2013. július 5., péntek

Létige

Régmúlt idők jutnak eszembe, míg lányom írogat a gépnél, közben hallgatva a zenéimet.
Minden zene visszavisz valahová.
Most kiskamasz korom helyszínén járok, egy kis Régipalotai szükséglakásban, és a szalagbekapós magnón szól a zene. Néha meghúzza a szalagot,ahol korábban már elszakadt és körömlakk tartja össze, ott ugrik egyet.

Szól a zene, tolonganak az emlékek.
Épp egy régi, illatos, német Bravo újságot lapozgatok, nagy becsben voltak tartva. A lemezboltban vettem őket, ahol a Modern Talking kazettáim és Impulse deóim.
Mind fekete áru volt, hisz még az előző rendszer végét éltük, még nem volt megengedve az ilyesmi. Persze annyira dugdosni sem kellett, hisz szerintem nálunk volt a kommunista rezsim az egyik leglazább. Mondom ezt úgy, hogy nem tudom milyen volt máshol, itt körülöttünk. De Koreához vagy Kambodzsához biztos nem hasonlítható.

Azt gondolom, túl sokan sírják vissza azt az egyébként vastagon hazugságra épült rendszert, hisz akkoriban Közép-Európa csak egy kísérleti telep volt, ahol a kommunizmust lefektető írók műveinek alapján próbálta ki a Nyugat: milyen lenne ez a gyakorlatban. Ez volt az egyik ok, a többit ne feszegessük, mert van még bőven, de ahhoz jobban bele kellene menni a történelem útvesztői során kialakult hazugságokba, mesterségesen generált emlékképekbe.

Tehát én nem visszasírni akarom, csak zenélek kicsit a 80' évek vége felé.
És elmondom, semmiképp sem a műízű Boci vagy Kajla hiányzik (akkor nagyon jó volt, de most megkóstolva inkább passzolom a további életemre a régi ízeket), nem az hogy alig volt valami, de volt egyfajta biztonságérzete, hogy ami van, az hozzáférhető. Az valamelyest biztonságos. És megint ne menjünk bele mélyebben, de elmondom: a jelen emberiség betegségeinek egyik fő oka a táplálkozás, a másik az hogy minden szart magukra kennek ami a reklámban csillog.
Azt hisszük, a rendszerváltáskor egy jobb világ nyílt ki, de úgy látom mint politikához annyira nem értő ember, aki akkoriban kamaszodott, hogy Pandora szelencéje volt az amiről lekerült a lakat, és még mindig nem tudjuk mi van benne valójában, csak kapkodjuk a fejünket és nincs igazán lényege semminek.

Hogy értem az utolsó mondatot?

Ma ezt gondolom, holnap azt.
Vegyes infókat kapunk mindenről, egyik oldalról ez, másikról az jön. Mindben van valami, egy kicsi igazságmorzsa, ami sokaknak hihetővé teszi az egészet. De mindenben tényleg csak kicsi igazság van. Vagy még annyi sem, elég az hogy olyan mondja, aki korábban "bizonyított".
Szóval nincs az embereknek egy stabil benső hite, nincs összetartás még a családokban sem, nagyobb közösségekről ne is beszéljünk. Ez bizony nagy hiba. Mert a közös vágyak, a közös és egységes gondolatok teremtenek.
De menj ki az utcára, hallgass bele beszélgetésekbe, nézz bele ifjú szemekbe. Ijesztő.
Ezek a gondolataink? Ilyen riadt lelkek tükröződnek vissza jövőnk pilléreinek szemén át? Ennyire nincs stabilitás, hogy az emberek még 40 évesen is csak önmagukat keresgélik?

Nem, nem sírok vissza semmit. A változás állandó csak a világon, nem lehet mindig minden ugyanaz. Más az én gyerekkorom, más a gyerekeimé. Alkalmazkodni kell, de csak úgy, hogy a stabil benső én megmarad. A közepem nem változik, ÉN vagyok mindig. Van egy kialakult hitem, aminek semmi köze a szüleimhez, semmi köze a társadalmi elvárásokhoz, hozzám és a természetközeli világlátásomhoz van köze.

Nem lehet semmire ráhúzni a vizes lepedőt, hogy ez az oka, ettől rossz minden. De azt hiszem itt, ezen a földön, a folyamatosan változó kis-világ rend olyan emberek társadalmát hozta létre, akikben nem sok az öntudat. Nevezhetjük megtépázott nemzetnek is, de azt hiszem sok ilyen van a Földön. Olyanok, akikben a véres jelenük ellenére is nagyobb a nemzeti öntudat, akiket ugyanaz a vágy hajt, és akiket nem hülyített meg annyira az árudömping-szerezd-meg-a-legújabb-kütyüt-világ, mert nincs.

Mert még folytatom. Szerintem az, hogy minden szart meg akarunk venni magunknak és gyerekeinknek, az sarkall minket egyre lejjebb az önbecsülés terén. Ezért adják el sokan a lelküket. Nem azokról beszélek, akiknek tényleg a létük a tét, és napi kenyérgondokkal küzdenek, hanem az van porondon, aki úgy érzi: amit ő nem kapott meg, azt a gyereknek mindenképp meg kell, minden nap kell a rudi, a csoki, rágógumi, nyolcvan mesecsatorna a flat tv-n, a márkás cipő amit ugyanaz a kis vietnami gyerekmunkás varr össze a hajón, és aki azt mondja: a 8 éves gyerek elég nagy ahhoz, egyedül döntsön melyik általános iskolába akar járni. Majd szembesül a döntésével. Hát persze. A szülő felelőssége pedig abban a pillanatban eltűnik, mert hisz a gyerek döntött, az ő élete. Szerintem nem így kell öntudatos gyereket nevelni, de ez más kérdés.
Ez a fajta gyerek csak azt fogja látni: nincsenek korlátai, a szülei döntésképtelenek, nem fog stabil háttérkeretet kapni az énképe, nincs kiindulási pontja.
Mert a gyerek kiindulási pontja a szülő világképe, a hite, az önképének alapja. Nem úszhatunk az árral, mert akkor vagy minket vagy majd a gyerekeinket el fogja sodorni.

2 megjegyzés :

  1. Ez egy nagyon nehéz, és nem mellesleg, nagyon égető kérdések sokasága. Igen a múlt nagyon rossz volt, főleg, hogy ma már belelátunk a dolgokba. De akkor ugye nem nagyon engettek belelátást, csak azt tudta az ember,van munkahely, van mit enni, van ruha, van stabilitás. Persze látszat volt minden. De ma? Minden olyan zavaros, árral szemben halad az ember, aki nyilt, öszinte, fel meri vállalni magát, családját! Nagyon mély a szakadék az emberek között, mint anyagi, mint erkölcsi szinten. És nekünk szülőknek is nagy a bizonytalanság, és néha kivetitődik a gyerekre is, ezért a sok ijedt arcú fiatal. És szerintem ez a fene nagy szabadság sem tesz jót a mai fiataloknak. Igenis kellenek korlátok és PÉLDÁK, akikre lehet támaszkodni, de nincs, vagy ha van, nagyon rejtve vannak, a többségnek.
    Persze ezzel nem azt mondom, hogy nekünk olyan jó volt....

    VálaszTörlés
  2. Igen, ez a nekünk milyen volt, mindenképp egyéni. Megvannak a magunk démonai, a múlt-démonok. És van akinek nagyon rossz gyerekkora volt.

    Az a baj, hogy a korlátok felállítása ellenállásba ütközik, de ez a normális. A szülőnek kell elég erősnek leni, hogy meg is tartsa amit felállított. Bizonyos szintig működik csak a gyerekekkel szemben a demokrácia, mert igenis a szülőnek kell a szabályokat hozni és betartani, különben összeomlik az egész. Kevés helyen működik JÓL másképp.

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...