2013. június 23., vasárnap

Suhanó szarvas és erdei vágyak

Télen nagyon hideg van, nyáron nagyon meleg van.
Ez a mi időjárásunk.
Ebben élünk mióta ide születtünk.
Az a furcsa, ha nem ez van.
"Sosem látott meleg rekordok dőltek meg!"
Nem, szerintem nem dőlt meg semmi. Már a régi Hahota magazin is megírta, májusban rohadt meleg van, a június egyenesen döglesztő.
De milyen jó címlapon harsogni, hogy "Óriási meleg rekord!!! 1 egész fokkal melegebb van, mint hatvanyolc-negyvenkettő-hétszáz évvel ezelőtt.
Kit érdekel??????
Több verejtékben fürdő ember fogja levenni az újságot a polcról?
Kétlem.

Ennyit a puffogásról, van annyi jó dolog hogy nem érdemes fennakadni ilyeneken.
Mert itt például elfüstölt a gyerekek tévéje. Gyorsan kihúztuk, kiszellőztettünk, majd segítséget hívtunk.
Olyat, aki kiviszi a tévét. Mert a gyerekek azt hitték, szerelőnek telefonálok. Pedig nem.

Szombat délután hatkor még olyat is nehéz volt találni, aki eljött levenni a szekrény tetejéről az ormótlan jószágot, és kivitte (az ormótlan ellentéte az ormos???).
Mert büdös volt, és nem várható mostanában olyan vendég, aki elbírná vagy akivel elbírnánk.
Szombat este hatkor az erre járók száma nulla a négyzeten, szóval az utcáról sem tudtam berángatni senkit. De szerencsém volt, mert pont visszahívott valaki akit egy más ügyben kerestem korábban (helyi figura), így szépen megkérdeztem, tudna-e valakit, aki szán két percet az életéből erre.
Hamarosan meg is jelent, meg is oldódott a dolog.


A szerelésről annyit, a képcső évek óta rossz, várható volt hasonló megmozdulás a tévé részéről. Azt mondom jó sokáig húzta. Nem fog hiányozni. Nekem.

De az esetből látszik, hogy Forest Gump mamájának igaza volt. Az élet olyan, mint egy doboz bonbon. Sosem tudod mit veszel belőle.
A napok is bonbonosak. Nem tudod milyen lesz, akkor sem, ha percre megtervezed. Fél ötkor álltam neki szappant alkotni, mert ráértem, ihlet volt, és mindenki elfoglalt és nyugi van.
Mire a tévé unatkozni kezdett kész lettem.

Más.
Az éjszakáról.
Meleg volt, pedig este megállapítottuk: kicsit jobb mint tegnap. Később már nem így volt. Valahol parti volt, nagy nevetések, egy ló is nyerített a közelben, így adott volt: Buksi folyamatos ugathatnékot érez.
Nem tudtam elaludni, pedig hamar lecsukódtak a szemeim a könyvem fölött, már 9-kor elnyomott volna az álom, ha a körülmények engedik.
De az én ablakom a hangszórója, ott ugat. A szomszéd ház fala a visszhang készítő berendezés, így a remek akusztika nem hagyott elaludni. Pedig beszéltem vele. Megkértem. Meglocsoltam. De nem.
Igaz, nem volt folyamatos az ugatás, csak percenként kettő vakkantás.
Már a parti is véget ért, mikor még mindig talált ugatni valót. Akkor kezdte a környék kutyazenekara a hangolást.
Engem sem vigasztal, és szerintem a szomszédot sem, hogy nem Buksi kezdte.
Annyit hozzáteszek, voltak benne jó pillanatok.
Mikor az egyik, veszettnek mondható ugatására kinéztem az ablakon, egy szarvast láttam elsuhanni az út túlfelén.
Egy másik alkalommal, mikor már nagyon untam és meglocsolni mentem őt, akkor pedig a csillagok tetszettek meg.


Szívesen kimennék az erdőbe éjjel, meglesni az életet.
Nem.
Gyalog semmiképp nem fogok.
Félek a sötéttől (gyerekkori Grimm mesék).
Meg az sötét erdőtől.
Meg az állatoktól (hamarosan szarvasbőgés lesz).
Így megvárom, míg valaki kivisz kocsival.

Vissza az éjszakához:
időnként mosolyogtató volt, mert a macska egerezett (legalább valaki jól érezte magát, és nem az egérre gondolok), Kevin alvajárva átjött a szobámba mikor épp wc-n voltam és elaludt egy perc alatt az ágyamra dőlve (nem emlékszik rá), Lívike megjelent hogy rosszat álmodott de hajlandó volt kis nyugtatás után visszamenni a helyére, reggel Szabolcs hatkor ébresztett, mert nem tudja visszafogni magát. Pedig úgy aludtam volna még!

Kicsik az esőben állva:

Még múlt héten Lívi elaludt Szabolcs helyén, aki odacipelte anyámhoz. Aki épp ágyazott, így Szabolcs letette a földre.

Lívi szerint a termékfotó babával szép:

Ez is:
Kira mikor a barátnőjénél alszik, állítólag azért nem fekszik le hajnal előtt, mert fél hogy a barátnője lefotózza alvás közbe. Nem értem miért, szerintem szép így is.
Alvó lányok:


 Legközelebb az ovis kirándulásról írok kicsit, ami jó volt, de mindenki jobban járt volna ha Szabolcs és Kevin marad a sulitáborban....

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...