2013. november 14., csütörtök

Mostanság

Manapság pörög az élet.
Gimis nyílt napok, szemészeti vizsgálatok tarkítják az életet.

Én meg valami olyasmi vagyok, hogy ha már kétszer egymás után nem töltöm otthon a napot, az furcsa. Olyan mintha idegen lennék, órák kellenek mire ráhangolódom az itthoni tevékenységekre. Csinálom, de olyan, mintha mindig elfelejtenék valamit. Pedig nem vagyok mániákus rendrakó, takarító. Pont engem nem érdekel a napi portörlés, lazán azt mondom hogy ma nem mosogatunk, mert nincs rá idő, kedv, stb., majd holnap.
Tegnap előtt a 3 fiúval voltunk szemészeten, érdekes élmény volt. Előre úgy voltam vele, hogy tuti hajtépős lesz. Szabolcs pörög, Kevint idegesíti, Szilike olvasni tanul (magától), és mindent elolvas, kérdezget.
Ehhez képest senki nem veszekedett a másikkal, nem rendezték át az SZTK berendezését, és nem szerepeltek túl sokat.
Bár a hazaúton megállapítottam, hogy még mindig nem azok vagyunk, akik a sokgyerekességet népszerűsíteni fogják, azaz akinek nincs, az nem miattam fog akarni.
Szili szellemvárosokról fecseg, mivel kint a buszon kívül sötét van, koromsötét. Sosem utazott még így, legalábbis nem emlékszik. Szabolcs arról, hogy mikor mehet Iron Maiden koncertre, Kevin engem próbál idegesíteni, hülye fejeket vág, piszkál.

De az is kiderült számomra, hogy az új dolgok, a ritkán csinált dolgok olyan kozmikusak nekünk. Úgy vagyunk vele: hogy fogom megoldani? Ennyi többlet munkát nem fogok bírni, nem tudom hogy lesz az egész, és félek tőle, mert nem tudom kinyújtani a napokat, nekem sem jár több óra egy napból mint másnak.


Pedig tényleg úgy gondolkodom, hogy majd akkor aggodalmaskodom, ha a probléma felmerül. Majd akkor oldom meg, amikor ott lesz, nem agyalok előre. De mikor úton vagyunk hazafelé a három fáradt és ezért kicsit pörgősebb gyerekkel, belegondolok hogy hazaséta, otthon átállás, befűtés, éhes kölykök, minket hazaváró Lívia, megint nem lesz nyugi és nem tudok majd melózni.

De ehhez képest kiderül hogy itthon nyugi van, az egyik szoba már befűtve, kutyák elintézve, rend van, oké minden. De ha nem lett volna befűtve, és kutyát is kell etetnem, az is megoldható lett volna, plusz 15 perc aktív tevékenységgel.
Szóval az derült ki, nem újdonságként, csak újra, hogy kár aggódni előre, akkor kell nyugisan cselekedni, mikor benne vagyunk a dologban, a problémában.

Aggódhatok most, hogy fogok szomszéd faluba menni a kicsikkel Kira szalagavatójára, hogy lesz a ballagás, ami dupla, mert idén Szili is ballag az oviból. Hogy lesz jövőre az évnyitó, hisz az elsősökhöz illik kísérőként csatlakozni, Szili elsős lesz a helyi általánosban, Kira gimiben. De majd akkor foglalkozom vele, mert még annyira messze van!

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése

Ha a véleményed nem titok, a neved se legyen az :) Tisztelj meg az aláírásoddal.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...