2013. július 17., szerda

Rend a lélek

A rendrakás nagyon fontos kívül-belül.
Én régóta a külső rendrakást használom ahhoz is, hogy belül rendet tegyek.
A mosogatás pl. lemossa a piszkot, szép fényessé varázsolja a felületet.
A mosás (kézzel, sikálós) a nehezen eltűnő, ragaszkodó foltokkal bánik el.
A vasalás kisimítja a ráncokat, kicsiket és nagyokat is.
Az ablakmosás láthatóvá teszi a dolgokat.
A portörlés, szekrényelhúzás kiszabadítja a sarkokból, eldugott helyekről a megrekedt energiákat.
És még sok ilyen van.

De részben rosszul csináltam.
Mert ilyenkor nem szabad kalandozni a gondolatoknak.
A napokban tudtam meg Banyától, hogy ha a feladatra koncentrálok, CSAK arra amit épp csinálok, és azt mondogatom magamban: pl. most mentalevelet szedek, hogy legyen télire teának, vagy most épp ágyneműt cserélek, akkor az hatásosabb, sokkal intenzívebben megy át lelki rendbe a külső.

Szóval most ezt élem.
Amennyire egyedül a 3 kicsi mellett lehet rendezkedem, ajtókereteket, meg egyéb elfeledett részleteket mosok, és közben NEM GONDOLKODOM!
Bár eszembe jut: hová lesz így a világ, ha nem agyalok, de úgy vélem talán túléli ez a Föld, ha Heni pár napra kieseik a gondolatkörből, és a világmegváltást másra hagyja.

Sok a helyrerakni-valóm, van min dolgozni.
A kiirtandó jellemvonások azért visszajárnak, piszkálnak.
És kiüríteni magunkat bizony ürességgel jár, ami egy hideg állapot. Mint az űr kopár hidege. De üres helyre lehet betölteni az újat és jobbat. Szóval a változás fájdalma elviselhetőbb, ha nincsenek gondolatok. Nincs "mi lesz ha".
Ahogy látom, most lefelé kell menni, le az egész aljára. De jönnek a pillanatok, mikor visszaszaladok egy-egy emelkedőre, és hisztériásan nézek szét: ez az enyém volt, nem akarom odaadni! Hozzám tartoznak ezek a dolgok! De tudom, vissza kell zuhanni, lejutni az aljára, és majd ha az megvan, akkor lehet új magaslatokat megmászni. Mert a régi hegyek ugyanazok, körbejárás lenne csak, nem haladás.
időnként be kell oda ugrani

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...