2012. december 31., hétfő

Világmegváltás

Sokat jár az agyam azon, miként lehetne megváltoztatni a dolgokat, hogyan is lehetne tisztább és élhetőbb környezetet teremteni, vigyázni arra,a mi van.
Messzire nyúlik ez a kérdés, hosszan kígyóznak a válaszok.

Véleményem szerint, mikor még mindenki magának állította elő a dolgokat, illetve cserekereskedelem működött, akkor nem voltak ilyen mértékű környezeti katasztrófák, károk.
De az emberek elkezdték készen kapni a dolgokat, és kényelmessé váltak. Sok generáció nőtt már fel kényelemben, és már elképzelni sem tudjuk az életünket a vezetékes villany, láncfűrész, szögbelövő, vízvezeték, mobiltelefon, készételek, meg ilyesmik nélkül.
Persze sokan vagyunk, akik felébredtünk ennek a "varázsából", és ki akarunk törni.
Több-kevesebb sikerrel, hisz nehéz feladni a kényelmes dolgokat, és nehéz megtalálni a pótlását.
Azt hiszem ez utóbbi nehezebb.

Mert felgyorsult a világ, de mi maradtunk akik voltunk. Átlag emberek, akiknek kell a pihenés, a kikapcsolódás, és ez a hatalmas sebesség csak stresszes társadalmat hozott létre.
Akkor mi is gyorsult fel? A fejlődés? És ez jó? Minden héten lecserélhetnénk a tévénk, a mobilunk, a saját magától árut rendelő hűtőnél is biztos van modernebb, és aki még hajlandó reklámokat nézni, vágyódással telve láthatja napról-napra ezeket a dolgokat. De ez az emberek nyugtalanná tételére alkalmazott módszer, mert így mindig többet és többet akar, többet dolgozik, többet költ. Mindent megtesz az áhított dologért, ami már van a szomszédnak is.

Mint a gyerekek.
Nekik bizony el kell mondani: a reklámok világa nem valódi. A játék-autópályákon nem lángolnak ám a kocsik, a könyvekből nem repkednek ki a manók, és egyáltalán: a gabonapelyhektől csak hiperaktívak lesztek, semmiképp nem egy egészséges reggeli. A cukor, a csoki nem energiát ad, hanem épp ellenkezőleg fiam: elveszi azt. Sokkal lanyhább leszel mikor a hirtelen felpörgés elmúlik, pont mintha drogoztál volna.

De hagyjuk a reklámokat. Nem a béka feneke alól szeretnék írni, és sajnos a reklámok világához le kellene mennem oda.

Mikor olyasmikről hallunk, hogy a mikrózott étel bizony nem túl egészséges, hiszen az emberbe ily módon kerülő táplálék károkat okoz a szervezetben, kommulálódva rákos sejteket hoz létre, akkor vagy kidobjuk a mikrót, és melegítünk a gázon, tűzön, mint nagyanyáink, vagy elfordítjuk a fejünket.
Úgy látom utóbbi tábor a népesebb. Elhitetik magukkal azokról a dolgokról, amiket kényelmetlen lenne elfogadni igazságként, hogy nem is igazak.
Hisz ellenvélemények mindig vannak, mindig van egy-kétszáz cáfolat, és olyan könnyű beleesni ebbe a csapdába, hogy sokan ezt választják.
Persze ez is érthető, mert hisz nehéz azzal szembenézni, hogy az egész életünk, a körülöttünk lévő dolgok mind egy nagy-nagy pénzhajhász hamis világ részei.

A legnagyobb baj, hogy a sima átlag embert is bevonja ebbe a körbe a sok reklám és vásárlásra, fogyasztásra késztető bújtatott reklám. Ettől válnak igazi pénzhajhászokká, ami mindenképp azt hozza magával, hogy egyre modernebb dolgokat vesznek, a régieket kidobva, elfeledve örülnek az újnak, nem is gondolva arra, mennyi ártalom érte ezzel a tágabb környezetet, a bolygót.
Azt gondolják sokan, a bolygó mint égitest, nagy, nem megfogható, nem látom, ezért nem vagyok érte felelős.
Azért vagyok felelős, ami a közvetlen irányításom alá vonható, és a bolygó nem ilyen.
Ráadásul nem látjuk a folyamatokat, hisz a károk késleltetve jelennek meg, tehát nem is biztos, hogy mi okozzuk. A nagyvállalatok mérgezik a folyókat, erdőket, nem mi. De a nagyvállalatok nekünk adják el a termékeiket, szóval közvetett felelősség esete jön létre. Azt hiszem senki nem mondott nemet, mikor bevezették a villanyt, és a vezetékes vizet, mert az akkori életet megkönnyítette. Manapság pedig már nem is lehet másként, hisz a gyerekeinknek kötelező biztosítani mint alap életfeltételt.

Ha kicsit vizsgálódunk, mennyire elszaporodtak a rákos megbetegedések, vagy a kisebb problémák mint bőrbajok, súlyproblémák, akkor lehet hogy messzebbre kéne nézni, és rájönni: minden műanyag. Műanyagot kenünk magunkra, fújunk a hajunkra, műanyag edényben melegítjük az ételt, műanyaggal mosunk fogat, műanyagot eszünk. Nem csoda, hogy az olajipar a legnagyobb monopólium a világon. Hisz mindennek ez az alapja.

Lehet hogy a sok készen kapott dolog mégsem olyan jó?

Nézzük a sok digitális cuccot.
De jó volt régen a kvarcóra! Digitális. Új. Szuper.
Manapság digitális ledek világítanak mindenhonnan, digitális órák ébresztenek, digitális telefonunk, tévénk van, csoda hogy van még normál villanyizzó.
De az is csoda, hogy az evés nincs gépesítve, hisz mennyivel kényelmesebb és időtakarékosabb lenne egy gyomorszonda, a gyárilag összeállított menüvel.
Vagy a fülbe épített mobiltelefon, a csuklónkba épített digitális kijelzővel.
Lehet, hogy nincs is ez olyan messze?
Ti szeretnétek?
Mert szerintem a gyerekeink gyerekei nem fognak majdan tiltakozni ellene.
Digitális wc papír? Digitális fánk uzsonnára?
Jó ötletek?
Ha nincs led visszajelzés, félsz a sötétben? Mitől?
Miért nem tudnak az emberek csendben autót vezetni? Miért nem tudnak otthon csendben lenni? Félnek, hogy gondolatok lesznek a fejükben? Félnek felelni a saját kérdéseikre, ezért tompítják le a külső zajokkal azokat?

Semmi

Semmi fogadalmat nem teszek.
Nem is értem, miért kéne.
Az asztrológiai újév márciusban van, nem véletlen a kos jegy elsősége. Mikor vége a télnek, az utolsó, leghidegebb, legkopárabb évszaknak, és megindul az új kezdet, nos akkor kell elszámolni, ledobni a rosszat, és betartható fogadalmakat tenni.

Nálunk ez a nap is olyan mint a többi, nincs pezsgő és petárda, de virsli sincs. Kicsit ugyan megőrülhetnénk, de most valahogy olyan fáradt vagyok. És olyan semmilyen a hangulatom, lassan indul a fürdetés is, meg minden. Kicsit sakkozgatni kell a tüzelővel, de azért meleg van, és ki fogunk jönni vele.

Egyet talán mégis megfogadok.
Próbálom könnyedebben venni a buktatókat, és rosszkedvűen is kedves leszek a környezetemmel.

Boldog Új Évet Mindenkinek!

2012. december 29., szombat

Valami

Valami mindig adódik, valami megoldás mindig van, nem is kéne elkeseredni, de az ember nem így működik. Én legalábbis nem.
A rossz hangulatnak, elkeseredésnek is megvan a létjogosultsága, megvan a kifutási ideje. Mikor elmegy szépen, akkor tudok koncentrálni arra, hogy pozitívabban álljak hozzá, hogy bevonzzam a megoldást, ne taszítsa az elkeseredésem azt.

Mondják, hogy akkor szabad gyereket vállalni, mikor megvan minden, mikor annyi a jövedelem, hogy a családi pótlék nem is hiányozna.
Azt hiszem ez igaz lehetett sok évvel ezelőtt.
Mikor én is gyesre (gyed) mentem, olyan munkahelyem volt, ahol minden fél évben emeltek 5-10%-ot a munkabéren. Akkoriban még a gyest és családit is emelték, és nem volt ilyen drága az élelmiszer sem.
Ha most is így lenne, azaz rendszeres emelés lenne mindenféle juttatáson (nem csak a nyugdíjon), és minden terület munkabérén, akkor nem is számítana a sok áremelés.


Na de hagyjuk, elég a panasznapból, izgalmas év végénk lesz, de ez van évek óta :)
És egy videó, aminek nézése közben érzem azt, amit évtizedek óta irtanak ki belőlünk: büszke vagyok rá, hogy itt születtem, és itt élek.

2012. december 28., péntek

Nem jó ez így

Nem tudom hogy kéne csinálni. Nem látok magam körül olyat, aki átlag bérből több gyerekkel nyereségesen működne, úgy hogy nincs külső segítség. Azaz nem a mama fizeti a rezsit, és a fát sem magunknak termeljük ki, mert nincsenek hozzá eszközeink.
Lényeg, hogy hónapról hónapra rosszabb, mindig elkeserítő, csak nem mindig veszek róla tudomást. Mert mikor bevásárolunk, és veszünk fát, sőt áram is van az órában, akkor lehet lazítani agyilag, el lehet pár napra feledni a gondokat.

Persze sosem teszek ilyet, mert sajnos a perifériális a gondolkodásom is, mindig minden lehetőséget igyekszem számba venni, és keresem hogy lehetne megoldani a gondokat.
De valahogy nagyon elcseszettnek érzem azt, hogy ha veszek fát és áramot, akkor nincs kaja. Elcseszett az, hogy ezekhez az alapdolgokhoz vagyonokért jutunk hozzá, és esetünkben nem azért van hiány, mert karácsonyra megvettünk mindent a gyerekeknek.
Nem.
Ők csak jelképes ajándékokat kaptak, ennyire futotta.

Most azon gondolkodtam, hogy tavasztól, mikor nem kell fűteni, akkor is elrakok fára pénzt, és veszek egy-egy apró ajándékfélét, amit el lehet tenni karácsonyra. De persze ha így megy tovább a gazdaság hanyatlása, akkor hiába tervezgetem, mert mikor a boltban azt látom: a zsír is 800 ft felett van, akkor min is spóroljak?

Utólag és kívülről olyan könnyű okosnak és okosabbnak lenni. Mert a hátunk mögött leszólni mindenki tud, véleménye mindenkinek van, de azt nem akarják megérteni, hogy az az év végén odaadott lakásfenntartási segély pont elég lenne hónap elejéig ételre. Hogy is értenék meg, mikor nincsenek elég szociális érzékkel és empátiával megáldva?
Örülj, hogy egyáltalán kapsz, és kussolj.
Minek neked annyi kutya?
Utcáról befogadott ebek, nem ezen múlik a boldogságunk, azt hiszem.
Mint mondtam: empátia, szociális érzék.
De majd hogy fogom csippeltetni őket?
Nem tudom. Majd kitalálom.
Mint ahogy azt is, mit eszünk hónap elejéig.
De azt hiszem a fa sem lesz elég, szóval majd a fűtésen is spórolunk.
Köszönjük szépen, hogy egyáltalán élhetünk.

2012. december 26., szerda

Köszönöm

Köszönöm, hogy nem lett világvége.
Komolyan, jobb ez így. De mi van, ha pár nappal később lesz vége? Vagy pár hónappal? Sebaj, de legalább boldog tudatlanságban élünk addig, igaz?

Köszönöm, hogy a héten kidobott régi de még jó felmosófej a kuka legalján volt, mert legalább még megvolt. Nem vitte el a kukás, és nem égettem el. Pedig volt egy kósza gondolatom, milyen jó is lenne begyújtani vele. De van benne műanyag, inkább kidobtam. Jó hogy a kukába zacskóval megy a szemét. Igaz, a porzsák tartalma nem, azt le kellett rázni róla. Amit amúgy használtam, sikeresen szétesett.

Köszönöm, hogy az ebéd mellé mindig van valami koncert, van jó ebédhez szól a nóta. Igaz, általában nem a rádióból, hanem valamelyik gyerekből jön a zaj, de a hiszti is nóta, nem? Jó hogy kitartó gyerekeim vannak, akár fél óráig is eltart egy hiszti.

Köszönöm, hogy kapok új feladatokat, hogy tudok kutatni, és megoldásokat találni. Folyton keresgélek. Néha problémákra megoldást, néha problémákra gyógymódot, néha fél pár zoknikat.

Köszönöm a katartikus élményeket is, hogy a zenékben is és az életben is mindig van katarzis, ahonnan csak lefelé lehet menni. Mindig fent lenni és mindig felfelé menni nem jó. Azt hiszem ez úgy teljes, ha megjárjuk a csúcsokat is és a völgyeket is. Bár velem zenét hallgatni élmény, többek szerint is. Mert a katarzis után már nem érdekel.

Köszönöm, hogy sosem unatkozom. Ha nincs meló és pihenő lehetne, akkor is jönnek szóval tartanak, motiválnak. Vagy ugrálnak a hátam mögött az ágyon, visongva, mikor relaxálni készültem, vagy nyugisan enni, vagy csendben lenni.

Röviden ennyi.
Kellemes Ünnepeket!

2012. december 22., szombat

Egyén vagy tömeg?

Nem vagyunk egyformák.
Nagyon nem.
Minden ember más és más.
De mégis olyan világban élünk, ahol ha kilógsz a masszából, akkor kinevetnek, furcsállanak, MÁSnak tartanak. Holott pedig másnak lenni nem egyfajta kitörés, hanem önmagunk vállalása. Az volt akkor is mikor pirosra festett taréjú punk vagy tupírozott hajú szakadt rocker lettél.
Útkeresés, önmagunk meglelése.

Fiatalon érezzük még: mások vagyunk, nem akarunk massza lenni, ki akarunk kerülni belőle. De az elfogadás valahogy hiányzik az emberekből. Szülők mondják gyerekeiknek: "Ő másmilyen, ne barátkozz vele."
Talán pont az a baj, hogy manapság nem nagyon vannak kapaszkodók a gyerekeknek. Talán hallanak olyasmit otthon: mindenki más, minden bűnnek van bocsánata, akkor is szeretlek ha hibázol, stb. De mégsem építtetik át a szülők ezt a gyakorlatba, hisz maguk sem így élnek.
Annak sem bocsátanak meg, aki mer önmaga lenni. Utálkoznak a szomszédra, a boltosra, rokonra. De főképp a másként gondolkodók verik ki a biztosítékot. Olyanok, akik mernek másképp élni. Akiket nem érdekel mit gondol a szomszéd, mit gondolnak az emberek. Itt ne a nagy kiugrásokra gondoljunk, ne a bűnözők társadalomtól való elszakadására. Olyan egyszerű dolgokra, mint az, hogy nem adok margarint a gyereknek, mert ekcémás, hogy ötödször is szólok az oviban: nem akarom hogy fluoridos fogkrémet használjon a gyerekem, azért viszek sajátot.

Persze értem én ezt az egyformaság-szeretetet.
Így könnyebb, mert az egyformában nincs olyan helyzet amit különlegesen kellene kezelni. Tereljük a bárányokat, mind szelíd, kedves, kocka. Nem kellenek kiugrások, mert az több figyelmet igényel. Ahhoz oda kell menni, az indokait kutatni, EGYÉNként kezelni, nem tömegként.
Márpedig tömeget irányítani könnyebb, mint egyéneket.
Mert a tömegnek nincsenek kérdései, míg az egyéneknek sok van.
Ha a tömegből kiemelkedik egy kéz, elhangzik egy kérdés, akkor egyszerűen lesöpörjük egy közhellyel, aminek az a lényege: "Állj vissza a sorba Pistike, ne kérdezz, mert ideges leszek."
Pistike pedig visszaáll, hisz egész élete során ezt szokta meg, mert ezt kapta ebben a hierarchikus, tekintélyre épülő világban, ahol nincs semmiféle összetartás.

Manapság azt tanítják a gyerekeknek: az a tiéd amit megszerzel, az vagy amit megtanulsz, küzdeni kell, le kell győzni mindenkit, a céljaid eléréséhez mindegy hogy jutsz el, stb. Nem csapatok mennek versenyezni, hanem egyének. Apukák győzködik fiaikat: csapj oda, ne hagyd magad, te vagy a legjobb. Ne merj gyenge lenni, mert legyőznek a farkasok, megesz az élet.
Így, gyengeségeink vállalása nélkül csak a jövőbeli pszichózisos emberek számát növeljük. Aki bűnnek érzi a könnyeket, gyengeségnek a megtorpanásokat, hibának az útkereséseket.

Vannak persze társadalmi szabályok, az együttélés szabályai, aminek betartását meg kell tanítani a gyerekeknek. Manapság mégis valahogy ez marad el. Sok szülő úgy akarja gyermeke felé kimutatni mások feletti vélt hatalmát, hogy látszólag nem törődik a szabályokkal. Szemetel az utcán, mobilozik vezetés közben, hétvégén is fúr a panelban, stb. Ha a tanár az iskolában rászól valamiért a gyerekre, akkor csessze meg a tanár, nehogy már ő mondja meg!
Aztán az ilyen drága szülő nem érti, pár év múlva miért is tojik a fejére a gyerek.

De ezt is értem, neki sem tanították meg.
Mert ebben egyensúlyt találni nagyon nehéz.
Abban, hogy a társadalmi szabályok, együttélés szabályai is fontosak, de ennek ellenére merjünk egyének is lenni. Elhinni: attól hogy valaki egyéni, nem biztos hogy rátarti is.
Ha folyton az jár a fejünkben, mit gondolnak rólunk, akkor a legfontosabb dolog marad ki az életünkből: a fejlődés.
Fejlődés nincs változás nélkül, a fejlődés az egyéni út.
Ami mindenkinek megvan.
De úgy élve, hogy mindig azt lessük: hogy feleljek meg mindenkinek, nincs egyéni út.
Azt hiszem, mikor sokan elkezdik vállalni önmagukat, akkor az addigi rendszerek felbomlanak, új társadalmi körök alakulnak, más formációk jönnek létre.
Félelmetes, igaz?

Egy mesét rakok a végére-igaz mesét.

"- Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jószándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelőre velők, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember...
Nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
- Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektiben. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják-e, az elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
- Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának, amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszáz-egynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogcsattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.
- Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért. Ha akkor, ott az erdőn, az én disznófalkám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a,gonoszság és az önzés."

Wass Albert

2012. december 21., péntek

Miről is írjak?

Legyen mondjuk világvége? Á, arról már írtam, és rajtam kívül is írt már sok-sok ember. Az, aki kicsit is tartott tőle, most a létet ajándéknak érezheti, mint a saját medrében tovább folyó életet is. Innen már minden nap ajándék?
Lehet.
Van aki még mindig várja a meglepetést, van aki beletörődött már tegnap, hogy ha meg kell halni, akkor nincs mit tenni. Hisz ott vagyunk ahol lennünk kell, oda megyünk ahová mennünk kell.
Ennél nagyobb tudás talán nem is szükséges.
De azért a hátizsákot elkezdtem összerakni.
Van benne bicska, elemlámpa, kötél. Csupa fontos dolog. Gyufa pedig alapfelszerelés a zsebemben fűtési időszakban.
Reggel egyszer kicsit megijedtem.
Ma kuka nap volt, és még sötét volt kint, mikor elkezdtek ugatni a kutyák, és távolról nagy autó hangját hallottam. Gondoltam a kukás hamar jön, akkor szaladok kihúzni a kukát.
De nem.
Sokkal nagyobb jármű jött, mint a kukás.
Pár napja mentek az utca végére, az erdő elejébe óriási munkagépek, most azok mentek el. De akkorák ám, hogy kissé felszedték az aszfaltot. A tetejükön nagy teljesítményű reflektorok forogtak, tényleg ijesztő volt.
Mondom, biztos valami katonai bázist ástak a réten. Egy óra múlva helikopter repült alacsonyan, szóval könnyű lett volna bemagyarázni valamit, és megijedni még jobban.

Azzal is szembenéztem a napokban, világvégére készülve, hogy talán nem a divatos és márkás játékok a legfontosabbak a fa alá, hanem ÉN.
Nekik.


Olyan ügyesen díszítettek ma fát!
Lívia aggatta a legtöbb díszt.

Kevin pénzt kért, mert ajándékot akar venni nekünk, Szabolcs is magyarázott valamit hogy csomagol nekünk ajándékot, de meggyőztem őket, elég egy szép rajz is.
Sütögettem, tettem mindenből a fagyasztóba is, mint pl. bejgli, tepertős pogi. Így mindig csak annyit sütök meg frissen, amennyi kell. Elkészült a töltött káposzta, holnap összeállítjuk a többi ételt is, de gyanús hogy fagyasztóba fog kerülni egy része. Csinálok majd kókuszgolyó tortát is, de lehet hogy azt Kevinre bízom, hisz az ő találmánya :)
 Ennyi az egész, hozzánk valószínű holnap jön a Jézuska, mert Krisz szenteste dolgozik, tehát minden a szokásos.


2012. december 19., szerda

Honnan jön? avagy Miért kínoznak? 2.

Nem tudom felmerült-e valakiben, minek nézek olyasmit, amit ennyire utálok.
Nem nézem.
De rádiót hallgatok, hallom mikor bemondják ki énekel, és persze tudom kikről van szó. Mikor a rádiós műsorvezető azt mondja:
- Hű, micsoda hang, pedig még csak most fog érettségizni!
Ez olyan hű, hogy szóhoz sem jutok.
Komolyan.
Kit érdekel?
Nem láttunk még elég gyereket, akit a média egy életre tönkretett?

Én mondjuk rohadtul nem örülnék, ha a gyerekem ilyen műsorokban akarna szerepelni tanulás és iskola helyett. Nem látom ezt akkora nagy lehetőségnek, hogy ezt majd össze kell egyeztetni a tanulással, a sulival, és a továbbtanulással.
Na szóval, nem töltené büszkeség el a szívem, ha az én gyerekem énekelne érettségi előtt a rádióban.
És mint mondtam, nem az éneklés és tehetség ténye zavar, hanem az, hogy fiatalokat és gyerekeket adnak el a celebség és ismertség piacán, némi pénz reményében.
Mert őszintén szólva nem egy nagy teljesítmény az, hogy bekerült egy médiaribanc-képző valóságsóba valaki, és 8-10 másik majommal együtt makognak hetekig a kamerák előtt.

Az egész csak üzlet, és mivel mi nem küldünk sms-t, de bevétel mégis van a reklámbevétel mellett, valószínűleg van olyan, akinek van ilyesmire felesleges pénze.
Régen különböző befektetési kötvényekkel húzták le az emberek felesleges pénzét, manapság valóságsók és tehetségkutatók emelt díjas sms-eivel teszik ugyanezt.
A kis makogó majmokat pedig sztárolják amíg van irántuk érdeklődés, majd mehetnek a bánatba. Pár év múlva majd valami pársorost talán írnak némelyikről, de inkább elfelejtik őket.

Miért kínoznak?

Miért kínoznak bennünket ezernyi tehetségkutató műsorral? Kinek kell ez? Kit köt le ennyire tartósan a sok kornyikáló, fals hangú szedett-vedett önjelölt énekes, és kit érdekel ennyi tehetség? Mikor fog ráunni az, aki nézi? Meddig lehet ez a heti program része, a hétvégi szórakozás?

Oké, jönnek, látnak, két hónapig menők, és ennyi. A süllyesztő pedig egyre tágasabb, mert egyre többen lakják. Bizonyára vonzó az egy fiatalnak, hogy celeb lehessen, mert a celeb a tévében van, azt ismerik, a fotójáért fizet a pléboj, mindig írnak róla, mindig OTT van.

Hogy ez szerintem mindennek a legalja, azt hagyjuk.
Ez egy szubjektív vélemény, mint ahogy az is, a celeb csak árucikk, vállalatok, cégek árucikke, mivel termékeket ad el. Ha Józsikát sokan felismerik és sokan megnézik a vele készült műsort, akkor a Józsika műsorai alatt reklámozott árucikkekből kicsit többet adnak majd el.
A fiataloknak lehet Józsika szlogenjeivel, dalszövegeivel eladni árucikket, ami bizony néha az, hogy drogozz és legyél ribanc, és ami még nagyobb szelete a világnak: információt. Így kell öltözni, viselkedni, beszélni egy menő fiatalnak, ehhez kell idomulni.
Konkrétan ezeknek a média által celebrált tehetségkutató műsoroknak a nyertesei is, ha beállnak a sorba akkor egy darabig fennmaradhatnak, de csak akkor. Mármint ha hagyják magukat átalakítani, új stílust magukra húzni, ami az aktuális "divat"-nak  megfelelő.

Magyarország nem túl nagy. Ennyi celebnek kimondottan kicsi. Nem baj. Majd amikor egy ex-pornós vagy szétzúzott agyú ex-drogfüggő lesz a miniszterelnök, akkor sokan fogják majd a fejüket!
Mert azzal sem az lesz a gond, hogy mit csinált előtte, hisz a mostani közemberek sem szentek, sőt.
De amit képvisel a gyerekeknek az, hogy a pornóból meg lehet élni, a pornós lehet menő filmszínész, műsorvezető, stb., annak nem az a lényege, hogy minden bűn megbocsátható, hanem az, hogy nem fontos tanulni, élj egy darabig a testedből, és akkor is jó lesz.

Az egyik ilyen celeb kiscsaj mondta valami idióta műsorban: "- Ha ez az élet, akkor így akarok élni."
Persze.
Ez az élet.
Ha pedig hirtelen magára maradna valahol, áram, légkondi, hűtő, autó, meg hasonló dolgok nélkül, akkor ott döglene meg, mert ezek a műsorok nem ÉLNI tanítanak, hanem elfeledni milyen is az élet, ami tényleg tanít valamit.

2012. december 18., kedd

Párbeszédek

Anyám és Kevin mosogat.
Anyám:
- És, hol tartotok történelemből?
- 58. oldal.
- De mit vettetek most?
- Összefoglalót.

Kevin nagyban gyertyázik, úszik a sparhelt, mindenütt formákba öntött, különböző állagú gyertyák. Kira közlekedne, de nehéz. Kedves hangnem helyett kissé ingerülten:
- Kevin, pakolj már el!
aki hasonló hangfekvésben üvölt vissza:
- De hová?
- A francba!

Szabolcs legújabb gyöngyszeme. Mikor valami miatt elkezd hisztizni, 1-2 perc visítás után kitisztul, és megkérdi:
- Miért is sírok?

Líviától minden nap megkérdezzük (az ő része fonetikus lesz):
- Jó volt az ovi?
- Ien.
- Kivel játszottál?
- Lara.
- Mit játszottál?
- Nem...tudom... szép
- Mi volt az ebéd?
- .... hami. - majd széttárja a kezét:
- Nem... tudom.... én cipi (pici), nem... nagy

Szili:
- Úgy fogsz hiányozni az oviban!
- Tudom, de sokat gondolunk egymásra, és akkor jobb kicsit.
- De én igaziból szeretek veled lenni, nem gondolatban.

Az én párbeszédem egy majommal zajlott, konkrétan a kedves, fiatal erdésszel, aki nyáron javasolta: vágjuk fejbe téglával az azóta is repkedő ölyvet.
Megállítottam, és kértem:
- Légyszíves ne száguldozz a jeges utcán, mert gyerekek mászkálnak. És a mobilodhoz pedig vegyél fülhallgatót, mert rohadtul nem tetszik, hogy kézben van, és nem vagy képes nélküle vezetni.
Bár a "rohadtul" helyett rondább szót használtam.

Tudom, kissé túlzás, de annak a köcsög vénembernek is beverném a képét, aki postás kocsival hordja a csomagokat, és kb. nyolcvannal közlekedik. Egyik nap csak épphogy ugrottam el előle, a jeges úton. Ott, ahol a "járda" egy kis dombon van, és nehéz róla lejönni a jégen. Oda kellett felugrani.
De fog még csomagot hozni nekem is, majd akkor kedveskedem neki valamivel.

2012. december 15., szombat

...

Mostanság nem túl sok kedvem van írni.
Kiégés lenne?
Részben biztos, mert úgy érzem, mindenről írtam már.

Bár a sólyomról, aki napok óta errefelé repked, még nem. Mivel most tél van, alacsonyabban szállnak mint melegebb időkben. A hollók és az ölyvek is.Ismét madárhízlalda vagyunk, harkályok, cinkék, verebek, tengelicék hada kopogtatja az ablakpárkányt.
Nagyon utálom a telet.
Azt hiszem aki megélt már párat, aki fázott már eleget, aki tudja milyen is fát aprítani -20 fokban, fát hordani, ónos esőtől jeges udvaron át is, takarítani bent a napi mocskot ami ezzel jár, aggódni a másnapi miatt, az érti.
Régen medve akartam lenni, átaludni a telet.
Most már nem akarok medve lenni, nem akarok ennyit aludni, de valahogy rányomnám a "mégsem" gombot ha lehetne.
Pedig szép ám.
De csak ennyi.
Mert szép, de semmi romantikusat nem látok a csillogó hóban, a havas tetőkben, én csak a fúvó szelet látom, a felborzolt tollú madárkákat, meg a jeges utakat.
Azt már hagyjuk, hogy hőn szeretett iskolánkba nem lehet ép csontokkal feljutni, mert annyi eszük sincs, hogy két napi hamutermést szétszórjanak a jégen, és hopplá! járhatóvá tegyék az amúgy enyhén emelkedő utat.
Nem, még fel is locsolják az udvart, hadd csúszkáljanak a kölykök.
Akik közt volt már akinek felrepedt a feje, kék-zöld arcú kislány, betört szemüveg (majdnem a szemébe fúródott a leánykának), és társai.
És ezek felnőtt emberek ám! Ráadásul főiskolát végzett, elméletileg művelt és okos példányok.
Hagyjuk, még rám fogjátok, mindenben csak a rosszat látom, pedig nem :)
Bár most annyit tudnék írni olyasmiről, amiből nagyon elegem van, hogy csak na.
De inkább fotókat mutatok.
Mostanában újraöntünk gyertyákat.
Kihasználjuk a szappanozásra használt agyagok színező képességét, a semmire nem használt kék kozmetikai pigment kékségét, és a sokféle illóolaj adta illatosítási lehetőséget.
Kevin már begyűjtött vagy 80 darab gyertyát, és szétosztogatott rengeteget.
Szilike elgondolkodott a gyertyák fölött.
 Titokban fotóztam a buszon :)







Ja, jó lenne egy váll, egy igazán értően hallgató valaki. Olyan, aki nem kérdez, nem felel, nem beszél. Csak hallgat. Azt hiszem az erdőben kell ilyet keresnem....

Valahogy úgy érzem, nem tettem semmit. Csak hagytam telni az életem, pedig mindig ott volt bennem a lehetőség, hogy valami nagyot alkossak. Nem tudom mit.
Nem tudom, mert sosem hagytam magam kibontakozni.
Lustaság? Félelem a változásoktól? Kényelemszeretet?
Igen. Ezek a népbetegségek fojtottak le engem is.
A "majd holnap" Isten imádata.
Azt hiszem valamiféle mélypont ez, de nem bánom, mert a pokol aljáról csak felfelé lehet menni.
Azt hiszem az ilyen időszakok táplálják a következőket, amikor az alkotókedv és jókedv ismét eljön.

2012. december 8., szombat

Mr. Vad Disznó, aki nem Malacka

Kira ment ma zongora órára-ami idén szombatra esik, mondhatnám: hurrá! Fél egyre kell mennie, van mikor nincs még kész az ebéd, szóval nem tele hassal megy. Ez ma szerencsésnek bizonyult, mert az erdő szélén, ahol átment a sulihoz egy fiatal vadkan almát eszegetett az út mellett. Mivel oda szoktak kiszórni forgácsot, hamut, egyéb lebomló hulladékot, mindig van ott kisebb-nagyobb rakás. Kira azt hitte most is, majd elment mellette. Kissé meglepődött, hogy a kupac ránézett. Mindketten futni kezdtek, de a malac megbotlott a hóban, Kira kiért az erdőből.
Azt mondja jött egy kocsi, az ismert pasi ült benne, és csak nézte mit futkos ijedt fejjel a leány.
A malac amúgy egy fiatal, de elég nagy kan. A korát a szőre színéből lehet nagyjából megállapítani. Minél világosabb, annál fiatalabb.

Kira hazajött óra után, mesélte mi volt.
Oké, akkor idén már nem kökényezünk, hisz ha ennyire idejönnek nappal a vaddisznók, akkor a kökényesben is akadhat pár.
Pedig hétvégére tervben volt némi csipkebogyó és kökényszedés, de inkább már nem.

Visszatérve, biztos én is bepánikoltam volna, de egy vaddisznó el tudja érni egy gyorsvonat sebességét is, szóval csak elijeszteni akarta a betolakodót a kajájától, nem bántani. Nem vagyok érzéketlen, teljesen átéreztem a lányom pánikját.

Itthon aztán kissé megnyugodott, és kiment az utcára szétnézni. Majd szalad be, hogy menjek mert itt a malac.
- A kapuban?
- Nem, az erdőben.
És valóban, ott eszegetett a fák közt, kb. 20 méterre fent, egy kisebb dombon. Kevin is megcsodálta, de odamenni nem akart simogatni :)

Később láttunk az erdőben embert is, aki a fákat bottal ütögetve közlekedett, ahogy ilyenkor kell. Vagy két botot egymásnak ütni, vagy fütyülni. Ezek jelzik a vadaknak hogy ember jön, és odébb mennek. De túl közel nem szabad menni hozzájuk, Kirával pedig egyértelműen ez történt.


meretpégótimázS

A héten voltunk vásárolni, pl. Kevinnek tornacipőt is. Mert a kínai egyszerű cipők kb. annyit érnek, mint a doboz amibe csomagolják őket-bár az még tárolásra alkalmas a későbbiekben. Ugyanis kettő darab tornaórát bírnak ki, majd leválik a talpuk. De ennyit a termékbemutatóról, jöjjön a cím lényege.
Vásárlás előtt SZTK-ban ücsörögtünk, mert ilyen kedvünk volt.
Nem beteg senki, csak röntgenre vártunk, ennél jobban nem kell részleteznem az írásom címének megértéséhez.

Kevin 2 perc várakozás után aktívan unatkozott.
Aktívan, azaz mondogatta: unatkozom.
- Oké fiam, akkor foglald el magad.
- De mivel?
- Menj, vannak ott kifüggesztett papírok, olvasd el a szöveget visszafelé.

Majd pár perc múlva kiszúrt egy feliratot az egyik ajtón, és onnan kezdve mondogatta:
- meretpégótimázs, mozoktanu
Közel két órát töltöttünk ott.
Eleinte még röhögtem, majd annyira már nem.
Kért papírt, és mindent amit mondott leírt és fordítva olvasgatott.
Fejelgette a karom, amit részemről időnként felváltott a könyököm (igen, nyilvánosan "vertem" a gyereket :D), röhögcsélt, egyszóval kissé unatkozott. Megállapítottuk: Szabolcs nagyon hiányzik ide, mert akkor ölhetnék egymást, vagy Szandra, mert ő is egyfolytában beszélne.

A váróhelyiséghez lépcső vezetett.
Mondtam Kevinnek:
- Ugrándozz le és fel a lépcsőkön.
Lement párszor, majd mire visszajött Katit behívták, aki a kabátját otthagyta nekem.
Kevin meglátja a kabátot:
- Hol van Kati?
- Megettem.
Odaül mellém, emelgeti a kabátot, és kiabál:
- Itak! Itak! Tarts ki, megmentelek!

Aki megint megállapította, sajnos a 11 éves sem normális, a fia sem lesz az egy év múlva. Ugyanis mindig Kevint vizslatja: benőtt-e már a feje lágya, mert ez valami jel lesz: már csak egy éve van a fiának a normális állapot eléréséhez.
Innen is megnyugtatlak: még 3-4 év, legalább!

Tegnap volt a suliban ajándék készítő délután. Mikor is a gyerekek a tanárok felügyelete alatt gyertyát öntenek, gipsz hűtőmágnes-alapokat festenek, asztali díszeket, karácsonyfa díszeket, kopogtatókat alkotnak, mindezt fillérekért.

Én, mint SZMK-s is ott voltam, zsíros kenyér és szörp osztogatás volt a feladat.
Ennek összehozása azt eredményezte, hogy Líviát Kati vitte el az oviból, ott aludt délután nála. Mivel előtte Vácon voltam, mikor hazaértem fűtés és egyéb nyalánkságok vártak rám a sulis balhé előtt. Lívi pedig köhög, de nem beteg. Viszont így alvás közben zavarja a többi gyereket, tehát elhoztuk ebéd után.
A lényeg: Kevin ment le Sziliért az oviba (annyira azért megbízható, hogy Szilit rábízzam), de mivel kiolvasta a hetedik Harry Pottert is, útba ejtette Kati-könyvtárat a nyolcadikért. Így Lívia jött vele. És bár Kevin előre megmondta: hazaviszi Szilit és tévéznek, mert nincs kedve a suliba jönni, ennek ellenére felhozta a kicsiket, hogy megkérdezzen valamit tőlem.
Persze a két törpe maradni akart.
Szilike ment Szabolccsal a kreatív alkotóhelyekre, Líviát Kira osztálytársnői ajnározták. Én közben "dolgozhattam", osztogattam a gyerekeknek a kaját-piát.
Szili alkot

az alkotása

Összehoztuk, még élvezetes is volt :)
Bár Lívinek a hazaút maradt meg:
- "Lámpa, nem ég."
A suliudvaron ugyanis csak a hó világított, és a leányka nem volt még sötétben az utcán.


2012. december 2., vasárnap

Kis zsaroló

Szilike nagyon sokáig velem aludt. Mióta átvariáltuk a szobákat, próbáljuk leszoktatni erről. De nehéz.
Mert szerinte túl sokat kérünk, ez neki nagyon nehéz feladat. Ő inkább jó lesz, de az ottalvást ne bántsuk.
Most oda jutottam, hogy mondtam neki: csak akkor táblagépezhet reggelente, ha este a helyén alszik el.
Az már nem izgat, ha éjjel átjön, de legalább az a egy óra, ami eltelik a mesemondás-lefektetés és az elalvásom közt, az legalább legyen az enyém.
Ne csicseregjen bele minden este a filmnézésembe, stb.
Egy nap sikerült is.
Éjfél körül jött át, addig a helyén volt.
De péntek este Szabolccsal megfűztek: hadd aludjanak ott. Lemondva a másnapi tabletezésről.
Az apjuk amúgy sem volt otthon, én beleegyeztem.
Még délelőtt működött is, bár Szili többször próbálkozott, de könnyen el lehetett terelni.
Rögtön reggel azzal talált meg, hogy Kevin nem aludt velem, ő játszhat, és akkor vinné is a gépet neki.
Rafinált gyerek :)
Ja, igen. És arra is figyelni kellett, ne csatlakozzon Kevinhez vagy Kirához a kockabámulásban.

Majd délután megjelent, remegett a szája széle, és mondta:
- Anya, én azt gondolom, ha nem tabletezhetek, akkor nem adok több puszit.
- Szomorú vagyok, mert hiányozni fog a puszid, de sajnos amiben megegyeztünk, azt betartjuk.
- De nem érted? Nem adok puszit.
- Soha?
- Soha sem.
- Akkor nem adsz, és én sírni fogok, de nem tabletezhetsz ma.
Majd megbocsátott, és adott puszit :)
Igaz, ahhoz az kellett, hogy hátat fordítottam neki, mert már nagyon kellett röhögni, és azt hitte sírok.
Ő amúgy nagyon puszis gyerek, bár Szabolcs is, de Szili beceneve régen Puszili volt.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...