2013. június 3., hétfő

Semmim sincs, de enyém a világ

Ha megtanulsz Ladát elindítani profin, majdnem minden kocsival menni fog. Ha volt már pár igazán rossz kocsi a kezed alatt, sok hibával, de megtanultad kezelni azokat, akkor szerencsés esetben bravúros ügyességre tettél szert.

Így van ez a gyerekek mellett is.
Minél több van, annál hamarabb lesz az ember profi bűvész.
Mert forró vizes edénnyel a kezedben is ellavírozol pár kiskorú mellett akik épp egymást kergetik üvöltve.
Mert tudsz telefonálni, babát etetni, ovisnak rajzolni egyszerre.
Tudsz öltözni, cipőt bekötni, fogat mosni egyszerre.
Mert telefonálsz miközben a gyerek leckéjét javítod, de az ovis épp rángat, mert meg akarja mutatni a kenyérdarabkára rajzó hangyacsapatot.
Mert az asztalodon hajas baba, lego építmény (neked kell vigyázni rá, ne szedjék szét), néhány hajgumi, gyerekrajz van, mégis megtalálod ami neked kell, és van hely a kávédnak is.

Mert ugyan kissé irigyen nézed azokat, akik mindent beosztva egymás után végzik el feladataikat, de a káosz közepén legalább élőnek érzed magad.
Olyan ez mint a nagy segg.
Nem tévedés, ezt írtam le.
Nézheted irigykedve a keskeny csípőjű szerencséseket, de hidd el: ettől nem boldogabbak.
Illetve nem ettől azok.
Ha ezt hiszed, rossz a nézőpontod.

Érdekes dolog ez a boldogság.
Azt hisszük mások boldogabbak, jobbak, rosszabbak, kevesebbek, többek mint mi. Azt hiszem ennyi energiát nem kell abba fektetni hogy más milyen, hogy másokhoz hasonlítsunk hátha úgy elfogadnak, mert nem ez a lényeg. Az önelfogadás a lényeg, anélkül nem fog menni. Nem kell olyannak lenni mint ŐK, csak olyannak amilyennek én akarom magam. A "ki vagyok én" kérdésre tud valaki érdemben válaszolni? Persze csakis önmagával kapcsolatban feltéve.
Van olyan pillanat, mikor meg lehet mondani kik is vagyunk? Talán nincs, mert mindig változunk.
Ma jöttem rá, mennyire nem kéne hogy érdekeljen más mit gondol, mikor néztem a patakot. Csak elmentem a patakig és néztem a vizet, a felette röpködve bogarászó fecskét, és ennyi. Szeretem a vizet nézni, érezni. Néztem, és engem is néztek. Nézegetett vissza egy arra járó néni, mit is csinálok ott. Mit hitt, mit nem, nem számít. Az egész élmény elvész ha ezen agyalok, mit is gondolt rólam? Hülyének nézett? Azt hitte öngyilkos akarok lenni?
Semmit nem számít.

Én sosem akartam mások értékrendje szerint élni, és ezen az úton járok a magam akaratából. Azt hiszem nem látok olyan példát, amit követhetnék. Így magamnak kell kitalálnom mit és hogyan akarok.
Röviden ennyi.
Visszakanyarodok az elejére: én Ladán tanultam vezetni, jeges úton, hóban is. 14 és 18 éves korom közt csak azt vezettem, nem keveset. Majd jogsi után az első két kocsim is az volt. Nem voltak egyszerű esetek. Azt hiszem jól el tudok vezetni bármilyen kocsit. Biztos van egyszerűbb élet az enyémnél, azaz egyszerűbb körülmények, de úgy gondolom eléggé ismerem az alapszintű dolgokat ahhoz, hogy véleményt alkossak erről a témáról.





2 megjegyzés :

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...