2012. szeptember 29., szombat

Erdőt járva

Nemrégiben szóltam a falu műszaki pasijának, hogy hol is kéne fát kivágni a suli fűtéséhez, illetve hogy télen ne legyen útban a szánkózóknak. Önző módon a saját gyerekeimre gondoltam.
Nem mondom, hogy az út közepébe fúródott fa jó helyen volt, mert kormánymentes szánkóval nehéz elkerülni a csattanást.
De ami most van ott?
A képen látható facsoport az út két szélén áll. A baloldali, földbe fúródott volt a lényeg, ami nem kapcsolódott szorosan a másik törött ághoz.
De valamiért a jobb oldali fát teljesen kivágták, gondolom a gesztenyék aránylag korai korhadása miatt. Mert ilyenkor aztán elkezdenek törni, főleg hidegben, viharban, a suliba pedig kell a fűtőanyag.

Szóval a lényeg, hogy az egy szál földben álló faoszlop helyett most egy egész rakás fa van ott, összevágva.
Nem tudom el tudják-e vinni még ebben az évszázadban, mert hemzsegnek körülötte a megzavart méhek.
Ráadásképp az 5 centis fajta óriások.

Erről még mit sem tudva mentünk arra Krisszel. Erdőzni indultunk, a túl sűrűn növő tölgyfacsemetékről levelet, kérget gyűjteni. Néztük a farakást, a mellette lévő kapát, vödröt, a nulla embert.
Majd megláttuk a sietve távozás okát is, és mi is sietve távoztunk onnan :)

Menet közben is sok érdekeset láttam, tanultam.

A vaddisznók dagonya-helyét ismerjük rég. De csak most figyeltem meg, hogy körülötte a fák alja csupa sár. Ahogy a malacok sarazás után odadörgölik magukat, az nem marad nyom nélkül.
Mint a szarvasok agancs-dörgölése is maradandó emléket hagy a fákon:

Ezt fekve fotóztam, kihívás volt:


A fákon szőrcsomók árulkodnak az állatok jelenlétéről, a mindenfelől fújó szél pedig folyamatosan hozta a szagukat.
Félelmetes a tömény szarvasillatot érezni az egész erdőben, szinte várva: mikor bukkannak fel.
No de mi ennyire kieső részre nem mentünk. Csak a szokott utunkat jártuk be.
Egyszer csak Krisz mondja: a közelben lehetnek, mert agancs hangot hallott.
Én pedig megmutattam neki a fickót, aki gallyakat tört, tőlünk pér száz méterre.
Majd kiértünk a tisztásra, ahol jó pár állat nyomát felfedezhettük.
A frissebb sárban is, de a száraz rögös talajon is.
Rókák, szarvasok, őzek, vaddisznók, raptorok, struccok, medve, farkas.
A fenyőerdő mellett pedig meglepő módon fenyő illat áradt a szélben. Mint mondtam, fújt rendesen.
Ami még jó, az az utca végén lévő sáros pocsolyában lévő sok friss szarvasnyom.
Nemhiába: mikor este szürkületkor ballagtam haza szülőiről, volt bennem egy kis para.
Hallottam olyanról, aki szabadságot vagy betegállományt eszközöl ilyenkor, mert a vonathoz jutás nem egyszerű a sötét mezőn-kukoricaföldön át.

És persze a vadászok is dolgoznak, reggelente a kocsma előtt a dzsipek hátulja szarvastetemektől hemzseg. Már azt is mondtam: A fenti utca legtutibb telkét vette meg a vízilabdás fickó. A ház nem utcafronti, hátul van a telken, és a régi tulaj mesélte, hogy bizony a sólymok le-lecsapnak néha az udvaron is.
Bár mi sem panaszkodhatunk, tényleg közel vannak a fák, de mikor a telked széle erdő, akkor nem sokat kell tenned a vadak látványáért :)
Bár a fickó vadászik :/

A piros iksznél lakunk mi. A kék iksz az irigyelt telek :)

A tisztásra járunk, a legközelebbi séta talán oda lesz, ahová a "legközelebb"-et írtam. De az már olyan félelmetes hely, mert sokkal több a vad mint erre. Kira is ott futott össze vaddisznócsaláddal, mikor Szilivel arra jártak.
Milyen anya is vagyok?
A lányom kiengedem, de nekem félelmetes...
Bár nekem mesélték a Piroska és farkast, én nem tettem ilyet :)

Na jó, megkegyelmezek, rakok Babás fotót is, nem csak fákat és térképet.



2012. szeptember 27., csütörtök

Miért?

Miért nem vagy olyan mint én?
Akkor tökéletes lenne az életem, akkor tökéletes lenne a világ.
Mindenki olyan lenne mint én, mindenki úgy tenné a dolgát, mint én.
Hisz én vagyok a mérvadó, nekem süt a nap, én tudok mindent a legjobban.
Te is lehetnél ilyen.
De csak mész a magad feje után, nem lesz ez így jó.
Minek az a sok gondolat?
Saját elképzelés?
Csináld ahogy én, mert az úgy jó.
Szerinted meg úgy, ahogy Te elképzelted?
Ki mondta ezt?
Mindenki tudja, hogy én vagyok a mérvadó, nem?
Tényleg?
Akkor rögvest el kell mondani nekik!
Hadd tudja meg a világ, innen kezdve minden úgy jó, ahogy én megálmodom.
Hogy ez diktatúra?
És ha megkérdezlek Titeket, mielőtt döntök, ti pedig azt hihetitek: van döntési jogotok?
Akkor demokrácia.
És akkor okosnak hihetitek magatokat is, de higgyétek el: a legokosabb én vagyok.
Legfejjebb nem mondom ezt el nektek, megtartom magamnak.
Csak én fogom tudni, ti pedig azt hiszitek majd, a dolgok a ti érdeketekben, a ti elképzeléseitek szerint vannak.
Ez kell nekem ahhoz, hogy működni tudjak.
A háttérben, meglapulva a valós szándékaimmal.
Ti a frontvonalon vitáztok majd a döntéseitekről, mert azt nem tudjátok, hogy kettőnél több ember úgysem jut dűlőre fontos dolgokban, soha.
Ezért hagyom meg a hiteteket, és akkor egymást okoljátok.
Én pedig majd jövök a megoldással, ami végig az én célom volt, amit el akartam érni.
Ti pedig megmentőként ünnepeltek engem, az okost.
Megmondtam, nem?
Én tudok mindent.

2012. szeptember 24., hétfő

Kaka és kapa, avagy hülye vicc és félreértés babamódra

Beszélgetés Szabolccsal:
- Kimegyek kapálni a kertembe.- mondja ő.
- Inkább bent kakálj drágám.- vicceltem én.
Kira kiköpte a fogsorát a röhögéstől, Lívia pedig rámnézett, és mondja:
- Én, ki, ka.
- Oké.- mondom én, gondolva, menni akar Szabolccsal kapálni.
Ő csak néz nagy szemekkel, hisz nem egészen erre gondolt. Ami kiderült rögvest, mikor is letolt gatyával leguggolt a fűben :)

Kira épphogy alátolta a bilit, mi pedig bent a konyhában nagyon-nagyon röhögtünk.



2012. szeptember 23., vasárnap

Bántalmazás

Nap mint nap találkozunk vele, ha máshol nem, a közösségi oldalakon. Megosztunk, anti-lájkolunk, majd ... majd ennyi, semmi több.
Mit lehetne még tenni?
Ha csak bejelölsz egy állatvédő egyletet, és elolvasgatod a felhívásaikat, megosztod a gazdikereső kutyusokat, macskákat, máris tettél valamit. Én így gondolom, bár nem én vagyok a legnagyobb megosztó, lévén nem vagyok túl sűrűn az ilyen oldalakon.
De mikor odatévedek, én is aggódva figyelem egy-egy kutya sorsát. és mélyen bánt, mikor néhanap nem sikerül. Mikor arról kell olvasni, hogy sajnos el kellett altatni, mert olyan sebei voltak, annyira megsérült, hogy nem lehetett tovább hagyni kínlódni.
És olyankor erősen elgondolkodom, csúnya indulatok táncolnak bennem.
Mert vajon ki mit tenne olyan emberrel, aki egy kiskutyát vasvillával szurkál, amely kutya sebei emiatt annyira elrothadnak, hogy széthullik a gerince, kiesik a hátán a végbele?
Vagy aki levágja egy harci kutya nemi szervét?

Tudjátok, hogy az állatbántalmazók nagy része gyermekbántalmazó, és a családon belüli erőszak apostola?
Vajon mit teszünk, ha bántalmazásról hallunk?

Pár napja voltam fültanúja a hivatalban egy beszélgetésnek. Egy asszonyról beszélgettek, akinek a férje egy agresszor. Aki állandóan kék-zöld foltokkal mászkál, akit ütnek vernek. Hirtelen megértem az említett nőt, megértem miért viselkednek furcsán a gyerekei, mi az oka a nő furcsaságának.
De a hivatalban persze csak értetlenkedtek, hogy miért is nem hagyja el? Miért nem szól valakinek?
Mert a valaki mit tenne?
Mit tesz az, aki tud róla?
Elfordulunk?
Oda sem nézünk?
Észre sem vesszük?
Mit tehetünk?


Amíg valaki nem kér segítséget, addig van jogunk beavatkozni?
Nem tudom.
Az biztos, hogy egy gyerek vagy állat esetében viszont van jogunk, sőt kötelesség.
Mert ők nem fognak szólni.

Ennyi röviden, nem tudom ennél jobban ragozni.


Pupa, avagy kódolás Babamódra

- Pupa! - mondja Lívia, és mutogat. Egyik nap a pólómon lévő lilás folt mintára, tegnap lefekvéskor Kira piros felsőrészére. Ez a lefekvéses kissé hisztis hangulatú volt, mert lefeküdni azt nem nagyon akar. Bár általában két perc meggyőzni őt, hogy aludni jó, attól nagyra lehet nőni. Akkor végigsorolja mekkora is akar lenni (mint Kira, mint Apa, stb.), és alszik.
De tegnap pupa volt.
- Másik póló kell?
- Jó, pupa.
- Ez jó lesz? - lengetem meg Micimackót pólóformában.
- Nem.
- És ez? - gyönyörű lilás-virágos ruha.
- Nem.
- Akkor úgy maradsz.
Majd kis hiszti, és megoldódott, mert ugyan nem derült ki, mi is az a pupa, de a végső kétségbeesésemben meglobogtatott rózsaszínes selyemtakaró elég volt neki.

Ma viszont boltba ment a kisasszony, és kiderült: a pupa az a piros.
Viszont gyakran mondta anyunak és Kirának, hogy "Állj! Pipi." Ami jelenthet pisit is, és madarat is. Ők kérdezgették, hogy vajon pisilni kell-e, de csak a madarakat kellett hallgatni.
A képen az új lepkés csizmáját próbálta ki, bár először félénken megkérdezte:
- Be?
Azaz bemehet-e a vízbe?
De utána minden pocsolyát kipróbált.

Ma odahív anyám, mikor fekteti Lívit, ugyan fejtsem már meg, mi is az a "ti". Mert ezt mondogatja, és folyton visszaveszi a cipőt, amit anyu levett róla.
Hát kérem, a "ti" az a "ki".
Ugyanis Baba néha sztrájkol, amikor is nincs alvás.
De igazából szerencsénk van vele, mert a sztrájk ebben a korban előfordul néhanap, viszont Szabolcs és Szili 2 éves koruktól kezdve egyáltalán nem aludt napközben.
Oviba kerülve már igen, de ott muszáj.
Itthon azóta sem (mondjuk Szabolcstól már furcsa lenne).

Baba most vasárnapi műszakot tart, és a kalapácshasználatot tanulja.

A fiúk két napja kertészkednek, azóta sokat tanultak. Például Szabolcs azt, hogy a termő paradicsomot nem lehet átültetni, Kevin a kicsik távol tartását a veteményesétől, aminek a következménye a fokozott üvöltözés velük, részükről pedig a sírás, visítás. Kész élmény lehet a szomszédainknak lenni. Bár most hétvégén a fenti utcában is sok volt a visítós gyerek, hét közben pedig családi napközi üzemel az egyik házban, szóval itt azért a hátsó utcában mindig van zsivaj.

2012. szeptember 20., csütörtök

Kényelem és lustaság, mint a dolgok eladhatóvá tétele

Múltkor azt írtam, szinte minden visszavezethető a hiúsághoz. Mármint az a minden, amit eladnak az embereknek, amiről elhitetik: kell nekik. Ránctalanító krém, tűsarkú, csónaklakk körömre, satöbbi.

Viszont a másik ilyen dolog akkor nem jutott eszembe, mégpedig a kényelem szeretete, és a lustaság. Az, hogy könnyebb megvenni a dolgokat, mint elkészíteni. Itt nem a bonyolultabb dolgokra gondolok, de szerintem egy kenyeret bárki össze tud rakni este. Délután odakerül a tálba a folyadék, az élesztő vagy kovász, megkel, majd 10 perc meggyúrni, éjjel kelhet, reggel átdolgozás után mehet sülni.

Szerintem ne menjünk bele a használati tárgyak készítésébe, mert az tényleg réteghobbi.
Mondjuk érteni kell a fémekhez, ahhoz, hogy pl. kést készítsünk. A varrógépet is meg fogom venni, és a lámpát is. Vannak alap használati tárgyak, de sok minden van a napi használati eszközeink közt is, amikre akkora szükség azért nincsen. Magyarul minőségi életet lehet élni mondjuk mikro vagy elektromos kés nélkül is.

Menjünk az étel irányába.
Mennyivel kevesebb idő megvenni a kész nudlit, mint krumplit főzni, és bekeverni? 10 perc helyett 30? A készítéstől koszos lesz a kezünk és az asztal is? Kényelem?

Elfogadható, hogy aki dolgozik, igyekszik minél kevesebb időt a konyhában tölteni munka után, de ha feladjuk az egészségesebb táplálkozást a kényelemért, annak is megvan az ára.
Az ugyan még mindig nem egészen tiszta sok embernek, hogy miért és kinek éri meg, hogy alacsony minőségű élelmet adjanak el nekünk, szinte tukmálva a sok reklámmal, de sajnos ez van.

Jöhetek a gyógyszeriparral, akiknek igencsak anyagi haszon az, ha a nagy tömegek egészsége a béka feneke alatt van, hisz akkor gyógyszert kénytelenek venni. Amitől még gyengébb lesz a fizikai állapotuk, és még többet vesznek, és ha nem eszmélnek fel, akkor sosem kerülnek ki az ördögi körből.

Egy kicsi példa: az a rengeteg antibiotikum, amit beszedet az emberekkel a gyógyszeripar. Miként is működik? Egyfajta gomba, amit a folyamatos szedéskor megetetünk a bacival, az túleszi magát, felborul az anyagcseréje, és szétdurran.
Ezért mondják el jó esetben, hogy végig kell szedni, csak kúraszerűen lehet. Amit viszont nem mondanak el szinte soha, hogy gyengíti a bélflórát az antibiotikum, és rongálja az emésztés hatékonyságát. Lehet utána bélflóra javító gyógyszert szedni, de az megint csak egy gyógyszer, ami a májban fog lebomlani, terheli a vesét is, és a véráramba kerülve egyes hatóanyagok a szívet is.

Visszatérve a témámhoz, azon kezdtem el igazából gondolkodni, miért is tudják eladni az embereknek a mérgeket, mérgező anyagból készült tárgyakat, gombásodást okozó ruhákat, ilyesmiket. És a napokban a fiam is megkérdezte, miért vesznek az emberek rossz fogkrémet (fluor, SLS, szacharin)?
Mondtam neki, mert bíznak. Mert valaha a bizalom volt az alap, amit az ipar lerakott, azaz az emberek bizalmának elnyerése volt az első cél.
Hisz aki helyettem megcsinál valamit, az nekem csak jót akar.
Ha bepalackozza nekem a limonádét, amit eddig én csináltam, az nekem jó (?), aki csinálja, az pedig meg akar kímélni a plusz feladatoktól. Én pedig nem kérdezem meg, miből van a flakon, a citrom savasságának a hatására mennyi ftálsav oldódik ki, mert nem tudok én semmit a ftálsavakról. Elfogadom a terméket, hisz értem van. Akkor is, ha effektív szükségem nincs is rá, mert mondjuk egy pohár tiszta víz jobban felfrissítene, mint a cukros limonádé.
Mint ahogy évek óta nincs szükségem leveskockára, mert nagyon finom levest készítek anélkül is. Persze nem romboltam le a leveskocka ipart, hisz még mindig elegen elhiszik: az kell a jó leveshez.

A bizalom mondatja azt az emberrel, hogy biztos nem is olyan károsak a dolgok, hisz akkor nem adnák el őket. Ha viszont nem károsak a műanyagok, manipulált élelmiszerek, akkor miért van egyre több beteg, miért haldoklik a természet és a Föld? Ami nyilván túlzás, de annyira talán mégsem szélsőséges állítás.
Elgondolkodunk rajta?
Néhányan igen.
De még mindig nem elegen.
Hisz nézzetek be embertársaitok kosarába, mennyi műanyag élelem és felesleges tárgy lapul benne.


Kell nekünk lombfúvó, sok-sok pénzért? Nem egyszerűbb egy gereblye?
Mellrák-okozó dezodorok a kellemes szag illúziójáért? Jobb lesz fél mellel majdan, mint most kétszer megmosdani egy nap? Kényelmesebb lesz?
Kell a parfümös wc papír? A feneked érzi az illatokat? Nem baj, hogy a műparfümök sem igazán egészségesek a bőrön át felszívódva? Tényleg töri az ember s**gét a normál, újrafelhasznált papírból készülő termék?
Idegrendszer-gyilkos ételszínezékek a természetesebb hatás kedvéért? Nem tudod mitől pörög a gyerek? Miért nem alszik? Miért álmodik rosszat? Miért nem tud koncentrálni az iskolában? Nézd meg mit etetsz vele. Mire adsz pénzt neki...


Mi a kényelem?
Nem kérdezni, csőlátóként elfogadni. Egyfajta, valóságot kizáró vakság.

Lustaság?
Bírni, tudni, de inkább venni. Csinálja más, ha én meg tudom fizetni.


Hamis bizalom?
A világ jó ahogy van, semmi nem káros, ami meg igen, azzal kényelemből nem törődünk.

Kölcsey Ferenc: Vanitatum vanitas

Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló!

Földünk egy kis hangyafészek,
Egy perchozta tűnemény;
A villám és dörgő vészek
Csak méhdongás, s bolygó fény;
A történet röpülése
Csak egy sóhajtás lengése;
Pára minden pompa s ék:
Egy ezred egy buborék.

Sándor csillogó pályája,
Nyúlvadászat, őzfutás;
Etele dúló csordája
Patkánycsoport, foltdarázs;
Mátyás dicső csatázási,
Napoleon hódítási,
S waterlooi diadal:
Mind csak kakasviadal.

A virtus nagy tűneményi
Gőz, mit hagymáz lehele;
A kebel lángérzeményi
Vértolúlás kínjele;
A vég, melyet Sokrat ére,
Catonak kihulló vére,
S Zrínyi Miklós szent pora
Egy bohóság láncsora.

És ti bölcsek, mit hozátok
Ami volna szép s jeles?
Mámor bírta koponyátok,
Plato s Aristoteles.
Bölcselkedő oktalanság,
Rendbe fűzött tudatlanság,
Kártyavár s légállítvány
Mindenféle tudomány.

Demosthén dörgő nyelvével
Szitkozódó halkufár;
Xenofon mézbeszédével
Rokka közt mesére vár;
Pindár égi szárnyalása
Forró hideg dadogása;
S Phidias amit farag,
Berovátkolt kődarab.

Mi az élet tűzfolyása?
Hulló szikra melege.
A szenvedelmek zúgása?
Lepkeszárny fergetege.
Kezdet és vég egymást éri,
És az élet hű vezéri,
Hit s remény a szűk pályán,
Tarka párák s szivárvány.

Holdvilág csak boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fúvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl.

Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.

Mert mozogjon avagy álljon
E parányi föld veled,
Lengjen fényben, vagy homályon
Hold és nap fejünk felett,
Bárminő színben jelentse
Jöttét a vándor szerencse,
Sem nem rossz az, sem nem jó:
Mind csak hiábavaló!

2012. szeptember 15., szombat

Tanul a gyerek...


Szili ül az ölemben, Lívi megöleli, és le akarja emelni. Szili leszáll, persze elesnek, Lívi alulra kerül, beüti a fejét. Sír, vigasztalom. Szili:
- Én nem ütöttem meg magam, mert Lívi volt a pajzsom.

Szabolcs pedig egyedül jön-megy az iskola és a ház között. Hétvégén elküldtem az utca végi szelektív szemeteshez is, vitt egy zacskó műanyagot. Utána pedig kérdezgette, van-e még valami neki való, elmenős munka :)

Lívia nagyon nagy arc.
Simán megjátssza  magát, ha az érdeke úgy kívánja.
Két hete, előkertben jártunk együtt.
Adtam volna neki pár szál pitypangot, vigye be a nyúlnak. Ő mutogat a lábára, hogy "au", azaz fáj. Ekkor még megettem, mondom szegény lábad, majd megpuszilom.
Majd tegnap, anyám megkéri valami hasonló óriási feladatra, ő pedig elkezdi lapozgatni a kis ujjait, keres valami sebet. Persze talált is, valami több napos bibikét, amire mutogat, hogy "au". Így vonja ki magát a "munka" alól, mi pedig sírunk a röhögéstől.

Szili hasonló, csak beszédben.
Óvodába haladunk, közben beszélgetünk. Szili:
- Én irányítom az egész világot. Magamat is.
Majd óvodai öltözés. Kéri, cseréljem le a cipőjét.
- Nem vagyok szolga, te is meg tudod tenni.
- De a Kira mindig lecseréli.
- Igen, mert siet a suliba. Én nem sietek sehová, megvárlak.
Különben is, te irányítod a világot, és magadat is, akkor ebbe a cipőcsere is belefér.
- De azt elfelejtettem mondani, hogy téged is én irányítalak...

Kevin is érdekesen működik. Ha munka van, azaz ő mosogatna anyámmal, mindig éhes, fáj a feje, szédül, vécézni kell, szóval minden. Szerencsére nem kell neki gyakran, így nem fog végleg belebetegedni a sok munkába.




2012. szeptember 14., péntek

Szabolcs 7 éves

Szabolcs hetedik szülinapját ünnepeltük pár napja. Valójában tegnapra esett, de mivel minden egyben volt egy nappal előbb, megültük akkor. A legszebb az volt, hogy ő vasárnapra számított, mert akkor lesz itthon Apa is. De mivel az ajándék megvolt, Apa itt volt, már csak a torta kellett. Elkészítettem, és vártuk haza a suliból az ünnepeltet.
Kira kirándult aznap, így még őt is meg kellett várni, de mivel Szabolcs mit sem sejtett, nem kellett küzdenem vele, nem sürgetett, nem kérdezgetett.
Már csak a tortát látta meg, mikor gyújtottam a gyertyákat.





turbó rollert kapott

csokis szájú Baba
Baba és a biológia óra: eteti és nézi az evő kutyát

roller próba
Az ajándéknak nagyon örült, erre vágyott.
A torta majdnem nem lett jó, mert okoska voltam, és kihagytam a lisztet a piskótából. De pár perc sütés után villám tempóban kivettem a sütőből és pótoltam. Még nem kezdett sülni, sikerült a hadművelet.
A teteje is krémmel lett lekenve, a csokibevonat pedig zsírozott papírra lett öntve és utólag rátéve a krémes tetejű tortára. A tejszínhab is egy csoda volt, mert rendes tejszínből készült (nem növényi), habfix és egyéb gagyi adalékok nélkül, és még ma, 3 naposan is kemény.

2012. szeptember 12., szerda

Aura

Egyik este beszélgetek Krisszel, nincs már rajtam szemüveg. Fehér fal előtt áll, halványzöldes árnyalatú fényt látok a feje körül:
- Jé, a homályos látásommal látom az aurád!
Vajon felesleges hozzá az éleslátás? Mert azt megtanultam sok éve, hogy az újságok leírása alapján ezt sem lehet megtanulni, főleg ha csupa görcs közben az ember lánya. Ez vagy jön, vagy nem, de mindenképp el kell engedni a fizikai síkhoz való ragaszkodást.
Eszembe jut a két nappal ezelőtti, reggeli beszélgetés Szilivel:
- Anya, tudtad, hogy színfoltok vannak az emberek körül, ami nem is igazi, mert nem lehet megfogni?
- Igen, az az aura, van mindenkinek.
- És a szürke?
- Az is, de az beteg vagy rossz gondolatokkal teli embereknek van.
- Értem Anya.
Ő élesen lát, de még kicsi. Még lát dolgokat, lát a könyvek körül fényeket, tündéreket. Szokott mesélni róla, én pedig kérem néha, mondja el mit lát. Akkor valahogy másképp kezd nézni a környezetre, és mondja.
És még mi mindent láthat, amiről nem is beszél!

Kevin anno, mikor ő volt ilyen 4 éves forma, a régmúlt életéről beszélt. Mikor az emberek kékek voltak, az ő apukája is az volt. És jött egy nagy robbanás, amibe az egész Föld beleremegett, és kitört rengeteg vulkán. Tűz volt az egész Földön.
Ekkor én épp vezettem, mikor ezt mesélte, és félreálltam, mert annyira pofán vágott a sztorija. Hisz sokat gondolkodtam, miután üvöltő gyerekek miatt el kellett menekülni egy tűzijátékról két évvel ezen eset előtt, hogy vajon mi mindent hoznak magukkal előző létezéseikből? Ami jelenleg oktalan félelemként nyilvánul meg? Kira azon a tűzijátékon 3 éves volt, Kevin 1. Kira kezdte a robbanásokkal egy időben az üvöltést, és páni félelem volt az arcán. Kevin lehet, hogy a nővére üvöltésétől ijedt meg, de menni kellett. Vajon éltek háborúban? Összeomláskor, katarziskor? Én miért rettegek nagy magasságoktól, mikor a repülés az egyik szerelmem, és miért rettegek a nagy víztömeg látványától is, ha imádom a vizet egyébként? Rosszul vagyok a víztározók képeitől, bár nem fizikailag, de rossz érzéseim vannak tőle.

Kira egyszer az oviból jött haza, és mondta az apjának:
- Képzeld, az óvónéni feje körül színek voltak. De minek is mesélem neked? Majd anyunak.
És valóban elmesélte, hogy mikor az óvónéni dühös, akkor szikráznak a fények a feje körül. A másik, kedvesebb óvónéninek pedig kékes a fénye.

Előfordul ilyesmi 6 éves kor előtt. Szerintem minden kisgyerek sokat nyúlkál a szülei feje köré, és mosolyog oda, ahol ember nincs. Nekem most ennyi jutott eszembe erről.

2012. szeptember 9., vasárnap

Hasonló a hasonlóval, avagy vendégség a diliházban

Vendégeink voltak hétvégén. Erikáék, ahol egy hónapja mi voltunk 4 gyerekkel, most eljöttek hozzánk 5 csemetéjükkel. Mi is két napra hívtuk Őket, így az alvásszervezésből is jutott. Főképp, hogy a hét elején kiderült, Kati is ezen a hétvégén színházazik, amit jó előre júniusban lebeszélt velem, miszerint két szeptemberi hétvégén itt alszanak a gyerekei. Az egyik mostanra esett :)
Így 10+2 gyerek és 5 felnőtt éjszakai elhelyezése volt a feladat.
Azt hiszem jól sikerült, hisz mindenkinek jutott fekhely, és senki nem aludt az udvaron a kutyákkal.

Voltunk a falu tetején, az erdőben, amit a gyerekek is nagyon élveztek. A három egészen kicsit otthon hagytuk a férfiakkal, és Kira meg Anyám sem jött.
ugró Kevin
ritka pillanat: egy vonalban a gyerekek
Este némi szarvasbőgést is hallottunk, igaz nagyon távolról. A kutyáink közül Borisznak esett nehezére elviselni a gyerek futkosást, ő folyton ugatta őket, rájuk rohant. A macska, a nyúl és a madarak nem vettek észre semmit.

minden tiltás ellenére, ott le kellett mászni

mi oda már nem mentünk le

azt hittem nem fognak látszani a hegymászó hangyáink

gyerekmentes fotó is kellett
A főzés nem volt gond, előre megfőztem-sütöttem amit lehetett. Hiába, aki hozzá van szokva a kondér-mennyiségi egységhez, annak kettő vagy több kondér meg sem kottyan.
Ki gondolná, igaz? Mármint hogy ez is megoldható, hogy nem hullott több hajam mint egyébként, nem kiabáltam többet mint egyébként, bár valószínű az erdei séta alatt a helyi őzek átmentek a Mátrába.

Most is ez van. Már elmentek a vendégek, az enyémek megpihentek, és egyfolytában: anyaaaa, kell ez, anyaaaa, csinálhatom ezt, anyaaaa nem hagy a.... tök mindegy. Nincs nyugis 10 perc. Szóval ide még 6-8 gyereket, persze mindig másokat hogy ne unjanak rá egymásra, és akkor nincs annyi nyaggatás :)

2012. szeptember 5., szerda

A műszaki dolgok, a csajok, és a kiskecskék... no meg az új iskolás

 Képekkel mesélek, megint. Hiába, van téma bőven, és mindig nem is fotózom. Nem vagyok én japán turista, nem fókuszon át nézem a világot. És sajnos mindent le sem lehet fényképezni.
Mint például a kismókust Kati udvari fenyőfáján, amire bentről azt hittem, valami kóbor áram zizeg valahol.
Vagy az esti szarvasbőgés, recsegés-ropogás és aktív agancs csattogás a háztól pár méterre (ilyenkor jól jönne egy éjjellátó szemüveg).

De itt van Szilike, ugyan ez a kép még bőven egy hónapja készült, mikor tégla esett a lábára, és elvittem röntgenezni. Persze épp akkor töltötték fel a kórházi kávé és üdítő automatát, volt mit néznie.


A csajok pár napja lettek lefotózva, miközben körtéztek. Alant Csipi kutyával.


Az udvarunkon még festés utáni háborús helyzet van, még pakolunk, még rendezünk. Az újonnan kapott könyvespolcokat telirakjuk, most a nyári konyhából hordjuk be a könyvtárunk egy részét. Terveink szerint előbb-utóbb mind bekerül, de egyelőre kábé a fele. Kéne még pár könyvespolc, amikről így is fürtökben lógnak a könyvek :)


Szabolcs első napja, még kora reggel, az évnyitó előtt. Bejön neki a suli, tetszik a napközi is. Hiába, azért az első osztály még javarészt laza, játékos dolog. Akkor is, ha vele sem lesz tanulási gond, mert akar és tud is tanulni.


Itt Kira feláldozta magát, az egyre többen jelentkező tesóknak. Akik mind a hátán akartak ugrálni kicsit.
Szili még szörf(p)özött is kicsit.

Amit Lívia aktívan "fotózott", a Mamától kapott használhatatlan telefonnal. Érdekes, hogy már a képernyőt nyomkodja, ott próbál értelmet csiholni a működésképtelen ketyerébe. Ő már érintőképernyős gyermek.


 És pocak-tetkója is van, a nővérénél kunyizta ezt a marhaságot.


Szili itt dobozos kiscica, nem tudom mi az apropója, miért pont cica.


Itt bazsalikomot legeltek a kiskecskéim, és közben aktívan mekegtek, bégettek. Közben Borisz a snidling melletti füvet egyelgette. Nem kell az oda. Megemlítem, hogy Borisz akkor éhenkórász (pedig eszik eleget), hogy nem csak a szőlőt eszi, amit minden kutya szeret - általában -, hanem a körte is lecsúszik neki.




Zárásképp pedig a naplemente, és a csodás felhők.


Azt azért még megemlítem, hogy az évnyitó a suliban izgis volt. Csak az elsősök szülei voltak jelen, de hallottunk az igazgató nőtől az új oktatási törvényekről is. Igaz, olyan trágya volt a hangosítás, hogy én csak évszámokat és hónapokat hallottam: 2012. szeptembertől... bla-bla. 2013. szeptembertől....bla-bla
Hol van az még b+?? Addig még lesz egy kataklizma is, és ha az egész oktatási törvényt elviszi egy lávafolyam???? Akkor mi lesz veled néni??
Jól van, kicsit uncsi volt, meleg volt, és bár nagyon büszke vagyok Szabolcsra (miért is? hisz csak elért egy életkort, és fellépett egy lépcsőfokot), de nem nekem valóak ezek a kiöltözős vigyorgások.

 Tegnap hallottam ezt a rég elfeledett és kedvelt zenét. Azt hiszem ide illik a végéhez. A címe: Illúzió (angolul)


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...