2013. augusztus 14., szerda

Gondolatselejt

Vannak saját gondolataid és ötleteid?
Mersz magad tervezni valamit és belevágni?
Ha kitalálsz valamit megkérdezel 8 embert róla, vagy ha eldöntötted akkor az úgy van?
Vacillálsz még egy kicsit vagy válaszolsz magadnak?
Megmagyarázod a bizonyítványod, vagy kimondod végre: merek vagy nem merek.
Nincs mit szépíteni.
Előregyártott elemekből építeni és "gondolkodni" sokkal könnyebb.

Vázoltam én már ilyen létképeket:
Úszunk az emberárral, fuldoklunk a hülyeségtengerben, vagy kimászunk és új utakon indulunk?
Mint a szegénylegény, egy-két fix gondolattal, útravaló bölcselettel keressük a saját igazságunk.

"Megvalósítani önmagunk"

A napokban elgondolkodtam ezen a frázison.
Mert én őszintén szólva nem tudom mi a francot jelent.
Azt lehet megvalósítani, ami nincs.
Én pedig vagyok.
Nézzünk egy "önmegvalósító" filmet, videót, tanfolyamot.
Megmondják szerintük mi a jó, és még tetszik is.
De az TE leszel, vagy valakinek az előregyártott gondolatmenete?
Persze, nézd meg, menj el rá, mert azért tanulhatsz pár dolgot.
De attól hogy megértesz valamit, még nem lesz az életed része.
Azért dolgozni kell ám.
 
"Légy önmagad"

Oké, és ez mit jelent?
Abszolút önmagam vagyok, max. kereső fázisban.
Én-keresőben.
Kereshetem ki vagyok, de az nem megvalósítás, hanem keresés.
Ha megtalálom aki vagyok, azt a jellemvonást ami elvileg az enyém, megvizsgálhatom: felvett jellemvonás,  vagy zsigerből velem van.
Ami felvett, azt eldobhatom, bár tapasztalatból mondom: nem egyszerű.

De ki vagyok én?
Az a vonás ami velem van sok élet óta, az az enyém, nem eldobható.
Igaz, az önismerethez nagyfokú őszinteség kell,  ami a másokkal szembeni őszinteséget is takarja.
Azzal pedig vállalni kell az igazi véleményünket, az igazi arcunkat.
Kedves és gondoskodó vagyok, vagy hideg és nemtörődöm?
Melyik jön ösztönből, és melyik csak azért, hogy másoknak mutassak egy képet?
Sokszor csak az utóbbiról van szó.
Színészkedés.
De ki az igazi?
Eldugtad a kedveset mert bántották?
Fájt, ezért befalaztad a hideg mögé?
És most jó?
Bújjunk inkább elő!

Sok-sok önmagam senkinek és üresnek érző pillanatban lesz részem, de ez a játék lényege.
Ha tudod: gond van az életedben, nem találod a helyed, nem tudod mi a baj, de érzed: nem jó, akkor szortírozz.
Dobj ki mindent, ami régi, kacat, nem kell.
Ne gondolkodj: csináld!
Csinálj helyet az újnak.
Ruhák, játékok, rossz, félretett "majd megjavítom" cuccok, "sosem nyúlunk hozzá többet" dolgok.
Az ember gyűjtöget.
Félretesz, mert jó lesz még valamire.
Majd mikor ellepi a szemét, akkor talán elgondolkodik és selejtez.
Mondhatnám egyszerűbben is: ne vegyél meg, ne aggass magadra annyi szart, és nem lesz szar az életedben.
Átvitt értelemben is!!
A fájdalmak, amik a változással járnak, azok kellenek.
Mert a fájdalom a gyógyulás jele, ez esetben annak a jele, hogy őszinte voltál magaddal szemben.
Mert aki magának hazudik, annak más is hazudni fog.
És az jobban fáj.


Engem az zavar ebben az egészben, hogy ez is egy divat, egy előregyártott szóösszetétel, amit előszeretettel használ minden gondolkodásra és önállóságra képtelen ember.
- Mi a célod az életben?
- Megvalósítani önmagam.
- Hmm. Tényleg? És ez mit jelent neked?
Válasz a legtöbb esetben nincs, vagy valami átlátszó és értelmetlen szóhalmaz, esetleg előre betanult buddhista-taoista-Osho szöveg.
De az nem az az ember, mert nem ő gondolta ki, vagy gondolta tovább és változtatta át magának a gondolatsort.
Csak egy felhasználó, más gondolatának felhasználója.
Holott már a cél is olyan, ami mindig változik.
Ma kitalálom: jó lenne eljutni Peruba.
Akkor ez egy cél.
Pénzt gyűjtök rá, útikönyveket olvasok, tanulgatom a nyelvet.
Majd egy nap felkelek, ránézek a plakátra a szobámban, amin Peru van, és úgy érzem: semmi keresnivalóm ott.

Hiába vannak terveink és céljaink, egyes dolgokat tudunk előre, de meg kéne érteni: nincs jövő.
Nincs holnap.
Ma csak a MA van.
A mai napot kell megvalósítani, a mai napon megtenni mindent amit csak lehet, mert lehet hogy holnap már nem lesz ugyanez a világ.

4 megjegyzés :

  1. Igen. Ezekre mondják azt, hogy a körülmények alakítják az életedet, nem te alakítod a körülményeket. Azért kell magadat önmegvalósítanod hogy te alakítsd a körülményt.
    "Szeretem" a filmekben ezt a "find myself" dolgokat, amikor kapcsolatok emiatt bomlanak fel, mert egyik fél negyven évesen rájött, hogy még nem fedezte fel magát. Mert ugye a család, a gyerekek manapság nem egy olyan terület, ahol az ember find myself, tulajdonképpen az önmegvalósulás a karrier körül forog, és nemcsak a Q kapitalisták világában, hanem egy vidéki béka.... alatti helyen is.
    Kevés embert láttam, akit a családja kielégít, a családjában valósítaná meg önmagát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ott a kérdés: ki vagyok én? A munkám? A házam? A családom? Mindre kell időt és energiát áldozni, de a két első abszolút teoretikus valami. Én aszerint látom meg az embert, ki is ő. Mi is ő.
      Az vagy, amit nem vehet el tőled senki, sem egy válság, sem egy tornádó.
      Karrier?
      A tavalyi 2012. év vége fényében sok minden átértékeltem, bár sosem voltam karrierépítő. De egyre inkább úgy látom hogy sokan ebben próbálják megvalósítani azt a sikert, ami a magánéletben nem jön össze. Mert ahhoz nincs használható kézikönyv.

      Törlés
  2. Minden ötletemet ellentámadom. Komolyan. Szakmai ártalom nálam a kockázatelemzés.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mégis halad az életed, igaz?

      Én is sokat agyalok dolgokon, de éppilyen sokszor döntök hirtelen, zsigerből.

      Törlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...