2013. január 14., hétfő

Amikor felnövünk..

...lényeges dolgok lényegtelenednek, érthetetlenek lesznek természetesek, eltemetjük ami egykor fontos volt, kicsit belemerevedünk az életbe, ritkán hagyjuk hogy egy-egy érzés vagy csak egy zene átjárjon minket. Igazán, minden porcikánkat átitatva. Álltatok már diszkóban vagy koncerten közvetlen a hangfal mellett? Mikor a mellkasodban dübörög a zene, remegtetve az összes csontodat, és sejtedet? Na, úgy értem.

Mert akkor lemeztelenednénk lelkileg?
Talán azért.
Vagy azért, mert akkor szembe kéne nézni azzal, mi mindent engedtünk át az enyészetnek, lettek semmivé az álmaink, hogy meghalt az a fiatal és gondtalan ember, aki voltunk.
De nem halt meg, csak átlényegült. A múlt most már jelen lett, majd jövő lesz.
Vannak rossz emlékeink is, van amit meg tud szépíteni az emlékezetünk, van amit nem. Van amit egyszerűen rosszabbnak látunk most, mert már többet tudunk. Ettől még nem történt másképp.

Mit akarunk elfelejteni? Ami rossz volt, vagy ami jó volt? Melyiket kell elfelejteni? Kell-e egyáltalán valamelyiket? Mindkettő olyan, ami azzá tett minket, amik most vagyunk. Minden jellemvonásunk egy múltbeli esemény kivetülése.
Az én szentimentalizmusom is?
Lehet.

Szeretem a minden lehetségességét, szeretem a múlt és a jövő együttes zajlását, azt az igeidőt, amikor is valami a múltban kezdődött, de hatása a jelenben is tart.
Mert mindig ez van.
Robogunk át az életen, próbálunk valami maradandót összehozni, néha csak túlélni a napokat, perceket, néha pedig megállunk, és tudunk igazán figyelni. Magunkra és a világunkra. Mikor meghalljuk a lényeges pisszenéseket, észrevesszük az apró részleteket. Ritka pillanat, nem lehet folyamatosra kiterjeszteni, mert akkor nagyon beleveszünk a részletekbe.

De néha engedd át magad neki, és élj a pillanatban, mert kell. Ilyenkor nyílunk ki a világra igazán, ilyenkor áramlik szabadon az energia. Egyébként egy dobozban ülünk, a saját magányunk dobozában. Mindenkinek más a doboz mérete, de akkor is doboz. Bent mind egyedül vagyunk.

Én most átengedtem magamon valamit, amivel ezt írtam. Egy érzelgős és gondolkodós fázist élek meg épp.

4 megjegyzés :

  1. Eszembe juttattad, milyen a dübörgő hangfal előtt állni. De jó is volt!

    VálaszTörlés
  2. A dübörgő hangfalat ugyan sosem bírtam, de azért értem és érzem az érzést. És milyen érdekes, én is valami hasonlót élek át, és erről a hasonlóról írtam tegnap. :) Lehet, hogy most ennek van itt az ideje...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valamiért mindig a január az új kezdete, a leszámolás a régivel. Ha tudatosan nem akarjuk, akkor is előjön, ugye? :)

      Törlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...