2013. augusztus 8., csütörtök

Klu-klux-Hun

Gondolkodom a hazafiasság témáról.
Nálunk nem sok jót látok erre vonatkozóan.
Ami előttem van mint kép, az az amerikai jellegű dolog, ami kezdődik az általános iskolákban, majd folytatódik a közép és felsőoktatásban is, mégpedig a szurkolás.
Az erős sport beállítottságú nevelés, és a szurkolás. Ahol is a diák, a gyerek megtanulja, hogy ahová tartozom, annak szurkolok. Az iskola, a városka, a megye, az ország. Kicsiből egyre nagyobb, majd a legnagyobb ahová tartozhatom mint állampolgár.
Nálunk a legtöbb iskolában még normális sport sincs, nemhogy erős szurkolói bázis.
Ez van, kár rajta nyafogni.

Sok rosszat el lehet egyébként a nagy amerikai átlagról mondani, de nem hiszem hogy rosszabbak vagy hülyébbek lennének bármelyik másik megvezetett népnél. Ami nekünk furcsa, hogy nem látnak a szemüktől, és még Bush-t is istenítették anno, védték, egyszerűen azért, mert az övéké volt, az ő választásuk, hozzájuk tartozott.
Nálunk ilyen nincs, a magyar a saját maga választotta segget sem nyalja, csak szidja. Mintha attól más segg kerülne oda. Melyik a jobb? Egyik sem. Semelyik vezető nem lett jobb ettől, semelyik politikai húzás nem lett érthetőbb attól, hogy olyan csinálta akiért tűzbe megy az országa, vagy olyan, akit tűzre vetne a sajátja.

Nálunk a nagy hazafiság kimerül a cigányozás-zsidózás-kurucozás témakörben, nagyjából aki a Trianont szidja, és nagy Magyarországot dicsőíti, az nem jobb mint a Klu-Klux Klan bármely tagja.

Mert szerintem rohadtul meg kellene érteni, hogy sem a cigányok, sem a zsidók, sem a feketék nem rosszak, sőt a melegek sem. Egy egész népcsoport nem lesz rossz soha.
Vagy valaki közösséget érzett azokkal a magyarokkal akiket elkaptak Ausztriában lopásért? Vagy azokkal, akiket távol-keleten lesitteltek drogcsempészésért? Vagy közösséget érzünk a Dubaiban kurválkodókkal? Neeeem????
Pedig sokan magyarok.
Akkor hogy van ez a többi néppel?
Minden cigány lop, börtönbe való?
Minden zsidó szemét?
A feketék is mind harlemi gettó négerek?
Akik melegek már nem is emberek?
Nem.
Persze hogy nem.
Egyes emberek a rosszak, nem a népek.
Egyes csoportosulások nem épp emberbarátok, nem arról híresek.
De attól hogy ismerek szabadkőműves zsidót (én nem ismerek), attól még nem minden zsidó szabadkőműves, és nem minden szabadkőműves zsidó.

Woody Allen zseniális?
Gondolom az, mert sokan szeretik, a filmjeit is,pedig csak egy kis zsidó pasas.
És még hány ilyen van ám!
Olyanok, akikről nem is tudjuk, hogy olyan csapatban játszanak, olyan csoportba tartoznak, ami sokakban unszimpátiát ébresztene, ha tudná.
Rosszabb zenész lett Freddie Mercury, miután megtudta a világ: meleg?
Ugye hogy nem?
Ezt mind a média kelti ám, és sok ember szépen megeszi, mert gumicsont, és jó sokat lehet rágódni rajta.
A politika különösen ilyen, hisz nálunk ráadásul sok a probléma, sokat lehet rágódni.
Csak ettől éppen semmi nem lesz jobb, senki nem lesz több.
Inkább energiarabló tevékenység körbe sorolnám ezt is, és a mindenért való nyafogást is.
Fel kell ébredni, mindenkinek a saját háza táján rendet tenni.
Mert higgyétek el, ott van a legtöbb gond.
Nem a sepregetésről beszélek.
Onnan indul ki minden, hogy önmagát nem szereti sok-sok ember, és ettől másokat sem tud sem elfogadni, szeretni pedig végképp nem.

6 megjegyzés :

  1. Igaz minden sor, én is így látom a világot. Így szeretném látni, de ezzel lassan én leszek kisebbségben, mert az emberek valahogy szeretnek utálni valakit, valakiket. Kell a közellenség.Kinek is elsősorban? A politikának! Haragudj ára, bére, fujjold, köpd le, addig sem kutatsz abban, mit csinálunk ( a politikus szemszögéből).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nehéz olyan csapatot találni, vagy olyan embert, ahol nem szidnak senkit, igaz?
      És igen: erről szól a bulvár politika. Foglalkozz azzal amit eléd rakunk, legyen miről beszélni az utcán, mi meg addig "megoldjuk" a gondjaitokat :)

      Törlés
  2. Hm. Hát bizony ez mind így van. Én próbálok tényekre támaszkodni és elvonatkoztatni érzelmektől. Nem könnyű!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos hogy nem egyszerű, és nem is mindig sikerül tényszerűnek maradni :)

      Törlés
  3. Nagyon kár, hogy sokan viszont nem gondolkoznak... :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Birkásodni egyszerűbb, nem? Előregyártott elemekből építeni és "gondolkodni" sokkal könnyebb. De az ilyen emberek felhasználók csupán. Mások hülyeségének felhasználói.

      Törlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...