2013. július 19., péntek

Peace

Tegnap:
Elkészül a reggelim, jó erősen csalános zöld turmix. Van aki leszűri a csalános turmixot, mert torokkaparós. Nem csíp, de kapar mint a homok. Én nem szűröm, mert kell a rostanyag is. Sőt, szőlőmag őrlemény is akad benne, a másik kaparós.
Lívia arra jár, szép színes (igaz, a barna ez esetben nem a szépséget jelenti), beleiszik, majd azt mondja: hmmm, és megissza.
Kérdezi ugyan közben: megihatom? De miért is ne? Semmi ehetetlen nincs benne, csak a megbarnult alma, amit visszautasított, no meg két marék csalánlevél és egyebek. és van még a turmixban nekem is.

Nos, ettől nem száll el az agyam, nem fogok ilyet tálalni direktbe neki, mert akkor nem fog kelleni. Vagy igen, senki nem tud ezen szerintem kiigazodni. A gyereklélektanban járatosabbak nem próbálkoznak már olyan trükkökkel: De múltkor megetted/ittad.
Mert ez nem jön be.

Mikor már nagyon elegem van a válogatásból, én a rokonsággal trükközök. Szabolcsnak az apja jön be: Apád bezzeg megenné. Lívinek a Mama: Mit szólna a Mama ha látná, hogy válogatsz? Mert én, az anyja, olyasmiket próbálok megetetni vele, mint krumplifőzelék vagy a kajáért síró gyereket (fáradtságtól, nem éheztetéstől) rávenni, hogy a vajas zsömle bizony jó kaja, főleg ha fél órája is jó volt. De este 7-kor nem tudok annál újabbat felmutatni, mint ami napközben is volt.

Tegnap bevásárló nap volt, bár én most nem mentem, enyémek voltak a gyerekek. Ilyenkor mindig veszünk egy kisebb vagon zsemlét, jelenleg 40-et. Á, mondom kár is volt ma kenyeret sütni, itt fog maradni.
Tegnap délután 2 óta a negyvenből van még talán 8 zsemle, reggelire elég lesz. És én nem eszem.
A kenyér fele meg megy a fagyasztóba, mert sejtem: nem fog elfogyni. A három itthon lévő kicsi azért nem eszik annyit. És sunshine happiness: egyedül vagyok hétvégén, nagyjából sosem volt még ilyen. Tök egyedül.
Nem tervezek, bár kellene, szigorúan magammal szemben: takarítás és nem a kosz miatt. Az energiák miatt.
De ez most nem az a bejegyzés, amiben ezt taglalom.

Annyi csak: igyekszem nem kényszeríteni magam olyasmire, amihez nincs sok kedvem, pedig anélkül nem az igazi. Gondolok itt alkotó munkára. Például varrni az utóbbi években csak ihletből tudok, és varrat közben is simán felállok, otthagyom az egészet ha elszáll a kedv. Persze megfelelően elpakolva magam után. Hozzáteszem: ha varratni hoz valaki valamit, azt persze megcsinálom, de az nem az enyém.
Így vagyok a krémezéssel is, hacsak nincs valami közvetlen kérés, akkor ahogy jön, úgy csinálom.
Pár napja várt rám egy előkészített alapanyag, de hiába. Megálltak az energiák, nem volt kedv.
Tegnapra visszajött, szépen, nyugisan, miközben a saját 3 és a 2 vendég gyerek nem halkan és nem nyugisan játszottak kint, elkészült a mű.
Ez lehet akár hibás dolog is, mert nem katonás elvárások működnek magammal szemben, ami tegyük hozzá: néha bizony jót tesz, mert kibillenthet a holtpontokról.
De szerintem jó ez így.
Most mindenképp.
Amúgy a múltkori hajó elment, de nincs csüggedés.
Nincs időm ilyesmire, hamar gyógyulnak a sebecskék.


Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...