2013. június 2., vasárnap

Reménytelen

Vannak dolgok, amik másnál talán működnek, más mindenáron betartja, én nem tudom. Ez a közös étkezés a gyerekekkel.
Ma is.
Szili:
- Nem vagyok éhes.
Szabolcs:
- Neki üres tányért adj.
Szili:
- Mehetek legózni?
- Nem fiam, itt maradsz míg eszünk. Sőt, próbálj enni te is (a kaja borsófőzelék és fasírt).
- De nem szeretem.
- Tegnap szeretted.
- Akkor éhes voltam. - és persze duzzog, karba tett kézzel nyögdécsel, szenved. Ahogy mozgolódik, majdnem leveri az ablakból a rádiót, Szabolcs fejére. Következő:
- Aaaanyaaaa! Szabolcs megcsípett! Bunkó Szabolcs!
Szabolcs énekel a rádióval, amit kérésem ellenére kapcsolt be:
- Bumm csiki bumm bumm.
Én kínomban röhögve odapöckölök egy Lívi által otthagyott tengeri kagylót, Szabolcs vissza, és kezdődik a játék. Míg le nem esik a földre.
Akkor a használaton kívüli kanállal mutatom meg neki, hogy lehet átpöccinteni a másik felére az eszközt (mint a földön hagyott gereblyét).
Négy kanál is a földre kerül mire ráérez.
Igaz: én is reménytelen vagyok.
Bár azért egy jobb étteremből sem néznének ki, de itthon el lehet engedni magunk, nem?
Reggel viszont a mára főzött, tegnap este nagyjából elfogyott kölesgombóc volt, amit kikészítettem, mire visszamentem ott ültek körülötte és közösen falatoztak.

Ahogy jólesett nekik.






Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...