2013. április 27., szombat

Pármondatos beszámolók

Már nem Baba, nem Lány, hanem Línia.
Annyiszor mondatom vele, mert olyan aranyosan mondja, és olyan hamar megtanulja rendesen, hogy ezt sokszor akarom hallani. Beszélt telefonon öcsémmel, és egyszercsak mondja (gondolom kérdés hangzott el): - Línia vagyok. Te ki vagy?
- Attila.
- Nem vagy az, az oviban van!

Tegnap ő is és Szili is itthon volt, köhögés miatt. Kint játszottak a saját bunkijukban (a bodzabokorra kötött nagy vászonlapok), és Szabolcséból lopkodtak. Játékokat, gyereküléseket. Lívi mondta: Szabolcs mérges lesz :)

Lívi este már nem köhög, Szilinek pedig éjjel hagymáztam a szobát. Még mindig ez a favorit. Egy kis fej hagyma 4 vastag szeletre vágva, tányéron az ágy közelébe-pillanatok alatt enyhül, majd elmúlik a köhögés. Most édeskömény illóolajat tettem rá, de bármilyen mentolos illó megteszi (euka, borsmenta, rozmaring, édeskömény, ánizs, vagy fenyő). Még mindig alszik, teljesen nyugodtan.

A macska pedig borogat. Akkora köcsög! Reggel 5 és 6 közt végigjárja a lányszobában a szekrényt, amit otthagynak azt lelöki. Anyám és Kira már tudják, este lepakolnak, de akkor is talál valamit a kis izé. Most is valami nagy tárgy repülhetett, mert nagyot szólt.

Jövő héten csatornásodunk, bár a szerelő hétvégén akart jönni, de mondtam neki: van ám itt 5 gyerek, abból 3 veszélyes, akiket nem akarok a gödör mellett felügyelni. És nem azért mert netán beleesnek, hanem mert zavarják a munkát. Inkább hét közbeni napot beszéltünk meg. De a jövő hét nem csak ettől izgalmas, hanem 4 darab Anyák napi előadás miatt (az ovis egyben van). Jól van, még jó hogy naptárba írtam, mert most nézem: a nagy iskolásoknak a következő héten lesz, szóval semmi torlódás.

A kutyák még mindig nem tértek magukhoz a múlt heti nyersétel napok után. Történt, hogy a tejes néniék bikát vágtak, amiből adtak egy vagon nyesedéket. Főképp zsíros darabokat, de volt rajta hús is. Ha már vadállat-eredet, és marha hús, akkor nyersen kapták. De annyit sikerült adnom, hogy Csipi a puli még ásott is el belőle. Röhögtünk, hogy örülhetnek a hangyák a hirtelen jött Kánaánnak...
Igazából Borisz (a labrador) a feneketlen gyomrú, a többiek normálisak. Buksi napokig hurcol egy-egy kenyérdarabot, jól összemorognak időnként Borisszal rajta, de simán átengedi mikor Borisz futtatva van, és első dologként végigjárja a kajalelőhelyeket. Lehet, hogy neki őrzi :)
Szóval pár napig nem voltak éhesek, még most sem jeleznek ha 1-2 órát késik a kaja.
Hiába, szerintem így kéne táplálkozniuk, azaz nyers kajával. De a bolti, kutyakajának vett csirke nem feltétlen olyan, amit nyersen adnék.

Kevin kertészkedik. Most ígértem neki palántákat jövő hétre, annak készít elő helyet. Most, reggel 6-kor.

Elhoztam a szervizből a telefonjaim. Az okosakat. De még mindig hülyék.
Történt tavaly év végén, hogy csináltam magamnak előfizetést, arany drága Vodafonunknál. Ennek keretében vettem egy Xperia Tipo készüléket, ami nagyjából 3 hét után azt mondta, mikor telefonálni akartam: "nincs regisztrálva a hálózaton" .
Semmi nem segített rajta, ment a szervizbe.
3x.
Majd mikor már a töltést sem vette fel, és bekapcsolni sem lehetett, akkor másik szerviz jött. Most van új akksija, nincs regisztrálva a hálózaton, és nem lehet bekapcsolni.
Mivel a Vodánál azt mondták, nekik semmi felelősségük, a szerviz majd eldönti lehet-e cserélni fő alkatrészt (azaz alaplapot), de persze nem lehet. Mert így néz ez ki: senkinek semmi felelőssége, a szerviz leszarja, a Voda leszarja, nekem van egy használhatatlan telefonom 2 év hűséggel. Illetve egy haldokló Motorolám, amit nem lehet a kapcsoló gombbal ki és bekapcsolni, szóval állandóra be van kapcsolva a képernyője, mert egyébként csak az akksi kivételével lehet kikapcsolni, illetve berakással be.
Azt hiszem a Sonyt kidobom, vagy kipróbálom a repülő üzemmódot. Vagy odaadom a gyerekeknek focizni. Magamnak pedig összerakok egy kis pénzt, és veszek valami nem hűséges kártyafüggetlen telefont. Amire igazi garancia van, minimum 1 év.

Nagyjából ennyi történt. Persze sokkal több, de ki emlékszik mindenre...

7 megjegyzés :

  1. Hmmm, az én Samsungom az 5. nap ment a szervízbe..Jó volt olvasni Rólatok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most a motorola kétszer egy nap lemerül, szóval el sem tudok indulni vele. Nem költök új akksira, szóval nem tudom. Marad a kilógó belű Kiratelefonja, kettőnknek :)

      Törlés
  2. Zajlik az élet.
    A labrador a legfalánkabb kutyafajta, amit ismerek! Bár mondjuk a golden retriever se marad el tőle e tekintetben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én azt hittem a labi egy okos típus. De kiderült, egyhez ért: evés. Viszont nagyon kedves, szóval nem baj ha butácska :D

      Törlés
  3. Nahát, az enyémek is ott szeretnek lenni ahol semmi szükség rájuk. Egy építési gödör mellől lehetetlen lenne elrángatni őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezért inkább csúszunk pár napot, mert én ezt nem akarom :)

      Törlés
    2. Szegény gyerekeket megfosztod a szórakozástól!:))

      Törlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...