2013. február 3., vasárnap

Szavak, barátok, csodák

Tanulnak, mint a szivacsok.

Szilike például érintőképernyős gyerek.
Az első telefon amivel játszhatott, az én ilyen telefonom volt. Most már mást nem is tud kezelni. Nemrégiben az apja szimpla nyomógombosát kapta meg játszani, az általa ismert farmos játékon. Egyfolytában simogatta a képernyőt, persze nem ment vele semmire.

Lívia ma valami számára meglepőre azt mondta: "váóó". Ahogy a tesóitól hallotta. De már átvette Szabolcs lihegését is, mikor valami finomat kapnak. Szabolcs ugye egy felpörgött gyerek, szinte minden reakciója túlzó.

Van mikor egy-egy szó és kifejezés valahogy másképp megy át rajtuk, és más jön ki belőle.

Kira volt kisebb, mikor a farkast rendre téli farkasnak nevezte. Hogy a "prérifarkas" szó volt értelmetlen neki, vagy mindig szép havas képen látott farkast, nem tudtam meg.
De téli farkas volt.

Kevinnek volt egy jó kis kreálmánya, a "felboldogít".
Hisz van lehangol, felvidít, akkor van felboldogít is.

Szilinek a "medve" még mindig "nedve", pedig sokszor megbeszéljük, ki is javítja, de nem áll rá. Azt viszont már tudja, hogy nem él errefelé (Vagy igen? Állítólag van pár szabad példány Magyarországon)

Most mát Szabolcs is olvas, nagyon belendült, abba sem akarja hagyni. Megkérdezte egyik reggel, mi az a koordináta. Elmagyaráztam neki a térkép szélességi  és hosszúsági vonalat, a perceket, és hogy mi ennek a lényege. Nagyjából megértette, a lényeget mindenképp, de továbbadni már nem tudja. Ehhez még kevés a szókincse.

Kira az ideköltözésünk előtt 2 hónapig járt Őrbottyánban suliba. Az osztályfőnökétől hallotta a "faragó" szót, nálunk a hegyező azóta faragó. Minden gyereknek, már Szabolcsnak is. Én nem szeretem ezt a szót, de nem tudok ellene tenni. Az kevés, hogy én hegyezőnek hívom :)

Ha valamelyik gyereket megszidom, Lívia a békéltető kisasszony rögtön ott van, és közli:
- Anya nem! Ő barátom!
- Nem szidhatom meg?
- Nem. Barátom.
Megfogja mindkettőnk kezét, és összerakja:
- Ti barát.
Van mikor cuppog is, miszerint puszilkodjunk.
És rendszeresen felsorolja kik a barátai itthon, majd megkérdi:
- Ki még barátom?
És akkor elmondom neki az ovis neveket amit tudok, plusz a családtagokat akik nem jutottak eszébe.

Azt tapasztaltam a napokban, hogy a dolgok legvégén, a pokol legalján mindig van valami kapaszkodó, mindig jön valami nem várt segítség, kisebb csoda.
Azt gondolom ez konkrét példa nélkül is érthető.
A bloggerversennyel kapcsolatban is úgy döntöttem, hagyom hadd folyjon saját medrében az egész. Ha nyernem kell, majd úgy alakul.






2 megjegyzés :

  1. Nagyszerűek ezek a beszólások. Többek között azért is jó ez a blog, hogy így nyoma marad. Majd későbbre.

    VálaszTörlés
  2. Igen, ha már kézzel írni nincs időnk :)

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...