2013. április 23., kedd

Átitatva

Érezted már ezt? Voltál már a természet része? Tudod, úgy igazán. Mikor leülsz egy farönkre, és csak szemlélsz. Hallgatod a csendet, a millió apró zörejt, madarakat, méheket, reccsenéseket. Ülsz, és nem vársz, csak létezel. Együtt lélegzel az erdővel, nézed a nap megcsillanó fényeit a fák rései közt, nézed az apró patakot, és jön a gondolat: mit számít, mekkora a folyó? De akár legyen tenger vagy óceán. A vízcsepp mindegyikben ugyanaz. Egyszerű vízcsepp, molekulák összessége, de nekünk élet. Mindegy honnan jön, mindegy hová megy, lényeg: míg itt van, addig a miénk, addig minket éltet. Oxigént ad, tisztít, bennünk él, majd rajtunk kívül folytatja. Adtunk egymásnak valamit. Ő energiát adott, mi információval láttuk el a molekuláit. Egy darabig része lesz az, mi belőlünk ivódott belé, majd elhagyja az útja során.

Lassan megnyílik neked ez a világ, egyre többet látsz. Látod az összes madarat, hallod a sokféle hangot, már meg tudod különböztetni őket. Mert becsuktad az ember-szemed, és kinyitottad a látót. Nem keresed a látnivalót, nem kutat a szemed, nem ezért vagy itt. Csak észreveszed ami neked szól. Egy szerelmes madárpár udvarlási, párzási szertartása, a kismadarak egy másik fészekből, a pataknál iszogató rigó, a nyikorgó szajkó, és persze a pici fecskefióka, aki első röptét teszi. Még gyanútlan, nem ijed meg minden zajtól. Megvizsgál egy fát, minden ágán végigröppen, szinte szaglássza. A teste akkora mint egy fürjtojás, aprócska az egész madár.

Érzed, ez már a fák lélegzete, eggyé váltatok pár röpke pillanatra. A levelek zizegését követi a hajad, ahogy a kósza szellő játszik velük. Az apró légy, aki a kezed bőrét vizslatja, és persze csiklandoz. Eszedbe jut, olvastál erről az ausztrál bennszülöttek kapcsán, akik hálásak a légynek, mert tisztítja őket, leszedi ami nem kell. Most egy pillanatra abban a sivatagban vagyok, próbálom elviselni, és megállapítom: ezt is szokni kell, mert nagyon zavaró ez a finom csiklandozás. A légy elszáll, a távolban kutya vakkant, ideje hazamenni, már hívnak az otthoniak is. Valahogy tudja az a kutya merre járok, már az erdő szélénél jelzi: tudja hogy én jövök.

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...