a kutya után. Az elején csak távolról láttam őket.

 De így nyugisan tudtam fotózni :)
NAPCSÍKOK

NAPFÜGGÖNY

NAPSUGARAS SZIVÁRVÁNY
Amúgy tyúkhúrt akartam gyűjteni, teának is, és a fagyasztóba is. Sikerült, sok helyen van. A tisztáson mindig megilletődöm a szépségétől, a felhők és fák találkozásától, a harmóniától, ami itt belém költözik.
Szeretem.
Hazaúton Szabolcs hamar megfogta Csipit, és pórázon vitte. Előreszaladtak, majd rohant vissza a kutyával, és kiabálta:
- Anya, képzeld! Átment előttünk egy őz!
Már megint.
Én semmit nem láttam, csak a gyerek.
De egyszer talán én is belefutok egy szelíd fajta vadállatba.
Mert őszintén szólva a vaddisznó és a borz annyira nem mozgatja meg a fantáziám. Azokkal elvagyok úgy is, ha csak a nyomokat látom :)









 Jó növénygyűjtő séta volt, mire visszaértünk Lívia is felkelt, kezdődhetett a második műszak :)



Kevin a takarító

Bizony, mindenkiben ott vannak a rejtett lehetőségek. Kevin is tud szépen takarítani, ha akar.
Most kitalálta, hogy takarít, pénzért. Nem baj, hogy azt mondtam neki, nincs pénzem erre, akkor tartozzak. Jó hogy nem kér a húsomból egy fontot...
Szóval szépen letakarította a tűzhelyet, de tényleg nagyon alaposan, majd kérdezte, mit lehet még. Mondom ott a kád, ki lehet sikálni. Az is megvolt, az előlap is, majd a sparheltet vette kezelésbe. Most tartozom neki 150 forinttal.
Viszont mióta tudom, mire képes, nem vagyok szívbajos, ha Kira épp mást csinál.
Tudom, könnyedén megoldja az ilyesmiben való segítést Kevin is.
Mondtam is neki:
- Látod, ha csak egy ici-pici segítséget kapok, akkor egyből tiszta lesz olyasmi is, ami amúgy ki szokott maradni.
Ebből csak az "ici-pici segítség" ment át, mert pontosított:
- De én sokat segítettem!
Így aztán ebben maradtunk.
alul-középen tiszta Shylock...

2012. május 18., péntek

Felelősségteljes 6 éves, Lívi a városban, és a visszatérő pók

Tegnap vettem pár jégakkut, hogy legyen. Szabolcs segített pakolni, vele küldtem a fagyasztóba, ami nem a házban van. Az apja épp dohányzott az udvaron, szóval én csak bentről hallgattam a párbeszédet:
- Ne piszkáld, mérgező.
- De mi ez?
- Jégakku, le kell fagyasztani, de mérgező ami benne van.
Majd elviszi a fagyasztóhoz, de vissza is hozza.
- Miért hoztad vissza?
- Mert mérgező. A fagyasztóban pedig étel van.
Tehát eldöntötte, hogy ami mérgező az nem a kaja mellé való.
Elmagyaráztuk, hogy oda lehet tenni, csak kibontani nem lehet. Egyébként mindezt olyan lazán adja elő, mintha nem is érdekelné.

A pók pedig érdekes forma volt. Krisz és Kevin (aki ma hajfájás miatt nem ment iskolába) kimentek gesztenyevirágot és csalánt szedni. A virágokkal bejött egy jópofa fehér pók is. Krisz kicsit édelgett vele, majd kirakta az ablakpárkányra.
Később Kira ruhát szedett, és a pók is visszatért egy nadrággal. Ott várt, kiterjesztett csápokkal, vagy mikkel, hogy valami áldozatféle arra járjon. Megint kivittük, mielőtt még valamelyik gyereket elég kicsinek találja ahhoz, hogy megegye.

Szili legújabb okfejtése:
- A fejem egy pohár, amiben cseppek vannak. Ha megiszom, és már csak egy csepp marad, akkor mondhatom a másik Szilinek (ovistárs, akivel nem akar játszani), hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Lívia a városban

Most jött velünk vásárolni. Nem szoktam vinni, mert a kocsiban hányni szokott, és ugyan megoldom, mert viszek vödröt, vödör mosó vizet, tiszta ruhát, de azt gondolom, senki nem szeret hányni és kocsiülésben aludni. Ráadásul általában sietünk, ő pedig lassítja a dolgok menetét.
Most viszont muszáj volt vinni, és mindent nagyon jól megoldottunk.
Odafelé volt hányás, utána kis alvás, de a piacon is szépen sétált, kért és kapott narancsot, a zöldséges nénitől még matricát is szerzett.
Kicsit ugyan benne volt a falusi-beidegződés, hogy megállunk amikor kocsi jön, és megvárjuk, hogy elmenjen, de ezt a városban nem lehet így intézni.
Hamar ráállt erre is.
A sok ki-be szállás, gyerekülés, bekötés, annyira nem jön be neki. Utál bekötve lenni, de a vége felé már nem tiltakozott annyira erőteljesen ellene.

Hazafelé kapott jégkrémet, majd miután leszopogatta a pulóveréről is, elaludt.

És majdnem kihagytam a legfontosabb eseményt: vett magának babát. Illetve segítettünk a választásban, de ő küldött oda a babás polchoz, élénk kiáltozással, és a megmutatott babát bólogatva betette a bevásárló kocsiba. Ez először barbi volt, de lebeszéltük róla, és egy ikerpár babát kapott, akiket lehet öltöztetni, etetni, és aranyos kisbabák, nem nagylány-barbik.

Halálos téma

Szilike tegnap este kiborult. Maxről beszélgettünk az apjával, csak pár szót, hogy az egyik fának futó-Maxi alakja volt, mikor fújt a szél.
Erre Szili elkezdte mondani, hogy vissza szeretné hozni a régi dolgokat.
- Milyen régi dolgokat?
- Gépeket, kutyákat.
- De a kutyák meghaltak.
- De ki lehet ásni őket.
- De az csak egy bomló test, drágám.
- Miért?
- Mert a testünkben -a miénkben is-, lakik a lélek, aki gondolkodik, érez. Mikor a test megöregszik, elhasználódik, akkor a lélek elszáll, a test meghal.
(Még csak 4 éves, én eszerint magyaráztam, hogy megértse: megértette.)
- És akkor elássák?
- Igen, és ott lebomlik, eltűnik a csontokról a hús.
(Azt hittem innen kezdve a bomlás mikéntjéről lesz szó, de nem.)
- De ha azt megkeressük, a darabokat - érted, Anya?- és összerakjuk, akkor újra élni fog. Érted, Anya?
- És a lélek?
- Azt is megkeressük, és ha egyben lesznek a darabok, akkor visszaszáll. Érted, Anya?
- De a lélek újjászületik, egy másik testben, azzal mi lesz?
- Megvárjuk, hogy meghaljon, és akkor. Akkor vissza lehet hozni a régi dolgokat.
- Miért akarod annyira?
- Mert nem láttam.
- Akkor mutatok fényképet (megint azt hittem, le tudom zárni a témát)
- De én az igazit akarom! Érted, Anya?

Szóval ez a téma még pár mondatot magába foglalt, az esti mese is ilyen volt, de azt régi gépek és egy öreg mester köré szőttem. Párszor még próbálta felhozni, de gondoltam sosem alszik el, ha folyamatosan kattog az agya egy ilyen témán. Még azért is aggódtam, hátha esetleg rossz álmai lesznek, bomló testekről, de nem. Neki ez egy probléma, nem egy ijesztő valami. Ő mindent meg akar javítani, felépíteni. Emiatt van az, hogy neki adunk minden romlott szerkezetet, mert ezeken gyakorolhatja a szerelést.
De ez a halál téma újdonság volt nekem is. Azért élőlény-hullákkal nem fogunk kísérletezni.
Ki gondolná, hogy ilyen témák vannak a fejében? Néz a kistányér méretű szemeivel, folyamatosan "Érted, Anya?"-zik, egy bújós, kedves, puha kiskutya, aki teljesen ráérősen fejlődik, csak a külvilág nyomására hajlandó fejlődési szintet lépni (még nem öltözik önállóan pl.), ilyenekről agyal. És komolyan felhergeli magát, látszik, hogy bántja a dolog, hogy igazán meg akarja oldani.

2012. május 16., szerda

Ha érthetnék mindent!

Vannak dolgok, amik egy mutogató kisgyereknél is könnyen megfejthetőek. Például, hogy éhes. Mert azt mondja: "Hamm, hamm", és mutogat a megfelelő ételre. Azt is megmutatja, hogy a vajas kenyeret most uborkával vagy pirospaprikával kéri. Minden nap megiszik egy bögre higított combucha-t, persze saját kérésre. Felismeri a csalánt, mert majdnem mindennap megyünk egy csalánszedő-kört. Minden növényre rámutat, majd mondja, hogy "nem", vagy bólogat, hogy igen, ez az. Hiba nélkül ismeri a csalánt.
általa választott szerkó és táska


a gyalogbodza nem jó

Könnyedén megfejthető az is, mikor melyik ruháját akarja felvenni, mert élénk tiltakozással jelzi, hogy az anya által választott most nem kell.
Amikor csúszdázni akar, azt a "Hu-hú" szóval jelzi, mi pedig értjük.
a csúszda hálistennek Apával tetszik neki :)
De az, hogy minek kezdett téglát hordani a bejárat mellé, majd egy nagy husánggal ütögetni, közben valami furcsa hangot kiadni (Kisvakondosan), azt nem tudom.
Lehet, hogy valami ősi indián szertartás volt, mert ma először esik tisztességes eső. A hóolvadás óta nem volt normális égi áldás errefelé. A kis most indiánom meghozta :)

2012. május 15., kedd

Barbiii! Go back to hell!

Mikor még kicsi volt a nagylányom, úgy terveztem, hogy nem fogom befolyásolni játékokkal. Ha autót akar, azt fog kapni. Kap persze babát is, de én nem tolom egyik irányba sem, majd választ ő.
Választott is, első szülinapjára betonkeverő autót kapott, mert eszméletlenül rajongott értük. Mondogatott olyanokat is később, mikor már összefüggően beszélt, hogy "én egy kis vonatka vagyok", "én egy betonkeverő vagyok", stb.
Ebből nem maradt vissza semmi, nem kell aggódni miatta.

Lényeg: Barbie vételt egyáltalán nem terveztem. Drágának és felesleges divatnak is tartom. Viszont volt egy olyan szokásom, hogy a hisztit elkerülendő, adok a gyereknek valami játékot a bevásárlóközpontban, amit nem tud szétszedni, de a pénztárig elvan vele. Ott észrevétlen kicserélem valami kekszre, és meg van oldva. Játszott is, és nem is kellett megvenni. Ez a jó szokás megmaradt egyébként.
Nos Kira nem mindig gondolkodott velem egyformán, így jött velünk az első műbarbi, valami Steffi Love vagy hasonló. Nem túl drága, de nem is szívószál-baba.

Ekkor elkezdődött valami. Barbizott, és a hasonló babákat bemutató reklámok is aktívan érdekelték.  Bár még füstölő vonatot kért karácsonyra, de már beugrott a karácsonyfa alá pár barbiféle baba is.

Itt kitérnék kicsit a gyermekvágyakra, amik karácsonyi reklámok és játékkatalógusok alapján születnek. Nem mindet kell komolyan venni. Mert a 13 éves nagy lányom még mindig szívesen néz Barbi mesét, és karácsonykor a katalógusok is elbűvölik kicsit. Pár éve tetszett neki egy fésülhető babafej, apró kiegészítőkkel. Én állat meg is vettem, mondván: ez kellett, erre vágyott. Annyira mégsem jött be neki, nem túl sokat játszott vele, mégiscsak 8 éves volt már.
ez a baba is már alulról szagolja a babaibolyát

Szóval kisebb korában, annak ellenére, hogy volt dömpere, betonkeverője, darus kocsija is, játszott ő a barbikkal is. Viszont túl mély kötődés nem alakult ki, hisz mára csak torzók és lábak vannak, no meg pár idétlen frizurájú fej.

Ebből került Lívia kezébe egy fél pár horgászcsizma (ribicsizmának is lehet hívni), és egy fél pár láb. Hamar rájött, hogy egymáshoz valók és összerakta. Rossz napom ellenére nagyon jót nevettem, mert kissé Addams family-s volt, ahogy a fél pár csizmás lábbal játszik, lépeget.
Ez pedig egy jó zene, címe megegyezik a bejegyzés címével: Barbi nélkül. Ha szereted a jó rock zenét, hallgasd meg.





2012. május 13., vasárnap

Reggel mikor felérbredek, avagy milyen trükkökkel osztom be az időm

Szeretem, ha magányosan indul a napom. Van időm olvasgatni, nyugodtan kávézni, és tervezgetni. No nem a majdani Perui kiruccanásom, vagy a Tűzföld meglátogatását tervezgetem, hanem végiggondolom, mi teendőm van arra a napra.

Mi az ami muszáj, ami jó lenne, és ami nem fontos.
Majd mikor már indulni kell, nekikezdeni a napnak, akkor általában rendrakással kezdek.
Ez olyan módon történik, hogy elkezdek mondjuk szennyes ruhákat szedni, akkor már induljon a mosógép, mert ahhoz nem kell a konkrét közreműködésem. Ha van sok áztatni való ruha akkor azt is elintézem, mert ezek az előkészítések későbbre adnak munkát, ugye a kipakolás-teregetés, mosószappanos átdörgölés.
Lényeges, hogy ami megy nélkülünk, az legyen a kezdet.

Mikor már a szennyesek eltűntek, akkor lehet nekikezdeni egy-egy helyiséget előkészíteni a takarításra. A játékok és cipők helyükre pakolása, eldugott szennyesek összeszedése, a szekrényből kivett, de használatlan ruhák visszapakolása, a szekrények rendberakását gondolatban máskorra téve, lustább napokon vagy nagy szekrény-rumli esetén a nagy felfújható labda odacipelése, és azon ülve szekrénypakolás.

Közben Csibebaba biztos éhes-pelenkaproblémás-anyahiányos, így vele is kell foglalkozni. Ha jobb napja van akkor segít, ha rosszabb, akkor valamivel kivívja a figyelmem, és hisztizik egy sort, mert a 30 pár papucsból nem találom ki, melyik is kellene Őnagyságának.

Ugorjunk egyet, és feltételezzük: kész a rend, ki van porszívózva, fel van mosva. Kattog a mosógép, ázik a ruha, meg van locsolva a vetemény, fő az eledel. Ez a rend egy normál hétköznap egészen délutánig biztos fennmarad, tehát nem kell megzakkanni a munkánk semmibe vételétől. A mosogatás amúgy nagy mumus, mert Lívia mellett - ha egyedül vagyok itthon vele - nehézkes. Mikor alszik, akkor én sem zörgök szívesen, és inkább olyasmivel foglalkozom, ami végképp lehetetlen mellette. Blogszerkesztés, szövegszerkesztés, fordítás, szappancsomagolás, postázni való összepakolása.

A sportolásról még nem beszéltünk, és még nem is olvastam semmi kézbe foghatót, nem foglalkoztam hobbival, és egyszerűen idegesít ez a bejegyzés, mert semmi jó ötlet nem jut eszembe, csak ismételgetem önmagam, és mindazokat akik több gyerek mellett próbálnak helyt állni.

Az egyetlen trükköm az, hogy a fontossági sorrendet felállítva egyszerűen nem foglalkozom a másod- és harmadlagos fontosságú teendőkkel. Ezek persze ettől még ott vannak, bosszantóak. Mikor besüt a nap, verőfényes délelőtt-délután van, akkor roppant zavaró a foltos ablak, a poros könyvespolc, de szétszakadni nem tudok. Ahogy telik a nap, és még mindig nem jutottam el ezekhez a kevésbé fontosakhoz, úgy válnak egyre lényegtelenebbé, "még egy napot ráér" dologgá. Az este elérkeztével pedig homályba borul minden, már nem veszem észre annyira a port, nem zavar a rendetlen polc, már a rendetlenség válik renddé. Majd holnap. Scarlett O'Harásan.

Nincs három kezem, és nem akarok megszakadni sem, bár rendszerint csapágyasra hajtom magam. Többet teszek mint amennyi fizikailag normális, de időnként kell a pihenő, akár pár perc is jó, de pár óra vagy akár egy egész nap is beesik, mikor nincs bennem semmi hajlandóság. Mert ezzel szemben többségben vannak a túlteljesítős napok, és azt hiszem pár évig még nem fogom utolérni magam, mert kisgyerekek mellett lehetetlen naprakész háztartást felmutatni.

Közben nekem az agyam is folyamatosan jár, gondolkodni valóm akad bőven,  mikor pedig összeáll valami, akkor azt le kell írnom. Így ülök napközben a gép elé, sokszor a kupival a hátam mögött. Mert különben elillan az ihlet, elszállnak a jó gondolatok.

Amit meg kell tanulni, az a bűntudat kikapcsolása. Kell a szabadidő nekünk is, kell a semmittevés, az olvasás és hobbi luxusa.


2012. május 12., szombat

Babaszülinap, és a vásárban

 A vásár

Kikocs vásározni hívott. Nagycsaládos vásárt szervez rendszeresen, és a mostanin ott lehettem. Eddig is kértek szappant amit elküldtem, de most végre személyesen is ott tudtam lenni, ami nagy élmény volt. Találkozni egy kedves, de ismeretlen-ismerőssel, találkozni csak mailből "ismert" emberekkel, személyesen beszélgetni, és úgy általában: valami újat csinálni, kikapcsolódni.

Persze nem volt sima és egyszerű az odajutás, de azért annyira szörnyű sem :)
A ritkább buszjáratok miatt 4.20-kor ment a buszunk, így elég hamar Vácon voltunk. Született egy ötletem, menjünk be Pestre, kicsit ballagjunk a körúton. Előtte fotóztam aszfaltból kinövő nyárfákat, kis zsályaligetet, és a Napot. A fákat ábrázoló fotó címe:

                                                                Csakazértis

 és a Nap


Elindultunk a vonathoz, és addigra meggondoltam magam, nem is volt kedvem Pestre menni kora reggel. De a vonat ajtó nem nyílt Dunakeszin, így mégis Pest lett belőle, csak épp Újpest.

Most Boborjános hangon folytatom:
- Tudtátok-e, hogy Pesten nagyobbak a repülők? Biztos több eső esik.
És olyan sárga vonatot is láttam, amin a városi emberek közlekednek. Fura egy járgány. És a városi emberek nem köszönnek egymásnak! Pedig itt a faluban mi mindig köszönünk! Így tanultuk. De ott a városban csak mennek, sietnek, nem köszönnek. Fura dolog.
De a repülők szépek voltak. És csokit is kaptam. És én vehettem meg, egyedül! Balaton szeletet!

Megérkeztünk a vásár helyszínére, de mint kiderült, a Google térképem pont olyan dezinformatőr, mint a helyinek kinéző pasi. Pont háromszor annyi utat tettünk meg, mint kellett volna. Vártunk, közben reggeliztem, majd videóztam a morzsatakarító hangyákat.
A videó címe:
                                                                Mozgó morzsák 

video


Kellemes élményekkel lettem gazdagabb, az utazás során is, és a vásárban is.

A 2 éves Baba

A héten tartottuk Lívi baba szülinapját. Megérkezett a szuper babakocsija, egy igazi nádból fonott darab. Mégsem műanyag :)
 A tortája eperből készült, a tetejére pedig zselatint formáztam, beletördelt étcsokival.
"Fújd már hugi, hadd együnk."
Apa épp aludt, fel kellett kelteni, így kicsit várni kellett rá, de így volt izgalmas. Aznap ugyanis Vajákos asszonnyal voltunk gyógynövényezni, ami elég fárasztó. No nem a hegymászás, vagy a két marék növény összegyűjtése, hanem az energia ami belőle (Vaják) árad. A neve azért ez, mert ő kérte. Illetve azt, hogy ne a keresztnevén hívjuk, hanem bármi másnak. Banya, Vaják, akármi, ami tetszik. Egyelőre így nevezem, majd adok neki nevet :) Én kértem egyébként, hadd menjek ha lehet, szeretnék tanulni.
Na szóval, az ő rengeteg energiája nekem kezelhetetlen, rettentő fárasztó.
 Onnan hazaérkezve Krisz lepihent, én pedig tortáztam. Jó kis hétköznapi szülinap volt, jól sikerült tortával. A nagylány 2 éves lett, és ennek örömére saját magát Babának kezdte hívni.
Baba és a konyhai krumpli-építőkocka
fára néző Baba

Boldog Szülinapot BABA!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...