2013. január 18., péntek

Különleges ügynökök és a gyermeki gondolatok

A reggel mindig ugyanolyan a faluban.
Mennek az emberek a napi ügyeket intézni, bevásárolni. Nagyjából ugyanazok az arcok, és mindenkinek köszönés. No persze van pár arc aki nem köszön vissza, de mi csak rendületlenül köszönünk, hátha előzőleg csak rossz napja volt. Én fokozom, mert a kutyáknak is köszönök, aki pozitív, azzal elbeszélgetek, megsimogatom. Van pár jó barátom a kerítések mögött.
Egyszer írtam már Smith Különleges ügynökről, aki a mi falunkban minden nap és mindenhol látható. Azaz ha lefelé megyek akkor ott, ha a vonat felé a mezőn át, akkor ott, ha busszal akkor a buszon, szóval minden nap látom. Smith ügynök a Mátrixból van, tényleg sokan vannak, mindenhol láthatóak-annak aki nem ismeri a művet.

Visszatérve a köszönésre.
Nekem nagyon tetszett az egyik első találkozásom a faluval, miután már majdnem beköltöztünk. Kirát írattam be a suliba, ahol a mai napig ki van írva: "Nálunk mindenki köszön mindenkinek."
Ez tetszett.
Bár azóta mást tapasztalok, de én csak köszöngetek mint Pierre Richard.
Általános tapasztalat:
a jól neveltnek elkönyvelt gyerekek közt gyakoribb a nem-köszönés, míg a más gyerekeket nyaggató, kikészítő kis bunkók mindig köszönnek, és udvariasan.
Szóval szerintem egy "jó napot" vagy "helló" mindenkinek belefér, én azt mondom a gyerekeknek, köszönjenek úgy mint én, vagy a nélkülem közlekedőknek azt, hogy teljesen mindegy, nem kell "csókolom"-ozni, ha nem tudja eldönteni a kor alapjn, hogy mit köszönjön, akkor marad a "helló". Az mindenkinek belefér. Még a "Helló Mari néni" is tökéletes egy éltesebb asszonynak.

Visszatérve Smith ügynökre.
Mikor Kirával mentünk korizni, ott volt a vonat állomáson. A 20 perc várakozás alatt háromszor felbukkant a váróterem ajtajában, de mire jött a vonat eltűnt. A legtutibb beépülő ügynök. Ide született, az anyja is itt él, bárki elbeszélget vele, senki nem veszi komolyan, mindenhol el tud vegyülni. Az álcája tökéletes.
Persze viccelek, de ha ki akarnék képezni valakit egy ügynöki feladatra, ő tényleg megfelelne :)

Hiába gyakorlott, sokgyerekes szülő az ember, a meglepetések mindennaposak. Mert mikor megjelenik a 11 éves sovány fiúgyerek, és azt mondja:
- Anya, miért olyan rövid a lábam?
- Teljesen normális lábad van.
- De olyan vékony! A hasam meg olyan dagadt!
- Persze, mert kinyomod.
Háttérből Kira:
- Te beszélsz Kevin? A lábam lent ekkora (mutatja), fent pedig vastag. Olyan mint egy szaloncukor!
- Tudjátok mit? Beszéljétek meg ki milyen gusztustalan, de csak annyit mondanék, hogy teljesen normális a pubertáskorban...
- Az mi? - kérdi Kevin.
- A nemi érés szakasza. Szőrösödéssel, (stb.), hülye gondolatokkal jár együtt. - a válasz a stb.-re: röhögés.
- ... folytatom. Szóval teljesen normális, hogy rondának látod magad, majd elmúlik. Én vékonyabb voltam mint Kira most, de folyton dagadtnak láttam magam.
- Kösz Anya! - jön Kirától. - Akkor dagadt vagyok!
- Igen, és fél fejjel alacsonyabb, mint én voltam 14 évesen, a súly stimmel.(Kira 166 cm, 60 kg)

Azt hiszem a porháló takarítást rájuk kell bíznom,  meg egy kis favágást, téglahordást, mert túl sokat gondolkodnak :)

Szili pedig olyanokat mond:
- Apa apukája még mindig itt van velünk, szokott hozzám beszélni. Ő volt az apukám, mikor ti még a régi házatokban laktatok.

- Hiányzik a régi házunk.
- Szilike, te ide születtél, sosem laktál máshol.
- De Te igen, és neked hiányzik.
- Nem hiányzik különösebben, esetleg Max kutya, aki ott még élt.
- Ő is hiányzik- Szili születése előtt 2 évvel halt meg...

- Ezt a házat én építettem, mielőtt ideköltöztetek.

Amúgy ő az, aki fél a sötétben, mert lát dolgokat. De azt vettem észre, hogy ez is olyan megszokott félelem. Mert ma kísértem ki a fürdőbe, mentünk át a sötét előszobán, Szili ment elöl. Majd a konyha felől robog a macska, átvág Szili előtt. Ő nem ijedt meg, én kicsit. Akkor nem is fél, csak a megszokás, ugye?

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...