2013. november 26., kedd

Metallica, szerelem, értelem,


Komolyan nagyon szeretem.
Bármikor, bárhol, bármennyit tudnám hallgatni.
Szeretem a hangját, a ronda fejét, mert azért nem szép, lássuk be, de nevezzük karakteresnek. Meghallom ezt a számot, és mint egy drogos.





De itt van ez is.
Annyira jó!!



Megnéztem a 3 évvel ezelőtti pesti Metallica koncert felvételét, azt mondta az énekes, hogy 11 éve voltak itt utoljára, és sok változás történt azóta. Remélem nem 2021-ben jönnek legközelebb, de ha igen, akkor is ott a helyem (bár öregek lesznek mint a Stones). És remélem változások is lesznek szép számmal addig...

És tudom, a világon sokan éheznek, nélkülöznek, én meg zenékről áradozok, ahelyett hogy valami értelmeset írnék...

Szóval akkor legyen.
Szeretés témakörben szólnék.
A zsíros kenyér ugyanis elfogyott.

A jó zene olyan érzéseket indít el bennem, mint mikor szerelmesként meglátom Őt, meghallom a hangját, stb. A jó zene, amit ÉN szeretek.
Megnyugtat.
Akkor is, ha másnak csak katyvasz ami szól.
Nekem léleksimogató.
Olyan mélyet sóhajtós-megnyugvós.
Olyan "egyben van a világ" érzés.

A zene nekem nem pótlék, minden a helyén van a világomban, nem szenvedek hiányt semmiben.
De tudom, sok szeretett dolog pótlék.
Szeretetpótlék.
És itt van a félreértés.
Mert ez alatt sokszor tévesen azt értjük, hogy mások szeretete hiányzik.
De szerintem aki önmagát szereti, és tényleg szereti, annak nem fog hiányozni mások szeretete, mert a központot nem valahová önmagán kívülre helyezte, hanem pont oda, ahová kell: a lelkébe.

Tudjátok, mikor a minap láttam egy Grace klinika epizódot, amiben a snowboard világbajnok srác elveszti a lábát, és azt mondja:
- 5 éves korom óta snowboardozok, ez volt az életem. A lábam volt az életem. És most? Mi lesz? Nem tudom.

Akkor gondoltam ezt tovább.

Ha a lábadba helyezed a központot, ha egy másik emberbe, ha egy játékba, sportba, bármibe ami igazából nem TE vagy, akkor mi lesz veled, ha az a valami elszáll az életedből?
Tudom, nehéz téma, és még nehezebb úgy élni, hogy önmagunkat tartsuk előtérben a magunk számára, mert könnyen átcsúszhat önzésbe, amit nem is akarunk, azt meg végképp, hogy önzőnek lássanak MÁSOK.

Itt az újabb momentum.
Mások véleménye.
Gondolkodjunk.
Van 5 gyerekem, nehéz pár percet is találni, mikor a saját gondolataimmal foglalkozom, és nem alszom el. De ezek a gyerekek egyszer elmennek, és akkor mi lesz? Ha nem találom meg a saját központomat, akkor egyedül leszek, akár lesz társam, akár nem. Ha a gyerekek az életem, akkor elveszek nélkülük? Majd a hétvégéknek, havi alkalmaknak élek, mikor meglátogatjuk egymást?

Szerintem értetek.
Tovább megyek.
Annak, akinek nincs saját központja, könnyen válik függővé a kívülre helyezett szeretettől.
Nyilvánuljon meg akár egy lábban, akár a gyerekben, akár a párunkban, vagy alkoholban, drogban, ételben, pénzben.
Az ilyen embert a lába vagy a társa irányítja?
Vagy a pia?
A drog?
A süti?
Mindenképp kiszolgáltatott helyzet.
Jó kiszolgáltatottnak lenni?
Nem jó.
Nehéz megtalálni a középutat.

Könnyen beszélek, mikor a magam ura vagyok, és nem vagyok szerelmes sem.
Csak a Metallicába. De az nem irányítja az életem. Messze van hozzá. És valljuk be, ez a fajta szerelem csak addig tart, míg túl közel nem kerül. Mert a távolság szépít, javít. Különben sem tagokba vagyok belezúgva, hanem a zenéjükbe, hangba, gitárjátékba, ilyesmikbe. Mit kezdenék egy egész együttessel? Hol aludnának? Nekem kéne főzni nekik? Minek jönnének ide? Fát vágni?
Egy koncert oké,1-2 buli is beleférne. De jó ez plátói rajongó-szerelemnek.

2 megjegyzés :

  1. Hát igen, a lélek a lényeg, a többi jön magától.Kívánok sok boldogságot és ŐSZINTESÉGET!

    VálaszTörlés

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...