2013. április 30., kedd

Én és a technika

Megvagyunk, szeretjük egymást. Én követem az újdonságait, igaz nem naprakészen, de azért igen. Kell is, mert nem akarok őstulok lenni a gyerekeim előtt. Bár ahogy Szilit elnézem mikor az érintős telefonnal szórakozik... No és megemlítendő, mikor átvettem a Sony-t, mutattam Kirának: nézd a fülhallgató helyett ráköthető a hangfal. Erre ő mélyen lenézett rám, hogy ezt nem tudtam??!
Szóval figyelek, amennyire telik tőlem, és követem.
A technikát.
Megszerettem az okos telefont is, bár az utolsóval nem mélyült el a kapcsolatunk. De kiderült számomra, hogy ha egy ilyen készülék elromlik, nem érdemes szervizeltetni, mert az ingyen szerviz nem javítja meg, de pénzt költeni rá felesleges.
Megtanultam, hogy a Motorola is egyre rosszabb, vagy csak a mi piacunkon lévők tényleg a gyártás szemete. Mert egyébként szeretem, de 1 év után mindig elkezdett akadozni a működése. Hol a töltéssel voltak problémák, de volt olyan, amelyik elkezdett telefonálgatni.
Öntudatra ébredt mint a Terminátorban a gépek.

Most is ez van.
Megjavíttattam, mert nem töltődött. Most töltődik, de tegnap furcsa műveletekbe kezdett. Belül elkezdett rezegni, mint mikor megérintem a képernyőt.
Inkább leállítottam, mielőtt még felhívna egy üzbég rokont.
Majd végiggondoltam mire lehetne használni?
Poháralátétnek nem jó, mert csúszkálna rajta a pohár.
Nem egyforma lábú asztal alá emelőnek?
Kis tükör helyett a táskába tenni?
Ismerkedéshez! Elejtem, hátha utánam hozza valaki.
De azt hiszem az a világ vagy 100 éve elmúlt, és a roncs telefon nem csipkés zsebkendő... vagy olyan veszi fel akinek nem kéne:

Hiába, úri nép vagyok már, válogatok a kendermagban.
A gyerekek tele vannak régi telefonokkal, de megkockáztatom, el tudnának játszogatni vele.
Suliba kislabda dobáshoz?
Ugróiskolához kavics helyett?

Oké, abbahagytam.

Kérek egy okostelefont! Ezekkel a hülyékkel nem tudok mit kezdeni! Csak telefonálni jó! Amit Kira használ annak még qwerty billentyűje sincs! A másik, amit én használok, magától nem fogad maileket! Úgy kell utasítani rá, hogy töltse le őket! Borzalom! Toporzékolnék is, de gondolhatjátok: annyira mélyen nem érint a probléma.

3 megjegyzés :

  1. A fiúk telefonján szoktam játszani a Jewels nevű játékkal. Látni kellene azt ahogy néznek amikor lezár a képernyő és én hozzájuk fordulok segítségért. Kb így fordíthatnám: -nahát anyu még ezt sem tudod?! Milyen gáz!
    Szóval én meg a technika elég nehézkesen szokunk össze.

    VálaszTörlés
  2. Akkor egy cipőben járunk... Az imádott Sony Ericsson Xperia X10 Mini Pro-m egy kötsög lett... kedden jár le a 19 hónapom, így megpróbálok újat venni, ha a Telenor is úgy gondolja. Momentán néha már telefonálni se nagyon enged ez a kis cuki... Netről meg ne is álmodjak. :D

    Töpörtyűnek kb. 3 mobilja is van amivel tud kommandózni, plusz a játék telefonok amik zenélnek. :D

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...