2013. január 31., csütörtök

Kaják és véletlenek, no meg az erdő üvöltése

Ugye tudjátok, hogy készül a mákos lecsó?
Kettőt lapozunk a szakácskönyvben.

A borzalmasan keserű sütemény pedig úgy, hogy beleborul a szódabikarbóna.
Ami elsőre nem tűnt soknak, de az ízéből kiderült, hogy sajnos elég sok volt ahhoz, hogy a végeredmény ehetetlen legyen.
De annyira, hogy a mindenevő gyerekeim is érdekes arcokat vágtak. Mert meg kellett kóstolniuk, nem hitték el, hogy ehetetlen.
A kutyák jártak jobban, valahogy őket nem zavarta a keserűség, szépen befalták, ahogy adogattam nekik. Van nekünk egy Boriszunk, aki szinte rágatlanul nyelte le a falatot, mint tiszteletbeli Scooby Doo. De a többiek, a kevésbé bélpoklosak is megették.

Arra is rá kellett döbbennem, hogy míg nagyon szeretem a levendula illatát szappanban, krémdeóban vagy az ízét teában, valahogy a sütikben nem jön át. Jó illata van míg sül, még az első falat oké, de onnan kezdve már nem ízlik.
Ebben a bizonyos sütiben levendula is volt. Először azt gondoltam, attól keserű. Mert a túllevendulázott tea is hajlamos keserű ízű lenni. De az a tömény szódabika szag az elárulta ki a bűnös.

A következő véletlen már ehető végeredményt produkált.
A tegnap este begyúrt kenyér tésztája kissé lágy lett. Hiányzott belőle az az 5 kanál liszt, amivel a mai kovászt bekevertem. Nem baj, a kovász viszont olyan sok lett, hogy kifutott az üvegéből, és végigfolyt a szekrény oldalán.

A kenyértészta is hasonló volt, mivel nem lévén elég kemény, nem tartotta fent magát ott, ahová kelt, mint egyébként szokott, hanem kifolyt az edényből. Egy maréknyi lecsusszant reggelre a földre, azt belefőztem a kutyakajába.
A többi kenyértészta pedig lángos lett, mert tegnap nem fogyott annyira a kenyér, hogy ma is sütni kelljen.
Viszont ez a kissé lágy tészta nagyon szuper lángost eredményezett. Liszt nem volt itthon, beteg Babával szakadó esőben nem mentem sehová, megoldottam házon belül a problémát.
Volt még egy maréknyi házi őrlésű tönkölylisztem, jó korpás. Abban forgattam át a tésztát, és szaggattam ki. A kész lángos olyan, mint az álom.
Kívül ropogós, amennyire pont kell, a tönkölykorpa miatt. A tészta lágysága miatt pedig apró légbuborékok sültek rá, belül viszont lágy és levegős.
Komolyan. Nagyon jó lángost szoktam csinálni, de ennyire jó még nem lett.
Persze a kutyák is kaptak egyet-egyet, ahogy ilyesmiből mindig.
Igaz, nem nekik való a gabona, de szeretik.

A tegnapi olvadás és eső után ma megint jó idő volt, csak fújt a szél. Megfigyeltétek már, hogy a nagy olvadások után mindig van pár szeles nap? Hogy a természet eltakarít maga után?
És hallottátok már az erdőt "üvölteni"?
Mikor a fasor elejéről elindul a szél, és végigtépi a fák tetejét, azok pedig szinte üvöltenek. Mint mikor a láng lobog. Nagyon mély, búgó hangjuk van, és ilyenkor nem társul mellé a levelek zörgése.

Mesélem a lányomnak, hogy ma a suli kapujánál mókust láttam.
- Ó, a suliban rengeteg mókus van. Van hogy négyet látunk egyszerre.
Nekik ez így nem izgalmas már :)
De nagyon aranyos volt, ahogy szaladt a havon, majd felugrott a kerítésre, onnan átrohant az úton, és kikötött a nagy gledícsia fán. Onnan lesett, majd feljebb ment és elkezdett falatozni. Ilyenkor sajnálom, hogy nincs teleobjektíves gépem.

3 megjegyzés :

  1. Én is megfigyeltem a szelet, meg ha nagy eső van akkor is fúj pár napig.:-)
    Lángos csuda finom lehetett, Te is jókat csinálsz mindig.:-)

    VálaszTörlés
  2. Még mindig irigyellek az erdő miatt! Mióta láttam...

    VálaszTörlés
  3. Látod, így születtek a találmányok is! Nálatok elég fürgék a tészták mostanában.

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...