2013. március 24., vasárnap

Lovagok

Szabolcs néha meglepő dolgokat művel.
Például simán benne van bármi rosszaságban, nem számít neki rendetlenség, mégis: mikor betegen ledőltem a lányszobába az ágyra papucsban, keményen levette a lábamról és ledobta a földre.
Vagy mikor tavaly nyáron Líviát elhívta a szomszéd néni, és ő ment is, a néni pedig mondta: elviszem a hugit. Szabolcs szépen utánuk sétált, és nyugodtan elvette Lívia kezét a néni kezéből, majd szó nélkül hazavezette őt. Nemrég pedig boltban voltunk, nagyobb helyen, és folyt az orra. Az amúgy is megvenni szándékozott zsepiből kivettem egyet, hogy fújja ki. De teljesen kiakadt, hogy ezt nem szabad, és eldugta a zsebkendőt míg ki nem fizettem. Nagyon aranyos volt :)

Kevinnel beszélgettünk, és kérdezett valamit, hogy mit jelent. Nem emlékszem melyik szó volt, de mondom azt jelenti, aki hazugságokkal szed fel csajokat. Erre ő:
- Ez szemétség, én ilyet nem csinálnék, mert bűntudatom lenne.

Szóval minden rosszaságuk és kamuhegyeik ellenére becsületes és jó gyerekek ám :)

Lívi még eléggé tropa állapotban van, azt hiszem még mindig marad itthon. Bár tegnap lehetett a csúcspontja, mikor is átaludta a napot, alig evett, inkább vizet ivott. Gyógyteát sem volt hajlandó, így az is mára maradt. Mert hiába kérem ki a tanácsot, mit is adjak neki, ha nem issza meg :) Bár amilyen makacska, nem csodálkozom rajta. Szerencsére ma már napsugarasan ébredt, megitta a menta-kamilla teát, most pedig pihen. Kevin is fájlalja a torkát, légcsövét. Holnap dokizik, úgyhogy megint 2 gyerekkel leszek.

1 megjegyzés :

  1. Jobbulást Nektek!
    Ti is kikaptátok a betegséget..:(

    Nálunk Rhea már jobban, Robin 39.5-tel fekszik..

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...