2013. március 29., péntek

Hoppszahopp

Ákos rajongók! Ezt ismeritek?


Véletlen fedeztem fel, de azóta ezt hallgatom. Mondjuk Ákossal így vagyok, egy-egy zenéjét addig hallgatom, míg szétkarcolódik a gépen az mp3. De nagyjából napokig, folyamatosan.

Szar ám ez a Húsvét, pénz sincs, és az idő is olyan amilyen. Rossz az idei naptár, egy héttel korábban van a Húsvét is no meg a szülinapom is, mint kéne. Időjárásilag is, és anyagilag is. De tanulva a nyúlból lett antiloptól, elfogadom amit ad a ma, mert mindenben van valami jó.
Nem részletezem, de minden rossz ellenére elégedett vagyok a mai nappal, no meg az életemmel is. Minden jó felé halad, jól érzem magam.

Azért valami tortafélét összedobok holnap, ha már a gyerekek készülnek rajzokkal, miegymással (talán rendrakással is??).

A két legkisebb egyébként nem tudja, hogy válás lesz, hisz nem is értenék. De Lívia spontán elkezdett beszélni az új apukájáról, és ez már mindennapi téma nála. Holott új apuka még a környéken sincs, és mint mondom, nem is hallott semmiről. De még aprócska, így érzékenyebb mint a nagyobbak.
Röviden ennyi a helyzet, lassan megőrülünk a bezártságtól, attól hogy oxigén csak szellőztetésnél van, mert mindig hullik valami jóféle áldás az égből.

6 megjegyzés :

  1. Megértem..
    Mi ma már a szakadó esőben is elmentünk bevásárolni, igaz már kenyér sem volt itthon, csakhogy kimozduljunk..Pocsékká is áztunk, de legalább történt valami...

    Ákossal én is így vagyok...:)

    Idén tényleg nagyon korán van a Húsvét..
    Előre is boldog születésnapot kívánok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi is mozdultunk, fát pakoltunk és vágtunk :)

      Köszönöm, és kellemes Húsvétot Nektek!

      Törlés
  2. Heni, ez már régi klip, de pont ma küldtem a férjemnek, mivel éppen nincs velünk. Csak 2-3 hét múlva érkezik haza. Ákos az örök szerelem!! Ha minden jól megy április 24-én koncertre megyünk a családdal, alig várom. Nektek békés, boldog húsvétot. Én is bosszankodtam egy sort, hogy mi a fenének kell ilyen korán nyulazni, nem jó időpont ez, hónap vége.:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hajából rájöttem ám, de nekem új :)
      Nem vagyok olyan régen Ákos fan, de egy koncert engem is feldobna.

      Köszi, és nektek is kellemes Húsvétot!

      Törlés
  3. ... Hat nekem egy barany meg egy nyulbol lett antilop os mese van itt ami cuki de nem akos :-)

    Kellemes husvetot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De ott van az Ákos klip is! Én akkor is látom ha idegenként nézem a blogom :)

      Kellemes Húsvétot!!

      Törlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...