2013. február 27., szerda

Bejegyzés amiben megint szó van a mosásról, de akad némi vaddisznó is

A leégett mosógépem megnézte tegnap egy szerelő. Szerencsére találtam helyben embert, ráadásul normális is. Mint kiderült, nincs leégve semmi, még csak nem is csapágyas, csak egy könnyedén helyrehozható problémája van. Szóval nem kell új mosógépet venni.
Egyébként ez a kettes számú mosógép, az első, két hete problémás az sajnos nem menthető, a programkapcsoló rész panelja ment tönkre, és drága újat venni, és nem is éri megjavítani, mert aránylag régi.
A héten még kézzel mosok, de már jobb az idő, száradhatnak kint is a ruhák.
Egyébként magával a kézzel mosással nincs ám bajom, mert tisztábbak lesznek a ruhák kevesebb energiával, csak a kicsavarást ne kézzel kéne :)


Szóval, itt a tél vége, és kb. két hete gondoltam arra, hogy ideje lenne kézzel átmosni a problémás darabokat. A dolgot a "majd" polcra tettem, de másképp alakult, a majdból most lett. Hiába, teremtő energiák jól működnek nálam. Ideje jó dolgokra használni.

Idén nyáron Metallica koncertre akarok menni. Sok minden mást is akarok persze, de ez az, amelyik lehet abszolút nyilvános vágy is :)
A többit most nem részletezném, inkább elmesélem Szabolcs egyik aranyos szövegét.

- Anya, mikor még mindenki magyar volt, és építették azt a nagy tornyot...
- Mi az, hogy mindenki magyar volt? - szakítottam félbe nevetve.
- Apa mondta, hogy mindenki ugyanúgy beszélt, csak építették azt a tornyot, és összekavarodtak a nyelvek, nem értették egymást. Akkor miért nem írták le papírra?
- Mit?
- Amit mondani akartak.
- Mert írni is csak úgy tudtak, ahogy beszélni.

Tegnap Kira hazajött, és mindenáron menni akart valahová. Jó az idő, végre kint lehet lenni rendesen, kitalálta hogy sétáljunk. Oké, mondom menjünk fel a kökényesbe, annál jobban nem megyek az erdőbe, mert kismalacok vannak, mogorva anyadisznókkal.
Mégis besétáltunk a gesztenyésbe, majd egyszer csak hallottam valami röfögő hangot, megálltam, és ránéztem Kirára. Ő rám, és egyszerre kezdtünk futni. Pár méter után megálltam, mondván kár pánikolni, senki nem szalad utánunk. Mert persze nem volt egy deka malac sem, legalábbis láthatóan, de az út tele volt vaddisznó lábnyomokkal. Olyan elhelyezkedéssel a sárban, hogy odafele nem láttuk.
Így Kira ment egy kört az erdő szélén, én pedig kutyáztam, és a nyúlnak szedtem egy marék füvet.

Sajnos valami üzenetküldő robot állandóan hozzászólásokat gyárt a blogjaimra, így visszakapcsoltam a captcha kód beírót. Gondoltam az a kevés ember, aki tényleg hozzászól az írásaimhoz, talán szívesen megoldja pár betű beírását :)

Volt még egy esti mese is a napokban, amikor megint alakítottak a fiúk.

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kiskakas a baromfiudvarban.
Szabolcs:
- Ugye nem a gyémántfélkrajcár? Mert az unalmas.
Nem, ez a kiskakas inkább nagy kakas volt, és állandóan kukorékolt. Nappal sem hagyta abba, nem állt meg a napfelkelte után sem. Állandóan ott állt a szemétdombon, és nyomta a szöveget.
Már a csirkék is unták, holott ők nagyon bírják a kakasok kukorékolását.
Szabolcs:
- Miért nem tettek rá egy kispárnát a fejére?
Mert nincs kispárnájuk. Inkább nem tojtak többé. (és közbeszúrnám, nem szoktunk kispárnát tenni senki fejére)
Szili:
- És akkor hol volt a sok tojás?
Sehol. Nem készült tojás, nem tojtak. Ezért a gazdasszony kérdezte a férjét, mit szólna egy kakaspörkölthöz? Merthogy ideje lenne egy új kakast nevelni, ehelyett.
A férje egyet értett, így a kakast levágták, az új kakas pedig csak pitymallatkor kukorékolt, és néha napközben, mint minden rendes kakas.
Itt a vége.

Pszicho tőlem:

Mit üzen ez a mese?
Pasinak kuss, különben megy a levesbe. Most már látom, talán valahogy másképp kellett volna megoldani szegény kakas sorsát.

 Segítsetek!
Milyen könyvet ajánlanátok 20 év körüli lánynak, ami a nővé válásról, a női értékekről szól, érhetően?

2013. február 24., vasárnap

Ki ráz? A hideg?


A szóvicceknél maradva: Kirát is kirázta a hideg, én is vigyorogtam néha, mert veszett jó a hangja a csajnak.
Ez a zene volt a Sakáltanya c. film csúcspontja, de így eredetiben még jobb.
Chanson, jó volt a megosztásod, egész jó zenei estünk lett miatta :)
 



2013. február 22., péntek

Esti mese ismét, és egyebek

Elkezdtem egy bejegyzést,ami az időjárásról szólt. Majd töröltem. Mert az időjárás uncsi téma. A klaviatúrám nem mindig működő szóköz billentyűje érdekesebb. Ha minden sorban legalább három szót egybeírok miatta, akkor az már gáz. Már agyaltam, hogy honnan vegyek másikat, mert elég sokat írok a gépen, és a szekrény tetején lévő, rosszabb időkre elrakott az még gázabb. Azt a gyerekek vizezték össze, azon csak pár fontos betű nem működött, és képernyő billentyűzettel írogattam be.
Majd lett ez, és szégyen, de épp az elmúlt öt percben szedtem szét a szóköz környékén, és bizony egy fél marék piszok volt benne. Még fenyőtű is, pedig műfa van évek óta.
Sebaj most működik, bár a szóközt kiszedni nagy bátorság, ugyanis a régi klaviatúrákra szinte lehetetlen volt visszatenni olyan dilettánsoknak mint én.
De ez már modern klaviatúra, hisz Krisz múltkor kávét öntött bele, mikor is felfedeztem, hogy a billentyűk alatt szilikon van, tehát nem ártott neki.
Amúgy is érdekesen vagyunk a kávéval, mert anno Szili baba is beleborította az apja laptopjába a kávét. Azóta külső billentyűzetet használ.
Igaz, a laptopja annyi mindenen átment már, hogy nem ez a legnagyobb sztorija, hanem a villám, ami belecsapott a házba, és pont a laptop ment tőle tropára.
Egy kedves szerelő ugyan megmentette, de az a szerencsétlen már nagyon gáz.

A bejegyzésemben a "klaviatúra", a "gáz", és a "billentyű" szó szerepelnek a legtöbbször.
A statisztika kedvéért. De az oldalamra a "gumibugyi" szóval jutottak el a legtöbben, kellett nekem anno pelenkákról írni.
De van ám "takony propolisz" keresőszó is.

Inkább mutatok két lányt, akik teljesen összefonódva aludtak reggelre, nagyon édesen. Lívia arc simogatással ébresztette Szandrát, és úgy is maradtak összebújva.

Vagy elmesélem a tegnap esti mesét a fiúkkal.

Szabolcs kérésére lovagos-királylányos mese volt.

Botond lovag elindult megmenteni egy elátkozott királylányt, akit Csillagnak hívtak. Egy boszorkány elátkozta, és a sárkányra bízta, hogy vigyázzon rá, nehogy férjhez menjen.
- Miért, a sárkány akarta elvenni? Fúj!!-Szabolcs
Nem, csak meg kellett akadályoznia, hogy egy herceg vagy lovag feleségül vegye.
- De miért volt ilyen ez a boszorka?- Szili
Mert haragudott a királyra, ezért elvette a lányát.
Na szóval a lovag odaért, és bekopogott az ajtón. A sárkány épp nem volt otthon, elment a patakhoz mosakodni.
- Miért, nem volt fürdőszoba? És akkor büdös lett a patak?-Szabolcs
Nem volt büdös a sárkány, átlagos sárkányszaga volt.
- És fogat is mosott? Vagy a szája lehet büdös?
Na szóval - hajtépés részemről - a lovag bekopogott, de az ajtó egy gonosz varázslat miatt rögvest eltűnt. A torony 99 emelet magasan volt, ezért létrát kellett keresnie.
De a létra a rózsabokorban volt elrejtve, ahol 1000 tüske várta a lovagot. Mivel páncélban volt, ez meg sem kottyant neki, így fel is mászott a létrán a királylányhoz.
- És ha a királylány épp kinyitotta az ablakot, akkor a létrát ellökte? - Szili
Nem nyitotta ki, mert épp aludt. A lovag felébresztette, és együtt gyorsan lemásztak a toronyból.
- Nem ejtette le? - Szabolcs
Nem, szépen leértek és elvágtattak Botond lován.
Hazaértek, összeházasodtak, ennyi volt. Itt a vége, fuss el vége. Jó éjt.

- Holnap folytatod? - Szabolcs
- Akkor majd a lakomán megeszik a sárkányt, oké? - Szili

2013. február 21., csütörtök

Unom

De megoldom a problémákat.
Azt hiszem ez a megoldás dolog főképp fejben dől el. A hozzáállás nagyon lényeges szerintem. Mert a legapróbb dolgot is felfoghatjuk tragikusan, de nagy dolgokkal is lehetünk kissé nemtörődöm módon.
Ma a kémény dugult el, de Krisz megoldotta. Igaz a szobai részen volt egy kis fennforgás, mert a kályhacső hüvelye kiszakadt a falból, és nem volt itthon gipsz.
Felesleges futás a szomszédhoz, majd le a boltba venni. De még szerencse hogy van olyan bolt, ahol lehet kapni, igaz?

Lívia még mindig itthon van, igaz már nem köhög. A zuzmószirup hamar helyrehozta. Mikor épp aktív, akkor állandóan bújócskázni akar.

Kevin jelentkezett angol fordító versenyre, amiről én lazán lebeszéltem volna, mondván én sem fordítanék le egy verset. De a tanár bácsival megoldották, nagyon jó lett.

Most 6 gyerekkel vagyok itthon, mert Kira  valami X faktoros koncertre ment Katival, akinek itt éjszakáznak a gyerkőcei.

Azt hiszem mikor üres az ember feje, nagyon nehéz érdekeset írni. Csak gondoltam, ne legyen már a panasz legfelül, de ez sem sikerült túl jól, úgyhogy lezártam mára.



2013. február 20., szerda

Lúzer?

Sokféle sorozatot nézek.
Mikor kezdődött a "Middle" (magyarul Semmi közepén), az első részt kikapcsoltam, mondván ez egy lúzer családról szóló sorozat, csak stresszelni fog.
Majd most, évek múlva annyi jót olvasva róla letöltöttem, és elkezdtem nézni.
Annyira beszippantott, hogy hiányzik ha egy nap nem látok belőle valamennyit.

Adott egy Tennessee-ben élő 3 gyerekes család, ahol minden karakter olyan élő. Átlag emberek, átlag problémákkal, átlag gyerekekkel. Akiket nagyon nem érdekel mit mondanak a szüleik, rumlisak, csipszet esznek akár a földről is, az anyjuk nem főz a munka mellett szóval gyorskajákon élnek, és semmi nem tökéletes, csak némely szomszéd.
A rendrakás olyan, hogy a látható helyekről úgy tüntetik el a rumlit hogy félretolják valahová, a gyerekszobában réteges elhelyezkedésű a csipszes zacsi, a popcorn és a szennyes ruha, a mosogatógép ajtaját ragszalaggal kell rögzíteni, a mosógép is ugrál néha, a tető beázik, de ott is mindig másra kell a pénz.
Teljesen átlagos.
Mint mi.
Csak a sorozatbeli családnak egy fokkal szebb a háza, belülről is.
De nálunk is addig van használva egy-egy gép, míg teljesen taccsra nem kerül, addig toldozgatjuk míg lehet.
Van az udvaron három mosógép, amiknek a motorja jó, a mosógépdobokból csinálhatnánk akár utcai virágládákat.
A hűtőnk például teljesen jó, nem is túl régi, de saját káromon tanultam meg: nem veszünk vékony műanyagrekeszekkel ellátott fagyasztószekrényű hűtőt, aminek az ajtajaiban lévő üvegtartók is hasonló anyagból vannak. Mert itt az ilyesmi törik.
Tehát cellux tartja az ajtórekeszt, a fagyasztóval nem foglalkoztam.

Igen. Kicsit lúzer élet, de egy csomó mindent meg tudunk csinálni amit az átlag nem. Nem rettenek meg én sem egy problémától, hanem megoldást keresek.
Az ideiglenes megoldásokból pedig állandó lesz, hisz ráér megoldani ha jó úgy. Mert a könyv bármeddig egyenesben tartja az asztalt, a tetőre pedig fel lehet menni a vizes lavórt kiönteni.
Abból is most lett elegem, mikor először kellett nekem megoldani. Kint szakad az eső, a padlásfeljáróban hűtő, de fel kell jutnom a lavórhoz, mert csöpög a plafon.
Nagy nehezen megoldom, de nem víz volt a lavórban, hanem jégtömb, amit nem lehetett bele gyömöszölni a vödörbe. Fent nem maradhatott, így a mellkasomhoz ölelve hoztam le a szűk feljáró létráján. Egy percre eljátszottam ugyan a gondolattal hogy ledobom a létráról, de akkor takaríthattam volna össze, és esetleg Lívia is megijedt volna. Mert akkor pont kettesben voltunk itthon.

Néha olyan jó eljátszani a gondolattal, hogy mit is csinálnék a házzal ha tudnék, de máskor meg annyira lényegtelennek tűnik az egész. Kifejezetten örülök, hogy anno a felújításra nem kaptuk meg a devizahitelt, mert most még nagyobb lenne a kaki.
Igyekszem ám összeszedni magam, kevesebbet írni a rossz dolgokról.



2013. február 19., kedd

Lusta vagyok, nem tehetek róla

Érezhetném így is.
Mivel Kevin fiam közölte, én úgyis egész nap a gépnél ülök, miért nem pakoltam össze a szobákat.
Jót nevettem, és elmeséltem neki, mennyi időm volt ma a gépnél.
Kétszer tíz perc kajálás, még a gépet sem kapcsoltam be, nem néztem filmet közben.
Ehelyett volt begyújtás mindenhol, mert Lívi fázott (köhög, itthon van).
Főzés, mert megéhezünk néha.
Kenyérgyúrás, mert azt is kell csinálni.
Mosás kézzel, mert leégett a mosógép.
Kézi centrifuga, mert gépi nincs (kézzel csavarom a ruhákat)
Lívivel bújócska, mert azt akarta.
Majd kettőkor leültem, de háromig nem néztem meg egy negyven perces Grace klinikát, mert ez-az közbejött.
Kértem, segítsen kicsavarni a nagyobb ruhadarabokat, amik nem mentek egyedül. Ekkor mintha megértette volna, nem is olyan egyszerű így az élet.
Tudom, egy mosógéphiány nem a világ, van akinek egyáltalán nincs, van akinek sokkal többje nincs, de engem kicsit kiborított mikor elfüstölt.
Legalább egy centrifugám lenne, mert a 16 fokos vízben ázó cuccokat kicsavarni olyan, hogy akár a patakpartján is lehetnék. A kezem lefagy, a végére nem érzem, hiába mártom meleg vízbe.
Mindegy, majd lesz valahogy, úgy még nem volt, hogy sehogy se lett volna, de Kira kérdésére, hogy akkor most hogy lesz mosógép, nem tudtam válaszolni. Ez van.

2013. február 17., vasárnap

Nyitnikék

Már két hete is hallottam a cinke "nyitnikék" hangját,  a héten pedig megjelentek az első mutáns katicák is. Pár napja hangyát láttunk a fürdőben Lívivel, és néhány légy is előfordult.

Érzi már mindenki a tavaszt, tegnap udvarra menet előtt próbálkoztam én Lívinek a kapucnival, de:
- Nekem ilyen nem! - és kiszaladt.
Szétnéztem a még bőven sáros udvaron, előkerült minden az ápolva takaró hó alól, és nem volt szép a látvány. Mert a kutyáknak adott zsírosdoboz (nagyon szeretik kinyalogatni), a faforgácsok, gallyak, játékok, mind-mind a fehér lepel alatt csücsültek, eddig. És valljuk be, három kutya piszka is elég ideje gyűlik a hó alatt.
Gondoltam pár napot szárad, és nekiállok egyik nap. De mire legközelebb arra jártam, Kira elvégzett mindent. Szép az udvar, Kevin elpakolta a szánkókat is. Bár mikor a kicsik bejöttek, a konyhában le kellett vetkőzniük, de az csak a sár miatt.
Persze született vidéki gyerekek, nem fáznak. Kevin már pulóver nélkül mászkált, de a kicsik példakövetése miatt vissza kellett vennie.

Lívia mostanság felvett egy új viselkedési formát: megsértődik, panaszkodik. Konkrétan anyám rászól valami apróságért (ne firkálja az ágyat), jön hozzám, mondja:
- Mama. Nekem. Beszélt. Gyere velem.
- De mit akarsz? Mi a baj?
- Gyere!
És megyünk.
Ő előre, és felvetett fejjel bevonul anyámhoz, hogy:
- Itt. Van. Anyám.
Majd azt várja, hogy tegyek "rendet", dorgáljam meg a neki keresztbe tevő személyt.
Sokat röhögünk, mert nagyon édesen adja elő.
A másik, hogy mindent ráfog másra. Eltört egy körömreszelőt, majd azt mondta, Szili volt.
Erre Kira:
- Ne hazudj, mert nem jön a Húsvéti nyuszi! Láttam hogy te voltál! Ki mondta hogy eltörheted?
Lívi gondolkodik, majd:
- Irén. - keresztanyám, akit karácsonykor láttunk utoljára.

Szabolcs pedig mondott egy olyat, ami nagyon meglepett.
Miszerint ha megöregszem, adjam neki a szappankészítő füzetem, hogy ne vesszen el.
Azt hiszem szebb, másnak is érthető jegyzeteket kellene írnom :)
Plusz egyik nap hazajött, és közölte, hogy ajándékot kapott Csilla tanárnénitől.
- Milyen ajándékot?
- Képzeld a Rajmi rossz volt, és engem ültetett a Csenge mellé.

Azt is nagyon bírom, hogy kitalálnak valamit, és tényként kezelik. Szili az, aki látott egy desszertes dobozt, és kérte, csináljak olyan csokit. Mondom, hogyne, arra vagyok kiképezve.
- Valami finom csokiból Anya, mondjuk Milkából.
- De én nem akarok Milkát venni.
- Mikor jön Apa?
- Vasárnap, miért?
- Mert akkor tudsz venni Milkát.
- Igaz, hogy azt mondtam nem akarok, de persze: vasárnap szaladok venni.
És ez tény lett. Valamiért azt értette, hogy a dolog fix, és lesz Milka, és én majd formára öntöm.


Mindent összevetve nagyon jó idő volt tegnap, nyitott konyhaajtónál főztem. Gondolom megint hirtelen fog jönni a melegebb idő, de nem bánom. Szeretném ha az erdő is száradna, ki lehetne menni csavarogni, más területeket felfedezni>

2013. február 16., szombat

Még lazán...

vagyunk, mert a régi-új mosógép működik. Igaz, csapágyas, és kissé zörög mikor fugáz, de kímélő programon nem visít az ékszíj vagy miafene.
Gondolom időleges, de egyelőre nem akarok kézzel ruhákat kicsavarni, mivel így a hidegben eléggé nehezen száradnának. Bent pedig csepegnének. Szóval késő tavaszig ki kellene húznia, utána jöhet a kézzel mosás.
Micsoda izgalmak, igaz?
Tudunk mi élni :)

A mai kajám igazán sikeres volt mindenkinél. Pedig látszatra gyanakodtak a fiúk, de mind kért másodszor is a tejföl-mustár-meg egyéb szószos húsból. Sőt, Kevin azt mondta, ez a legjobb kaja a világon.

Hoztam egy új zenét is, aminek az énekesét konkrétan nőnek gondoltam.
De pasi, és nagyon jól bánik a hangjával.

E pillanatban nem nagyon van kedvem írni, most ültem le, kilúgozott a mai nap rendesen. Az agyam helyén most füst van.
Nehéz ám már begyújtani, már kettőkor elkezdtem, mert a melegebb időjárás miatt füstöl a kályha rendesen. Szóval kettőkor még nincs hideg, ezért lehet szellőztetni.

2013. február 14., csütörtök

ELÉG!

Azt hiszem itt a vége a tűrőképességemnek. Legalábbis nagyon besokalltam.
Rohadtul unom, hogy minden kevés amit csinálok, hogy vannak akik csak a hibát keresik, hogy vannak akik tönkreteszik a gyerekem mindennapjait, hogy semmi összetartást nem látok, hogy el van nyomva aki próbál valahogy kitörni és tenni a rossz dolgok ellen, satöbbi.

Konkrétabban?
Napi szinten kábé délután 5 óra, amikor le tudok ülni hosszabban, mikor akár fél óra egybefüggő szabad időm is akad úgy, hogy nem kell kályhához rohangálni, mosógépet vagy hasonló dolgot intézni. De ez nem elég. Mert kevés vagyok, hisz nincs időm reggel oviba vinni a gyerekeket, mert ha viszem őket, akkor a fél délelőttöm el van veszve. Akkor már minden összecsúszik délután is, semmire nincs elég idő. De van aki nem átallja megkérdezni a lányom, hogy "Anyád dolgozik hogy mindig te viszed a kicsiket?"
Ő meg nem vágja le, hogy azt kéne mondani: Igen bameg, dolgozik. Csak otthon. És nulla fizetésért. Hacsak a GYES-t és a családit nem tekintjük fizetésnek.  De ott van a szappanozás, ami ugyan nem túl sok, de némi bevétel. No ebből nem fogunk a Kanári szigeteken nyaralni, de ez egyfajta hitvallás része, amit egyszerűen MUSZÁJ csinálnom. De munkával jár, viszont ha nem lenne, akkor sok alapvető szükségletre nem tellene.

Visszatérve, igen, anyuka dolgozik, és levegőt venni sem mindig van ideje, de nyaggassuk csak még egy kicsit, éreztessük vele, hogy keveset csinál, mert valami mindig kimarad.
Nem mosogatott, mert nem volt ideje, pedig megígérte. Sebaj, rúgjunk egyet bele, ne legyen elég, hogy úgyis rossz a mosógép, holnaptól majd kézzel mos, mert így is túl sokat pihent.

Megjegyzem: ne a saját életéből induljon ki senki, mert nekem nem olyan van.
Ugyan nem érzem úgy, hogy nekem rossz lenne, vagy nem keveslem amim van, de ez itt az enyém. Illetve miénk, de semmit nem kaptunk. Nem örököltünk, nem építettünk drága hitelből palotát, minden olyan amilyen.

Más.
Igyekszem kilőni az életünkből a káros és mérgező dolgokat.
Nos, van aki mindenben hibát talál, hisz van is. De én elfogadom, hogy a helyettesítő dolgok nem olyanok mint a bolti csodák. Nincs öblítő illat a lakásban, nincs felvágott a hűtőben, és nem használok színes wc öblítőket, vagy illatos wc papírt. Nem lakkozom a körmöm, és nincs sminkszettem, és nincs egy árva körömcipőm sem. Aki ezekért le akar nézni, az tegye.
Bizonyára van amit nem csinálok elég jól, mert lehetne jobban is, de nekem ennyire telik. Sajnos nem tudjuk felújítani a házunk, nem cserélünk kaput és kerítést, egyelőre. Mert örülünk, ha ki tudunk normálisan festeni ott is, ahol tavaly kimaradt. De olyan rohadékok vagyunk, hogy 3 kutyánk van, pedig a gyerekeink is épp elegen vannak. Akkora köcsög vagyok, hogy a gyereket meg tudom csinálni, de a havat ellapátolni azt nem (mondja ezt az, aki a kocsmába is motorral jár, mint minden törvénytisztelő állampolgár).

Őszintén szólva vannak dolgok, amiket mélyen leszarok. Például az ilyen emberek léte, véleménye. Mert az ilyenek csak a rosszat veszik észre, megítélnek olyasmi alapján, ami nem a személyiségem. Ami külsőség. Egyrészről rengeteg jót tapasztalok a mindennapok során, látok segítőkész embereket, de rengeteg ellenpéldát is. Tudom, nagyon nehéz mindenkinek, de a megértés hiánya az, ami a legjobban zavar. Mert ha eljön valaki úgymond családlátogatásra, az is csak letudja a kötelező kört, és megy tovább. De fingja nincs arról, mit miért teszünk, hogyan élünk valójában, mert láttak egy öt perces szeletet és kész. Értem én azt is, hogy nincs idő, de ha nincs idő, és nincs pénz, akkor mi az ami van?

Én sok mindent értek, sok mindent megértek, sokféle embert is megértek, át tudom érezni ki miért tesz dolgokat, tudom hogy mindenkit a saját sorsa határoz meg, és nem akarom egyen-kockásítani az embereket. De azt hiszem le kell állítanom magam a nagy megértések terén, mert ha mindenkit megértek, akkor a saját életem nem halad egy lépést sem.
Erre egy egyszerű példa, ami szerintem mindenkivel megesik: bunkó a boltos, a benzinkutas, a doki, akárki. Meg lehet érteni, mert ő is ember, rossz napja van, de azt hiszem a bunkóságtól sem lesz jobb. Attól meg, hogy én megértem, attól nem lesz kedvesebb. De ha inkább megkövetelem, hogy normálisan bánjon velem is, akkor legalább nekem nem lesz rosszabb napom, hisz elsimítottam valamit, nem pedig megértettem és elfogadtam a bunkóságot.
Elnézést a zöld magyarázatért, igyekeztem érthető példát választani.
Szóval miért is értsek én meg mindenkit, ha engem nem értenek?
Ha én a szappanozással inkább kicsit cikis vagyok, mint olyan, aki valami jót tesz? Mert a szappanjaim nem színesek, nincs hétmérföldes szaguk (amit egyesek illatnak hívnak), és bár dokinál nem voltam az elmúlt tizenakárhány évben, a gyógyszerszedés egyszerűbb lenne. Ettől én még nem tartok ilyesmit otthon.

Mert rosszul vagyok lelkileg attól is, amit anyám művel magával. Gyűjti az orvosi leleteket, a gyógyszereket, járni alig tud, a gyógyszerek miatt gyomorvédő gyógyszert is szed, keresztbe mindent, olyan fájdalom csillapítókat, ami heroin elven működik, mert fáj neki. Mert gyógyszert bevenni egyszerűbb, mint a hatásmechanizmust megérteni. Hisz akkor nem venné be, ha tudná, mennyi mellékhatás van. Hogy lehet attól ízületi fájdalma, és mikor felmerül először a magas vérnyomás, akkor nem az életünk végéig tartó tablettahullámba kell beugrani, hanem szétnézni az életmódunkban, és változtatni amin csak lehet. Mert eredetileg a gyógynövények a gyógyszerek alapjai, csak lényegesen kevesebb mellékhatással.

Azt hiszem most eleget puffogtam, elég volt.
Ez is tart még fél órát, lassan lenyugszom, és el is felejtem.
Azt hiszem szerencsés vagyok, jól kezelem a stresszt.




2013. február 10., vasárnap

Keringő tojás-álmok

Körülbelül 12 éves korom óta képtelen vagyok hintázni. Meg hosszan forogni, meg ilyen fejrázós tevékenységeket folytatni.
Elszédülök, akár egész napra.
Utolsó aktív vidámparkozásom is így zajlott, először volt a holland vidámpark, csupa újdonsággal, mindent ki akartam próbálni. De az egyik nagyon forgó cucctól átszédelegtem a nap további részét.
Ez van, csak kinő az ember az ilyenekből egyszer.
Arra viszont nem gondoltam, hogy valóban jó-e az nekem, ha nincs mellettem reggelre kisgyerek, aki miatt kiskanállal feszegetem ki magam az ágyból.
Tegnap reggel ez volt, én pedig kipattantam, mert megtehettem.
Mint kiderült hiba volt, mert megint átszédelegtem a napot.
Délután kicsit javult, majd estére visszatért.
Azt hinném, nem vagyok egy érzékeny virágszál, ezért bosszantó.

Pénteken farsang volt. Az ovis az oviban napközben, csak a gyerekeknek, a sulis az étteremben. A művelődési házunkat még mindig építik, EU-szabvány polgármesteri hivatal készül felette.

Szabolcs állatmentőnek öltözött, bevallom nem izzadtam sokat a jelmezével, de ő boldog volt. Hetek óta mondta, ez akar lenni (Állati küldetés Minimax rajzfilmből Martin). Mondtam neki, senki nem fogja felismerni, de amit ő akar, annak meg kell lenni. Mint ahogy azt sem volt hajlandó megérteni, hogy a kék melegítő felső hiába tök ugyanaz mint Martin felsője, mégiscsak egy melegítőfelső, és gagyi. Ő azt akarta, így azt vette fel, rá az állatlábnyomos mellénnyel, amit varrtam.

Kevin nem öltözött be, Kira az osztályával lépett fel. Illetve nem szerepelt, mert nem akart, de a függönyt tartotta.
Amúgy nagyon szomorú volt, mert előző nap szakítottak a barátjával, aki nyolcadikos és keringőzött. Több szempontból rossz volt Kirának látni. Egyrészt a szakítás, másrészt az, hogy idén elballag a fiú, aki nem is ebben a faluban lakik.

Jó buli volt egyébként, több osztály is Gangnam Style-performansszal lépett fel, ami elsőre nem igazán jött be mint zene, de mostanra bemászik rendesen a hajam alá :)
A hangfal közelében ugye ilyen érzés. Bizsereg az ember egész koponyája, lüktet a mellkasunk, remeg a lábunk.
Még a tanárok is táncoltak, fekete szerkó fehér övvel, fehér kesztyűvel, UV lámpával megvilágítva, és a Waka-waka-ra nyomták.

A keringő is, és a tanári tánc is többször lement, ezek voltak az este sztárműsorai.
Az egyik ilyen keringős résznél átkerültem a parkett túlfelére, ahol az elsős fiúk használták ki az üres területet, és csúszkáltak, táncoltak, ugrándoztak.

Kira szomorúsága hatott kicsit rám is, néztem a keringőző ifjakat, és az induló elsősöket. Akik pár év múlva ott fognak táncolni, szépen, öltönyben, keringőruhában. Most még ártatlan és ártalmatlan kis lurkók, semmit nem tudva az életről, nehézségekről. Minden pillanatot úgy élnek meg, ahogy az érzéseik diktálják, még most tanulnak igazán viselkedni.
Szemben a nagyokkal, akik már pár, életüket befolyásoló döntést meg kellett hogy hozzanak, túl vannak esetleg pár csalódáson, és ugyan ott van még bennük a legyőzhetetlenség érzése, de kezdik kapisgálni, hogy talán nem annyira egyszerű futam vár rájuk.
Elképzeltem a kicsiket nagynak, láttam őket nagyfiúként, felnőttként, közben a zene lüktetett bennem, és ott volt az a pillanat, amikor ott volt bennem mindennek az átérzése, megértése.

Az agykontroll tanfolyam egyik legkeményebb gyakorlata az, mikor el kell képzelni szüleinket kisgyerekként. Látni ahogy sírnak, majd meg kell vigasztalni őket. Ennél azért hosszabb gyakorlat, mint ahogy leírva tűnik, és akkor szem nem marad szárazon.
Most pedig fordítva éltem át.
A kisgyerekeket láttam nagyként, túl pár mélyponton, kinőve az abszolút-gyermeki ártatlanságból.
Aki még hazajön, és elmeséli, hogy mondott neki valamit Csenge, neki pedig a szíve felugrott a torkába. Aki még elmeséli, hogy a keringő alatt arra gondolt, majd Csengével fog egyszer ott táncolni.
Aki még néhanap az ölembe kucorodik, és eljátssza a tojásozást. Azaz ahogy ott gubbaszt, akkor tojásban van, majd kopog és kikel belőle. Megpuszil, és elmegy. 2 éves kora óta játsszuk.

Az ilyen volt-ilyen lett látvány nálunk amúgy is minden napos, hisz itt van Lívia, aki kiköpött kis Kira. Aki pont ilyen bújós kisbaba volt, ilyen édes kis szöszi dumagép.

Próbáljátok elképzelni, hogy minden egyes ember volt ilyen ártatlan kisgyerek, tele reményekkel, vágyakkal és végtelen önbizalommal. Mindenki meg akarta váltani a világot így vagy úgy. Mindenki látta a hibákat, amin változtatni akart majd felnőttként, aztán ez vagy elhalt, vagy valamilyen formában megvalósult. Vagy megettek a hétköznapok, vagy valahogy próbáltál kitörni és alkotni valamit.
Elérjük még azt az önbizalmat, ami egykor azt mondta: én vagyok a világon minden, bármire tudok hatni, de a rossz dolgok rám nem hatnak?

Hagyod ezt a gyerekednek megélni, vagy kiölöd belőle?

Benned él még ez a gyerek? Emlékszel Rá?

Vannak még tojás-álmaid?

2013. február 7., csütörtök

Mindenféle

Voltam Szabolcsnál nyílt napon a suliban. Persze igyekszem elmenni mindegyikre, de valahogy Kevin ellenőrzője mindig késve kerül hozzám, az kimaradt. Kiránál voltam, most pedig a Kisördög is sorra került. A tanítónéni ihlette az írást, mert vele kapcsolatban jutott eszembe, hogy az alsós tanítók munkája azt hiszem minden elismerést megérdemel.
Négyévente ugyanazt tanítani, az én nézőpontomból unalmas. Nem vagyok sekélyes, korántsem. Csak én felfedező típus vagyok, új dolgokat szeretek alkotni. Mikor iskolás voltam, hetente váltogattam az útvonalaim a suliba, mert egyszerűen meguntam.
Persze ez Pesten könnyű volt, akkor lett meg az újpesti metró is, én a belvárosba jártam suliba, volt miből válogatni. Ha akkor falun laktam volna, az aztán sok hosszú, unalmas utazást eredményezett volna. Akkoriban nem volt mp3 lejátszós telefon, ami azért sokszor jól jön :)

Legutóbb sem vittem fülhallgatót, és bármennyire nyitott vagyok a világra és szeretek beszélgetni, hiányzott. Mert akárhogy koncentrálok a tájra, hallom a hülyéket is.
Akik megbeszélik, hogy melyik diszkóban van jobb cucc(!!), stb. És akik lecseszik keményen a 3 év körüli gyereket, mert hányt. Hisz akkor minek evett, ha tudta, hogy rosszul lesz??-firtatta az anyuka barátnője, testvére, mit tudom én kije.
Igaz, a kislány menetiránynak háttal ült, és oda is ültette vissza a 20 év körüli anyuka. A barátnő-húg átült velem szembe, mert az ülésére is került némi hányás. A következő megállónál a velük ülő idióta paraszt agybeteg pasas örömmel invitált egy középkorú nőt az ülésre, miszerint üljön le nyugodtan, majd röhögött.
Itt szálltam be, és kérdeztem meg:
- Nem vagy egy kissé paraszt? Miért nem te ülsz oda a hányásba?
Nem értették a felháborodást, de kussoltak.


2013. február 3., vasárnap

Szavak, barátok, csodák

Tanulnak, mint a szivacsok.

Szilike például érintőképernyős gyerek.
Az első telefon amivel játszhatott, az én ilyen telefonom volt. Most már mást nem is tud kezelni. Nemrégiben az apja szimpla nyomógombosát kapta meg játszani, az általa ismert farmos játékon. Egyfolytában simogatta a képernyőt, persze nem ment vele semmire.

Lívia ma valami számára meglepőre azt mondta: "váóó". Ahogy a tesóitól hallotta. De már átvette Szabolcs lihegését is, mikor valami finomat kapnak. Szabolcs ugye egy felpörgött gyerek, szinte minden reakciója túlzó.

Van mikor egy-egy szó és kifejezés valahogy másképp megy át rajtuk, és más jön ki belőle.

Kira volt kisebb, mikor a farkast rendre téli farkasnak nevezte. Hogy a "prérifarkas" szó volt értelmetlen neki, vagy mindig szép havas képen látott farkast, nem tudtam meg.
De téli farkas volt.

Kevinnek volt egy jó kis kreálmánya, a "felboldogít".
Hisz van lehangol, felvidít, akkor van felboldogít is.

Szilinek a "medve" még mindig "nedve", pedig sokszor megbeszéljük, ki is javítja, de nem áll rá. Azt viszont már tudja, hogy nem él errefelé (Vagy igen? Állítólag van pár szabad példány Magyarországon)

Most mát Szabolcs is olvas, nagyon belendült, abba sem akarja hagyni. Megkérdezte egyik reggel, mi az a koordináta. Elmagyaráztam neki a térkép szélességi  és hosszúsági vonalat, a perceket, és hogy mi ennek a lényege. Nagyjából megértette, a lényeget mindenképp, de továbbadni már nem tudja. Ehhez még kevés a szókincse.

Kira az ideköltözésünk előtt 2 hónapig járt Őrbottyánban suliba. Az osztályfőnökétől hallotta a "faragó" szót, nálunk a hegyező azóta faragó. Minden gyereknek, már Szabolcsnak is. Én nem szeretem ezt a szót, de nem tudok ellene tenni. Az kevés, hogy én hegyezőnek hívom :)

Ha valamelyik gyereket megszidom, Lívia a békéltető kisasszony rögtön ott van, és közli:
- Anya nem! Ő barátom!
- Nem szidhatom meg?
- Nem. Barátom.
Megfogja mindkettőnk kezét, és összerakja:
- Ti barát.
Van mikor cuppog is, miszerint puszilkodjunk.
És rendszeresen felsorolja kik a barátai itthon, majd megkérdi:
- Ki még barátom?
És akkor elmondom neki az ovis neveket amit tudok, plusz a családtagokat akik nem jutottak eszébe.

Azt tapasztaltam a napokban, hogy a dolgok legvégén, a pokol legalján mindig van valami kapaszkodó, mindig jön valami nem várt segítség, kisebb csoda.
Azt gondolom ez konkrét példa nélkül is érthető.
A bloggerversennyel kapcsolatban is úgy döntöttem, hagyom hadd folyjon saját medrében az egész. Ha nyernem kell, majd úgy alakul.






Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...